Békesség a szívben

Emlékszel? Mikor megismertelek

tavasz kezdetén hűvös délután

a vízpartján virágzott a boldogság

kezeink egymásban, holnapot kutatták.

Ujjongtunk a másnap lopott csókjának

szemeinkben fürödtek szeszélyesen

a feltörő sóhajunk oly természetesen ,

fájni kezdett a boldogság kedélyesen.

Minden egyszerre oly természetes lett

a hideg szélben csókoltunk szelíden

kezdenünk kellett a szót, mi lehullott

s kacagva repültek arany mondatok.

Szívünkbe békesség honolt szüntelen

és tudtuk egymásra talált két idegen

szívemet lángra gyújtotta szerelmed

s te boldog lázban kezemet szeretted.

Meg duzzadt ajkam a tavaszban felrepedt

vállamat fogtad , régi sebem behegedt ,

mint akiket árammal telítettek, rezzenve

egymásba kötődtünk egy örök vezetékbe .

S a ki nem mondott szavak ott vannak

kísérnek, mint örökös bársonyos alkalmak ,

féltő szeretettel óvnak, s egybeolvadnak

kivirágzott vízpart felhevült tavaszi illattal./W.B./

Korul rajongta sok tunder;leany

Kik kopogtattak szive ajtajan

hiaba vert eleje tilalomfat

ki s beszaladtak a kacado nimfak

Mig remegett az epedo legeny

bujocskat jatszanak a szive rejteken

S csicseregve szoltak-kiert szived erez

ha megfogod orokre tied lesz.

Az egyik talan a legpajkosabb

onyotte ra a pillantasokat

csokmuzsikajat szuntelen dalolta

s kacsingatott a szepseges parazna.

S mig riadt szemen follangolt a feny

csak elszebult a buksi kis legeny

a lany azota a lelkrhez van nove

s a szent kolteszet buvos istennoje.

      Wilhelem Margareta

Nem vallottam neki sohase szerelmet

Szerelmes nótáim nagy titokba kelnek.

El-elszállnak hozzá, hírt hozni felőle 

Mit csinál gazdájuk van-e szeretője?

Szerelmes dalaim felhőtlen esten,

 Imbolygó rajokban útjukra eresztem.

Nem kell magyarázat, ismerik a házat

Másfele szállani tán nem is tudnának.

Szerelmes nótáknak bezárt ajtó nincsen.

Átbújnak kulcslyukon, ablakon, kilincsen.

Végigsuhannak az ismerős szobákon.

Ott alszik kit szeretek,szép,fehér ágyon.

Belecsimpaszkodnék nagy erős karjába,

Meglesnem, hányat ver szíve dobbanása

S csókolnám szüntelen, amíg alszik mélyen.

Mosolyog álmában: "Hallja, ne izéljen"

Amíg  a  sápadt  sorokon

végigszalad  szemed,

érzed-e,  hogy  e  vézna  versike

egy  bús  végrendelet?

A  hideg,  száraz  betűkön

keresztül  egy  haldokló  perc  üzen

s  a  szavakon  verejték-gyöngy  ragyog.

Azóta  Te  is  másvalaki  vagy,

s  én  is  ezerszer  más vagyok.

Állok tornácodon Derült az éj.

 Fölémhajlik a virágos fa ága.

Állok a virágos lomb árnyékába

Kertben a fákat lengeti a szél

Ablakodon át nézek a szobádba

Arcodra rászitál a lámpafény.

Hajadnál babrálsz fáradtan, szegény

Zizzenve hull hajad aranyhulláma

Csodás vállad meg birkozik vele

 S homalyosan nezel ablak fele

.Lassan felállasz s lámpádat eloltod

Túl ágakon fenn csillag fénye rezdül,

De a szemem már vak homályba fordul

A hold se lát az üvegen keresztül.