ariamta blogja

Hallgassátok meg!

Elkap a hév, és én csak egyre írok,

Emlékek...azok a gyönyörű emlékek...
Drága, jó feleségem, hol vagy már?
Kereslek, mindenben, mindenhol kereslek...
Vajon volt még egy ilyen álompár?

A padlás félhomályában üldögélve
Egy hajlott hátú öregember mereng,
Szemében könny csillan, s keze remegve
Nyúl egy doboz után, övé volt... feldereng.

A pókhálókat félresöpörve nézi
Az album elhalványult képeit.
Milyen szép is volt ő, s felidézi
Hitvese álmodó szemét és lépteit.

Valaha oly csillogó, most már megfakult
Tekintete vágyakozón várta,
Hogy az album legalján meglapult
Fényképek közt, miért feljött, megtalálja.

Itt van, nem kellett csupán egy fél fordulat,
Némán, türelmesen lapozgatott, csendben,
Pár pillanat, némi izgatott mozdulat,
És elsüllyedt az emlékek tengerében.

Világának forgása ugyan nem állt meg,
Hogy feleségét tavaly elveszítette,
De a múlt emléke sokkal élőbb benne,
Mint magányossága, mi leterítette.

Félretéve az egyik poros albumot,
Egy megkopott napló akadt kezébe.
Nézegette, mely már felnőtt fiáé volt,
S mintha tűz szorult volna tenyerébe.

Nagyon meglepődött fia naplója láttán,
Hiszen nem is tudta, hogy létezik.
Felesége őrizgette egy ócska ládán,
S lám, most ő az, ki visszaemlékezik.

Ahogy felnyitotta a megsárgult lapokat,
Egy rövid mondatra tévedt tekintete
S olvasva a szívét megérintő szavakat,
Szeme csillogása visszatért egy percre.

Hallotta a kisfiú csilingelő hangját,
Mit szinte már teljesen elfeledett.
S a padlás csöndje, mely megtörte varázsát,
A távoli múltba visszavezetett.

Újra belenyúlt az elnyűtt fadobozba,
Ahol régi üzleti naplóját tartotta.
Remegő kézzel a naplót fellapozta,
S a padlásablak fénye felé fordította.

Bőrkötésű napló volt, mélyfekete színű,
Neve aranyozott betűkkel állt rajta.
Míg a fiáé gyűrött, kopott és egyszerű,
A feliratot, "Jimmy", az egér megrágta.

Saját naplójának lapjai közt keresve
Egy mondaton akadt meg a tekintete.
"Az egész napot sajnos elvesztegettem, 
Amikor Jimmy fiammal horgászni mentem.

Nem fogtunk aznap mi, csak pecabotot"
Félrenézett, s fájdalmasat sóhajtott.
Aztán gondolt egyet és fellapozta
Jimmy naplójában ugyanazt a napot.

"Június 4." - olvasta a kusza betűket,
S szeme a könnytől egyre homályosabb lett.
"Apával ma horgászni voltunk egész nap,
Ez volt életemben a legcsodálatosabb!" 

Szava elakadt, és már sírni sem tudott,
A kopott napló fedelén végigsimított.
Gondosan leporolta a kusza betűket,
Mit áthatott a tiszta, gyermeki szeretet.


Lance Wubbles írása alapján...


2015. márciius 26.

Avagy egy tanulságos történet arról, mit is akarnak a nők

Történt egyszer oly réges-régen,

Jó Artúr király idejében,

Hogy az ifjú Artúr királyt,

Kirobbantva csúnya viszályt,

Csapdába ejtette, bebörtönözte 

A szomszédos királyság fejedelme.

Megölhette volna az ifjút,

Kinek életöröme nagy volt,

De a szabadságáért cserébe, 

Kérte, válaszoljon egy kérdésre.

