ariamta blogja

A dzsungel csendje mélyebb volt, mint valaha. A tigris nesztelenül mozgott az aljnövényzetben - izmai hullámoztak, ahogy lassan közeledett a tisztás szélén álló emberhez. Nem támadott. Csak nézte. A sárga szempárban nem volt félelem, sem harag - csak a világ régi törvényeinek csendes tudása.

Az ember megemelte a kezét, mintha üdvözölni akarná, de tudta, ez nem üdvözlés, és nem tart örökké. A tigris egyetlen mozdulattal elfordult, belesimult az erdő árnyai közé. A levelek még percekig remegtek utána, de ő már eltűnt.

Csak a pillantása maradt.

A kis fecske, amely mindig elsőként érkezett tavasszal, idén késett. A falu öregjei aggódva lesték az eget. Egyszer csak egy viharvert, fáradt madár ereszkedett a templomtoronyra.

Pihegett, szárnya piszkos volt, de a csőrében egy apró tollat hozott - egy másik fecske tollát. A többiek csivitelve fogadták, mintha mesét kértek volna.

A kis fecske egy utolsó csippanással üzent: messze, egy vihar sújtotta vidéken, egy társa elveszett. De ő sosem feledi.

A falu megértette: a fecskék nemcsak hazatalálnak, de a szívük is mindig visszavezet oda, ahová tartoznak.

She walks with fire, yet soft as light,

Her voice is calm, her heart is bright.

With wisdom deep and soul so free,

A force of love and mystery.

Vígan úszott a kék vízben, pikkelyein megcsillant az áttört napsugár. 

- Itt vagyok, itt a helyem - gondolta, s mélyet "harapott" az oxigéndús vízből. De hirtelen egyedül érezte magát, körötte csak a zöld hínárok járták násztáncukat. Irigyelte őket. 

- Nekik bezzeg van párjuk, míg én itt evickélek magányosan. Én, az árva kis halacska.

Aztán egy pillanatra kidugta fejecskéjét a vígan fodrozódó vízből, kapkodta a csendben aláhulló esőcseppeket. A nap megcsiklandozta bajszát, mire felnézett...

- Ott az én párom! Kérlek, gyere le hozzám! - szólt esdeklőn a Szivárványhoz. 

S a Szivárvány - első látásra - beleszeretett a csöpp kis halacskába. Átkarolta, megcsókolta, gyengéden megsimogatta, párjává fogadta, majd bánatosan búcsút vett tőle:

- Drága Szerelmem, mennem kell, az időm lejárt. De itt hagyom neked a fényemet, a szívemet és színeimet. Ég veled, kis Szivárványhalacskám!

Fáztunk most már mind eleget,

Sándor hozhatnál meleget.

Ha nem hozol, bizony baj lesz,

nem nyúlhatsz többé üveghez,

elzárjuk a piaforrást,

szomjadra nem kapsz orvoslást,

vizet ihatsz már ezután,

szomjoltónak jó lesz talán.

Na, de félre minden viccet,

s zsákban, ha a telet vitted,

visszatérünk hozzád borral,

sörrel, no és pálinkával,

meghúzgáljuk füled, orrod,

s kívánunk boldog névnapot!

2021. március 18.