ki-sebek

Vélemény
Pera76•  2020. szeptember 2. 12:10

Vélemény

Hétfőn voltam kedvenc fogorvosomnál, aki jól is dolgozik, ember is, minden szempontból. Szeretek eszmecserézni vele, míg zsibbadok, illetve inkább fordítva. 😉 A hozzám hasonló intelligens emberek társaságában jól érzem magam, ez van. 🙂

A téma most jobb híján a globális szemetelés, növény-, állatfajok eltűnte a környezetünkből, és idegen fajok megjelenése volt. És persze az okok.

Merthogy mindennek oka van, ezt bő egyetértéssel leszűrtük. Egy szóval jellemezni is lehet: az ember.

Végül most is ugyaneddig eljutottunk.

Az orvosok kontra természetgyógyászok véleménye kb. egyformára sikeredvén, az utolsó mondata ez volt - megint: Rendben; de a homeopátiában nem hiszek. Mert az placebó.

Az én véleményem erről, ami tapasztalati.  Nem hit. Éspedig. 

Jöjjön a kitérő, amit a dokinak időhiányban nem részleteztem el, de itt kifejteném.

Nagyon rég, néhány évvel ezelőtt, az őskorban, amikor még utánam is megfordultak füttyögetni a fiatal suhancok, egyszercsak úgy döntöttem, hogy lebetegedek. Nagyon le. 

Az akkori szemészdoktornő nyugtatót akart felírni, ellenkeztem vele, rábeszélt egyre végül, hogy az gyógynövényalapú. (Abban se hittem, amúgy, s abban se, hogy valaha felépülök.) Homeopátiás bizbasz volt, később megtudtam, s utánajártam, hogy mi a fitttyfene az. De addig semmi fogalmam nem volt erről. Beszedtem végül, lesz, ahogy lesz, ahogy most Rúzsa Magdi is dalolja, s hatott.

A másik bigyó a szárazföldi tengeribetegségemre volt jó, többszáz km utazása során sem lett semmi tünetem. Mikor használtam. (Most már eljutottam odáig is, hogy ne szedjem, ha kell, ha nem, bizzak magamban jobban.)


És egy másik tapasztalás:  legjobb barátnőm, lélektesim elhozta a csíksomlyói búcsúra jópár éve egy pránanadis barátnőjét. (Tibetben tanult - nem mellesleg.) Nem ismertem Zs-t, nem is sejtettem, mit tud. Úgy gyógyított, hogy fogalmam sem volt tóla, és átjött. Akkor a pajzsmirigyem kapott egy energianyalábot - másképpen nem tudom körbeírni. Másnap magyarázták el azt, mi is történt. Tehát semmi fogalmam nem volt erről a gyógymódról, s kissé ki is cseleztek egy tagadót. 😃 Mégis átjött...

Na ez is tapasztalás útján szerzett tudás. Úgy, hogy lila dunsztom sem volt róla. Szó szerint. És ez minden téren működik, akármi is az eredmény, s így kéne legyen mindenhol.  (Persze minden téren találhatóak kuruzslók, csalók is, kikbe belebotolhatunk, de a kudarcok is tapasztalások... )

Amúgy valaki más tapasztalása után valamiről véleményezni vagy úgy véleményezni, hogy fogalmunk sincs az adott témáról: szerintem butaság. Beleesünk ebbe a csapdába számtalanszor mégis. Mindnyájan. A tudatos ember egyre kevesebbszer. A birkákat pedig vezeti a pásztor...

Ez sem baj.  Minden jó valamire. Elrettentő példának is.

A homeopátiás bigyókhoz visszatérve a dokinak kifejtettem álláspontom. Azaz: testünk 70 %-a víz. Felnőttként. Kb. Nem szén. A homeopatikus szerek vízinformációt tárolnak. Ezen alapon bárhányszoros higítással marad benne az alaphatóanyagból. Plusz, amit beleadunk még. (Ha segíteni akarunk: a jót.)

A vizes dolgok az emberbe könnyebben beépülnek. 

Ez nem placebó.

A placebóelven működő szerek is jók akkor, ha használnak az illetőnek. Ez mondjuk inkább hit alapú, de mint mondják, minden agyban dől el. ( Meg ágyban. Ilyen a nyelvünk. Egy ékezet és más az értelme.) És ez sem baj.

A baj az, ha valakire rátukmálunk valamit, amit nem értékel, nem fogad el, s ezáltal nem kap esetleg olyan kezelést, ami egy adott esetben talán meggyógyíthatná.

Tehát legyen kinek-kinek a hite szerint. Bár ismétlem: a hit nem egyenlő a tapasztalaton alapuló tudással. És a saját tapasztalati úton  létrejött tudás sem egyenlő a tanulás által szerzett tudással, sem mások által szajkózott véleménnyel.

Az emberek zöme két nagy pártra szakadt gyógyítás terén. Egyikben az orvosok laknak, a másikban a természetgyógyászok. S a harmadikban a sarlatánok. 🤣

Én azt gondolom, hogy a leghelyesebb az, hogy teázok otthon meg van még ezer módszer. De fogat tömetni elmegyek a kedvenc dokimhoz, ez az ő tudását igénylő feladat. (Mondtam is neki.)

Remélem, hogy egyszer erre is képes lesz az ember, s még sok más csoda visszakerül a hétköznapokba. 

Ami megakadályoz a csodákban: egyedül a félelem. Ami előrébb visz: a szeretet. Egymás ellentétei ezek az érzelmek, rossz farkas, jó farkas etetései. 

Tanmese:Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.

 

Azt mondta: „Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.

Egyikük a Rossz. – A düh, irigység, féltékenység, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.

Másikuk a Jó. – Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.”

Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: „És melyik farkas győz?”

Az öreg indián mosolyogva válaszolt: „Az, amelyiket eteted!"


Csakis a szeretet a megtartó erő, ez az egyetemes út, de nem az egyetlen és sok-sok melkékvágányra tévedés várja még az embereket. Gödrök, sáncok, akadályok, buktatók. Könnyebb azoknak, kik nem a nehezebb utat járják be előbb, de a nehezebb úton haladók erősődnek meg. Persze ha arra hajlandóak, hogy kimásszanak a pöcegödörből, mielőtt  szépen beledöglenek. 

Segíteni csakis azon lehet, aki kéri, igényli s akarja. A másféle jóakarás erőszak. Néha hagyni kell a saját piszkában fetrengeni embereket, mert van, akiknek az a jó. Ha megúnja, úgyis lemossa magát, feláll és kilép a fénybe.


Szer: etet. Gyűl: ölet. Tetszik vagy sem, beszél a nyelvünk. Értsük vagy nem, elfogadjuk vagy sem. Tapasztaljunk. Akkor bizonyosodhatunk meg róla. 

Változni halálig nem késő. 


És néhány csoda az én praxisomból.


I. Mindig hideg volt a keze, lába, mióta tudja. Hozzám ujjzsibbadásokkal, hátfájással jött. Egyetlen masszázs és meridiánkezelés után úgy jött vissza: - Fogjam meg a kezét, meleg...

Elleste 🙂 hogyan kezelem az ujjait és otthon gyakorolta. Szuper. Ja és laikusként nem tudta, mi a reiki, a kvantumérintés - de mindig kéri. ("Amit utoljára tanultam, az energiakezelést, abból adjak.")

A: Agydaganattal műtött, egy energiakezelésen volt nálam. A másodikra mikor érkezett, jelezte, hogy visszatért az időérzéke - ez változott meg.  Azaz: emlékezni kezdett. 🙂

A: ács, három-négy hétig feküdt, mikor a dereka kibolondult. 3 masszázs után elvan. Azóta tavasszal jő 2,3 alkalomra, ősszel ugyanígy. S a munkáját el tudja végezni. 🙂 

D: Külön SMS-ben meg akarta köszönni azt, amit itt kapott. Nagyon hálás. Én is... És majdnem ugyanezt mondta M. Spirimasszázs, amit kapott. 🙂 Testet, lelket gyógyító.

Egy dolog fontos:  Kell egy segítő és egy elfogadó ember. A kettő közreműködése ad javulást. Pontosabban: én segítek, de a gyógyulás a másik ember tehetsége, feladata.

És senki nem mindenható. Nem vagyok - még - olyan ügyes, hogy ráteszem a kezem valakire: " Kelj fel, Lázár és járj." Ez nem az én tisztem...

Sok az üres folt, a tanulnivaló. Van, amikor nem segíthetek. Nem én segíthetek. Nem neki segíthetek.

Amúgy dédim is füves asszony volt, gyógyító, sajnos nem ismertem. Orvos által lemondott, szekéren vitt betegeket állított lábra. Jó lenne tudni, miket kotyvasztott. 🙂😔

A lényeg. Jó lenne, ha összedolgozna a két fél, természetgyógyászat, orvosok: együtt, egymást kiegészítve dolgoznának.

Jó lenne, ha egyetlen gyógymód sem ártana, mellékhatások nélkül oldódna meg minden.

Jó lenne, ha minden ember tapasztalatból adódó tudás után véleményezne.

Jó lenne nem félrevezetni az embereket.

Jó lenne a rossz tulajdonságok elapadása, a jók gyarapítása.

Ha egymást nem ennénk meg csak azért, mert más véleményen vagyunk egy adott esemény, téma kapcsán. 

Mondjuk, amikor valaki csordásodik, és úgy okoskodik, az magáról állít ki bizonyítványt. Ahelyett kéne kipróbálni, tapasztalni, elemezni.

 De ezt is megértem. 🙂


A dokimhoz visszatérve: kár, hogy mindezekről nem teljesen tudtunk eszmecserézni időhiány miatt és itt fejtek ki még plusz gondolatokat.


Tisztelem, kedvelem őt is, jó, mikor nekem segít...


És ahogy lesz, úgy lesz.


https://youtu.be/w23zRGGSNok



Pera76•  2017. január 20. 13:02

Becs, nembecs

 A netes irodalmi oldalak becses és nembecses tagjaihoz. Pont.

(Igen, nem szabadna minősítsünk embereket – csak szóbeli/tettleges megnyilvánulásokra aggathatunk rá ilyen-olyan jelzőket és tudom ezt is: alcímben nem pontozunk, de itt szerepe, helye, értelme lesz a jelzőknek és a pontnak – tehát nem nyomom ki egyiknek se a szemét. Még.)

Emberhonunkban rengeteg alkotókedv mutatkozik meg különféle megnyilvánulásokban; az irodalom, főleg a verselgetés menő műfaj még manapság is. (Mondjuk az más tál tészta, hogy alkotni többen szeretnek, mint olvasni, de erről is pár szót majd fröcsögök pár körrel hátrább.)

Általában, zömében a lányok/nők nyálcsorgatásig tátott szájjal bírják, ha múzsává nemesedhetnek - azaz megihletik a költőt, s egy-egy adott vers róluk/hozzájuk szólhat. (Szülinapi ajándékötlet nekik: tálca nyálfogásra.) És hihetetlen, de vannak még széplelkű fiúk/férfiak is, akikről/akikhez lehet rímes és rímtelen sorokat faragni. Az első megnevezettek - fiúkák - örömükben eljárják a serketáncot – mondjuk öt darab Calgont nem árt nekik előtte beadni, hogyha már rázzák maguk, vízkőtelenedjenek is. A férfiaknak meg széket tolni az eltátott szájuk alá, nehogy leessen az álluk az őket  zeuszoló csúcs-szupi vers hallatán. De.

A verseket tehát megalkotjuk. Először a fióknak. Aztán optimális esetben egy-két-száz alvás után kituszkoljuk a napfényre, büszkén/sután. Ki ahogy. A napfény, a mennyország, a civilizáció istencsászára nem más, mint az internet tágas, orbitális, seelejesevége terjedelmű világa, ahol boldog-boldogtalan megnyilvánulhat, álarcosan - főleg - név, identitás nélkül. Ezzel addig nincs nagy baj, amíg egy adott oldal működtetői által meghatározott szabályokban foglaltak szerint képes valaki létezni, viselkedni, megnyilvánulni. A problémák akkor merülnek fel a tó alján békésen ringatózó iszapból, amikor trollokat kezd termelni a béke. A trollok jó büdös ká anyja. Mondanám. De sok esetben szegény szülőjelölt esetleg csak arról tehet, hogy világra okádta ezen agyhelyhiányos kórral küszködő inkubátorszökevényeket, ugyanis talán, esetleg, valószínűleg – de erre nem vennék mérget - nem feltétlenül a nevelés járul hozzá az erkölcsi/eszmei/közösségi értékrendek  részleges meglyukasodottságához.  Persze alapjáraton és elsődlegesen számít, hogy egy embernek volt-e gyerekszobája, úgymond, de a környezeti tényezők, barátok, csoportosulások is elvihetik valamerre, az optimálisnak tartott jó iránytól főleg balra át. Viszont mindmáig azt vallom, személyes meggyőződésből, hogy amely lény az értelem szikrájával rendelkezik, annak, ha kisiklik is az esze kereke olykor, mégis képes behatárolni egy fogalom, gondolat tett milyenségét egy zónán belül.  Csak képes eldönteni valamiről egy adott társadalmi, civilizációs formán belül, hogy az helyes-e avagy nem. Mert ha nem, ott gáz van. Nagy és szagos.  

Hülyeséget mindenki elkövet, de okos ember más kárán tanul, a félokos magán. Egyszer. Azok meg, kik ugyanazt a hibát legalább ötször elkövetik, és akkor sem biztosak abban, hogy elég volt tanulni, nos, azok bizonyára prokarióták.

A trollok is prokarióták. Szaporodnak, mint az istennyila nyári záporok alatt, nőnek, mint gomba az erdőben, kiirthatatlanok, eltaposhatatlanok. Arcuk elszarusodott állapotú és meglehetősen nagy, mivel  kétpofára zabálják az egójuk termelte díszpintyeket. Anyagcseréjük hátsó termékeit mások orra alá ürítik. Csakazértis.  Mindenféle szélsőséges körülmények között elvannak, a békaszárny repedéseiben is pont úgy tanyáznak, mint a krétaporháton. Hatalmasra szoktak dagadni a helyenközi esőzések - szép beszédek – hatására, és szart sem ér a légycsapó/patkánycsapda; a cipőtalp-csattogás  a fejükön, lábujjak fenék felé irányzott billentése pipepurc számukra. Biciklimelltartót, szeplőmacskazenét, Wc papír-lekvárt a pillanat pillanata alatt készítenek, merthát az semmiség számukra, viszont a békét gyorsabban elüldözik mindenhonnan, mint Calais és Márcsakvoltszabadjurópa dzsungeleiből ikertestvéreiket a NÖMÉE - a Nagyösszefogás és Ölelkezések Mennyei Békefenntartó Erői.

Szóval a trollok élnek és virulnak. Szétoffollják a búzafamézes szerelembe ragadtak csókjaitól kezdve a falfestmények villanylegyújtóin át a porszívózsennyegést ajnározó kecskefelvonókat, a gólyalábsütibe töpnek, lepisálják a napot, a holdat, a csillaghadsereget, szmájlivárukba bástyázzák maguk, de az aranyhajú hercegnők szőrszálain nem ereszkednének le a nagy nihilbe semmi pénzért. Pedig ez lenne a megoldás számukra.

Ám a trolloknál nagyobb meglepi is leledzik drága anyaországunk kisebb-nagyobb tördelésű majdszázéves újságjában.  A mai szent napon bukkantam rá egyik neves netes irodalmi oldalon egy betűfestékes cikkű, elementáris erejű dologra: döbbenten láttam azt a tényt, hogy irodalommal, konkrétan évek óta verssekkel foglalkozó ember nem tudja azt, hogy mi a ballada. Na, akkor, mi a lótúrónak alkot egyáltalán az ilyen verset és miért is nevezik költőnek az illetőt?  Lehet, hogy én vagyok eltájolt iránytű, de úgy gondolom, hogy a velünk született tehetség mellé azért némi verstani műfajismeret, költészettan csak szükséges. Hát bugyuta példával élve: milyen ács az, aki nem tudja, hogy fából van a mestergerenda? (Ja. Igaz. Manapság betonból is készítenek…) Milyen ács az, aki azt hiszi a bakról, jobb esetben, hogy sünkefe? Tehát: aki ácsnak titulálja magát, és nem tudja az alapanyagok összetételét, nincs eszköze, szerszáma a házépítéshez, és ráadásul hatalmas tériszonya van, abból legfeljebb pipalábszárkészítő lehet vagy fogpiszkálómenedzser. Más szűkön.

