ki-sebek

Mit is? Hát elmegyünk a boltba és ami nekünk nagyon-nagyon megtetszik: azt. Ja, nem.

Vajon hányan gondolkoztunk el azon, hogy a régebbi kifejezése a gyógyszereknek uruság volt, az urus, uros a gyógyító egyik megnevezése, ma is hallom az élő falusi beszédben még...  ebben benne van az úr (Úr=Isten, Ős-ten, ezt utóbbit is lehetne fejtegetni), de a mai - hitelesnek elfogadott - gyógyító az az orvos. Nézzük csak a szót: orvos, az előtagja az orv, ennek a szinonimái: sunyi, kétszínű, képmutató, alakoskodó, álnok, alamuszi, alattomos, csalárd, gerinctelen, galád, álszent, számító, patkány, fondorlatos, köpönyegforgató, ravasz, sumák, alantas, aljas, hitvány. Tehát valaki, aki orvul viselkedik. 

A mai nyugati orvoslás miről is szól? Amúgy? 😁

Figyelünk-e a megtépázott  - de máig élő, beszélő szavainkra, amik magyarul magyaráznak magunknak, magyaroknak? 

Hová és meddig szóródunk szét, elfogyunk-e?

És kiknek miért volt cél a rúnáink - rovásírásunk  kivégzése? Amik szentségek voltak, teremtettek. Mint a szó. Mint a gondolat. Mint a képzelet. 

Ember: az vagy, amit gondolsz, mondasz. És amit megeszel. Testileg. Lelkileg. Szellemileg. 

Ami benned, az árad ki. Amit befogadsz: azzá válsz. Teremtő vagy. Ezért nem mindegy, hogyan élsz, merre haladsz, mit teremtesz. Mit (k)uru(z)solsz. Hallj. Ne csak hallgatózz. Láss. Ne csak nézz. Használd az érzékszerveid. Azt is, amit nem  - akarsz még  tudomásul venni.

Változz. Mert ahhoz, hogy változzon a mikro- és makrokörnyezet, előbb benn kell változni. Ne várd, hogy a környezet változzon. A mozgás és az állandóság egymás ellentétei. Az első változást eredményez, a második valójában nem is létezik. De a tudatos teremtő a rugó. A mozgás/változás érintője. 

Nem mindegy, hogy melyik irányba forgatjuk az életünk. 

A döntés, a választás joga bennünk van. Megadatott. Éljünk vele. 

Gondolkozni lehet, szabad. De nem mindegy, hogy jó avagy rossz gondolatokkal gyógyítjuk vagy mérgezzük magunk. A gyógyító jó. Gyó. 🙂 Gyógyít. Jóvít. Jobbít. Ismét beszél a nyelv. 

És mindazonáltal: a világ működésébe belétartozik az is, hogy értsük meg azt is, hogy nem mindenki ért meg minket.

Halmozunk. Átmentünk szarkába. Új bútor, nagyobb aranynyaklánc. Gardróbalom a molyoknak. Könyvek könyvek hátán. Puccos éttermekbe járunk. Kidolgozzuk a belünk, hogy a mi wc papírunk illatosabb legyen. A mi házunk házabb legyen. 

És aztán jól kipurcan a szarka. A lánc. A moly. A könyv. Az utolsó házba tárgyainkból semmit sem viszünk. A szarkát, a láncot, a molyokat, könyveink elégetik/kidobják/szélnek eresztik. 

Mi volt az értelme?

Az ember: test. (Fizikai megnyilvánulási forma, amit érzékszerveinkkel észlelünk is.) Kapott egy genetikai csomagot, amivel világra jött, egy alapszerkezetet, ami meghatározza a haj-, szemszínt, csontok számát, stb. A testre képes hatni sok környezeti tényező pozitív irányban, negatív értelemben, de az ön(nem)törődés is befolyásolja.

Az ember: lélek. Létezik a testházban és azon kívül. (Kevesen képesek észlelni az emberi érzékszervekkel. Felnőttként.)

A lélek is tapasztalatok útján fejlődik az itt és mostban, de a múltban is. Jelentsen a múlt bárkinek bármit. Akár az e testben eltöltött időt, akár máshol másképp.

Akik nem emlékeznek arra, hogy a lelket érzékelték valaha; pár kérdést fel tudnak tenni ilyen sorok olvasása után. Lélek nélkül a testi való létezhet-e a földi élettérben? Csak a testet összetartja-e a bőr, működteti-e az izom-, csontszerkezet? Hol lakik a lélek akkor - ha van? 

