Le nem hulló Csillagok

Le nem hulló Csillagok 

 (- tól lopott,vagy rám hullott gondolatok...)

Tegnap egy Költő tőlem azt kérdezte:

„Ne válasszunk magunknak csillagot?”

 s én felnéztem kutatva az égre,

de nem volt már senki ott,

csak hallgatag fellegek szálltak némán.

Megszólítottam egyet tétován,

de a felhő „csak ment,... nem is nézett énrám”,

azt hittem, legalább elköszön

távozóban, hiszen valóban

„borongón már az este jön”.

Lecsendesülve úgy vártam a

 „halvány, szelíd és komoly ragyogást,

mely már alig volt fények földi mása,

s félig illattá s csenddé szűrte át

a dolgok esti lélekvándorlása”

Vártam, akár szabadulást az ártatlanok,

 azt a soha le nem hulló csillagot,

ami rejtőzött valahol, tűnt remény,

de „miféle lélek és miféle fény

s ámulatra méltó tünemény”?

Elképzeltem, hogy én is felhő vagyok

 és titokban utána szállhatok,

 mert „megindulnak félelmes áramok,

mint fellegárnyas föld felé a villám.

Aztán burkot von a könny a pupillán”

Földi létem én is itt hagyom

és utolérem majd egy napon..,

hogy megmutassam neki

„szerelmem rejtett csillagrendszerét”

s elmondjam, hogy „nyüzsgő

és áradó vagy bennem, mint a lét”.

Gondoltam, akár madár is lehetnék,

követném mindenhová, mindég’,

akkor is, ha már „megyünk az Őszbe

vijjogva, sírva, kergetőzve…”

Vagy talán jobb volna mégis látni,

”nem is én vágyok szállni,

hanem a két hű  'igen' ütemeivel

a győztes szerelem!”

Így cikáztak bennem gondolatok,

amíg merengve ültem ott

az ég alatt, remélve hulló csillagot,

de az éj sötét és felhős maradt

s „úgy ült szivemben a sok rejtett harag,

mint alma magházában a négerbarna mag”

Aztán egészen szokatlan hőfokon

valami átsuhant az égen, nem is tudom

mi volt az, talán csak kósza szél

rajzolt felhőkből valami alakot,

s úgy tűnt egy Költő csak nekem mesél,

… mikor átfénylett a sötéten egy titok,

„Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

és rajta túl derengő csillagok.”

Idézetek :

Petőfi Sándor: A négyökrös szekér

József Attila: Mama;  Óda,

Juhász Gyula: Szerelem?

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Radnóti Miklós: Tétova óda;  Sem emlék, sem varázslat,

Ady Endre: Héja-nász az avaron

Illyés Gyula: Nélküled

Weöres Sándor: Pastorale