Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Akkor szürke a hangulat is.(?) Minden írás, minden szó árulkodik. Arról, aki írta. Tudom jól.S most mégis írok. De minek? Szeretem a borús időt, de most nyomaszt. Kezdem azt hinni, nincs kiút. Gyengék vagyunk. Az emberek többsége nem csak érzi, de tudja is, nem jó irányba mennek a világ dolgai. Mégsem teszünk ellene. Mert egyedül nem megy. Igen ám, de az összefogás sem megy. Egész egyszerűen nem vagyunk képesek azokat elmozdítani a helyükről, akiket kellene.  Helyükről... Miért van nekik helyük, poziciójuk?

Hatalmuk dönteni? Hatalmuk?!

Van egy unokám. S neki szüleik. Mikor fiatal voltam, nem gondoltam volna, hogy valaha azt kívánom nekik, hogy majdan ők is kiülhessenek a szabadba, egyik kezükbe zsíroskenyérrel, másikba egy szelet mézédes dinnyével, s azon morfondírozzanak, hogy hétvégén menni kell a szőlőbe kapálni.

S ne gondoljanak gombákra és szürke felhőkre...

Költői a kérdés. Mindenki a saját bőrén tapasztalja, hová tart a ma embere. Tisztelet a kivételnek. Jó ideje van egy álmom. Dzsungellé varázsolni a lakást. Nem megy. Nem az akarat hiányzik. És akkor most itt jön az a rész, hogy bezzeg régen... Igen. Régebben is voltak növénygyűjtők, "növénybolondok". Könnyű dolguk volt. Kb a 60-90 es évekig  virágzó cserekereskedelem volt. Kis hajtásokat csak úgy szívjóságból is adtak egymásnak az emberek. Felénk legalábbis. A hatvanas évek közepén a társasház átadása után a lakók, szomszédok, munkatársak, rokonok, stb szinte sportot űztek a csere-beréből. Régi szép világ! Ma? Mintha a fogukat húznák. Eddig nem értettem ezt a jelenséget. Miért fáj egy hajtást csak úgy átnyújtani? Talán megvan a válasz. Gondoltam, szétnézek városom kertészeteinek honlapján. Nem tett jót a lelkemnek. Pl:kövirózsa, egy db egy kis cserépben 2600 ft. Az a kövirózsa, amit pár éve még a kerítések tövéből kapával kellett eltávolítani, mert szinte gaz módjára túlszaporodtak, s az egész utcát beborították, a gazdák nem kis bosszúságára. Anyósnyelv. Az igénytelen faszobabigyók kategóriába soroltuk. Sorolhatnám még, de minek? A ritka, különleges virágzó szobanövényekért régen is sok pénzt kellett  kiadni. Nem is volt sok belőlük, épp ezért irigykedve jártak a csodájára a nők, ha valaki ilyent kapott. Pl :orchidea. Kifordult magából a világ. A pénz, és megint, mindig csak az a rohadt pénz. Az meg külön bosszantó, hogy az ajándékba kapott pálmaféle, s más egyébb különleges virág, aminek a nevét sem tudom, mind kipusztul. Nem csak az én bénaságom miatt  A múltkori csodaakármi elpusztult. Azt mondta az ajándékozó, én nem gondoztam megfelelően, nála él az ő példánya. Nos kérem, megvizsgáltam a növényt. Kivettem a cserépből, hogy vízbe téve hajtásra ösztökéljem, s újra el tudjam ülteni. Nem volt gyökere! Helyette egy szabályos bazinagy lyuk volt fúrva a szárába, ami a föld alatt volt a cserépben. Szintúgy 3 rózsafámnak nem volt gyökere. Nem elég, hogy horroráron adják, de még csalnak is. Kiszámoltam:a jelenlegi árak mellett, ha havi egy db növényt vennék ( többre nem futja),akkor kb 10-20 év múlva meg is valósulhatna az álmom. Azt hiszem, ezt is el kell engednem...

Van fenn az fb oldalamon egy netről leszedett kép. Sajnos nem tudom, ki alkotta. A képen havazik, és két hóember bújik össze. Piros ernyő van a fejük felett, piros-fehér sál a nyakban, piros sapka a fejen. Talán egy kicsi zöld az, ami hiányzik a képről. Egy gyönyörű, örökzöld fenyő. Mert az jelkép. A hideg, hóból készült emberkék összebújása,a  piros  kiegésziítők, a hideg ellenére is sugározzák a meleget. A fenyővel együtt az örök szerelem szimbólumai lehetnének.A kép megtekinthető az fb-n, a  Pásku Etzsébet Perzsi.  név alatt.

 https://www.facebook.com/kekmagnolia     

https://felkelonaphaza.blogspot.com/?m=1

                                                          Zenének ajánlom : Soultans: Gimme more of your love

Amúgy eredetileg csak boldog új esztendőt akartam kívánni, előre! :-)

Kedves olvasók! A novella előtt pár sor gondolatot írtam le a holnapi évforduló apropóján.