Az ember: szellem. (Ész. Agy.) Fogantatás után ebben a dimenzióban tapasztalatokat szerezve gyarapítja tudását. Tanul. Vagy nem. Döntések eredménye, következménye mindez.

A hármasság hat kölcsönösen egymásra, ezáltal alakul az ember fizikailag, szellemileg, lelkileg. 

A testet karbantartó eszközök: a minőségi táplálék, a víz, a napfény, a levegő, a pihenés (alvás), a sport, a test ápolása sem mellékes. 

A lelket a meditáció, az ima kondicionálja.

A szellemet a tanulás, a mások tanítása tartja karban.

(Karban tart: értelmes, csudaszép beszélő magyar szavaink, íme, üzennek, ha értelmezve figyelünk...)

Biztos vagyok abban, hogy az ember jelenlegi igaz tudása - ami a megismeréseken alapulhat, nem azon, amit más állít - az csupáncsak egy pontszemnyi fény a végtelenben. 

Milyen különbség van aközött, amit tanul valaki valahonnan és aközött, amit saját tapasztalása útján szerez meg? Hatalmas. A saját tapasztalás az egyén számára igaz, a többi tudás az mellett csak igaznak tűnhet. 

Azonban az igazság bármiről: végülis mind igaz. A másik oldal igaza azonban nem feltétlenül az innenső oldal igaza. Esetenként el lehet fogadni feltételek nélkül egy adott témát érintő állítást - vagy tagadást - kételkedve vagy gondolkozás nélkül. De nem kötelező.

A birkanyáj-módszer remek példa arra, hogy az a fajta létezés mit nyújt. A csordából kilépve viszont kinyílhat más kapu. Számos kapu akár. Be lehet csukni ajtókat, más kilincsekre lehet nyúlni. 

Mindkét forma amúgy élhető és mindkettő tapasztalás, mindegyikben lehet fejlődni valamerre. Akár fel, akár le. 

Van, aki csak azt hiszi el, amit lát. Ez is rendben van. 

Aki meg el tudja gondolni, hogy az emberi látás tartománya ugyan egy adott intervallumon belül van, azaz nézett mikroszkópba pl., esetleg távcsőbe vagy szoligépezett, röntgenfelvételt készítettek róla, denevér-, delfinkommunikációval foglalkozik, ért a radiesztéziához, netalán van mobiltelefonja, tévéje,  😊 az el tudja fogadni, hogy az emberi észlelés látás, szaglás, ízlelés, hallás, tapintás által korlátozott érzékelésű. De bizonyos eszközökkel kitágulhat az észlelés. 

De mi lehet az 5 érzékszerv észlelésén felül, ami ugyancsak emberi tapasztalás?

Az ember olvassa valahol, hogy létezik aura. Ok. De mennyivel másabb, mikor láthatóvá válik.

A regressziós utaztatás érdekes fogalom. Kételkedhető. De mikor jő egy spontán regresszió, és az adott ember esetleg pl. arab nyelven (?) torokhangon énekel, holott ebben az életben nem tanulta ezt a nyelvet, sőt esetleg a dhi-hin-gir - sumér (?)- szót kiejti és érti, vagy van egy visszatérő álma egy középkori határmenti várról, ahol kislányként menekül és átússza a "nagy vizet", aztán a sors megadja neki azt, hogy élőben, ebben az életben látja azt a várat: akkor nemcsak elgondolkozik a létezés furaságain, hanem megérti az összefüggéseket. Megtanulja a saját tapasztalataiból azt, amit felhasználhat a saját megértéseihez, a fekete foltok fényesítéséhez. 

Egy ember nem kell tudjon mindent. Az ember ezen a fejlődési lépcsőn, mint ember, nem képes a mindentudás birtoklása általi hatalmat helyesen kezelni, a földi világban sajnálatos módon eléggé észlelhető az, hogy a hatalom mennyi visszaélésre ad lehetőséget. Persze ennek is megvan a szerepe, értelme.

A hatalommal bánni felelősség. Jól bánni isteni tudás.

Egyszer hátha így lesz. Ha addig az ember és a föld ki nem pusztul. 

