ariamta blogja

Most vagy soha - úgy dübörög bennem, mert a város

rút falain már nem a néma csend repedezik, 

hanem az évek óta elhallgatott igazság,

hol a tegnap súlya alatt roskadozó utcák 

már nem bírnak el többé hazug fényt, sem árulást.

Most vagy soha - morajlik mélyen, lázasan a föld, 

a gyökerek kiszáradtak a várakozásban, 

a levegő is fáradt az elfojtott sóhajtól. 

A szél már nem kér engedélyt: fellázad magától,

s letépi a pókhálót a hunyorgó nap elől.

Most vagy soha - így kiált fel minden dobbanó szív, 

mert tudja, a félelem is fellázad majd egyszer, 

s akkor nem tartja vissza semmi gonosz játéka. 

A küszöbön állunk, mögöttünk a múlt árnyéka, 

előttünk ajtó, mit sokáig tartottak zárva.

Most vagy soha - zúg a jövő, az ígéret, remény

és a repedésekben újra ott lüktet a fény. 

Nem könyörög, nem kér bocsánatot, előre tör,

hogy lásd, minden sötétség mögött van egy nemzedék, 

mely végre feláll, kimondja: elég, miénk a tér.

2026. március 24.

Megzenésítve Suno-val: https://suno.com/s/dS03wrpkTQF4bfKP

állt a réten, néma csendben

füvet legelve sok birka

hitték, biztos minden rendben

hisz a gazda ezt megírta

nem hallgattak senki másra

hisz a vezér mindent tudhat

nincs idő álmodozásra

ő rendezi az utukat

mentek-mentek néma csendben

néha egyet még bégettek

de a vezér, ha szólt, rendben

csak a nyomában lépkedtek

külső bajoktól megvédve

közösségben összezárva

fej a bűvös fart érintve

pór külvilágot kizárva

mentek sorban, egymás után

hitték, eljött a kánaán

s besétáltak szépen, bután

a vágóhídnak kapuján

2022. július 25.

ma ilyen időket élünk...

önzés és nyílt harácsolás

napról napra jobban félünk

ideje, jöjjön változás

nyomorba döntött milliók

nélkülöző sok-sok gyerek

sárba tiport illúziók

egyre sokasodó terhek

romos, roskadó kórházak

alulfizetett személyzet

inkább már csak hullaházak

mit felzabál az enyészet

s a hideg iskolafalak

tizennyolc fokos rémálom

hangosan vacognak fogak

és mindez nem csak lázálom

dönteni kell, ha jön a tél

fűtesz vagy eszel, és megfagysz

létminimum alatt éljél

míg egyszer csak mindent feladsz

közben hallod innen-onnan

Magyarország jól teljesít

s leülsz magadba roskadtan

hol? mikor? a jó istenit!

tehetetlenül bámulod

mert gyengén pislákol a gáz

fázósan magadra húzod

takaród, mert hideg a ház

a nyugdíjad számolgatod

mit vegyél? krumplit? kenyeret?

talán még belefér, mondod,

bár érzed üres zsebedet

nem panaszkodsz, hiába már

mindent felélt a horda

s mint hullára a dögbogár

rácsap a maradék koncra

minden, és minden kell nekik

mészáros az egész ország

hiszik, könnyen átverhetik

a népet, nincsenek normák

nincs becsület, nincs megértés

de ami van, futballpálya

van lopás, csalás, jogsértés

s csak pislákol remény lángja

nem lesz könnyű felébredni

még nincs késő, most cselekedj

ne várd meg, míg megmérgezi

léted a bűn, ne késlekedj

Sok napot töltöttem hazámtól távol
a  közelben, s messze Európától
távoli tájak csábítóan hívtak
csodás kalandok előttem megnyíltak

Kína varázsa, Hong Kong gazdagsága
New York nyüzsgése, London méltósága
a Niagara mennydörgő éneke
s Gibraltár tengerbe nyúló "reptere"

A tenger s óceán sós ölelése
a déli tájak forró napsütése
Svájc lankáinak mesés vonulata
arany Prága fényei, varázslata

Fentről minden oly parányi, egyforma
putri, palota vagy templomnak tornya
de ahogy Budapest fényeit láttam 
könny szökött szemembe, s lám, visszavágytam

Szép a világ, csupa izgalom, kaland
befogad mindenkit, honost, hontalant
de bármily csábító is, itt maradok
még itt várnak reám nagy feladatok

Csodás ékszerdoboz, ha fentről nézed
s érzel valami furcsa melegséget
mely átjárja szíved, lelked, és ragyog
büszkeség tölt el, igen, magyar vagyok!


2016. november 8.

Elmondanám könnyekkel telve,