A bányába le

A BÁNYÁBA LE

Gyere menjünk, lépjünk művészetnek szűrkéses,
rögös útjain, ahol készletnek szükséges
a külszíni fejtés, s olajozott hatalmas
maró tárcsa forog; s folyamat hosszadalmas!
Barna por száll s színültig megrakott dömperek
vonulnak narancs ég alatt s kardántengelyek
nyekeregnek, amíg a hatalmas abroncsok
a porban caplatnak s pattnak a kavicsok.
Hosszú a sor dömperek követik ott egymást
fekete sziluettek, nem is látsz itt most mást!
Ők a felszínes popdalok, platójukon a
sok szóval meg betűvel amit hány a tárcsa!
De le, a Bányába le!

Vegyük fel a neon-narancssárga ruhákat
és a narancsos, fényes műanyag sapkákat!
Kövessük a költőket, a mély-bányászokat,
kik jószerencsét kívánnak és ábrándokat,
keresnek a tudatalatti sötétlilás
s ébenfekete járataiban, szent fúrás!
A tömeg csákánnyal és nagy lég-kalapácssal,
mennek, erős kezükben az áldott pennával!
A versek vagy szók után untalan kutatva,
a fa lécel aládúcolt lilás járatba';
hol citromsárgán világit egy bányász lámpa,
körötte halványan a kicsi csille-rámpa.
Ó le, a Bányába le!

Izmos szőke férfi falat fúr, remeg a gép
mögötte mosódva dolgozik a bányász nép!
Csak egyedül ő éles s a lég-kalapácsa,
ahogy metaforák után a falat túrja.
Az izmos testen ama verejték hártyát von
amíg karja s a kalapácsfej egyre csak nyom!
Különös hasonlatokat rímeket keres;
s fehéren izzik a lég-kalapács mi hegyes!
A falat bontó szál fehéren fluoreszkál,
a lilás homályban s közben a sok forgács száll.
Színes neon-szikrák szerte röppenve vállnak,
míg mélyben, Jungi igazságra, rátalálnak!
Ezért hát Bányába le!

2020.05.30