lnpeters blogja

Az ötvenes években Magyarország vidéki városaiban gyalázatosan rossz volt a gázszolgáltatás, de erről persze nem volt ajánlatos nyíltan beszélni.

Valamelyik Duna-parti településen egyszer átkiált a szomszéd a kerítésen:

-         Maguknak van már gázuk, Szabó bácsi?

-         Félig-meddig!

A szomszéd erre nagy szemeket mereszt.

-         Félig-meddig? Hogy lehet félig-meddig?

-         Hát az újság szerint már van, egyébként nincs!

Amikor mindenféle köztolvajlásról meg üvegzsebről (zsák meg a foltja), illetve ezzel kapcsolatos felelősségre vonásról hallok, nem csak a kis és nagy tolvajokról szóló közismert mese jut az eszembe. Az a történet különben igen régi, Leiningen-Westerburg Károly naplójának tanúsága szerint az aradi ítélethozatal után maga Damjanich János idézte…

Magyarországon a helyzet már akkortájt se volt jobb?

A jelek szerint már akkor is létezett a jelenlegi közmeggyőződés két alapvető eleme:

1. “Odafent” köztolvajlás folyik

2. A legnagyobb bűnösök mindig elkerülik a felelősségre vonást.

Utóbbi csak akkor lehetséges, ha létezik az áthárítás technikája.

Persze, az sem lehet mindig sikeres. Bűnbakot találni akkor lehet, ha van megfelelő jelölt…

De a kis bűnösök általában meglakolnak…

——-

Valamikor egy fösvénységéről (is) hírhedt híres katolikus plébános értesül róla, hogy meglátogatja a püspöke. Meg kell vendégelni. Mi kell ahhoz?

Számoljunk.

A püspök úr nem vegetáriánus, sőt a húst nagyon is kedveli. A kísérete úgyszintén. Mint egy farkascsorda. testvéreim az úrban szeretnének nagyot zabálni, én meg sajnálom rá a költséget – az Úr ne rója fel bűnömül.

Nagy remegve pénzt ad a szakácsnénak.

- Szabóné, ebből vásárolhat öt font húst!

(Öt font az mai mértékkel körülbelül 2,5-3 kiló)

A szakácsné hétköznapi korrupcióra készül. Előbb tájékozódik, de hamar rájön: a kapott összegből alig tud elsikkasztani, legfeljebb néhány fillért. Romlott vagy kétes minőségű húst vásárolni nem mer, abból baj lenne.

Jobb ötlete támad.

Miért ne kapja meg az öt font hús árát kétszer?

Ijedten ront be a paphoz:

- Nagy baj történt, tisztelendő uram! Mind megette a húst a macska!

A pap döbbenten néz.

Reflexmozdulattal nyúl a bukszája után, de visszahúzza a kezét. Nem stimmel a dolog.

- Mind megette, Szabóné?

- Mind tisztelendő atyám!

- Semmit sem hagyott belőle?

- Nem hagyott, tisztelendő atyám!

A pap a homlokát ráncolja. Öt font hús. Az egy farkasnak is sok.

- Biztos, hogy megette?

- Biztos, tisztelendő uram!

A szakácsné bosszús képet vág. Eddigi gazdáit mind meglopta. Majd pont’ ez a kenetteljes képű csuhás fogja őt rajtakapni! Még mit nem!

- Szabóné, jól gondolja meg, mit felel. Mind megette a macska? Mind az öt font húst?

- Mind megette, tisztelendő uram.

A kocka el van vetve. A pap bólint.

- Hozza ide a vétkest, Szabóné. Meg egy mérleget is.

A szakácsné elkapja a megtermett kandúrt, és hurcolja be a dolgozószobába. Hadd lássa csak a pap, milyen tagbaszakadt jószág ez a kandúr, igazán felfalhatta (volna) azt a nyomorult húst.

- Ez az állat ette meg a húst, Szabóné?

- Ez, tisztelendő atyám.

- No, ha ezt ette meg, akkor tegye őkelmét a mérlegre.

A macska súlya pontosan öt font volt.

A szakácsnő sunyított.

- Szóval ez a macska ette meg az öt font húst, Szabóné?

Mit lehet itt felelni?

- Ez ette meg, tisztelendő uram.

A pap szép lassú mozdulatokkal kinyitotta a kredenc ajtaját, benyúlt, és előhúzott onnan egy hosszú mogyorófa pálcát. Lesimította, és megnézte, hogy jól suhog-e.

A szakácsnő megremeg. Csak most érti meg, hogy ebből ménkű nagy verés lesz. Elsápad. Álltában reszketni kezd a kövér tompora.

- Szóval megette a macska, Szabóné?

- Meg, tisztelendő uram. – dadogja kétségbe esve.

- Hát, ha megette, akkor az öt font hús meg is van. De hová lett a macska?

NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Holtfáradt volt a társaság. A legtöbben letették a sisakjukat, és máris leheveredtek.

- Hé! – kiáltotta Schellenberg. – Mindenki maradjon egy tömbben. Újabb földviharra számítunk. Nem akarom, hogy elkeveredjünk.

