ki-sebek

Életmód
Pera76•  2021. február 1. 19:38

Mit vegyünk magunkra?

A testünkre leginkább ruházatot. Persze futkorászhatunk ruha nélkül is. De.
1.Jelenleg tél vagyon. Ebből kifolyólag csudálatos jégcsap fog fagyni mindenünkre, a letört kétméteres (mű)szempillák vagy a becses férfitestrészek meg nem adnak valami szívderítő látványt.
2. Csóré cirkuszi mutatványunkat, pláne maszk nélkül, a bukszánk fogja keserves sírással bánni.
3. Tölgyesre kerülni nem igazán díjazott olimpiai bajnokszám.
Na, de mit vegyünk a lelkünkre? Mit vegyünk zokon? Mit ne vegyünk fel?
Számtalan - legtöbb - esetben, ha valaki számunkra nem tetszőt mond/cselekszik, akkor rögvest elgurul a gyógyszerünk. A rossz hír: mindaddig így fogunk reagálni, amíg magunkba nézve, némi felismeréscseppeket bevéve meg nem tanuljuk, hogy egy számunkra ellenkező véleménnyel nem bombát vetnek ránk feltétlenül. (Persze léteznek fejlődésképtelen lények, de az ő hiányosságaik nem a miénkek, zárójel bezárva.) Nem személy elleni támadás az egész, hanem kettő vagy több ember különböző véleménye egy adott szituációban.  
A vélemények néha teljesen azonosak. Hurrá! Szuper! Néha átfedik egymást, de olykor ég és föld között lebeghetnek, abból kifolyólag, hogy minden embernek más és más csomagot pakoltak össze a születés nevű boltban – temperamentumot, genetikai ékszereket – és az életnek nevezett akadálypályán mindenki más feladatokkal találkozik. Másképpen tapasztal, észlel, reagál, értelmez, tanul. (Vagy nem. Hiszen csöppnyi szarkazmussal fűszerezve isa bizony elmondható, hogy vannak olyan elvetemült példányok a nagyvilágban, kiknek az egyedfejlődése az óvoda küszöbén már befejeződik.  De ez ugye szerencsére nem a mi falucskánkban fordul elő. Teljesen máshol.)
Ami akadályoz a fejlődésben, az elsősorban az ego. A sajátunk. Ott pöffeszkedik bennünk, mint a mindent felfaló kis gömböc, és a bicskánk is beletörik, ha ki szeretnénk pukkasztani. Pedig, hajh, de mennyi trutyit  dédelgetünk ott… És hogy félünk megszabadulni tőlük, hiszen akkor a kis komfortzónánkból ki kéne lépdelni.  Ott kinn meg a biztonság megszűnik. És de jó a biztos rosszban dögleni, mint esetleg megpróbálni az ismeretlent. Ami hozhat talán egy legjobbat. De ide gagya kell. S gagyamadzag. Ugye.
Talán ott kezdődne az első osztály, ha nem is töltenénk meg gömbecünket mindenféle káros, ártalmas hiedelemmel, szokással, gondolattal, szóval, cselekedettel. És mulasztással. Hanem a tudatosság mezei virágillatából szippantgatnánk, és nem elégednénk meg a csatornabűzzel. Ha kinéznénk a fejünkből, s meglátnánk azt, hogy egy igazság onnan nézve 6, innen 9. És akkor sincs világvége. Esetleg világbéka.
A konfliktuskezelések fontosak. Nem kell egyetérteni a másikkal, ha úgy érezzük, hogy nézeteink eltérőek, de nem sárkány a másik ember s nem mi lennénk a sárkánykobakgyaluló hős se a népmesékben.
Amit a másik velünk közöl, az nem személy elleni támadás. (Hajlamosak vagyunk ezt hinni, és kilőni kívánjuk sokszor – majdnem mindig – az illető embert a holdra. Vagy a még-jobb esetben: a napba. Hadd süljön a gonosza ropogósra, amiért ellent merészel mondani nekünk.) Holott a dolgok rendje nem az, hogy felfőzzük az agyvizünk, agylobot kapjunk, megálljon az eszünk, felmenjen a cukrunk. stb. más ínyencségek. Ezt is megtehetjük természetesen, ha vagyunk annyira idióták. Semmi akadálya. Szép magyar nyelvünk elmondja, hogy mi lesz a következménye. (Szaporítjuk a gyógyszerlétszámot a markunkban, s A végső testeltakarítási vállalatokhoz közelebbi, hamarabbi ismeretségbe kerülünk. Magyarul: idő előtt kipurcanunk,  beraknak a fadzsekibe s azzal annyi.)
Egészségből egyet ajándékoztak számunkra. Az Okosan gazdálkodj meg ugyan egy játék. De nem mindegy, mit nyerünk és mikor. Macskáék hét életét nem lehet a lottón kiszuggerálni a varázsgömbünkkel.  Dorombolhatunk s nyávoghatunk.  Semmi pénzért nem macskulhat át egy ember. Annyira nem fejlett még a plasztikai művészet. Hálistennek.
Ha megdobnak kővel - mert esetleg az illetőnek nem volt gyerekszobája – dobhatsz rá ganyét, hegyet, kenyeret vagy semmit. Ez a te ikúdtól függ. Vésd az eszed sziklájába mementóul…
Próbálhatsz aztán érvelni, magyarázni. Meggyőzni viszont fölösleges valakit, ha nem kapható arra. Humorköntöst esetleg lehet adni a történetre.  De az egyes számú szabályt nagyon fontos megjegyezni: Ne vedd magadra.

