ki-sebek

Kritika
Pera76•  2017. augusztus 30. 15:37

Egy mosogatórongy viszontagságai

Megszülettem, hála a nájlontechnikának. Na, nem épp úgy, hogy kilyukadt az óvszer és kilenc hónap múlva ordítottam, hanem hatalmas gyárakban katyfoltak ki. Születésem után lenéztem magamra és úgy döntöttem, hogy lány vagyok, mivel rózsaszínű ruhába öltöztettek, viszont ez a ruha a bőröm is, új technika, szinte levakarhatatlan.

Aztán ha felnövök, akkor lehet, hogy úgy döntök, hogy mégis inkább fiú vagyok - a mai világban hálistennek megengedik a szabadon választás lehetőségével való élést e téren is.

A nevem most Poli Eszter, a százszázalékos fajtisztaságúból. Nem úgy működik az, hogy ha kell, ha nem korcsosodok. Csakis tisztán vigyorgok itt, ehelyt, ne.

Mikroszálakon át – mint az emberizinkek a kiságy rácsain át – nézek ki a fejemből, igazi börtön ez. Mese nincs. Mondjuk, nekem több szerencsém adatott, mint az emberporontyoknak: nem kell a fejem fölé kötözött, lógatott játékokra bámuljak, hogy aztán a kancsi szemeimet majdan a szemészek reperálják… Sajnos elestem az ingyenangol nyelvtanulás lehetőségétől is: villogós maci nem kíván merrikriszmöszt nekem, meg se tudom nyomkodni Elza-bébici hópihe formájú medálját, hogy denszeljen egyet nekem… Áh.

Nézhetném a plazmatévé csatornák aktuális rajzfilmjeit – ha szüleim úgy döntenének - hisz addig is csendben van a kisasszony, és el lehet pletyózni a szomszédokkal. Szóval okés dolog bámulni a hang- és fényeffektek kavalkádját, hadd borzolnák az idegeim! És ráadásul ha álmatlankodnék este, akkor még csüngenék pl. egy bunyóspityus zenén. Oolyan jó izmos férfiak remek dalaira riszálni magam… A magyar népmesék juszt se érdekelnek. Ott a szegény lány csúnyáján tulipán virágzik, meg ördögök eszén kell túljárni, bibircsókás vénasszonyok repkednek a seprűkön és ilyenek. Ez meg mind gátol a fejlődésemben.

De egy a gond: nincs se kép, se hang nálunk… a tévét elvitte hóna alatt a hargitai medve. (És most ott röhögi a társaival együtt a környezetvédelmi filiszter műsorát, miben az fűt-fát ígér a medvepopuláció karosszériájának a karbantartására. De csak füge jut arra. Mondjuk az is jó valamire. Ha sikerül: lekvárnak, ha még jobban sikerül: pálesznek.)

Járókába is akarok kerülni! Kérek egyet! Na! Annyira cuki a járóka és igazi állatokká varázsolódhatok tőle: most csak lábujjhegyen pipiskedés, de később lúdtalp a repertoár. De szupi!

És igenis szeretném, mikor gügyögjenek hozzám és mondják, hogy: - Te ticsi papa, teje dide! Játod, ezs a tezsem, ezs a bábóm, ezs a kejcsi… Ilyenkor az a gyerek, ki fülel, nagyon helyesen megtanul beszélni, így tisztán, érthetően mondja vissza a kedves nagyinak, szomszédnak, anyának ezen mondatokat, és kisiskolás korában is pont így. Csak épp anya nem érti majd akkor azt, hogy miért selyp, pösze még az a kuvva kölök... És szidja veszettül, mint a bokrot, hogy nem kezsed, hanem kezed, nem sappan, hanem szappan… Ó.

De engem nem ezekre képeztek ki.

Szegény fejem, nyakastól. Folyton bedugnak különböző nyilásokba, amik szivárványszínű, alma-, mentaízű habokat nyögdécselnek kéjesen, pohár, fazék, lábas, hekerentyű: mindegyiken végigsúlatok, lecsókolom róluk a mai… tegnapi kajamaradékokat. Beh fincsik! De azt örömmel tudatom, hogy imádom, amikor mosogatószeresen kirántanak a plecsniből és a konyhapultot, asztalt lesüfütyölik velem. Cirka 7,2 milliárd baktériumot tartok fogva ökleimben (a budiülőke hozzám képest steril, azt mondják), azokat mind kieresztem a pultra, asztalra. Arra rátehetnek aztán kenyeret, bármit, lesz is majd fosás, hányás, jajgatás. És vegyszerkóstolás. Hihi!  

Kedvenc barátaim a húspotyoló meg a húsos lapító, amin zöldséget is vagdalnak és épp csak átmossák. Kedvenc barátném a lefolyó, mert eldicsekedte, hogy a mosogatóvíz falunkban az utcaszéli árkokban csörgedez negédesen, onnan belecsobban a Kis-Homoródba, azt felkarolja az Olt, azt a Duna paskolja fenéken, és a Dunát meg a Fekete-tenger veregeti hátba: Ügyes voltál, drágám, szerelmetes kincsem, ennyi mocskot idehoztál nekem, kiváló teljesítmény, felterjesztelek előléptetésre!

Szóval ekképpen tengődnek napjaim. Ha szerencsével áldottak meg tündér keresztanyáim, akkor eléldegélek a konyhai kagyló receficéjén pár hónapig is, ha meg nem ez van, akkor egy hétig-kettőig tengek e földi lét paradicsomjában. Aztán kisebb-nagyobb háziasszonyi kujakok megadják a kegyelemdöfést: kukába pattintanak. De itt még nem dobom fel a talpacskáim, azok a mocsok szemetek elvisznek a többi testvérem mellé egy bazi nagy gödörbe. Ami valójában már hegy. Ott a szél megcirógat, felemel, és a gazdám volt szomszédjának a kertje mellé tesz le. Ez meg a kutyát se érdekli, de amúgy a kutyát tán ez az egész mese se érdekli…