Órát vett a kenguru

Nagy kenguru egy órát vett,
tudja mennyi az idő,
szóljon néki, ha már vége,
nincsen tovább pihenő.
 
Mert a kicsi megéhezik
és enni kell őneki,
akkor nő meg olyan nagyra,
hogy utol is érheti.
 
Az órát így nagy gondosan
zsebébe jól beteszi,
nehogy úton azt elhagyja,
mert akkor majd lesheti.
 
Nem lenne,mi ébresztené,
ha eljönne az idő,
és a kicsi nagyon sírna,
nem lenne, mi ehető.
 
Hazaér és nagy boldogan
az ágyában lepihen,
mert mire az idő eljön,
az órája is figyel.
 
Nagyot szólal a zsebében
a kicsike sírdogál,
ki lehet már őmellette,
ki ennyire kiabál.
 
Felébred az anyukája
és enni ad őneki,
de a kicsi még nem éhes
ezért mit kap, nem eszi.
 
Gondolkodik nagy kenguru,
vajon mi lehet a baj,
a kicsike mért nem eszik,
de az mit ad, rendben van.
 
Mire rájött, hogy az óra
a zsebében mért csörög,
a gyermekét ébresztette,
ezért nagyon nyöszörög.
 
Gondolkodik, hova tegye,
hogy az mindig meglegyen,
falba ütött egy nagy szeget,
ott lesz azon a helyen.
 
A kicsi is megnyugodott,
rá senki sem kiabál,
mikor ő még nagy álmában
sorban áll a fagyinál.
 
Nagy kenguru újra pihen,
lehet egy kis pihenő,
az óra meg ismét csörög,
ha eljön majd az idő.
 
Eljött megint az az idő,
hogy véget ért a pihenő,
az óra most ismét jelzi,
megint eljött az idő.
 
De a kicsi nagyon alszik
fülében most nem remeg,
mikor aztán megéhezik,
a nagy zsebből kitipeg.
 
Megeteti anyukája,
ezért egyszer nagyra nő,
ahogy pedig napok múlnak,
nem kell annyi pihenő.
 
Nagy kenguru a kicsinek,
csakis azért kiabál,
eljött már az ebédidő,
gyere haza enni már.
 
Így lett meg a nagy boldogság,
az óra sem kiabál,
csak az időt mutatja meg,
mikor kéne enni már.