Pera76•  2012. október 3. 13:10

Életmódosság

  A minap létrejöttekor megkérdezték tőlem, hogy jut időm mindenre, főleg ennyit lógni a Poeten. Sietve el is dugtam minden ollófélét, nehogy kivágják a biztosítékot bennem. Aztán tartókötelet fontam a holdból is, ha a napsugarak túlmelegítenék a reflexeim szalonnaborítását, akkor olvadozások után Peragyertyaként még funkcionáljak eme sötétfejű kérdések se füle se farka tömkelegében.
  Pedig a magyarázat rém egyszerű, mint a pofon előtt: feltaláltam az időtágító piperentyűt. Felemelő cselekedetem miatt járkálás kiiktatva a magára elhagyott szótáramból, azóta nélküle lebbegek. De csitt!
  Ettől sokasodott meg a napi 24 óra 24 óra 1 perccel, s abban nekem éppen épen minden megtalálja a helyét ott, ahol akarja. A világ ért, nem zavarodunk össze, csak szét, szokásaim szerintjeit nem állítom haptákba, ahova esik, suppan igazsága mellé csombolyodok megelégedetten...
  Az egész ügy kezdődött, s köztudomású, minden csatornából ez folyik... a kanálisba: a fejemben a szikrák úgy pattogásznak, mint a similabdák. Beszoktam látogatni közéjük, mikor kinyújtom a szemem, egy keveset pingpongozok odabenn, s miután kidudorásztam színesre a be nem nőtt részeket, eltelek a gyönyörűségtől, aztán összeszedem jól magam, és a hozománnyal kitepzelődök, s elvagyok, mint a befőtt. Innen szokotáltam ki a piperentyű receptjét. S mert, nemcsak kanalazgatott a recept, én meg nem vagyok magam alá való, hát kiteregetem a gyertyafényre, hátha másnak is száradásra kerekedik a hosszúra nyúl-képű kedve tőle.
  De várjatok na, előbb délig heherésszek az ágyban, olyan érdekes dögledezni a tőlem feldobott talpú legyek között. Merthát ősz van, én ilyenkor fázós-féle vagyok, dehogy mosdom le azt a meleget magamról, mit egy éve gyűttögetek fel. Edényeket nem mosogatok, csak úgy ne, kirakom az ajtó elé, Mariska és Gyula olyan fényesre nyalják, hogy a szomszédék ábrázatja  csudálatosabbra irigyül,  mint a bajszosoké ahogy idvezül. Főzni  hétfőnként nekiveselkedek, odadurrantok egy nagy fazékba, azt szagolgatjuk másik hétfőig. Néha még szalonnát főzök hagymával, s kenyérrel, hadd  főjön  a változatosság is. Sepregetni marhaság. Elégséges, ha ösvényt taposunk, az út még megtéveszti az ártatlan idevetődőt. Mosás - én köztudomásúlag vízallergiás vagyok, meg különben is rongy terem mindenhol, azért túr az orr minket. Gyermekeket nem növelünk. Nekem is azt mondta kiskorom után - mikor már nagyobb fokú égéstermék lettem - ésapám: felnőttél, mint fa az erdőben. Hát, kicsikutya a nagytól tanul, énédes magzatjaimnak is meg van engedve ez a lehetőség teljes egészében és darabjaiban. Mezőre nem megyek, mikor nem voltam ilyen felvilágosult, még ültetgettem, aztán elhordták a lábasos csókák, medvék, azóta fazék mellé fekszegetünk. Munkába járni irtózom, próbálkoztam én, de pislogtak tőlem, mint béka a csihányban, mert olyan szófogadó voltam, hallgattam, mint szar a fűben. Mikor látták, hogy akármilyen kínvallatásnak vetnek alá - iskolázottságaim közét semmi pénzért el nem árulom, hűséges maradok hozzájuk: abbahagytak engem.
  Szóval az időtágító piperentyű receptje. Még azért sem fogjátok megtudni, s különben is. Előbb levédetem országom zengzetes anyanyelvén, csak előbb alszom, kifárasztott ennyi előbb érdeklődő.

Pera76•  2012. január 16. 10:36

Fé(l)sz tükör is lehet, de bármi más is.

A népszerűségnek is megvan a maga kára. De hogy mi, arra még nem jöttem rá.
A sok álkörbeszeretgetések között hány lehet az igazi? Aki valóban értem, magamért kedvel hány százalékot tesz ki abból a nagy tömegből?
Tán ha nem lennék ilyen mohó és többet akaró, megelégednék néhány valóban baráttal, megváltozna az agyondédelgetett életem? Érdekel is ez engem. Egy fenét.
Szerepjáték ez is. Mint minden más.
Kőbezárt magány. Éppen ezért. Mert maszk van rajtam. Kemény. Alakoskodok.
A jó és a rossz fogalmát én is szétválasztom, - már amikor a határok nem mosódnak egybe, s a hullámzavargások között már magam sem tudom, mi volt a sima egyszerű - az én térlátásom szerint.
Pl. Nincs sok saját beszédtémám, az életemből vett minták unalmasak, közhelyesek, esetleg sajnáltatni tudom magam... Habár ez sziporkázó ötlet! Miért ne tegyem meg nap mint nap! Hiszen felfigyelnek rám. És az emberek többsége csak a felszínt látja, a mélyben megbúvó jól álcázott énemet, mit eltakargatok, azt nem! ( Nahát! Némi kárörvendés hiúsággal elegyítve. Tudtam, hogy színésztehetség vagyok. Ősi.) Még elszörnyednének... Hát akkor vinnyogok, rinyálok, szép-fájó szavakat toborzok egymás mellé, katonasorfalakat rakok. Védekezésképpen. Látjátok? Érzitek esendőségemet, kicsiny kis sajnálnivalóságomat?
És merítek én ötleteket másoktól... Miért ne. Ha kell szavakat csenek, szó-képeket, sőt egész rendszereken végigvonuló témát is. Rendszeresen. Persze jól álcázom és kiforgatom, nehogymá reám küldjék a plágiumkommandót! Magamhoz való eszem van, s pofátlanul felhasználom önnön érdekeimet képviselve, annyira éppen, amennyire nem szégyenlem. A cél szentesíti az eszközt! (Esetleg kell ide idézőjel? Tudtam, hogy nem.) Itt a cél én volnék, az eszközök meg mindegyek, csak elérjem vele azt, mit akarok.
Félresikerült idegekkel alkotnom mézes-mázas beszédet másoknak nem okoz felhőtlen örömöket, de ha jajongok: sajnálnak. Milyen buták is vagytok, olvasóim! És én a gondtalan, ügyes, okos...és még szép is... hogy ezt legalább tudom. De teszek rá. Nem a lottón. Hanem még egy-két lapáttal. Télvíz idején a hóhányás aktuális voltát úgysem kérdőjelezi meg senki.
Egy épeszű normális mondatot sem tudok megformálni, csak úgy ha hibáktól hemzsegnek? Hiszen ezt észre sem veszitek, elbújok jól a köztes siránkozás helyzetmegőrző állapotában... Hulljon csak a könnyetek, mint egy kiadós falusi zápor, én felhőitek árnyéka alatt jót röhincsélek...hihi... attól nálam süt a sárga(ság).
Beszólok én mindenkihez, miért is ne. Dicsérgetek minden kis/közepest, befőttesüveget, tejfelesszájú macskát, egeret, bogarat, tuskót, erdőt, lerágott almacsutikát, lájkolok képeket, pofákat, sablonosan, mert számítok arra, hogy hízelgéseim ürügyén nem veszik észre, hogy csak felszínes félmosoly torzul szájam sarkába... Hogyne lennél szép, ügyes, kiemelkedően tehetséges! Sőt ellibegek a nagyokhoz is, nyalizni talpat, segget, mikor mi szolgálja az érdekemet. Ha túl sok ostobaságot locsogok: legfennebb nem lépegetek arrafelé egy darabig, - addig hátha elfelejtik tévelygéseim vagy megbocsájtják - ha meg visszaszólnak, hát elviccelem. Fokozva: elhazudom. Félrebeszélek. Adom az értő/megértőt és akkor ők is.
Különben is ez mind titok. Nem is fecsegem el mindenkinek.
Egy tükörhöz beszélek. Éppen velem egyidős. De bele nem nézek, inkább letakarom veletek.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom