lnpeters blogja

Régebben szokás volt, hogy a katolikus papok penitencia gyanánt testi fenyítést szabtak azokra a vétkesekre, akik a gyóntatók szerint kiadós verést érdemeltek. A fenyítést bizonyos esetekben a papok maguk végezték – francia festők erről számos gúnyos metszetet készítettek, mert az volt a véleményük, hogy a gyóntatók aljas módon visszaélnek a helyzetükkel.

Nálunk a penitenciát általában nem személyesen a papok mérték ki, hanem a sekrestyés vagy templomszolga – templomi bűnbánati szertartás keretében.

Egyszer egy férjes asszonyra nagyon megharagudhatott a plébános, mert penitencia gyanánt – súlyos korbácsolásra ítélte.

Ezen igen elszörnyedtek a nő hozzátartozói.

Az egyházi törvény megengedte, hogy a családtagok magukra vállalják szeretteik helyett a penitenciát.

A derék férj előlépett, mondván, átvállalja felesége helyett a korbácsolást.

(Arról nem szól a fáma, miféle vétket követhetett el a nő.)

Nagy cécóval kimérték hát a penitenciát, méghozzá – szégyenletes módon – éppen az isten házában. Alaposan megkorbácsolták a nyomorult férjet.

Az asszony végignézte. Sőt…

Mit végignézte. Meg is szólalt…

Felkiáltott pedig imigyen:

-         Verjék csak! Verjék meg rendesen! Én nagyon bűnös asszony vagyok!

Haldoklik az öreg székely valamikor a XIX. század elején. Csendesen veszi körül a népes család. A nótárius jegyez.

Az öreg székely gondolkodik. A javai zöméről már rendelkezett. Mi maradt még hátra? Megvan!

-    Az ökröm, ami a múlt télen elveszett a havason!

Nagyot sóhajt az öreg. Aztán hivatalosra vált, és újra diktálni kezd:

-    A havason elveszett ökröm az eklézsiát illeti, ne mondja senki, hogy őket nem támogatom.

Így bevégezve, újra sóhajt egyet. Elégedettebben. Aztán más gondol:

-    Ha pedig az a nyomorult ökör mégis előkerülne, a sógoromat illeti!

Tegnap

Szabtak, vágtak, varrtak;

Kimetszettek

Hátamból egy darabot,

Most meg újra

Itt vagyok.

——–

Bő fél évig növekedett,

Feketedett,

Öregedett

Egy dudor,

Más néven őt úgy becézték:

Jó indulatú

Tumor.

—–

Tavasszal lett,

Nyáron nyaralt,

Ősszel őszült,

Viszketett;

Folyton csak nőtt,

Amíg végre

Tegnap délben

Odalett.

——-

Egészségügy vizsgálgatta,

Szurkálgatta,

Tapogatta,

Kivégzését halogatta

Sokáig;

Áprilistól szeptemberig,

Szeptembertől

Újév

Januárjáig.

——-

Tumorocskám szikét látott,

A hátam meg frissen vágott.

—–

Szike vágott, olló nyesett,

Eme eset tegnap esett.

—–

Testem halványzöldre terült,

Tumor helyett kötés került.

—–

Tumor telkét lebontották,

Hozzá véremet ontották.

—–

Öreg kórház, kopott, komor,

Vén műtőben tumor-humor.

—-

Vén tumorról nem szól rege,

Sebe se marad, csak hege.

—-

Esetleg egy halvány dudor,

Itt élt egyszer egy nagy tumor.

Kmety György honvéd tábornok a szabadságharc után török alattvaló lett, és Iszmail pasa néven az oszmán hadsereg dandártábornoka. Néhány év alatt kiválóan megtanult törökül, török ruhában járt, törökökkel érintkezett. Konstantinápolyban élt, mint a török tábornoki kar nagy tekintélyű tagja.

A magyar őstörténet kiváló kutatója, Vámbéry Ármin hamarosan szintén Konstantinápolyba ment, és itt Rasid efendi néven házitanítóként dolgozott.

Egymást nem ismerték.

Legalábbis nem tudtak egymásról.

Iszmail pasa megismerkedett egy Rasid efendi nevű tehetséges fiatalemberrel, akivel szívesen töltötte együtt az idejét.

Rasid efendi megismerkedett egy szokatlanul művelt és széles látókörű török tábornokkal, Iszmail pasával, és úgy vélte, át kell értékelnie mindazt, amit eddig a többnyire tunya, gonosz, rossz szándékú és alattomos pasákról gondolt.

Már több éve ismerték és kedvelték egymást, de nem is sejtették, hogy a másik is magyar.

Aztán egy napon valamelyik ismerőse a magyar fiatalemberről beszélt Iszmail pasának.

-         Magyar fiatalember? Ki az?

-         Rasid efendi.

-         Micsoda?

Iszmail pasa felpattant a helyéről.

Szinte ugyanekkor tanítómestere és barátja a magyar származású tábornokról beszélt Rasid efendinek. A fiatalember felfigyelt.

-         Magyar származású tábornok? Ki az?

-         Iszmail pasa?

-         Micsoda?

Rasid efendi csaknem elejtette a kávés csészéjét.

Amikor legközelebb találkoztak, Iszmail pasa minden teketória nélkül magyarul szólt Rasid efendihez:

-         Ön valóban magyar?

Mire Rasid efendi elmosolyodott:

-         Én is csak tegnap tudtam meg, hogy honfitársak vagyunk.

A barátságuk folytatódott. Iszmail pasa ajánlatára Rasid efendi néhány hét múlva a híres török államférfi, Fuad pasa titkára lett.

Ez megint egy adduramistenazonnal darab volt.

Flinta Zolival adtuk elő.

Hogy miért kellett csütörtökről péntekre Hacsek és Sajót írnom, amit már vasárnap délelőtt – lényegében a másik darab két próbája között – már elő is adtunk, hosszabb történetmesélést igényelne, amit most mellőzök.

Zoli továbbra is remek partner. A Pincérnő Frank Ági volt.

A nagyérdemű jól fogadta a jelenetet – vagy csak udvarias volt.

———–

Részlet:

———

SAJÓ:

Mire én nyugdíjba megyek…

HACSEK:

Az ugyancsak messze van még, Sajókám!

SAJÓ:

Gondolja, Hacsek? Nem vagyok ám már fiatal.

HACSEK:

Azt elhiszem, Sajó, de mire maga nyugdíjba mehet, a nyugdíjkorhatár már kilencven év lesz!

SAJÓ:

Hacsek, maga már megint kezdi! Hagyjon békén, olvasnék!

(Újságot vesz elő.)

HACSEK:

Hiszen nem is látja a betűket, Sajó! Úgy jár, mint valami nagyságos úr. „Jean, sétálgat a kaktusz?” „Nem, uram!” „Akkor a sündisznót locsoltam meg!”

SAJÓ:

Ha tudná, mennyire elegem van már a maga idétlen poénjaiból, Hacsek! Hallotta, hogy a magyar gyerekek megint rosszul szerepeltek a kompetencia-felmérésen?

HACSEK:

Az nem olyan nagy baj.

SAJÓ:

Nem baj?

HACSEK:

Nem hát!

SAJÓ:

A kompetencia-felmérés?

HACSEK:

Azt nem felmérni kellene, hanem ügyesen titkolni!

SAJÓ:

Micsoda? Tudja maga, mit beszél?

HACSEK:

Hogyne tudnám! A Terenyeiné is azért hagyta ott az urát: megunta a kompetenciáját!

SAJÓ:

Mi van?

HACSEK:

A férje kompetenciájából nem futotta még egy fogyatékos gyerekre se. Keresett egy hatékonyabb pasast, a Molnár Jóskát. Annak nincs kompetenciája, de alávág az asszonynak, mint Kukori a műmenyétnek.

SAJÓ:

Az nem kompetencia, maga díszmarha!

