ariamta blogja

Ne kérd, akkor sem adom fel,

Ha minden nap megbántasz miatta,

Nem nézem, ne félj, közönnyel,

De már könnyeimet felitatta

Egy újabb vers.

Elvesztettem múzsámat már,

Most nehezen megy nekem az írás ,

Azt hittem, van reménysugár,

De nem maradt már más, csak a sírás,

S egy újabb vers.

Írok, és írok, bár tudom,

Ez téged, valahol, mégis bosszant,

De hidd el, kedvesem, mondom,

A szerelmet, lásd, újra fellobbant,

Egy újabb vers.

Fogadd el, kérlek, ez vagyok,

S boldoggá igazán akkor tehetsz,

Ha érzed, mikor szárnyalok,

Velem vagy, ha születik, segíthetsz,

Egy újabb vers.

2015. július 30.

Elkap a hév, és én csak egyre írok,

Emlékek...azok a gyönyörű emlékek...
Drága, jó feleségem, hol vagy már?
Kereslek, mindenben, mindenhol kereslek...
Vajon volt még egy ilyen álompár?

A padlás félhomályában üldögélve
Egy hajlott hátú öregember mereng,
Szemében könny csillan, s keze remegve
Nyúl egy doboz után, övé volt... feldereng.

A pókhálókat félresöpörve nézi
Az album elhalványult képeit.
Milyen szép is volt ő, s felidézi
Hitvese álmodó szemét és lépteit.

Valaha oly csillogó, most már megfakult
Tekintete vágyakozón várta,
Hogy az album legalján meglapult
Fényképek közt, miért feljött, megtalálja.

Itt van, nem kellett csupán egy fél fordulat,
Némán, türelmesen lapozgatott, csendben,
Pár pillanat, némi izgatott mozdulat,
És elsüllyedt az emlékek tengerében.

Világának forgása ugyan nem állt meg,
Hogy feleségét tavaly elveszítette,
De a múlt emléke sokkal élőbb benne,
Mint magányossága, mi leterítette.

Félretéve az egyik poros albumot,
Egy megkopott napló akadt kezébe.
Nézegette, mely már felnőtt fiáé volt,
S mintha tűz szorult volna tenyerébe.

Nagyon meglepődött fia naplója láttán,
Hiszen nem is tudta, hogy létezik.
Felesége őrizgette egy ócska ládán,
S lám, most ő az, ki visszaemlékezik.

Ahogy felnyitotta a megsárgult lapokat,
Egy rövid mondatra tévedt tekintete
S olvasva a szívét megérintő szavakat,
Szeme csillogása visszatért egy percre.

Hallotta a kisfiú csilingelő hangját,
Mit szinte már teljesen elfeledett.
S a padlás csöndje, mely megtörte varázsát,
A távoli múltba visszavezetett.

Újra belenyúlt az elnyűtt fadobozba,
Ahol régi üzleti naplóját tartotta.
Remegő kézzel a naplót fellapozta,
S a padlásablak fénye felé fordította.

Bőrkötésű napló volt, mélyfekete színű,
Neve aranyozott betűkkel állt rajta.
Míg a fiáé gyűrött, kopott és egyszerű,
A feliratot, "Jimmy", az egér megrágta.

Saját naplójának lapjai közt keresve
Egy mondaton akadt meg a tekintete.
"Az egész napot sajnos elvesztegettem, 
Amikor Jimmy fiammal horgászni mentem.

Nem fogtunk aznap mi, csak pecabotot"
Félrenézett, s fájdalmasat sóhajtott.
Aztán gondolt egyet és fellapozta
Jimmy naplójában ugyanazt a napot.

"Június 4." - olvasta a kusza betűket,
S szeme a könnytől egyre homályosabb lett.
"Apával ma horgászni voltunk egész nap,
Ez volt életemben a legcsodálatosabb!" 

Szava elakadt, és már sírni sem tudott,
A kopott napló fedelén végigsimított.
Gondosan leporolta a kusza betűket,
Mit áthatott a tiszta, gyermeki szeretet.


Lance Wubbles írása alapján...


2015. márciius 26.

Ragyogó fények,

Pompásan átölelnek,

Érzem szeretnek.

Esti kábulat,

Ünnepi a hangulat,

Édes ámulat.

Gyere, ülj ide,

Bánat tűnik semmibe,

Szeretet hite.

Itt a karácsony,

Gesztenye sül parázson,

Meghitt vágyakon.

Karácsony fénye,

Az új élet reménye,

Álmok regénye.

Itt a karácsony,

Sütöm már a kalácsom.