Egy évet kapott arra jó Artúr,

Hogy a fejét ne vehesse hóhér,

S a kérdés, mit megválaszolni kell

Legnagyobb kincséért, életéér':

"Mi az, mit a nők az életükben

Mindennél jobban akarnak szívükben?"

Hazatérvén mindenkit kikérdezett,

Hercegnőket, utcalányokat és papot

Kínjában még arra is kényszeredett,

Hogy kifaggassa az udvari bolondot. 

Választ adni sajnos senki sem tudott

Szomorúan teltek-múltak így a napok

Egyre jobban érezte bánatában,

Hogy élete milyen nagy veszélyben van,

Ha nem sikerül rálelni, vajh' ki tudja,

Mi lehet az asszonyok legnagyobb vágya.

Egyetlen reménye a vén Boszorka volt,

Viszont ő tanácsot nagyon drágán adott.

Hallatlanul magas árat kért cserébe,

Ha segítségért járultak őelébe.

Aztán eljött a nap, az egy év letelt,

Segítek rajtad, a Banya így felelt.

De mielőtt a választ megadnám néked

Fogadd el előre, mit szabtam, feltételt.

Életedet megmentem, ha megígéred,

Hogy a Kerekasztal legvitézebbjéhez,

Jó Artúr királyom, legjobb barátodhoz

Feleségül adsz, s tartozom családodhoz.

Jó Artúr elszörnyedt a kérés hallatán,

A Banya púpos volt és nagyothallott tán,

Foga is csak egy volt, az is kissé szuvas,

Fogta is fejét szegély Gawain lovag.

De meg kellett tenni Artúr életéért,

Meg kellett menteni szerető népéért.

S a válasz, mi halál torkából kihozta,

Nem is volt annyira nehéz, mint gondolta.

Így hát az esküvőt most bejelentették,

S a Boszorka megválaszolta kérdését:

"Az, amit a nő akar, nevezetesen, 

Hogy saját életének ura lehessen."

Az esküvő lezajlott, rettenetes volt,

Gawain lovag kedve csúnyán lehangolt,

A banya persze nem tagadta meg magát,

Kézzel evett és dúsan ontotta szagát.

Aztán jött a nászéjszaka! Szegény lovag,

Szemére kötés, orrába vattacsomag?

Gawain összeszedte maradék erejét,

S belépett a szobába, lesütve két szemét.

Ám, de mi történhetett, mi ez a csoda?

Gyönyörű nő nézett vissza rá álmodva.

Ilyen szépet még életében nem látott,

De vajon mi történt, hogy így átváltozott?

S így szólt a Szépség: Oly kedves voltál velem,

Míg a csúf boszorkány bőrömben tengődtem,

Hogy rád bízom a döntést, mi legyen eztán,

Éjjel szép nő legyek, és nappal boszorkány?

Vagy mégis úgy döntesz, hogy nappal legyek szép,

Legyek barátaid előtt egy álomkép?

És este, mellettem, a hitvesi ágyon,

Elviseled-e boszorkány valóságom?

Micsoda kegyetlen kérdés! Vajon mi jobb?

Nappal legyen hopp, aztán éjjel meg kopp?

Vagy legyen mégis inkább minden fordítva? 

Az éjszaka legyen maga a nagy csoda?

Bölcsen gondolkodott nemes Gawain lovag,

És nem adta fejét holmi búbánatnak.

Így szólt hát megfontoltan, mindent mérlegelve:

"Döntsd el te, s döntésed fogadom, helyeselve."

Ezt meghallván hitvese így bejelentette,

Mivel Gawain őt láthatóan tisztelte,

Gyönyörű nő lesz ezután végérvényesen,

Mert hagyta, saját életének ura legyen.

Látod, mi a tanulság, s ez nem handabanda,

Mindegy, hogy az asszonyod szép-e avagy randa,

Nyájas vagy kedves, morcos, okos vagy buta,

A felszín alatt mind igazi boszorka. 

Tarka réten, zöld mezőben,