lnpeters blogja

Ropja már a félcipő,

Döng a föld alatta;

Úgyis elmegy, aki adja,

Az is, aki kapja.

——–

Idő orma dübörög,

Legyen, aki értse;

Úgyse fogunk megalkudni

Azért se,

Azért se.

—–

Táncol a vastag bakancs,

Repül a por tőle,

Hogy mi lesz itt, látni fogja

Az is, aki dőre.

——-

Jövő?

Tátott szakadék;

Vijjog, mint a vércse;

Úgyse fogunk meghajolni

Azért se,

Azért se.

——–

Járja a vastag csizma,

Az éjszaka hűlne,

Aki rabja az Időnek,

Hova menekülne…

SZÁZHATVANHARMADIK RÉSZ

 

Íródott Nyuzga javaslatára

 

 

Helmut nagyot sóhajtott.

 

-         Globális civilizáció?

-         A jelek szerint igen, – folytatta Philips. – olyan tudással rendelkeztek, ami helyenként a XX. és XXI. századi tudást modellezte. Atlantiszon is emlékeztek ennek a tudásnak némely töredékére, de nem értették, és eredetét csak helyenként nagyon együgyű mítoszokkal magyarázták.

 

A szőke nő feszülten figyelt. Mi az, amire rá kellene jönnie?

 

-         Mennyire bizonyították ezt be? – kérdezte óvatosan.

-         A szkeptikusok egy része továbbra is kételkedett, a többieket meggyőzték a tárgyi bizonyítékok.

-         Tárgyi bizonyítékok?

-         Igen. Az atlantisziak számos olyan eszközt őriztek nagy kegyelettel, aminek a rendeltetését nem értették. Különleges raktárakban, őrség vigyázott néhány száz olyan tárgyra, amely egyértelműen valami ősrégi műszaki cikk volt. Az atlantisziak részben az istenek, részben meg tulajdon őseik hagyatékának tekintették őket.

-         A szkeptikusok mit szóltak ehhez?

-         Kezdetben kultikus tárgyaknak minősítettek mindent, ahogy hasonló esetben szokták. Ez a hang persze egyre vérszegényebb lett, mihelyt a technikai szakértők a tárgyak egy részét használható műszaki eszközöknek minősítették, hiteles másolatokat készítettek róluk, és azokkal a használatukat is demonstrálták.

-         Demonstrálták?

-         Óriási médiacirkusz közepette, mint valami show-műsorban. A nézettség kolosszális volt.

-         Ez volt a bizonyíték az ősi globális technikai civilizáció mellett?

-         Az első körben igen.

 

Ed Philips nagyot sóhajtott. Láthatólag mérlegelte, hogyan folytassa.

 

-         Az első körben? – unszolta Helmut Schellenberg.

-         Igen, az első körben.

 

A szőke nő gondolkodott. Hogyan függ össze Atlantisz felfedezése, illetve az Atlantisz mögött, az idő mélyében húzódó technikai civilizáció felfedezése az időutazással? Szörnyű gyanú fészkelte magát az agyába.

 

Rákérdezzen?

 

-         És? – türelmetlenkedett Helmut. – Mi történt a második körben?

-         Előkerült az Elődök Dokumentációja.

-         Micsoda?

-         Az Elődök Dokumentációja.

-         Az mi?

-         Elektronikus adathordozók. Több ezer.

-         Atlantiszról?

-         Igen, onnan. Az Elődök Örökségének Palotájából. Rajtuk az elődök tudásának meglepő és meggyőző bizonyítékai.

 

A szőke nő megköszörülte a torkát.

 

-         Az időutazásról szó volt rajtuk?

 

Ed Philips döbbent arccal nézett rá.

 

Folytatása következik.

Három vad pírszinges srác,

Szervác, Pongrác, Bonifác -

Tombol hosszú napokon;

Homokon meg romokon.

——-

Az öreg Nap szédeleg,

Elmenekült a meleg,

A szél se veszi zokon,

Eső kopog fadobon.

——

Fagyosszentek idején

Minden mese koravén,

Esőcseppek rejtekén

Rejtőzik a friss remény.

——-

Fagyosszentek ideje,

Az év bűnbánó helye,

Lomha bánat szemereg,

Esőcsepp és könny pereg.

——

Nap fején a glória

Ködös melankólia,

Felhőn borús a redő,

Esővel gyón az Idő.

——–

Fagyosszentek reggelén,

Világ néma peremén,

Néma kráter-ég alatt

Megpihen a pillanat.

——

Az Idő árja halad,

S a napok, mint vén halak,

Hömpölygő idő-vízen

Tovaúsznak szelíden.

——

Fagyos reggel, vén ravasz,

S az elröppenő tavasz

Önmagát gyászolja már,

Könnyben ázik a határ.

