Kertész leszek, fát nevelek…

...dalolja Koncz Zsuzsa fülbemászóan. És milyen okos ötlet is kertészkedni, ha az embernek van lehetősége ahhoz, hogy elültessen pár napranyilót, rezedát, violkát, ribizlitövet és áfonyát. Néhány kerti törpét is elplántál vad igyekezetében – merthát ez is a divat része. A divattal meg menni kell, nehogy lemaradjunk róla. És különben is.  A térfigyelő kameráknak még a mi hibánkból feldagad nyelvtorna nélkül a nyelvizmuk, ha nem mozoghatnak eleget…

  Kertészkedni lehet falun, a blokklakók meg - ha kapaszökevények - vessenek magukra. Vagy ha éppen nincsenek köszönőviszonyban a szomszédjukkal, és már a szomszéd látása is elviselhetetlen nehézséget okoz, akkor az ablaka alá lehet veteményezni. Aztán minden nap hajnali ötkor ártatlanra kerekített szemekkel szorgalmasan kapálni kell a zöldségeket.
  Lehet a harmadikon lakó szomszéd balkonja elé is ültetni bármit, ha Houdini-nek érezzük magunk. És ha a levegőbe fel tudjuk gógálni a földet, magokat. A művelet sikere világszenzációként fog bevonulni a történelem lapjai közé. Sikertelenség esetén is bevonulhatunk. Úgy balra, Tölgyes irányába. De egye fene.
  A virágokban majdan meg gyönyörködik a szem, és még az sem baj, ha esetleg odatéved Csipike gonosz ellensége, Lódarázs is, hadd repdessenek a mesebeli lények is. Legfennebb hogyha Lódarázs alkalmanként nem fér a bőrébe, megpróbálhatjuk kirázni belőle, de nem biztos, hogy mi kerülünk ki győztesként az ügyből.
  Ugyanis ez a mesebeli lény a lovak kitartásával és a darazsak szurkáló tehetségével áldatott meg, kevésbé tolerálja, ha felhergelik, s úgy megfullánkoz, hogy abból koldulsz.
  Inkább helyesebb békén hagyni lovat s darazsat együtt, ha már az isteni pillanatragasztó ezt a két állatot összeverbuválta egy helyre, mert az elterelő hadművelet sikere meglehetősen gyanús.  Ha a darázsra irányuló fejbekopp bénán sül el, akkor szaporán illik felhúzni a nyúlcipőt, s iszkiri, vesd el magad. Mutasd neki a hátad közepét, vagy inkább még azt se. Úgy megereszt, hogy feldagadsz, mint sütés közben a cipó.
  Fuss be a ribizlisbe. Ott megtömheted a pocakod magyar zászlós színekkel: piros-fehér-zöld fürtökkel. A zöldet mondjuk, nem javaslom annyira, mert ez nem olyan, mint a matek, hogy egy meg egy az egyenlő kettő. Itt az egy meg egy egyetlen bazi nagy hasjajjal lesz egyenlő. A hascsikarás következményét meg nem vázolom fel ide, elég ronda és büdös eredmény az.
  De szerencsénkre a kertben teremhet szerecsenribizli is – azaz: fekete – na, az már igazi C-vitaminbomba. OH állapotban pláne. Attól perdülünk igazi piros- fekete székelyruhás táncra:
„fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.” – örömünkben, bánatunkban.
  És legvégül ha odaértél az áfonyabokorhoz, az meg szemérmetesen elpirul, nyalakodhatsz belőle. Persze, ha vörösáfonya a lelkem. (Mert a fekete, az ugye székelyeknél természetesen kék. Próbáld csak meg megértetni velük, hogy az nem úgy van.)
  Én tán két éve vásároltam három bokrocska áfonyának valót. Abból egyik a tavaly feldobta a talpát, egy pedig az idén ugyancsak elbúcsúzott tőlem, és most az örök vadászmezőkön is alulról szagolja az ibolyát. A harmadik, na, az kitartóan ontotta a virágait, és a piros bogyói is beértek idén. Ámde elég furcsán néztek velem farkasszemet, mikor meg szerettem volna kóstolni őket. Néztem jobbról, vizslattam balról, mind a harminc dimenzióból – kaleidoszkóppal is – mert nem tetszett valami megérzés magamnak.
  Felkértem egy portfoliós szereplésre vörös áfonyánkat és a mutráját rögvest kigyúrtam a netre. Hátha valakinek a barátjának a sógora hallott valamit arról, hogy a nénje mit is látott volt.
  Az arckönyv hamar fel is lapozta enmagát (köszönet érte), s tudatta velem, hogy ne kerüljek ennél közelebbi barátságba ezzel a növénykével, ez ugyanis annyira áfonya, mint amennyire egy egy vadmacska kakujza lehet. A becsületes anyakönyvezett neve ennek az isten teremtményének ükörkelonc, és emberi fogyasztásra nem alkalmas. Meg lehet próbálni azon az elven, hogy minden gomba is ehető. Egyszer. De ezt a tapasztalati bizonylatot néhány ősember már elvégezte előttem, és több kenyeret nem evett, s csíki csipszet se, én meg ez utóbbit még málnás sörrel ehetném - ezért inkább úgy döntöttem: az ükörkelonc pont jó lesz az éhes kazánnak táplálékul.
  Arra azért még kíváncsi lennék, hogy ha már a mesékben járhatunk-kelhetünk itt a földön is, és működik a varázslat - hiszen bizonyíték rá, hogy az áfonyabokrot ükörkelonccá csiribú-bázta valaki, hogy ki is volt az az illető. Mert én mikor megvásároltam, annak bizony áfonya volt a tituláris címzett doktorija. Azóta meg ugye megbűvölték valahogyan és lefokozták sima helyettesítő tanárrá. Na de hogyan? Erre varrjunk gombot…