  Áll. Nézi a Nőt. Szemesnek áll a világ. Tátott szájából csorog a nyál – tálcát tennék alája, hogy ne az ingét áztassa. Nincs nálam tálca.
   A nagybetűs Nőt én is szemügyre veszem. De előbb jól becsukom a szájam, hátha másnál sincs tálca.
   Hiszen nem sétafikálnak perpillanat itt a pincérek tálcástól. Se perkésőbb. Bár ez sétálóutca, igazi macskakövekkel, amik betont álmukban se láttak. Még. Ez a sétálóutca a sietős dácsiásoknak van kitalálva. Na meg a folksvágennek és az opeleknek. Nem a pincéreknek.
   A nő körmének megcsillanó színe a felkelő napot imitálja. Vagy a leszentülőt. És harmonikus testvéri egyetértésben áll a hajtincsei színével.
  Ha a telefonáló hangját színnel ábrázolnám egy képzeletbeli csendéletre, akkor azzal is összhangban lenne: zöldvörös.
   Ez a csendélet mondjuk inkább almaként képzelhető el, olyan helyes, szabályos, vonalzóval mért kerek almaként, ami azért zöld, mert sosem szidták meg, hogy elpiruljon.
   Emlékszem, gyerekkorunkban szüleink állandóan arról papoltak, hogy ne együnk bingyót, mert lefossuk a hargasinuk. A szülei intelem ellenére mégis ettük az éretlen bingyókat, a jóslat – mármint a hargasin elgázosítása és átszínezése meg nem mondom, bevált-e. Lehet, hogy ha újra- s újraértelmezzük, a nosztrádámuszi homály valamerre kiderülne. Ki tudja.
   A gyerekkori bingyók aprók voltak, az önkis zöldalma manapságosan kábé ötszöröse annak. Talán a bingyókat nem etettük jól növekedésserkentő hormonokkal. Ejsze. Vagy azok a hormonok kizárólag csak a disznók rendelkezésére állnak?
   Okosak voltak középkori őseink a török-, tatárhatárkerüléskor. Nyúl, tyúk, liba – ment a fazékba. De az istentelen disznó nem akarózott fazakaskodni. Őseink ekkor még rótták a betűket a szerelmes lányszívek elrablásának céljából. De egyet gondoltak, s ötlet belőle: beléfogtak a Disznólkodás  agyagtalan rejtelmei című latin betűs könyvek kiolvasásába. Attól tovafelé jófajta röfögések töltötték meg az ólak, pajták béléseit. A török meg inába szedte a bátorságot  a disznóröfögés elől - jó székely ma a szilvába szedi a bátorságát. Vagy bicskába. És csakis a szilvától disznólkodik. Nem azért, mert alapeleme.
  Inkább azért, hogy érvényesülhessen a darwinság: a gyümölcs (szilva) szemmel láthatólag átgenetizálja magát előbb-utóbb disznóvá.
   A szívrablás is még dívik ma is, egész leányostól, lehetne több is, falunkban csupán csak kettő ilyen csoda esett meg, mióta én itt lakok.
   Nő. Alma. Ebbe ha jól belégondolunk, édenkerti bűnügy. Ezt a nők szemére illik felvetni – az első nő, Éva miatt pallottak ki minket a paradicsom levéből. De Lilith akkor hányadik nő volt? Ja, a nulladik.
   És hogy ezen nemes esemény által vette észre Ádámunk, hogy mire is jó valójában a pisilésen kívül Éva almácskája? Na, hoppá.
   A nagybetűs nő még minddig áll. Almaszínű a körme, a haja. Illetve napkelteszínű. Vagy naplementéé. A hangja pedig átlátszóbb a csendnél. A csendnél átlátszóbb a topja. Amiben két másik óriási érett alma rezeg. Vajon ezt növekedésserkentő szilikonnal etették-e?
   Növekedésserkentő szilikon. Ez olyanfajta találmány, mint a gyökér. Elmész a boltba 6 celofánt venni, az eladó megnyálazza az ujját, úgy számolja. Elvágja a nyers húst kétfelé, aztán az általad kért szalámit is ugyanazzal a késsel metéli kettőbe. Otthon, szalámievéskor a hargasín zenei aláfestéssel színeződik majd át. Inkábbat, mint bingyászáskor.
   Kürtőskalácsot vásárolnál, ha a tésztasirítő előtte letenné a cigit. És kezet mosna. Mint a pénzátvétel után. Ez is egyedfejlődés: embertől egysejtűségig.
Neked mi jut? Az, hogy meresszed a szemed, mint a másik a nagybetűs Nőre. És csorgassad a nyálad. Egy a baj: nincs tálcám...