ki-sebek

Gondolatok
Pera76•  2018. július 6. 13:04

Egy szegény kisalma panaszai

  Áll. Nézi a Nőt. Szemesnek áll a világ. Tátott szájából csorog a nyál – tálcát tennék alája, hogy ne az ingét áztassa. Nincs nálam tálca.
   A nagybetűs Nőt én is szemügyre veszem. De előbb jól becsukom a szájam, hátha másnál sincs tálca.
   Hiszen nem sétafikálnak perpillanat itt a pincérek tálcástól. Se perkésőbb. Bár ez sétálóutca, igazi macskakövekkel, amik betont álmukban se láttak. Még. Ez a sétálóutca a sietős dácsiásoknak van kitalálva. Na meg a folksvágennek és az opeleknek. Nem a pincéreknek.
   A nő körmének megcsillanó színe a felkelő napot imitálja. Vagy a leszentülőt. És harmonikus testvéri egyetértésben áll a hajtincsei színével.
  Ha a telefonáló hangját színnel ábrázolnám egy képzeletbeli csendéletre, akkor azzal is összhangban lenne: zöldvörös.
   Ez a csendélet mondjuk inkább almaként képzelhető el, olyan helyes, szabályos, vonalzóval mért kerek almaként, ami azért zöld, mert sosem szidták meg, hogy elpiruljon.
   Emlékszem, gyerekkorunkban szüleink állandóan arról papoltak, hogy ne együnk bingyót, mert lefossuk a hargasinuk. A szülei intelem ellenére mégis ettük az éretlen bingyókat, a jóslat – mármint a hargasin elgázosítása és átszínezése meg nem mondom, bevált-e. Lehet, hogy ha újra- s újraértelmezzük, a nosztrádámuszi homály valamerre kiderülne. Ki tudja.
   A gyerekkori bingyók aprók voltak, az önkis zöldalma manapságosan kábé ötszöröse annak. Talán a bingyókat nem etettük jól növekedésserkentő hormonokkal. Ejsze. Vagy azok a hormonok kizárólag csak a disznók rendelkezésére állnak?
   Okosak voltak középkori őseink a török-, tatárhatárkerüléskor. Nyúl, tyúk, liba – ment a fazékba. De az istentelen disznó nem akarózott fazakaskodni. Őseink ekkor még rótták a betűket a szerelmes lányszívek elrablásának céljából. De egyet gondoltak, s ötlet belőle: beléfogtak a Disznólkodás  agyagtalan rejtelmei című latin betűs könyvek kiolvasásába. Attól tovafelé jófajta röfögések töltötték meg az ólak, pajták béléseit. A török meg inába szedte a bátorságot  a disznóröfögés elől - jó székely ma a szilvába szedi a bátorságát. Vagy bicskába. És csakis a szilvától disznólkodik. Nem azért, mert alapeleme.
  Inkább azért, hogy érvényesülhessen a darwinság: a gyümölcs (szilva) szemmel láthatólag átgenetizálja magát előbb-utóbb disznóvá.
   A szívrablás is még dívik ma is, egész leányostól, lehetne több is, falunkban csupán csak kettő ilyen csoda esett meg, mióta én itt lakok.
   Nő. Alma. Ebbe ha jól belégondolunk, édenkerti bűnügy. Ezt a nők szemére illik felvetni – az első nő, Éva miatt pallottak ki minket a paradicsom levéből. De Lilith akkor hányadik nő volt? Ja, a nulladik.
   És hogy ezen nemes esemény által vette észre Ádámunk, hogy mire is jó valójában a pisilésen kívül Éva almácskája? Na, hoppá.
   A nagybetűs nő még minddig áll. Almaszínű a körme, a haja. Illetve napkelteszínű. Vagy naplementéé. A hangja pedig átlátszóbb a csendnél. A csendnél átlátszóbb a topja. Amiben két másik óriási érett alma rezeg. Vajon ezt növekedésserkentő szilikonnal etették-e?
   Növekedésserkentő szilikon. Ez olyanfajta találmány, mint a gyökér. Elmész a boltba 6 celofánt venni, az eladó megnyálazza az ujját, úgy számolja. Elvágja a nyers húst kétfelé, aztán az általad kért szalámit is ugyanazzal a késsel metéli kettőbe. Otthon, szalámievéskor a hargasín zenei aláfestéssel színeződik majd át. Inkábbat, mint bingyászáskor.
   Kürtőskalácsot vásárolnál, ha a tésztasirítő előtte letenné a cigit. És kezet mosna. Mint a pénzátvétel után. Ez is egyedfejlődés: embertől egysejtűségig.
Neked mi jut? Az, hogy meresszed a szemed, mint a másik a nagybetűs Nőre. És csorgassad a nyálad. Egy a baj: nincs tálcám...

Pera76•  2018. július 4. 15:58

Barakovács

  Ez egy jó székelyföldi szó, áldja meg az isten, aki kitalálta. Ezt hallva, látva a koponyán belüli térfogatkitöltőben a káposztadarabok örömükben kajakversenyt rendeznek, aztán a díjkiosztón meglebegtetik a székely zászlót. Kitűzni nem merik a mejjtájékra, mert oda csak a dantanase logót szabad. Aztán félő, hogy azt a szép logót leugatja a mejjtájékról pár kóbor kutya, minekutána nyoma vész a nyomnak, az ember meg csak kapkodja a hűlt helyét. És akkor nem tehet mást, minthogy béeregel a kirulyi búcsúra, hogy bánatában megölelgessen egy jólfésült kövér barakovácsot. 
  A jólfésült kövér barakovács sok lakcímkártyával rendelkezik. A kirulyi búcsún kíjjel megtalálható a kutyabolha bal szomszédjaként, az egricsillagos Éva első betűje fölött, a lábszag cipőjében, az orr firtosváraljában. Egyszóval majdnemlegesen mindenütt.
   Képes alakváltásra, előbb csak szeretnivaló petty, aztán nem háromlábúvá válik, mint némely igazi férfi, hanem azt még megduplázza.  Amikor pedig 8 lábbal büszkül, akkor már (erdei) nimfa.
   Nagyon jószívű, adakozó, fogadd el, ne utasítsd vissza. A haragos szomszéd borsot törhet az orrod alá akár a méheivel, akár a kikirilő csirkefarmjával. A barakovács nem tör borsot, mert nem olyan fából faragták, ő tiszta ingyen ad neked Lyme-kórt, a kutyádnak Babéziózist, a nyúladnak nyúlpestist. Ennyire jóakaratú na. Mit lehessen tenni.
   Városon kullancsnak keresztelték őkegyelmességét, itt, falun még a nagynagy pogányság a divat, itt csak szenes vizet vetnek igézet ellen, sitty-sutty, és nem nevezik néven a dolgokat, ezért a barakovács az, ami. Ezt csak úgy tisztességből ruházták rá, akkor, amikor az ősapja sikeresen megpatkolta volt a bolhát, és a lapostetűnek göndör fekete szőrből készített egy szemüveget, hogy az jobban lásson, ha netán betévedne a dzsungel könyvébe.
   Maugli és Micimackó azt meg zokszón venné, tehát szárszónak is egy a vége. Mondjuk a sínbetegség. Ami Csíkszeredától Kirulyon át eppe Székelyudvarhelyig tart. Tartana. Csakhogy Nagyfaluban az atyafi mindétig nem nyitogathassa a vonat előtt a csűrkaput. Ezt teljes elképedésképpen megértették a cséféré főnökei, ezáltal a vasútnak egyelőre nyoma sincs az említett útszakaszon. Országunk dicső tetteit ismerve az elkövetkezendő ötezer fényévben sem számítunk a nyomokra. Fő a tiszta ügy. Nemdebár?
   De a vonatcikkcakkolást  leszámítva érdekes azért a kirulyi búcsú. Kézen fogod magad, sósfejeddel együtt leülsz a romba dőlt épületű remények alá, és nézed, hogy ki vette fel a tavalyi ruháját megint. Az meg ki van vasalva, mint a karácsonyi félresikerült bejgli. Szegény Kriszta. Vajon mit ken az arcára, egyre ráncosabb! – fut át az eszme rajtad. Mint a melletted ülő cigifüstje. Sebaj, konzervál. Legalább elmondhatod, hogy ingyen kapod a cigifüstöt, és talán majd egyszer rászoksz te is. Aztán ott van az az ügyes Toyota-berregtető, aki fél válláról veszi fel az ünnepet, mint a hétvezéres röhögényt, és láthatatlan módba képzelve magát autóstól szlalomozik a tömegben. Egyszóval szép a világ. Mese nincs.
   Ebbe a mesenincs tájképbe úgy illeszkedik be a barakovács is, mint a négyhétig tartó 10 °C forróság az idéni júniusba. Jólnevelten. Mint a Toyotás. Mint én. Mint te.
   Barakovácsunk fáradhatatlan. Elindul a nadrágszár élesre vasalt duplasávján. Hűha. Romániai autópálya. Szuper. Ezt is megértem. – mondja épp a véglétre szenderülés előtt.
   Mert ünnep ide vagy ünnep oda, én gyilkos kedvemben leledzek. Kinyomom a barakovács szemét, belét, szépségét. De vajon minden barakovács belét ki kéne-e ontani?  
   Ez csupán félkörömnyi állat. De van nagyobb és gamatabb barakovács is. Ez a fajta nem csemellik meg a saját árnyékától. Megtalálod a buszon, vénkorodban, mikor alig tudsz feltepzelődni. A tízpercet késő sofőr káromkodásában benne van.  A tinédzser helyet átnemadásában benne van. Ha a helyi kisboltban bepakolnád a vásárolt E-teli élelmiszereid a táskádba, de nem férsz közel, mert két fiatalasszony tereferélhetnék épp ott, na, abban is benne van. Az anyós mindentjobbantudásában is megtalálod. A búcsún Kriszta ráncos arcát fürkészve és kárörvendve magadban is létezik. A temetőkert mellé lepakolt farakásokban is elbújik, zavarva az úton közlekedőket, és onnan többedik felszólításra sem akarja elpakolni magát. Este a kapun kicsapott tekergő kutyavakkantások is nyomokban tartalmazzák. Az utcaszéli árkok szennyvizében is csobog. A gyorshajtók porfelverésében is röhög és beszáll az ablakodon. Beszáll a lelkedbe, leül, bérütyül két szilvát, és sírhatnékja támad.

Pera76•  2018. június 12. 13:02

Havaii jégeső

Hogyan kell bármit csinálni, kell-e mindenről gondolkozni? Mi az a kell? Ki az a havaii jégeső, aki szerint behatárolható tutira, hogy ezt vagy azt így vagy úgy kell?

A világunk kerek volt a kell előtt. Kerek, mint a fitneszes lányok popsija és mellhelyhelye. Kerek, mint Picasso négykezű, ötbotfülű asszonyai. Kerekeken gurult a világ, az ész is egyeseknél. Héjastojásos keréken. Ketteseknél egy hibádzott, az, amelyik a többit hajtotta. Nekik kifelé állt folyton a szekerük rúdja. Látszott a nadrágszáruk has felőli végénél a kifelé állás.

A nagybetűs észosztó, a havaii jégeső viszont már öregecske volt. Egy alkalommal, mikor a szerencsekerék nevű körolimpián a kerekesszékben épp trónoló munkáját végezte, balul sült el a dolga. Akkor fura fintort vágott, és kijelentette, hogy ez beszarás. Ha jobbul sült volna el, akkor azt jelentette volna ki, hogy jobbsincs fengerenc.

Ilyen volt a világunk a kell előtt. Ment minden, mint a csapás karika.

Aztán jött az anyós és seperc alatt kivajúdta a kell nevű utódját. Ha szembemész vele az utcán, nincs, miért kérdezzed, hogy hé, te, ki fia, borja vagy. Rá van tetoválva édes szülőanyja édes szájára.

A kell aztán szaporaféle lett. Mindenhova szórta magát: földbe, ágyba, orrba-szájba. És tízesével keltek ki a kis kellkék, nőttek, nődögéltek, mint az erdő a gombában. Itt egy kellke, ott egy kellke: találd ki, hogy melyiket nem találod ki.

Mehetsz kirándulni a nemmehetszbe, mert előbb megmondják a kellkét. Teregethetsz ruhát a hajnali pókfelkeltefényű drótcsicsergésre, de előbb megmondják a kellkét. Lefogyhatsz, de csak a kellkeízű csemmentéssel. Meghízol: a kellke megmondta előre.

Azt tanácsolom, dugd be fejed egy homokszembe. Strucculj homokul. A homoknyelv a legjobb tanító. Kifolyik a füledbe és a másikon be.
 Ott kavard ki a dobkártyád, essél jeget, hulljál havat, mentsd le a napot, hasítsd meg a hajnalt: elmésebb leszel a lángnál. 

Vagy hidd: a kell anyós-szó. Pisztoly betárazva. Érzed, hogy két másodperc, és kilövi a lelkedet. Aztán lábad előtt fekszik a testből kifordított lélek. Patakbanyuvasztás előtti kutyaszemeivel még néz. Mielőtt megüvesedne, igyál egyet anyósod egészségére magadból. Avval maradsz.

Pera76•  2018. június 8. 17:17

Kacsaminták

Vécépapírszag. Fehér alapon kacsamintás barackillat. Hogy amikor kinyomod a mai menüdet, a párás párosodás eredményével legyen megelégedve a klotyó is: a szagot fedezte az illat. Jelen esetben a kacsamintás illat.
Amúgy nem tudom teljesen összerakni, hogy mi köze lehet a mélynyomott kiskacsáknak a vécépapírhoz. Talán ott kéne kapirgálnom, ahol a legnagyobb a szemétdomb.
Tehát van kacsasült, gumikacsa, lúdtalp, lúdláb. Eszünk (vagy csak korog a belünk, és korog a bukszánk), a kádban pancsikálunk a gumikacsákkal gyerekként (és miszter bínként), majd - vagy közben - deformálódunk. Lúdtalp, pipemell, tyúkszem: ha szerencsések vagyunk, ezeket mind összeguberáljuk. És újra eszünk, lúdlábszeleteket. Hogy eszünkbe juthasson a kacsamintás illat. Ha egészen mélyen elmerülünk, akkor Dsuang Dszi beszáll a szívünkbe, mint egy lepkefing.
A lúdtalpról amúgy eszembe jutott B., aki a saját bevallása szerint viziszonyos. Ha mosdik, fürdik: akkor kicsattog a bőre. Felhólyagzik. Amikor B.-t meglátom az utcában, akkor a víziszonyát már két méterről megérzem.
A barackillatnak van édestestvére is, a pézsé. A pézsé is a másvilágra küldött fákból kelt életre, mint a vécépapír. Valaki mindig fel kell dobja a talpát ahhoz, hogy a lelke másba szálhasson át. De valaki mindig kell éljen feldobott talpú lélekkel is.
Olvastam, hogy egy hónap, és aztán köddé válik a zsepi. Nem kell ehhez mást tenni, csak lazán a földre dobni. Aztán egy hónap, és odalesz, mint a kámfor. A pelenka ezzel szemben képes 550 évig nem itthagyni ezt az árnyékvilágot. A műanyagszatyrok meg nem szégyellik maguk, és 2000 évig képesek a Csendes-óceánban szelfiket lőni. Kis butusok, pedig lőhetnék akár négyezerig is.
A pézsé amúgy orrfacsaró műveletre van kitalálva. Nagyanyáink virágokat hímeztek zsebkendőikre, talán iskolai feladatnak hasznos lenne erre gomblyukat varrni. Mármint a pézsére. Például a BBTE tiszta magyar nyelvű szakán a román tanórákon. A gyermekeknek nem lenne idejük azalatt azon vernyákolni, hogy minek mentek magyar szakra, ha a tantárgyak fele úgyis románul van. Örvendjen mindenki, hogy a másik fele fél. Milyen jó ez.
És milyen jó, hogy egy-egy fa beadja a kulcsot. Kulcs nélkül moshatnánk a taknyot a patakban a matyó hímzéseken.
De lassan nincs matyó hímzés. És patak sem. Csak árkok, amikben úsznak a kacsamintás illatok. A kacsamintákat ügyes tudósok megtisztítják, hogy megihassuk. Mégse olyan szar a világ. Egészségünkre.


Pera76•  2018. június 6. 13:51

Vízízű

B. valamikor még ‘89 előtt a város szélében egy fabódéban árult. Dekoratív csaj volt és szőke. Fru-kolát, Azugát, Gambrinust és kétféle kakast árult. A kakasok nem éltek, de nem is voltak döglöttek. Pont, mint az egyszeri mesében, ahol a szegény leány fel is volt öltözve, nem is, stb. 
A pergelt cukorból készült kakasok formába öntött nyalókaként egymás hegyén-hátán hevertek egy fadobozban.  A tájkép címe: tyúknélküli csoportsex szopásra várva.
Kakasságukat isten tudja, minek köszönhették. Kérdeztem, de választ nem kaptam a szőkétől. Isten más hajszínű lehet.
Szabálytalan apró fehér, sós ínyencséget is kérhettél. Olykor kaptál is. Ha volt.
Bár kakas névre keresztelték születés után ezt a példányt is, de ez sem kapirgált a szemétdombon, és nem vett részt a csirke-előállítás legelső fázisában sem soha. Szegény csövesként látta meg a napvilágot. Kukoricaszemeit kinyomták a parázs fölött, aztán elsózták, és újságpapírral karöltve végezte.
Újságpapírral még többen végezték. Sőt falevelekkel is. Ha óvatlanul kirándulsz, beleléphetsz a végzésekbe.
A fabolt ment, bár egyhelyben állott. A szőke lány gyűjtötte a banisokat, lejeket, mint a trófeákat. Trófeából lehet, hogy több összegyűlt, de a pénzt számolni könnyebb mesterség, mint emlékezni bókokra, deltákra, bicepszekre, virágcsokrokra vagy éppen a hosszára. A hosszúságot verte a kerület amúgyis. A kerületeket meg nagyon-nagyon szerette a dekoratív lány. És őt is szerették, édesen, sósan. Mert ritka volt, mint a fehér holló.
Néha a Fru-kola kevesebb bubit produkált kibontás után, de ezek a fránya gépek a gyárban. Nem kupakolták le rendesen. Egyszer meg se rendesen a lányt. Mert a virágcsokrot vivő – vagy nem vivő, mindegy is - Fru-kola ivás után iszonyatos hascsikarást kapott a bódé hátánál levő bokrosban.
A lány hallgatott azzal, mint szar a fűben, hogy fel szokta vizezni az üdítőt, kettőből hármat is csinál. Így szaporított. Lejt. És végzéseket az erdőbe. Amikbe beleléphetsz, ha óvatlanul kirándulsz.


‘89 után másképp áll a leányzó fekvése. Tele vannak az üzletek termékhalmokkal. Húszféle sör. Zöldség-gyümölcs hegyekbe rakva. Minden, mi az ég alatt szem-szájnak kellemes. Eduárdok. Welszi bárdok. Lefejezett tanyasi kakasok. De cukros, sós nincs. Kicsi volt, s elfogyott.
Nagy pillangókat is lehet látni, ha dubajozol. Kisebbekbe lépten-nyomon belebotlasz. Gintonicért megkapod. Whyszkiért visz, ki ért. Ingyenért is. Ami tömegcikk, amit az orrod alá nyomnak, aminek értéke nincs. Se nem sós, se nem édes.
Olyan, mint amikor beleharapsz egy mai gyorsérlelt, szabályos kör alakú, mindenhol egyformán pirosképű almába. Nem több, mint egy csésze víz. Egy eperbe. Kanál víz. Eszed a paradicsomot. Az uborkát. Mind egyforma.
Hunyd be a szemed és kóstolgass. Szőke, barna. Vízízű.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom