MihalyffyBalazs_Blogja

ARANYBOGÁR

                Az űr fekete és mély volt, mint egy hosszúkávé, tej nélkül. A csillag-ködök és csontszín galaxisok habként kavarogtak eme különös fekete ital tetején. Minden békésnek, kietlennek tűnt. Ám ekkor, hírtelen a kietlen, csírátlan és steril magányban elcsillant egy csillaghajó. Kecsesen, akár egy acéldelfin.

A fúvókák hang nélkül ízzottak. Gond nélkül siklott az egész szerkezet.

                A csillaghajó fedélzetén egy átlagos munkanap volt. Mindenki sürgött forgott. Bár emberek voltak rajta, ekkora már jelentősen megváltoztak huszonegyedik-századi társaikhoz képest. Kik a földön marattak mindinkább kreol színük lett, részint a keveredés miatt. részint a magas és egész földre kiterjedő sugárzás miatt. Ezzel szemben űrbéli társaik Ugyan valamivel magasabbak lettek, de szürkébb, átlátszóbb lett a bőrük. Fejük enyhén megnyúlt, szemeik is nagyobbak lettek valamivel.

                A kapitány fel alá járkált a parancsnoki hídon. A mesterséges gravitáció ellenére vagy éppen ezért csizmája mintha jobban koppant volna a fém padlózaton. Körülötte számitógépek és különféle műszerek, üvegfalon neon színekkel csillagtérképek világítottak, arrébb másik pultnál hologramok remegtek. A Hajón enyhén rózsaszín tónusú fehér fény derengett. Ebben a neonos-hologramos színkavalkádban, műszerek csipogása közepedte Zéta, az egyik navigációs tiszt felfigyelt egy különös jelre, amit a mélyűri-szonár jelzett.  A radarképernyőn feltűnt egy pötty. Zéta azonnal a kapitány felé fordult lebegő ámde kényelmes foteléből.

-          Kapitány úr! A mélyűri-szonár talált valamit. A letapogató lézernyalábok megütköznek valamin.

-          Igen?

-          Igen, uram.

-          És reagál valamit?

-          Nem uram semmit.

-          Milyen sebességgel halad?

-          Elég gyors, de be bírjuk fogni… ha akarja, uram.

-          A letapogató lézernyalábok érzékeltek valamilyen csapásmérő eszközt?

-          Nem uram, jelen állás szerint teljesen ártalmatlan.

-          Rendben, akkor kapja el két vadász és vontassák a rakodó térbe.

-          Értettem uram! – Válaszolt Zéta és már küldte szét a parancsot a két illetékes űrpilótának.

A vadászok kisiklottak az anyahajóból és egy különleges erőtér-hálóval elkapták a tárgyat. Már a visszaút felénél jártak és a kommunikációs rádió frekvencián a kapitány hangja szólalt meg.

-          Alfa, Omega! – Meséljenek valamit a tárgyról mi ez tulajdonképpen?

Alfa kezdte:

-          Kapitány úr jelentem, ez egy ismeretlen szerkezet.

Majd Omega fojttatta:

-          Én hozzá tenném, hogy olyan, mint egy aranybogár!

-          Mint egy aranybogár… - ismételte a kapitány misztikusan.

Ezután a két vadász belépett az anyahajó pajzsa mögé majd áthatolt a raktér energiamezőjén, ami hermetikusan lezárta a hajó belső terét a kinti vakumtól. Miután az acél hangárajtó is a helyére gördült, a szkafanderes kutató csoport, megkezdte a tárgy fertőtlenítését. Ezután az aranybogarat beszkennelték, minden részletét pontosan és precízen. Ezután az egészet elkentették egy adatbankba.

A kutatás közben az aranybogáron találtak egy kicsi csomagot. Egy szkafanderes kéz, levette ezt a csomagot. Melyen egy férfi és egy női ember pár ált, mögöttük egy hidrogénatom és a naprendszer, megjelölve a földet.

-          Kapitány úr! – recsegte a szkafander.

-          Találtam valami érdekeset!

-          Éspedig? Mi az?