——

Fagyosszentek reggele

Halott reménnyel tele,

Szél és bánat: két rokon,

S konok Hit jár tű-fokon.

———

Fagyosszentek reggelén

Nyárral kokettál a Tél;

S világvége hiteget

Könnyen szálló hiteket.

—–

Fagyosszentek alkonya

Újuló remény hona,

A felhőfront somolyog,

De a Föld tovább forog.

——-

Vén fagyosszent, vén halál,

Itt az Élet dala száll;

A gyász mindig ugyanaz,

De jövőt hoz a Tavasz.

———

Fagyosszentek zord ege,

A Múlt múló hidege

Utunkba hiába áll;

Úgyis eljön már a Nyár.

SZÁZHATVANKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Percekig tartott a csend.

Helmut Schellenberg mélyet lélegzett.

-         Azt mondod – nyögte aztán. – megfejtették a nyelvüket? Hogy volt ez lehetséges? Úgy tudom, egy-egy régi nyelv megfejtése az emberi szellem legnagyobb diadalai közé tartozik, és mind hosszú évtizedekig tartott. Némelyiké tovább is.

-         Igen, – bólogatott a másik. – ebben az esetben azonban másképpen történt. Nyelvészek, régészek, rejtjelfejtő szakemberek és informatikai szakértők legjobbjai fogtak össze a megfejtés érdekében, és nem egészen három év alatt sikerült lefordítaniuk az atlantiszi szövegek egy részét. Az egész világ lélegzet-visszafojtva figyelte a kutatást, és a diadalnak a Föld minden részét örültek.

Kortyolt az italából.

A szőke nő elgondolkodott. Vajon az általa ismert Földön mennyi esély lenne egy hasonló sikerre? Valószínűleg semennyi, hiszen az idők már nemcsak Atlantisz, hanem láthatóan a földi múlt felett is elszáguldottak. Talán már azért sem aktuális a felfedezés, mert nem is hozhatna érzékelhető javulást. Semmiben sem.

Karen Bozchana Kadlecikova nagyot sóhajtott. Igen, az általa ismert Földön, vagyis inkább az általa ismert világon talán már Atlantisz sem tudna segíteni. Mély fájdalmat érzett, ahogy erre gondolt.

-         Folytasd, kérlek! – szól Helmut.

Ed Philips folytatta:

-         Az atlantiszi nyelv a jelenlegi nyelvek egyikére sem hasonlított. A kutatók csalódottan állapították meg, hogy egyetlen ismert nyelvvel sem rokonítható. Olyan volt, mint maga az időtlenség.

-         Az időtlenség…- ismételte Helmut.

-         Aztán lassacskán kiviláglott, hogy a földi nyelvek jelentős részében mégiscsak jelen van Atlantisz; atlantiszi eredetű szavak százai lappanganak az emberi nyelvekben egészen mostanáig. De nem is ez volt a legnagyobb meglepetés.

-         Nem ez? Hanem mi?

Ed Philips elvigyorodott.

-         Kiderült, hogy az atlantisziak nyelve is tele van régesrégi jövevényszavakkal. A tudásuk egy része enyhén szólva is rejtélyes, ez az ókort hosszú évezredekkel megelőző, de határozottan ókori jellegű civilizáció tudásának egy része egyszerűen megmagyarázhatatlan.

-         Megmagyarázhatatlan? Mi a megmagyarázhatatlan?

-         Földrajzi ismereteik feltűnően pontosak. A technológiájuk helyenként olyan elemeket ismer, amelyek keletkezése nemigen magyarázható az ókorhoz hasonló gazdasági körülmények ösztönző hatásával. Kiderült, hogy sokkal mélyebb a múltnak kútja, mint azt képzeltük. Atlantisz, az ősrégi Atlantisz – nála is ősibb múlt emlékeit őrizte.

Elhallgatott.

-         Ez mit jelent, Ed? – kérdezte a szőke nő.

-         Elég szokatlan dolgot, Karen. Atlantisz mögött kirajzolódott egy globális civlizáció emléke. A távoli múltban. Globális civilizáció; mint a miénk.

Folytatása következik.

SZÁZHATVANEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Néhány pillanatig mindannyian hallgattak.

Helmut Schellenberg átszellemült arccal, csaknem boldogan mosolygott, és a hallottakat ízlelgette magában. Karen hallgatott.

-         Még régebbi civilizáció – motyogta egy perccel később Helmut.

A szőke nő Ed Philipsre nézett.

-         Elmondanád, miből jutottak erre a következtetésre?

-         Hogy volt még régebbi civilizáció?

-         Igen.

Ed Philips kényelmesen hátradőlt a székében.

-         Az Atlantisz felfedezését követő négy-öt év során ez még azok számára is nyilvánvalóvá vált, akik kezdetben nagyon makacsul tiltakoztak ellene. Capello segítői úgy vélték, érdekükben áll, ha a felfedezés minél nagyobb nyilvánosságot kap. Akadt közöttük egy sajtócézár is, az ő remekül szervezett médiakampánya volt az, ami már a felfedezést követő hónapokban elsöpörte a szkeptikusokat, és később is féken tartotta mind erőtlenebb próbálkozásaikat. A támogatók kitettek magukért, a sikertől szárnyakat kaptak, táboruk gomba módra gyarapodott. Élvezték a közönség tökéletes szimpátiáját, és ez megsokszorozta erejüket. Kiderült, hogy az emberiség mindig is a magáénak érezte Atlantiszt, az elsüllyedt országot soha nem felejtette el, és nem is mondott le róla.

-         De hiszen ez nagyszerű! – szólt közbe Helmut.

-         Atlantisz mindig is az emberi emlékezet része volt, ezer és ezer legenda beszélt róla, és a világ makacsul ragaszkodott a létezéséhez akkor is, amikor a szkeptikusok újra és újra azt próbálták sulykolni, hogy nem létezett.

-         Érdekes, – mélázott el a szőke nő. – mindig is úgy gondoltam, hogy Atlantisz az emberi történelem fontos része. Mindig próbáltak róla meggyőzni, hogy csak mese, de valahol éreztem, hogy nem az. Sok ember gondolkodott ugyanígy, akikkel erről beszéltem.

Karennek hirtelen Robert jutott az eszébe, aki szilárdan hitt Atlantisz létezésében, ahogy a nőnek nem is egyszer kifejtette. Az emlék nagy erővel tört rá, elhallgatott, és könnybe lábadt a szeme.

-         Tehát Atlantisz nem volt mese! – vágta rá elégtétellel Helmut.

-         Nem volt az – folytatta Ed Philips. – és ez nagyon hamar nyilvánvalóvá lett. A támogatók nem fukarkodtak a pénzzel, hiszen az egész világ érdeklődése kísérte a feltárást, és az így szerzett népszerűségük igen gyorsan kamatozott más téren is. Atlantisz feltárásának története voltaképpen az emberiség legnagyobb reklámhadjárata volt. Egy éven belül teljesen nyilvánvalóvá lett, hogy az újonnan felfedezett civilizáció azonos azzal, amit Platón Atlantisz néven nevezett meg. Azonos azzal, amiről egy másik nagy görög, Szólón eposzt akart írni. Székhelye az Atlanti-óceánban volt, viszonylag közel az európai partokhoz, egy elsüllyedt szigeten.

-         Sziget? – kérdezte Helmut. – Nem kontinens?

-         Hogy lehetett volna kontinens? – nézett rá szemrehányóan Ed. – Azt soha senki komolyan nem állította.

-         Márpedig Platón azt írta, – fontoskodott olvasottságát fitogtatva az ifjabb Schellenberg. – hogy Atlantisz nagyobb volt, mint Líbia és Ázsia együttvéve. Akkor pedig csak kontinens lehetett.

-         Nem – vetette ellen a másik. A görög Libüé nem egészen a mai Líbiát jelentette, hanem annál kisebb területet. Ázsia pedig pusztán a mai Kis-Ázsia neve volt Platón korában. Ebből lett később a római Asia provincia, amiről aztán a legnagyobb földrész kapta a nevét.

-         És Atlantisz nagyobb volt ezeknél? – kérdezte Karen.

-         Nem tudni. Igazából még nem sikerült felmérni, mekkora is lehetett a szárazulat. Az egykori főváros feltárása is roppant összegeket emésztett fel, és nagyon lassan haladt. A többi – főleg Európában és Amerikában zajló – ásatás az egykori atlantiszi birodalom, vagy szövetségi rendszer földrajzi kiterjedését volt hivatott tisztázni.

-         Európában és Amerikában?

-         Igen, több tucat kikötőváros területén megtalálták az atlantiszi kolónia, vagy megszállás nyomait. A tárgyi kultúrájuk félreérthetetlenül azonosítható. Számos cég és intézmény csatlakozott a kutatáshoz, a nagy népszerűségre való tekintettel pedig bőven akadt anyagi támogatás. A legmodernebb módszereket vetették be, a lehető legjobb eszközöket állították Atlantisz kutatásának szolgálatába. Így sikerült egy éven belül igazolni, hogy Platón Atlantiszát találták meg. A nyilvános ünnepséget, ahol a bizonyítékok százait vonultatták fel, gyakorlatilag a világ minden valamirevaló tévétársasága élő egyenesben közvetítette, és milliárdok ültek a készülékek előtt. A következő héten történt a következő nagy áttörés.

-         Mi volt az?

-         Megfejtették Atlantisz nyelvét.

Folytatása következik.