Karen komoran bólintott. Ha nem szégyellte volna, talán azt javasolja, hogy mindenki fogja meg a társa kezét. Eszébe jutottak azok a hirtelen a lábuk alatt megnyíló rettenetes szakadékok, és összerándult az iszonyattól. Talán akkor sem maradnak mind egy helyen, ha teljesen összefogódzkodnak.

Ed Philipsnek is hasonló gondolatok járhattak a fejében.

- Erich, - intette magához a férfit. – ki kellene találnod valamilyen gyakorlatot, hogy felkészítsd az embereket a következő földviharra. Különben menthetetlenül szanaszét sodródunk a térben.

Erich bólintott. Aztán kesernyésen elmosolyodott.

- Nagyon sokat követelhetek az embereimtől, de nem akármikor. Most egyet tehetek: hagyom őket pihenni.

Ennél persze többet tett: egészen kis területre gyűjtötte az expedíció tagjait; az emberek az ösvényen egymás hegyén-hátán fekve dőltek le pihenni.

Karen tett néhány óvintézkedést. Magára szíjazta az összes olyan holmiját, amit nélkülözhetetlennek tartott. Ed néhány pillanatig nézte, aztán buzgón segédkezni kezdett. A tárgyak egy részét már ő kötötte a testére; saját holmijaival együtt. Aztán ő is pihenni tért, de előbb határozottan megragadta a szőke nő csuklóját. Így is aludt el, egy pillanatra sem engedte el Karent.

A nő egyelőre nem tudott pihenni. Szeme előtt az eddig tapasztalt por-és földviharok képei cikáztak, és minden erejét igénybe kellett vennie, hogy el ne hatalmasodjon rajta a félelem.

Szinte észrevétlenül settenkedett az ösvény fölé a szürkület, az emberek gyorsan elcsöndesedtek, lassan minden mozgás elült.

Erich és Bundy jelent meg Karen mellett, a két férfi leheveredett a nő mellé, és összebilincselték az alsókarjukat. A nő látta, és bólintott. Valószínűleg bölcs rendelkezés, bár úgy emlékezett, hogy a földvihar tombolása idején az embernek mindkét karjára szüksége lehet. Maga nem szívesen bilincselte volna össze magát senkivel, Ed Philipsszel sem.

- Mire gondolsz, Karen? – kérdezte tőle Bundy.

- Rá kellene jönnünk, hogyan lehetne ezt a rendszert irányítani. – felelte habozás nélkül a nő.

- Irányítani?

- Biztos vagyok benne, hogy irányítható. Aki létrehozta, bánni is tud vele.

- Aludjatok! – szólt rájuk Erich. – Holnap is van nap!

Karen ébren akart maradni, de szinte észrevétlenül evezett át az öntudat hártyavékony ködfalán a nehéz álmok tétova birodalmába.

 

A szőke nő ébredt fel legelőbb. Szétnézett, konstatálta, hogy a férfiak zöme még alszik, és maga is visszamerült még a kellemes bóbiskolásba. Jó negyedóra múlva végleg felserkent. Néhányan már mosolyogtak, jöttek-mentek. Ed Philips még aludt, de a neszek hatására csakhamar kipattant a szeme.

Nem volt por-vagy földvihar, pontosan ugyanott voltak, mint lefekvéskor. Talán mégsem úgy működik ez a különös rendszer, ahogy az ezredes magyarázta. vagy nem egészen úgy.

Néhányan már reggelihez láttak, mások még éppen csak ébredeztek. Öt vagy hat férfi a bozóthoz ment, hogy könnyítsen magán. Erich és Bundy lassan felültek, de még nem vették le a karjukról a bilincset.

Helmut Schellenberg felállt, és nagyot nyújtózkodott. Valaki szolgálatkészen egy kulacsot nyújtott neki, és ő mohón ivott. Két férfi tréfásan kötözködött egymással. Ed Philips lassan felemelkedett, megtörölte a szemét.

 

Ekkor történt. Hirtelen csapott le rájuk. Rémítő robaj hallatszott, és ezer porból font oszlop emelkedett a magasba. Szanaszét omló és fröcskölő földgejzírekben tombolt az őrjöngő semmi, földdel és gyökérdarabokkal szórta tele az embereket, vadul kavargott, elfedte az eget. Közben folyamatosan zúgott a baljós és rémítő hang; föld alá zárt titán istenkáromló segélykérése, minden más zajt elnyomott, dobhártyát tépett, gondolatokat kuszált össze, magasra korbácsolva a vörös szemöldökű rettegést.

Karennek szeme-szája földdel lett tele. Felpattant ültéből, kapaszkodni próbált. Valami fatörzs imbolygott előtte, próbálta kikerülni, mire a fatörzs ágaival vadul belékapaszkodott, és kétségbeesetten szorította. Előbb lefejteni próbálta magáról az ijedten csimpaszkódó fatörzset, de mozdulata félbeszakadt, amikor megérezte a vállat és a karizmokat.