-          Olybá tűnik, hogy ezt a szerkezetet valamikor emberek bocsátották fel. Vagy legalábbis hozzánk igen hasonlatos lények. Még a naprendszerüket is megjelölték.

A csomag, mit leemeltek az aranybogárnak nevezett tárgyról, hamar egy laboratóriumban találta magát. A steril, fehér környezetben pár ezüstös szkafander sürgött forgott. Az egyik meglepetten megszólalt:

-          Nézzétek! Ez egy fedél! – Azzal leemelte a férfit és nőt ábrázoló fedelet.

A fedél alatt egy aranyszínű korong bújt meg. A kutató csoport hamar felfedezte a lejátszóhoz mellékelt ábrákban egy lejátszó sematikus rajzát. Minden adatott bevittek a szuperszámitógépbe, mely kvantum alapon működött nem digitális technikával. A szuper számitógép hamar meg is tervezte a lejátszót és a háromdimenziós anyagnyomtatónak parancsot adott az alkatrészek legyártásához. Majd ezután a tervrajzokkal beprogramozott robotok összeszereltek a bakelitlemez lejátszót, melyhez egy átjátszót is kötöttek, így minden adat felkerült egy elkülönített szerverre. A robotok ráhelyezték az aranyozott bakelitet a lejátszóra, bekapcsolták a szerkezetet majd a tűt is ráillesztették a mikrobarázdára.

A hanganyag elindult. S a szúper számitógép egyből elkezdte elemezni az adatokat….

Pár óra múlva a kutatók értesítették a kapitányt az új és izgalmas felfedezésükről.

-          Kapitány úr! A szuperszámitógép kielemzett minden adatot!

-          Igen? Nagyszerű. – figyelt a lebegő fotelből.

-          Megállapítható, hogy a szerkezetet a mi őseink lőttek fel, több mint ötezer éve 1970-es években.

-          És mi a lemez tartalma?

-          Egy kis nosztalgia és honvágy némi otthon melege és tönkretett jövő kapitány úr!

A FEKETE TÓGA

A RONCS

Okker sárga, homokban hevert belefúródva
fekete kontúr-árnypatakok folytak le róla,
néha-néha a szél belekapott a homokba,
így varázsolta, tört kitin-mázat opálosra.
S egy dűnébe fúródva, por emelte a Napba.
Hullámosra gyűrt kitin alatt látszott huzala,
a sok kábel ahogy áthasít ide és oda.
De áram az már nem vonul ó által ott rajta

A szárny ama kitines burok alatt még prizmált,
a szél vagy csak kóbor áramkör mozgatta s árnyát.
A roncs ég alatt egyedül így aludta álmát,
Árny lepte el osztott szemes pilóta-ablakát.
Hallgatag összhatás, elvétette a röppályát:
sebek őrzik, siklás utolsó kis mozdulatát.
A por már eszi is meg finom csatlakozóját
a finom kosz kikezdi belül, apró modulját.

Tört antennája nem küld tova messzi jelet már,
csak a nap sugara izzítja azt a kitint, kár:
A lezuhant, zúzódott sárgás roncs  az már csak vár!
Vészjelzése talán még mindig az éterben száll.
Halott rovar csillogva terült s körte hangya jár,
egész karaván, részit cipelik, sodorja, ár.
Arany kitint - ha esőt fog e táj - nyeli a sár.
Pedig mészsíról csak egy hallott, sérült kis bogár!

2020.07.12.

DELOREAN

Ó, ezüstös csillanás  szelte a fekete utat;
a sötét szemcsés aszfalt festése alatta szaladt.
Áramvonalas testén menetszél siklik fehéren,
Giorgetto Giugiaro jót végzett, egészen!
Csak egy szürke csík amit látsz, ha elsuhan ott, messze
motor monoton zakatol, benzin ég s visz előre.

Mint a szerem érzése olyan meglepő és villan;
felnije az korong, szürkén és krómosan csillan.
Lámpái süllyesztettek így síkos síkot képeznek;
bent a dögös kormány ad lelket végül az egésznek.
A kaszni rozsdamentes és csiszolt acélkék álom;
felismerik bárhol az utakon, határon, vámon.