Ha nagyapó lennék, ezt mondanám a kisunokámnak: előbb tanuld meg az elsajátítandó szakma csínját-bínját, gyermek, ismerd meg az eszközök mibenlétét, építs egyszer kulimászos kulipintyót, aztán építsd fel az ötvenezredik bánffyhunyadi cigodát.  És azután igyál meg egy rendes, igazi unikumot. És felejtsd el az örök örökkéjéig a pléhtetejű, tízemeletes, tyúkszartól hangos cifra hunyadijánosokat, matyikat. Úgyis oda az igazság. De nem csinálok nemváltó műtétet, az tuti, úgyhogy a nagyapóságnak lőttek.

A másik baromság az, mikor szerkik, mentorok, mecénások egy szegényparaszti verset átformálnak saját ízlésüknek megfelelően – merő jóakaratból. ( Egy dolgot jó lenne felvésni az értelem fájára: az ízlés nem egyenlő a tudással, tehetséggel, jó szemmel.  A tehetséget meg kölcsön lehet kérni, de az pont olyan rusnya, mint a kölcsönkérés – akinek van, az nem ad, akinek meg nincs, az adna, de miből?) És ha az illető versfaragó nem azonosul az atyaisten dicsőségével, akkor bizony sutba lesz dobva becses irománya. S kész. Ez annyira helyes, mint a nogobangók állítása: azaz a földünk egy zebratehén, a szarván ülnek az istenek, és hátul potyogtak ki az emberek. (Ez utóbbi tán mégis igaz.)

Tehát: tanácsot adni szabad, főleg ha elvárják, de ne ilyen módon, és főleg a leglegleglényegesebb: a szerző személyiségének átformálása tilos. Nem igazán vall nagy ikúra az, mikor rávarrjuk a gombot a szerző fülehelyére, miután lenyiszáltuk azt, mert szerintünk azt így kell. A fül helye genetikailag kódolt, optimális esetben a fej két oldalán van belőle egy-egy. (Ufónautáknak, fénylényeknek, lényfényeknek: nem elől a homlokon vagy a szájon, meg hátul a hajsodrásban vannak a fülek, hanem pár fokkal azért oldalabbra). Egyeseknél néha fal van, fülekestől, másoknál a fül a seggükre nőtt, de az ilyen speciális eseteken már a bráhmin-Jodamester-Mózes csodatévők sem tudnak segíteni.  

Szóval a személyiség van. Vagy nincs. Amikor van, az bizony olyan-amilyen, és amikor amilyen, azt nem a mi tisztünk – sem tábornokunk – helyretenni úgy, ahogy szerintünk megfelelő a versek méltatása helyett. A személyiségtorzulások oka bonyolult – és míg emberből vagyunk, addig hibáink is virulnak, mint a napocska délidőben, nyáron, Hawaii-in.  Nem mórickolhatunk gyíkból ementáli sajtot, sajtból fügefalevelet karácsonyfaturmixízben. Nem is kell az emberi hibákat dédelgetni, de változtatni azokon csak az egyén képes. Nem mi. Ám versei helyett személyiségét ne formáljuk. Verseit se kényünkre-kedvünkre. Adjunk tippeket, ötleteket, de csakis akkor, ha ügyesebbek/okosabbak/tanultabbak… lehetünk általa. Aki nincs tiszta pelenkában önmagával, és még csak a porban húzogassa – igen: nem tja, ssa – a babakocsit az utcán ötévesen, az ne akarjon rögvest házasodni. Nem érett még arra a limbilimbije. Sem az unciása.  

Emberizink, írj, alkoss, hiszen mit negyvenezer költő Magyaral- és felföldön,  pirkáld le örömed-bánatod, de ha a parnasszusz dokkjától feljebb akarsz kerülni, akkor nézd meg a déenesed, ha nincs tehetséged benne, ne próbálkozz. Ha nem tanulsz: ne próbálkozz. Ha lusta, dög disznó vagy: ne próbálkozz. Az esélyed a mínusz végtelen gyökkböbén lesz.

Aztán tanuld meg előbb, te hétszűnyű kapanyányimonyók, hogy az igekötők nem hátul kullognak, mint a juh segge,  a bárány felhőt, sárga lázat, tojás likőrt nyugodtan pároztassad, az elvetemült gonoszabbak az anyóst is összehozhatják a nyelvével. (Gyengébbek kedvéért latinul úgyis csak Sansevieria lesz belőle.) Ja, rossz az, aki rosszra gondol.
A néniképp nem némiképp. A tolyás, fákja, gója leírása  S.O.S. jelnek – tenyérnyomnak - minősül a Titanic autóablakán, a goja elkövetésekor lemegy hídba Bud Spencer és a jóég somolyogva elszállíttat hátul összekötözött fehér kabátban, menóraként villogó szemekkel, nénózva, egy tütükében.  Stb. (Aki az iskola mellé járt: sajnálom. A  helyesírás az általánosban  még megvan, nem szökött el.)

Tehát szögezzük le, illetve eme két lator – troll és balladabuta - mellé akár fel a következő tízparit:

1.       Imádd a verseket, szolgálj a múzsádnak, ha meg kuka, billentsd hátsón. (Magadat.)

2.       Ne vedd a tápcsatorna legelső alkotórészébe a végterméked lágyan. Keményen se.

3.       Emeld fel a mércét, normát, trollnévnapra küldjél bombát. – E nemes versnél feljebb ha nem látsz, akkor ne nézz. Ugyanis ez a határ.

4.       Tisztelet van, kivétel nincs.

5.       Ha arra a következtetésre jut bármely szakmánfelül trónoló úr(nő), hogy a versed  épp annyit ér, mint egy zsemlefokmérő, akkor  oda-vissza tilos az acélmérgezés, a kendernyaksál, a zsilettfülhegyezés, a sínbetegség, pánikula idején csakis lónyompikulával lehet fizetni.

6.       Nyugodtan hajózz el Leszbosz szigetére nyaralni, a szaphói sorok levendulakakaillata színigaz, éljen Plátó, Nárkisszosz tükre, de legjobban Lilith és Ádámusz a paraditsum előtt. (Évácska, nos, neked egyelőre kuss. Még nem állsz egyenlőre.)

7.       Más tulajdonát macskakörömmel elkaparhatod a sárga föld irigységébe, addig, és ne tovább.

8.       A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond.

9.       A kívánság és a beteljesülés között fényévek találhatóak, az időutazás meg tegnap is megfelelő lenne.  Szóval : álmodj, királylány.

10.   És álmodj, királyfi.

 

 

                                                                     

Pera76•  2016. december 12. 11:28

Antarktisza

Mi van SZ. városban  2016. december 7-én délutánjában? Kutyahideg b +. Azaz:  muzi. Antarktisz, Pólvóker, kutyaszínészek.  Kifejtsem hosszasan, hogy más is megértse, miért volt ez úgy? Na jó. Mégse. Mégisigen. Tehát.

Antarktiszt láttam miniben.  Eddig fogalmam sem volt arról, hogy nőnemű ez a hölgyemény, és teljes bizonyossággal voksomat ma se tenném mellette, mert olyan, mint a jú, de merré – zőőőccség, némi holland tulip beütéssel és vajjal a füle megett – de egye fene. Ha nem lenne, ezt is ki kéne találni… A furfangos góbé atyafiaknak meg épp van, mitől főjön most a fejük, hadd, ne kelljen gomblikat se érő kitalálmányozásokkal tölteniük azt a rettentő sok szabadidejüket, hiszen nyakukon a páleszfőzések ideje, a fekete karácsonyfametélések ideje és másmilyen nyalánkságok. Gondókodni meg minek. Attól csak szürkül a haj, bár igaz, azt tartja a mondás, hogy szürke szamárral há… izé, de kopasszal nem.

Szóval Antarktisz. Illetve Antarktisza. Merthát nőnemű – vélhetőleg – az illető. Másodjára jelentem ki ezt a tényt, talán, esetleg, mintha, de még mindig kételkedem a józan paraszti értékítéletemben. Sze’ ebben az unikeksz árnyakvilágban az a biztos, hogy semmisem biztos. A nők gatyástól, madzagostól férfiasodnak, a fiúkák meg olyan lányoskák, hogy hűha. Mész az úton – ha tudod a kreszt és valami csuda folytán járda is leledzik az út mellett: akkor a járdán. És… bámulod a jónépet, mint a borjú az új kaput. Isten bizony, ha pucéran futkorásznának az emberlények, tán akkor se lehetne eldönteni, ki a nő belőlük és ki a férfi. Ebben a karácsonyi kavalkádban meg pláne embert próbáló feladattá avanzsálódunk.  A divat nagy őrület, sok pénzt felemészt a bele, és a tápcsatorna végén kipottyanó végtermékek teljesen hasonultak egymáshoz. A nyomokban fellelhető egyéniség meg összepárosodott a feltűnési viszketegséggel, és helyet foglalt a kófland polcain.

Szegény Anktarktisza meg felvette arcára a hamis özvegyi bánatot – hátha megsajnálják páran… tévedett…  Felhúzta  az ötcentis  sarkú téli bokacsizmulicáját, és egy darab… kockáspettyes úristent, amikor a  Merkúrtól a körforgalomig el akart tévedni, és majdnem elérte a farkcsontja a járdán kevélykövéren döglő jégszörnyetegeket. A jégszörnyetegek pofáján seperc alatt kaján vigyor dekkolt, jobb meg balkezük szaporán kujakba rendeződött, a középső ujjaik meg fürgén meredeztek az ég mély kék, költőien szép boltja felé. Tán mutatták, hogy arra van az igazság.