HACSEK:

Miért? A Terenyei nem a kompetenciáról locsogott állandóan? Maga nem hallotta?

SAJÓ:

Maga összekeveri a kompetenciát az impotenciával!

HACSEK:

A Terenyeiné nem keveri össze, elhiszi?

SAJÓ:

Hacsek, nem akar még elmenni? Szívesen unatkoznék maga nélkül.

HACSEK:

Akkor miért nem megy a Parlamentbe?

SAJÓ:

A Parlamentbe?

HACSEK:

Oda hát! Jelöltesse magát, annyit maga is tud ígérni. Aztán unatkozhat kedvére. Éppen a mai újság írja, hogy a képviselők unják a Parlamentet.

SAJÓ:

Unják?

HACSEK:

Annyiért én is elunatkozgatnék ám ott.

SAJÓ:

Hacsek, maga közveszélyes!

HACSEK:

Miért? Ők ott fent nem?

SAJÓ:

Ne politizáljunk, Hacsek úr, mert a falnak is füle van.

HACSEK:

Hihihi!

SAJÓ:

Mi van?

HACSEK:

Hűha!

SAJÓ:

Csodálom, hogy magát ide beengedték, Hacsek.

HACSEK:

Tudja, mi a különbség a hihihi meg a hűha között? Tizenöt centi!

SAJÓ:

A maga agya éppen a hihihi meg a hűha közé esik.

HACSEK:

Mit szól a világvégéhez.

SAJÓ:

A világvégéhez?

HACSEK:

Közeledik, nem? Már a Goya is megmondta.

SAJÓ:

Ki mondta meg, maga gyárihibás agyú pernahajder? Ki mondta meg?

HACSEK:

Hát a Goya. Képírással.

SAJÓ:

Az maja, maga szerencsétlen!

HACSEK:

Van olyan is. A maja, az a meztelen Goya. Mindig tudtam magáról, hogy nagy kópé, Sajó.

SAJÓ:

Maga mindig mindent összezagyvál!

HACSEK:

Most nemigen! Januártól nincsen élet, és ezt már a kormány is tudja.

SAJÓ:

Hogy tudná?

HACSEK:

Januártól már csak az UFÓ-knak engedélyezik a dohányzást.

SAJÓ:

Micsoda? Az UFÓ-knak?

HACSEK:

Nekik hát! Állítólag az ő fejükre nem pottyan semmiféle tökösmákos rétes. Nem is szeretik a töltött káposztát.

SAJÓ:

Mi magyaráz, maga szörnyeteg? Magát ki kellene lőni a Marsra!

HACSEK:

Szerintem az UFÓ-k már át is vették a hatalmat. Mind olyanok, mint a Hajdinácz Jóska anyósa. Valamikor őt is elrabolták.

SAJÓ:

A maga esze tokja.

HACSEK:

Nem hiszi, hogy UFÓ? Pedig a Jóska két fröccs után bármikor megmondja, hogy az anyósa idegen bolygóról származik. Arról lehet felismerni, hogy folyton barackot akar az almafáról.

SAJÓ:

Mit hord össze megint, maga félnótás? Magának annyi esze sincs, mint egy marsi baktériumnak! Maga kóros sejttenyészet!

HACSEK:

A maga feje egy bezárt kisüzem, Sajó, kilopták belőle, amit lehetett, a többit potom pénzért eladták. M agának annyi esze sincs, mint egy adótörvénynek!

SAJÓ:

Maga két lábon járó leépítés! Csak össze ne tévessze magát a metróval!

HACSEK:

Most mit van úgy oda? Maga miatt még a Dunából is ki fog veszni a deviza.

SAJÓ:

Az viza, maga idióta. Maga olyan ostoba, hogy még a világvége is megszánná, háromszor töprengve megkerülné, csak utána pusztítaná el.

HACSEK:

Maga  nagyképű marha!

SAJÓ:

Adok én neked, te löttyedt elméjű amatőr UFO, te humán erőforrás-katasztrófa, Te!