dobosigyorgy blogja

Szeretet és a gyűlölet megy az úton szembe egymással. Összetalálkoznak.
 Szeretet megkérdi a gyűlöletet:- te miért gyűlölsz sok embert?
- Mert olyan mások, mint én vagyok.
 Miért nem keresed azt bennük, ami neked is tetszik? Hát? Nem tudom. Talán, mert másoktól is látom.
 És te miért szeretsz mindenkit?
 Mert megkeresem azt bennük mi számomra is tetszik. Te mástól is ezt látod és azért? Nem. Ez belülről jön. Megpróbálod te is? - Kérdi szeretet a gyűlölettől. Pont jött velük szembe egy olyan, kit gyűlölt a gyűlöletet.
 Ránézett és megtalálta benne, ami neki is kedvező. Így fogadta el és már nem is gyűlölte.
 Ezután a szeretet és a gyűlölet együtt tovább mentek. Találkoztak egy kedves emberrel, kinek volt egy hibája.
 Kérdi gyűlölet a szeretettől:- te nem látod a hibáját? De látom, de így fogadom el. Tudod? - Mindenkinek van hibája, ezért nézem a jó oldalát és szeretem. Ezután már együtt mentek és mindenkiben csak a jót keresték, hisz tudták, hogy ők sem hibátlanok.
 Próbáljunk mi is így élni és szeretetben tölteni további napjainkat.

Nem attól leszel Te hallhatatlan,
ha itt a Földön sok díjat kapsz majd,
de az egészben nem ez a lényeg,
nincsen rajtad a szeretetbélyeg.
 
Kiemelnek, s majd semmibe vesznek,
öregségedre  otthonba tesznek,
ott aztán Téged nem ismer senki,
nagyon rossz lesz majd magányban lenni.
 
Lehet, tán akkor azt is megbánod,
hiányzott végig a szeretetlángod,
Otthonban lehet feléd sem néznek,
elaludt csendben dicső nagy fényed.
 
Ezért hát inkább őrizd a lángot,
ha nem kapsz díjat, bár nem is várod,
örökké mégis szeretet éltet,
hallhatatlan lesz az egész lényed.

Kölcsön vagyunk itt a Földön,
azt, hogy meddig élhetünk,
meg is szabta megjöttünkkor
már a mi nagy Istenünk.
 
Addig kell hát sok jót tenni,
amíg itt lent lehetünk,
nem kerül az semmi pénzbe,
ha örökké szeretünk.
 
Béke legyen itt a Földön,
nem csak álom, képzelet,
hisz, ha lejár kölcsönlétünk,
senki, semmit nem tehet.
 
Földi létünk gondoljuk át!
Nem gyűlölünk! Szeretünk.
Csak így lehet megnyugodva
akkor a nagy Istenünk.

Korán reggel oviba megy kicsi lány,
házunk előtt szépen nő a sok virág,
úgy gondolja:- egy két szálat felvehet,
de a legszebb megszólalt,hogy - nem lehet.
 
Hogyha letörsz, akkor én elszáradok,
nem élhetem kinyílva a holnapot,
tudod, kicsim arra nem jó sebtapasz,
nem gyógyítja azt sem, ami itt marad.
 
Hagyjál itt, és mire megjössz, megnövök,
hozol vizet, és azzal megöntözöl,
akkor nyílok holnap is majd teneked,
oviba majd vidámabban elmehetsz.
 
Virágnektárt méhek néked gyűjtenek,
ehetsz akkor te sok mézes kenyeret,
meggyógyulsz, és tovább akkor nem köhögsz,
de, ha letörsz, tovább én már nem növök.
 
Vigyázz énrám, mint terád az anyukád,
szirmom olyan, mint néked az új ruhád,
sok gyereknek mondd el azt, hogy nem lehet,
ha letörnek, én már többé nem leszek.
 
Úgy leszünk mi továbbra is boldogok,
Vígan élünk, s mindenkivel játszhatok,
lehajoltok, adok néktek illatot,
éjszaka is ott lehet majd nálatok.

Ismerd meg hát jól az embert,
mért kell neki dörzspapír,
miért is ír fényesebben,
bánatszóban mi a hír.
 
Hogy lehet a bánatszóban
mindenféle bújtatás,
és a kedves, ami jól van,
mindenféle biztatás.
 
Keressed hát egyszerűbben,
a nehezebb képletet,
hogy ne legyen feltűnően
elbújtatott érzelem.
 
Hogyha ezt majd megtalálod,
nem kell többé dörzspapír,
lehet, hogy csak a jót várod,
de annak még szárnya sincs.