Antarktisza félszeg megszeppenéssel felnézett az ég mély kék boltja felé… Megcsóválta a (terem)buráját, mert látta, hogy a bolton egy istentelen nagy lakat jelzi, hogy az églakók elmentek melegebb éghajlatra, a téli zord népmesékből nekik is elegük lett. Talán most vígan rúgják a port valahol a Karib-tenger partján dzsekszperó cuki kétágba font szakállával, a sárgaságos minyonokkal, ja meg ja: a bilifejű és repedtfazékhangú dárszvéderrel. De csitt. Mert a gipszorrú búvaltömött Tudjukki még felszenti. Mert annak a seggén is fülek virágoznak…

Antarktisza bukdácsolt tehát a takonyszínű Küküllő felé, égtek lelkében kis rőzse-dalok, züm-züm, suhanóztak vagányul a cuccos autók mellette, s az este, mint totyogó vén trotty átölelte…  Megfagyott szemsejtjein át úgy vélte, Pólvóker leheli rá sejtelmes vallomásait. Tévedni emberi dolog – megmondta már a sün is, és mert ő is tévedhet: a surlókefére visszamászott. Antarktiszánknak szerencsére kicsiddég kinyílott a csipája, és mivel fénybe akarta takaróztatni megfagyott végtagjait és alig-alig működő belső szerveit egyaránt, ezen okból felevickélte magát a G.T. tisztes távolságában levő buszállomásáig. Kilottózta az ötösön valamikor tán még őssejtformájában, hogy a legbüdösebb meleg a legjobb, ezért helyet foglalt komótosan a budihoz legközelebbi padon – nem mellesleg közrejátszott az a szomorú tény is ebben, hogy a többi padot Kalányos Vanessza kisebb-nagyobb csicsergő húsvéti tojásai borították be.

Aztán valahogy béesett a ménkű, Vanessza őszentsége rájött, hogy húsvét még odébb van, összeszedte a visítozó hímeseket és elkotródott Kakafónia más vidékére, ott meg felcsapott adventi koszorúnak.

Igenám. De besunnyogott a hét óra öt perc, mint a lüdvérc, és bezony-bezony, gyemekeim a krisztusban, itt kukuljak meg, ha nem igaz, az állomás záróráját elvitte magával. Szerényen, szégyenlősen, de elcsórta. Antarktiszánk meg ki lett paterolva, hadd eméssze meg az éppen békutyogtatott forró csokiját másutt másképp.

Nem tehetvén mást, átkotródott behúzott farokkal a nagyállomásra, hogy az elkövetkező három órát üsse agyon valamivel.  Merthát ha nem városlakó a lelkem, és véletlenkézből úgy tova 33 és még fél km-re lakozik és háromóramúlvainduló busznyira, ráadásul az útszéli integetést nem preferálja  napleáldozta után,  aztán a sángháj bolttól a használt vécépapír végkiárusításig már mindent békótogtatott, akkor nem tehet mást egy istenteremtmény, mint kiássa a türelmet a lélek harmatos fiolájú bugyrából. Aztán megszorozza plusz végtelennel, játékilag köbgyököt von belőle, deriválja, ezredik hatványra emeli…  és megnyeri a békanobeldíjat. Na jó. Azt nem.

Várakozni mégis jó, mert várakozás közben lehet szemteheneket legeltetni a radiátorokon, amelyek anno a nihilben, valamikor az időszámításunk előtti  időszámításunk előttijében  megfagytak volt vala, ámen. A falon fülönszegecselt térkép jugoszláviás határa Anktartiszának felidézi gyerekkori erdélytelen rémálmait, amikről azt hitte, hogy óriáscsizmákkal leléptek a mesékbe. Úgy látszik, az idő és a mesék valósága itt-ott még összevissza keveri a határok levesét…

Anktartisza mélázik. Azon, hogy  itt bár kutyahideg van, de ülhet, állhat, topoghat, és még kedvesen hozza is szólnak az alkalmazottak… Azon is mélázik, hogy miért lopják el a másik állomás záróráját este hét után öt perccel. Nem lehetne-e a tolvajt kérdőjelre vonni. De inkább befogja. Antarktisza örvend, hogy egyáltalán lyuk van a hátsóján, s hogy nem kell az útra kuporodni pesálni, mint a múltkor ugyancsak este hét után, a másik állomásnál… merthát akkor is ellopták volt a zárórát, vécéstől. Ezen az állomáson pedáns, agyonsterilizált budi van, röpke egy darab lejes a belépő oda, kasszabonostól, vécésnénistől.  Hállivúdi. Többcsillagos.

 Antarktisza mélázik. Eszébe jut pár kutyaszínész a kutyahidegben, ami mind szinonimája a jónak – kutyátlanul - és idevési, hátha pl. az érettségi előtt álló fiataloknak vagy vénebbecskéknek erre majd szükségük lesz (sosem lehet tudni alapon) : király, megfelelő, komoly, állat, csodálatos, remek, isteni, pompás, derék, hihetetlen, rendkívüli, kiváló, oké, csodás, fantasztikus, állati, penge, konkrét, megdöbbentő, menő, raj, bámulatos, baba, fenséges, eszméletlen, kifogástalan, klassz, ideális, döbbenetes, zseniális, örömteli, csúcs, tuti, korrekt, szenzációs, példás, vagány, sirály, eszményi, élvezetes, zsír, őrületes, szuper, ász, príma, oltári, haláli, kóser, pompázatos, szédületes, bombasztikus, derekas, észveszejtő, zsiradék, frankó, passzentos, fenomenális, ott van, irigylésre méltó, májer, ferenc, nagyon jó, példaértékű, ütős, tök jó, szupi, pöpec, klafa, kafa, frenetikus, baromi jó, pipec, baró, magával ragadó, cool, fain, nem rossz, tűrhető, nagyszerű, álomszerű, mesébe illő. Ennyi...