Igen, a fatörzs a kétségbeesetten kapálódzó Ed Philips volt, valamit mintha mondott is volna, de Karen csak azt érzékelte, hogy mozog a férfi szája. Az üvöltő rettenetben egy szavát se hallotta.

A férfi ekkor megbotlott valamiben, ösztönösen arrébb lépve próbálta egyensúlyát megőrizni, és elengedte a nőt.

Vonító reccsenés a mélyből. Karen lenézett. Rés nyílt a talajban, és ijesztő sebességgel tágult. Ed egyik lába a semmibe lógott, a férfi megugrott, és máris a hasadék túloldalán találta magát. Egymás szemébe néztek Karennel. Az egyre táguló repedés két különböző oldalán álltak.

- Karen!

A nő határozatlanul megmozdult. A repedés hersenve és reccsenve tágul tovább, mire Karen erőteljesen a férfi után kapott. Ed is belé kapaszkodott, mire Karen átesett az egyre táguló nyílás fölött, és leverte a lábáról a férfit.

Még látta, hogy Bundy Cassidy tigrisbukfenccel utánuk lendülve szintén átkel a földhasadékon magával rántva a karjához bilincselt Erichet is. Aztán ed testével együtt lefelé bucskázon valamiféle lejtőn, mindenütt porfellegek rontottak az arcának, és behunyta a szemét.

 

Félig földdel boríta tért magához egy szelíd lanka aljában.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Sokfélék vagyunk sokféle gondolkodással, kulturális háttérrel. Sokféle szubkultúrához tartozunk.

A szegmentumokra töredezett világban nem mindig értjük meg egymást.

Főleg akkor, ha magyarul is más-más nyelvet beszélünk.

——–

A rendőr azt nézi, hogy a járókelő a lehető legegyenesebben és leggyorsabban keljen át az úttesten, a fizikaprofesszor meg a leggazdaságosabban akar célhoz érni.

————

A hatvanas évek elején XY fizikaprofesszor, egy akkoriban híres példatár szerzője srévizavé vágott át a pesti Nagykörúton.

Akkoriban is volt már persze forgalom; csak kissé másképpen festett. Csepelek fékeztek, Moszkvicsok motorjai hörögtek, csapott hátú Warszavák tülköltek, farmotoros Ikaruszok csikorogtak, és ballonkabátos fickók rázták az öklüket alacsony Wartburgjaikból kihajolva.

A zsíros tokájú Kovács 12 János törzsőrmester magához intette a láthatóan igen siető professzort, de az egzaltált tudós kutyába sem vette a szocialista rend őrét, hanem nyargalt tovább az egyetem felé. Keresztülgázolt egy kiömlő gyümölcsöskosár tartalmán, meg egy hosszú női sálon. Nem akart megállni. A potrohos rendőr izzadva rohant utána.

- Álljon meg!

- Ne szórakozzon velem, fiam, lekésem az előadásomat!

- Miért nem a zebrán jött át az úton? Miért toronyiránt?

- Mert úgy rövidebb!

A rendőr nagyot nézett.

- Mióta rövidebb magának átlósan, mint egyenesen?

- Amióta A négyzet plusz B négyzet egyenlő C négyzettel!

———

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Nyugdíj előtt álló ismerősömre rájár a rúd. Panaszkodik is, de nem úgy, mint honfitársaink többsége - azaz terjengősen és unalmasan - hanem csípősen és szentenciózusan.

Fejtegetései a hétköznapi lét körül forognak:

“-Édes mindegy, egy közül választunk-e egyet, vagy kilenc közül; ha utána úgyse törődik velünk!”

“-A legkomiszabb rendszer is csupa szépet mond magáról; semmi más nem számít, csak az: lehet-e benne becsületes munkával boldogulni.”

“-Csak az a  jó rendszer, amelyik téged hagy élni, a rossz meg az, amelyik a külföldet támogatja.”

Nemrég a következők történtek vele:

Öt év óta először a hajnali vonattal felment a fővárosba. A Keletiben meglepődve tapasztalta, hogy sárga mellényes palik sorfala torlaszolja el az utat. Többen voltak, mint az utasok. Talán bombariadó van, és ezek a tűzszerészek? Nem, a jegyeket ellenőrizték.

Ismerősöm a fejét csóválta. Ilyet még nem látott.

———-

A munkahelyén két héten belül háromszor ellenőrizték mindenféle felülről szalasztott öltönyös tótumfaktumok; mindhárom inspekció tökéletesen értelmetlen volt, célja is csak annyi, hogy ürügyet kerestek a bírságolásra, meg hogy pénzt vehessenek ki ismerősöm és munkahelye zsebéből.

Ismerősöm hosszan elemezte az ellenőrök női felmenőinek erkölcseit…

———-

Másnap rájött, hogy korábban stabilnak tűnő kölcsönrészlete három év alatt közel háromszorosára puffadt.

——-

Néhány percig maga elé meredt, aztán rezignáltan megjegyezte:

“-Ez már a demokrácia, vagy lesz még rosszabb is?”