Békesség a szívben

Rothadt gerendák ráncos redőin
áldott öregség hószakállat enged,
s morcos szellő simogatva hívja
a rózsát: hajtsd harmat-ölembe fejed!

A feslő rózsabimbó részeg lepkét
altat, kacagós mámorában az éjnek
s csillagokkal enyelgő pázsit zöldjén,
szentjánosbogarak szikrázva égnek.

A kút karimás kalapján egy álmatlan
gerle, csipogva tollássza szárnyát
s a trillázó fülemülék forró szerelmén
a hold égőpirosan bontja ki árnyát

A természet, fehér liliom szívén, mennyi
igéző csoda és varázsos báj fészkel,
utálom a bűnben élő város keservet,
ami ragályos füsttel, penésszel töltött meg

Amíg az ég kék virágok illatát itta
rohanó városi vad-vadóc lelkem
fekete fecskék csicsergésére nyíló
nyíló májusi virágként feleltem.

De amióta bekerít a sok plakátfalas
palotasor s a sok cifra, aszfaltos tér,
sokat sirat lelkem kicsi tornya
holdfényben bolyongók, akár a bőregér.

Add a kezed.
Szálljunk szembe a vad orkánnal
s míg fent,  a Hargitán rikolt a karvaly
mi kéz-a-kézben,
büszke diadallal,
álljunk meg itt, a száraz avaron.

Nézd a felhőt!
Hogy tépi rongyos szárnyát az orkán,
alacsonyan majd  fenn,száll
a messzi bércnek ormán
megsebzi lábát
kibuggyan a vére,
kis cseppekben hull a rét rögére.

Ijedten fut most házába az ürge.
hajlong  a vén tölgy ,inog
a borzalom zavarán
oldalába fürge
nyilát vetette a csillogó villám
s ledől. De nézd, ott
tágasan nyílik  széles  szivárvány.

Megjött már az alkonyat
kukucskál mosolygós félhold
s míg csillag -tánctól ragyog az égbolt
megtelik illattal,
mi kéz-a-kézben,
csendes   áhítattal
boruljunk le a eső itta  földre.[W.B.]