Pera76•  2016. szeptember 9. 13:06

Időn felül és alatt

A barlanglakó társadalmak idejében a nagy, becses, erős hím minimamutokra  vadászgatott – mert a maxihoz gatya kellett volna; az meg még fügefalapiként vigyorgott, várva arra, hogy feltalálja Adamu és Evacska - legközelebbi genetikai rokonokra, s ha kellett, a tevepatákra  nyomott egy-egy bunkós érvelést, meg valamelyest óvta a némbereit más hordák asszonyrabló műveleteitől... de csak ha nem fonnyadtak meg, mint egy birsalma a szekrény tetején karácsonykor. A nő gyűjtögetett vegacuccokat – igen, ribizlikabátra, Bangó… bocsánat mangófüggönyre gondoltam -  ellett, nevelt, ételt kotyvasztott. Általánosságban.  (Amelyik hím nem öltött magára ilyen jelzőket, hogy nagy, becses, erős – azt egyszerűen nyersen elfogyasztották.)

Prométheusz csínytevésének hála, egycsapásra megszűnt a hidegszendvics korszak, lehetett főzni – az istenektől lopott tűz fölött a nyersnyárs idénbarnult formát kapott. Amelyiket meg igencsak soká pörköltek, és feketébb lett, mint Pákó, azt elásták, gondolva az elkövetkező 50000 év régészeire, geológusaira, hogy legyen elegendő szénizotóp elméleteik kormeghatározásának koholásában. 

Az őslajhárszar kormeghatározásra nem jó, gyengén adta le terméseit – mert fáról való leesési ideje egyenesen arányos volt a lajhár fára felmászásának százszorosával, kardfogú  tiger üldözési mániájakor – ugyanis elég kevés egyedke jutott fel a fákra kardfogcsattogásban, ezzel arányosan kevés tojtoj tudott visszahullni a talajba. Aztán jött a vízözön.

Barlanglakó éráikat felcserélték őseink keltükben-jártukban, jurtákban kezdték szívni egy idő után a kancatejeket és egymás metánját. Görbe lábú lovakra görbe lábú emberek nőttek, görbe bögréjük sárgaságot kapott, hogy nyelvtörőnek ezer év múlva kiokuláláják. A fejérnép varrt, szőtt, font, s  kéthetente egyszer az ügyesebbje kisulykolta a bolhákat a pendelyekből – Ágnes asszony később tőlük koppintotta el tudományá. A cserelapivécépapír megszáradt csimbókjait hátulról-elölről az Oltba mosta. Mosta a kölök pofáját, s a száját akkor, mikor az ura hallótávolságon kívülre rekedt. Fejte a… marhákat, küpülte a vajat, szülte a gyermekeket az öregisten segedelmével, természetesen, aztán jött a vízözön.

A középen levő korban a nap világgá bujdosott, ezáltal lett teljes sötétség. Népmeséink harmadikfiai néha felkeresték, visszasuvasztották az ég sarkára, de a pillanatragasztó a ciánhánycicc miatt nélkülözte a szavatossági időt, ezért le-leduvadt. Akkor azonnal futott a pestises inkvizíció, máglyára vetették a szemölcsösöket, anyajegyeseket, Ady polidaktiliás őseit – de irodalmunk és a hattyúnyakú Lédák szerencséjére tinikorában mégis mutálódott, úgy párszázévvel errébb – égtek a rokolyák... A rokolyábavalókból szépen ki is fogytak a csuhés gregoriánénekeket  kántálók... ez okból betanították a ministránsokat, a kántort, egymást stb.

A maradék pelyhedző előalupárnájú lánykákat a földesurak alaposan szemügyre vették, megvergálták felülről, alulról, lám, megfelelnek-e jobbágyaik, parasztjaik igényeinek. A szajhák ipara fejlődésnek lendült – mert amely fruska megúszta a  kínkörtét, júdásbölcsőt, a füstpácolást, azaz szó szerint meglógott a lógás elől, az választhatott az éhen dögölés művészete és a lábszéttárás művészete között. A kisasszonyok erényövének hetekig le nem vevése meg garantálta az eredeti ízek, illatok megtartását... Mondjuk a kb. nyolckilós parókákba szúrt tetűvakaró tűk, az utcára öntött bilitartalom, ráadásul a fogkefe, fogselyem, paszta fel nem találása is hozzájárult a vízallergiások számának növekedéséhez…

A lovagkák nyílvesszőkre rótták szívük szép szerelmének szétszakadását, kizárólag zöngétlen mássalhangzókkal, s az ha belétalált a célszemélybe, azaz a lovaginába, akkor az többé nem tekintett más bakra. Sehova se. Ugyanis felhányta szegedi topános hímzett talpait a mennyország felé... S ha netalántán volt, mit a tejbe aprítson az asszonyállat, akkor kurgán került a feje fölé, ha szegény volt, kerítést támasztottak vele. Tehát a gyermekpopuláció elepedve-apadva várt a sorára úgy kétszáz forintnyi évet. És jött a vízözön.