Hiába az elmúlt 20 év, hiába a makacs csend, a megfélemlítés, a vagyonelkobzás, kisemmizés, a gyenge elméjűnek beállítás, az eltusolás. A könnyek továbbra is hullanak, a miértek elhangzanak, még ha válasz nem is, vagy alig jön rájuk. Egy hölgy, név szerint Dr Judy Wood gépészmérnök írt egy könyvet. Címe: Hová tűntek a WTC tornyok? Egyre nehezebb, vagy talán könnyebb (?) bizonyítékokat találni a merényletre. Hiányzó repülőgépek, hiányzó láng és tűz, hiányzó holttestek, hiányzó gépalkatrészek, hiányzó épülettörmelékek, hiányzó berendezési tárgyak. Hiányzó minden. Ordít a hiány. Van helyettük ezernyi kérdés, hitetlenkedés, félelem. És megannyi rozsdás autó és fémtárgy. No nem az elmúlt 20 év alatt váltak rozsdássá. A "robbanás" után 15 perccel váltak a teljesen ép járművek rozsdássá. A földeletlen járművek. A mentőegységek tagjai pedig hatféle rákban hunytak el, tömegesen. De beszéljen erről Dr Egely György.

https://www.youtube.com/watch?v=GmnzcPTP8iQ

A rejtély megoldódott (?) https://www.youtube.com/watch?v=7PJSlKCJNR8

Az alábbi kis novella pedig kizárólag a képzelet szüleménye, az esetleges  hasonlatosságok az életben történt dolgokkal, eseményekkel, merő véletlenek.

*

Rob szemei összeragadtak. Az irritációtól könnyezni kezdett, a ráhullott finom por összekeveredve a könnyével, valami ragacsos sárfélét vont a szemére. Botorkálva, tapogatva indult a torony felé. Mandy!-kiáltozta kétségbeesetten. Hangját elnyomta a körülötte lévők sikolya. Tovább botorkált, néha hasra esett, de kitartó volt. Egyszer csak egy éles női hangot hallott. Nézzék! Ott! Ott!-mutatott a megroggyant kettes torony felé egy nő. Istenem! Ugranak! Kiugranak! Rob a mutatott irányba nézett. Még látta a szeme sarkából,  hogy egy neonzöld ruhás nő őrjítő sebességgel zuhan lefelé.Mandy! -ordította artikulálatlan hangon a férfi, és rohanni kezdett. Nem engedték oda. Senki nem mehetett a tornyok közelébe, senki nem nyúlhatott semmihez. Halványan emlékezett rá, az a gondolat suhant át rajta, hogy milyen hamar itt vannak a segítők.

A kórházban tért magához. Egy bogárszemű, fiatal nővér vigasztalóan simogatta a homlokát.Maradjon kérem fekve!-kérte halkan a férfit. Körülöttük mindenki sietett, rengeteg hordágy lepte el a kórház auláját.Rob idegesen kapkodta a fejét. Hol jobbra, hol balra nézelődött. Zaklatott elméje Mandyt kereste. Mandyt, aki a szíve alatt hordta a gyermeküket. Egy kislányt, akit Norának neveztek el. 

Hetek teltek el ama szörnyűséges nap óta. Rob már nem dolgozott. A történések, az ezernyi kérdés, kétségek, a gyanú , mind elég volt ahhoz, hogy elbocsájtsák. Tim, a  volt főnöke hívatta magához. -Figyelj csak cimbora! Idegkimerültségre hivatkozva mentettelek fel az állásodból, de tudd, ha a fantazmagóriádat máshol is előadod, nem lesz több esélyed! Egy ilyen eszmefuttatás káoszt okozna az amúgy is meggyötört emberek fejében. Lavinát indítana el. S akkor nem lesz  kegyelem. -Értem főnök.-szól Rob. Tehát ne beszéljek arról, hogy nem láttunk tüzet, az emberek mégis kiugráltak az ablakon? (Ennél a mondatnál nagyot rándult a férfi teste). Ne beszéljek arról, hogy minden, nyom nélkül porrá vált? A kiugrott emberek holttestei eltűntek. Nyom nélkül. Az épületek tömege kámforrá vált. Az a kevés törmelék, ami megmaradt, nem egyenlő az összedőlt 5 épület anyagmennyiségével, tömegével. Nem csak a tornyok, de a 3, 5, 7-es épületek is elporladtak. Porladtak! Rob most már ordított. A tornyok legalsó szintjein lévők közül páran túlélték. És az alagsorban lévők közül is. Ott nyoma sincs pusztításnak. A környékbeli autók 15 perc alatt rozsdaroncsokká váltak! És az épletek fémrészei is, már ami megmaradt. És a trícium! Mindent bevon a trícium!Tim fenyegetően felállt. Na most már elég! Elég?-kérdezte halk, de gúnyos hangon Rob. Hibát követtetek el. Mikor kiengedtek a kórházból, még aznap, ti behívtatok. Mondván, hogy Nemzetbiztonsági tagnak itt a helye. Egy érzelmek nélküli bábot vártatok. Tévedtetek. Az ajtóhoz érve a válla mögött még hátraszólt. Ti sem vagytok pótolhatatlanok, majd becsapta maga mögött az ajtót.

