Gyárkémények a vaskos irónok

    GYÁRKÉMÉNYEK A VASKOS IRÓNOK

Szobámban ülök. Kék minden s kontraszt-fekete.
Kipillantok a gördülő alkony-egekre;
nézem sötét panelszobából ablakon át,
az alkonyatnak a színes haláltusáját.
Házaknak sziluettje ridegen tündöklik,
a csillagos ég már itt-ott betüremkedik.
Így mered fel az égnek jó pár, magas kürtő
melyből még oly sötétebb és kavargó füst jő,
fel, s ahogy nézem által az ablakon őket,
ezeket a hatalmas és öblös kürtőket:
mintha pennák és ős-'stílusok' lennének;
égre írnák borús versüket, e lengének,
ennek a fuvallat nélküli opál-égnek;
amíg a gyáraknak lámpái szerte néznek.

De mit írnak a gyárkémények eme vaskos
irónok? - melyek gyáraknak a beton fakkos
oldalán állnak. Borús verset? Mert sötét a
tollból andalgó, arany-alkonyat-papírra
folyó fekete füst-tinta? -  ím ott szál éppen
a Tejúttól tarka mélységes mély kék égen
egy elfoszló és elhaló ólom-ballada,
mi majd hollóként rátelepszik a házakra.
Sötét sorok között felragyognak, szünetek,
míg ablakomra hullva, cseppek merengenek.
A nap is lenyugodott már,s az utcafény ég;
míg mindent ellep a csillagos sötétkék vég.
Az utcán pár ember baktat lápafény alatt:
és kormot prüszkölve egyet köhögnek, halkat.

De ezen már szinte senki meg nem lepődik,
mert már megszokták. A jövőnk épp pörkölődik.
S talán nem is bús verset írnak az oly sötét
égre, hanem kazánjuk gomoly átok-ködét.
Mely s tömör betonfalban kulminál fölöttünk
és akkor eme világra hiába jöttünk!
Még égnek a csillagok és olyan kék az ég,
ha így folytatódik egy nap beáll, sötétség -
és akkor nem lesznek csillagok sem ó színek
csak Napból tompán látszódó vöröslő ívek!
S akkor a nappali éjfélben ez lesz a vég!
S reménytelen vagy ha akkor sem érted meg még,
mert bár mostan sötéten ülök a szobámban
semmi, de semmi nem boldog s él meg, homályban!

Szobámban ülök. Kék minden s kontraszt-fekete.
Nézek egyre csak nézek a gyárkéményekre.
S azon gondolkodom minek a túl sok profit;
miért nem nézik meg ó inkább a sok profit:
Kik törekednek fenntartható zöld jövőre,
ha így megy lesz még mit égetni a jövőre?
Mert minden nap fekete szalagon az álmunk;
ere épült rá ezred éve az államunk?
Mert a Gyár minden nap ó álmokat tüzel el;
csípős, sziszegős narancs-lángnyelvekkel.
Szívek már nem, csak a profitszámláló lüktet;
s  tényleg boldog vagy hogy, ők írják a jövődet?
Szobámban ülök. Kék minden s kontraszt-fekete:
s gondolkodom ki kíváncsi, Sötét Édenre?

2019. December