 A DeLorean, múltból száguld jövőbe
ugyanugy menő aszfalton és neon-ködbe'.
Eljön a varázslat nyolcvannyolc mérföld után,
s lángol vad-tűzzel aszfalt út kereke nyomán.

Kaliforniában, hosszú, széles autópályán
megcsillan a napfény a szélvédőnek-tükör taván.
Siklik akár egy felséges sirály a zajos-szélben,
és hosszú időzónákon át mozog tankkal ébren!
Ez az autómodell életérzés, érezni kell,
mikor sirályszárny-ajtaja villanva siklik ó fel.

A DeLorean , múltból száguld jövőbe
ugyanugy menő aszfalton és neon-ködbe'.
Eljön a varázslat nyolcvannyolc mérföld után,
s lángol vad-tűzzel aszfalt út kereke nyomán.

Lobogó őszhajú doki ül benne s egy tinédzser,
kockás inggel, pufi mellényel és egy hűs Pepsivel.
A keleti part opálosan és élénken fénylik,
és a DeLorean a forgalomból is kitűnik...
Autórádióból zene szólal, s műszer pereg,
s az autó, lemenő narancsos napban elremeg.

2020.05.31

      S KÖRÖTTE CSILAGOK

Vanília színben feszült át a nyár,
egy messzi-messzi eljövő korszaknál!

Nap ragyogott a pamacs felhők mögött,
s küllője narancs-szökőkútként szökött!
Lent álltak a marcipán figura fák,
közöttük rozsaszin óriás gombák:
futurisztikus ház, kör panoráma;
Bauhouse-os néhány vonása!
Karcsú-fém, égbe felívelő szára
habcsókos kis felhőnek van támasztva.
Itt-ott hegesztés egybeolvadt nyoma,
a fejlődésnek az örök visszhangja!

Felhőkarcoló-gombaház tetején,
feküdt egy férfi egy teremben egykén.
Steril szoba, kékes az árnyalata;
sok műszer villog mint zselés cukorka!
És a férfi ó tengerzöld ruhába'
egy speciális ágyon kipárnázva.
A párnának a sötétkékes selyme
a búra alatti fejét körbe ölelte.
Arca mind az övégbuborék alatt.
Kopasz fejére sok dióda tapadt.

Diódák egy parabolához kötve,
az szórja tudatát bele az űrbe.
Tekereg az, konfetti-spirálosan:
színes csillámok szikrák egy sodrásban!
Körötte csillagok és galaxisok!
Szerelmes szíve zakatol: "Hallotok?!"
És egy másik hangot keres, akárcsak ő
nem számít most, sem a tér és az idő!
Fekszik némán s zörej: ráadó-hangok;
Fekszik hunyt szemel s körötte csillagok!

Több ezer éve már ó volt egy álma,
egy planéta fulladt az atomjába.
A gombafelhő elnyelte a bolygót
egy, messzi ezüstös Holddal csavargót.
És egy hang szólt akkor keresd meg őket,
ereje átrezgette az időket!
Hol az a kvadráns? - azóta keresi,
hogy figyelmeztesse azt, ha megleli.
Tépázta napszél s fekete-lyuk, lelkét
de ő csak vitte által, üzenetét!

S körötte csillagok, és ezernyi jel
ahogy közeledett éter testével!
S ő hallhatta a rádió jeleket,
olvasta a hullámhosszas könyveket.
S a zaj megsűrűsödött, közelebb ért
sötéten terjengtek, mind hozzá beszélt:
Egy Kénesszavú-ember gyűlöletről
annyit értett, ez nem jön szeretettől!
Megkerülte a Földet álmot hagyva,
csak úgy ahogy kapta s sietett vissza.

Csak káromkodás és csatzaj mit hallott,
s e fergeteg nyomán csak a sok halott.
Körötte csillagok s siettet vissza,
nehogy e bolygó ó magával rántsa.
Szédület pályáján még vadabb eszmék
s nincs sehol itt e zúgásban egy vészfék!
A csillámlás spirálban ívelt vissza;
Galaxisokon által ó húzódva.
Vissza a gomba házak nyugalmába:
s ezredek után szemét a könny marja;
látta, egymást eszi: Termesz és Hangya! 

2020.05.04