*

  A következő 15 évet az építőiparban dolgozva töltötte. Nehezebben ment a kutatómunka, mint gondolta. Munka mellett sokszor ideje sem maradt rá. Minden megtakarított pénze elúszott , elvitték-vették a "fecsegő" jól értesültek. Az egyik építkezésen megvágta a kezét. Nem foglalkozott volna vele, de a munkavezető ragaszkodott hozzá, hogy a kórházban kapjon rá tetanuszt. No meg ki tudja cimbi, hátha jelen van még a trícium, mondta elhalkuló hanggal, szinte csak magának.Rob felkapta a fejét. Még egy ember, akinek  tudomása van valamiről.De majd bolond leszek jelezni.-gondolta fellángoló dühvel. A kórházban ismerősbe botlott. Ina nővér hívta be a kezelőbe. Ő is meglepve nézte a férfit. De régen találkoztunk!-kiáltották szinte egyszerre. Mi történt azóta magával? -kérdezte a nővérke. Ha lehet, inkább este beszéljük meg egy pohár bor mellett.-mondta Rob. Lehetséges?. Ina mosolya volt a válasz. Egy hangulatos kis sarki étteremben találkoztak.Otthonossága ellenére is kevesen látogatták, így estefelé. Ina elmondta, hogy elvált, immár 13 éve, és még mindig ugyanott dolgozik. Gyereke nincs, megbízható apajelölt híján. Rob beszélt a munkájáról, és tőle szokatlan módon a nyomozásáról, bizonyítékairól is. Valamiért megbízott ebben a kis tüneményben. Pár röpke hónap együttlét után esküvőre készültek. A sors ismételte önmagát. Ina már állapotosan állt az anyakönyvvezető elé.2017 tavaszán megszületett Mary. Tartózkodó, mégis vidám kislány volt. Sokat mosolygott, de beszélni nem akart.Álló nap azt a neonzöld furcsa babát dajkálta, amit egy kirakodóvásáron pillantott meg, s sírt ki magának. Már majdnem 3 éves volt, de még mindig csak mutatta mit kér, nem mondta. Szülei aggódni kezdtek. Kórházról kórházra jártak vele, annak ellenére, hogy egy ismeretlen új kór ütötte fel a fejét. Robot majd felvetette az ideg. A magánnyomozása  során az egyik informátor elmondta, hogy csúcstechnológiával készült vakcina fog forgalomba kerülni. Grafit-oxiddal dúsított, más néven grafén-oxid. Rob fejében ismét feltörtek a rozsdás autók képei. Nem tudta mi köze a kettő dolognak egymáshoz, lehet semmi, de az ő vészcsengője mégis jelzett. Nem volt ideje ezzel foglalkozni. Egyik este Mary belázasodott. Rob ölbe kapta, és bevitte oda, ahol Ina dolgozott. 39.8 fok a láza!-sikította Ina. Miért nem hoztad be előbb? Nem mértem a lázát.-mondta a férfi feldúltan. Mary az ágyon fekve nyöszörgött.Furcsa, barnás vöröses könny szivárgott a szeméből. Rob!-Rob! kiabálta. A két szülőbe belefagyott a szusz. Rob az ágyhoz lépett, és halkan Mary fülébe súgott. Mit mondtál kicsi Mary? Mandy. A nevem Mandy-szólt kristálytisztán a gyermek...

                  -Vége-

Ui:Henry Ford szavai kísértenek:"A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.“ 

Selymes bőröd alá,

befészkelt az idő,

és lopva tette rabbá,

azt, mi oda nem illő.

A szarkalábak,

 mint egy örök arcpakolás,

vidáman járnak

labirintusok kanyarain,

de a szerető,

szépet adó, frissítő könnye,

tisztára mossa,

s halhatatlanná varázsolja.