Megszülettette a szüfrazsetteket az árvíz, nadrágot húztak a szoknyások – ezzel ellentétben szoknyát nem a nadrágosok, csak skóték, mert Skótotthonban az olló valami perverz oknál fogva kizárólag csak köralakban szabta ki az anyagot. Szivarat dugtak a pufájukba a csajok, nőcik, és elkezdtek az éterben édesdeden alva úszkáló jogaikért vertyikálni. És lám, isten: porozhattak szavazni, egyetemekre, a női költők, írók is alkothattak – véleményeket formálhattak, a férfiaknak akkortól kezdett leesni az egylejes, hogy kiválóan tudnak gondolkozni a nők is. Velük ellentétben.
A propagandák eredményei hosszan vajúdtak, az szentigaz, és számon kérni az eredményeket nehézkes, a szájalóktól tán lehet, de a börtönbe  dugott, megőrült nők sokaságaitól nem. Aztán megint özönvíz.

Itt állunk a 2016-os évecske közepén, falum terepmintás őszeleji ruhát katonázott magára, a sok becsöllött özönvíz után. Halljuk a hírekben, hogy a szegény migránsok menekülnek honnan hová – látni nem látjuk, mert tán kettő betévedt Romániába, de sírva futottak el innen. Elszomorkodjuk, hogy nőjeiket burkákban jártatják…  és mi önként járunk feketében évekig.

Halljuk a hírekben, hogy Afrika, Délázsia egyes részein és a bevándorlók lakta Európa, Amerika tájain a női genitáliacsonkítás elfogadott, kötelező. Elképedünk. És önként vagy (ön)tudatlanul megengedjük szülészeinknek, hogy szétvagdaljanak és összebaggassanak – mindezt a jóság, aggódás, törődés nevében. Stb.

Én most arra gondoltam, hogy ideje lenne maszkulinista sztrájkot tartani, mert kanjaink érzik a sok igazságtalanságot, és el is lepecselték nekem, tudva tudván azt, hogy helyettük jobban megírom. Tehát a pinavaxos kávéház 12 pontját összeszedtem ehelyrég. Ne.

1.       Havonta bevállaljuk a menzesz felét, és mert lovagok vagyunk, a PMS tüneteit egészen.

2.       Minden második gyereket türelmesen, szeretettel kihordunk, megszülünk. Vagy az sem baj, ha megszülettetik velünk. Alfejezet: Megkérjük tisztelettel a szülészt, hogy figyeljen arra: ha (ön)tudatlanul nem igényeljük, akkor mégis legalább  egyszer vágjanak egy min. nyolcöltésest becses szerszámunkon, hogy együttérezzünk nőjeinnkel.

3.       Sikeres szülésünk után a háromnapos ivászat alanyi jogon kijár asszonyainknak is.

4.       A megereszkedett mellek, striás hasfalak és  pluszkilóitok felét magunkra tetováltatjuk, esküszünk.

5.       A mosatlan edények felét elpucoljuk, nem fog kiesni a kezünkből a farkunk. Bocsánat a poharunk.

6.       Finomakat főzünk, teregetünk, vasalunk, takarítunk. És este az ágyban nem fáj a fejünk.

7.       Meghagyjuk láb-, kar,- bajusz-, fanklubunk, hogy egyformák legyünk tagságilag.

8.       Tetőtől talpig feketében járunk egy évig minden közeli szerettünk elvesztése után, mint nejeink, s ha 5 közeli rokon távozik el  5 éven belül ebből az árnyékvilágból a másikba, akkor bevállaljuk 5 évig is a gyászhuszárkodást.

9.       Temetéseken eztán a nőket engedjük elől menni, mert a történeti idők kezdetétől máig mi meneteltünk ott, a történeti végek kezdetéig eztán menjenek a hölgyek.

10.   A templomban ezután összevegyítjük a jónépet, hadd kereszteződjenek… az útjaik, mert eddig úgy volt, hogy jobbra a papókák s a fiúk, balra át a nők, hátul a nannyókák, a karban a férfiak.  

11.   Csak papnőink lesznek a vasárnapi szent (z)(k)éjben - in catholice - delfoi jósdával együtt.

12.   Lilithet viszamántyikáljuk a Bibliába.

13.   Megengedjük nőjeinknek, hogy ha kiérdemeljük, akkor képen törüljenek, azaz: kicsit nagyon megviolenciáljanak – ja ezt ejsze mégsem.  Különben is csak 12 pontról volt szó. Jöhet a vízözön.

Pera76•  2012. november 6. 11:31

Legyen béke.

 

Akárhányszor anyázhatunk. Jókívánságok egymásnak. Pedig vissza-többé-oda-nem. Nem a helyszűke. Másmiegyéb nem rángat haza a pofontalanságba. A fejünk tágult. Ürregeiben locsosodunk. Ördögbordák a szemek lépcsőiben. Szétgurult napsejtekre köpködünk. A nyál termékenységi együtthatói meghozzák a sikert. Penész-gyümölcsök fröcsögnek. A ma ideggáza a tegnapokba bénít.

Megtörténtünk. Nem kérni: kapás. Szopás az élet. Folyamatosan gyakorolunk. Ezt szokássá hatalmasítjuk. Legyen valami nagyobb, ami felettünk álló. Hátha belátunk a lábak közé. Fekete lyuk fenn. Fekete lyuk itt. Visszatérni nem fér a fejünk be mégsem.

Edzésben-maradni, úgy tenni, hogy szeret, s imitálni ugyanazt: tükör. A hátlapja is tükör. A család lehelet. Fokhagymaszagja van. Ettől kábulnak a kölkek. Drogellákat nevelünk. Fogpiszkálóval feltámasztott szemhéjakkal dolgozunk. Messze szotyogva iskoláktól. Diplomákkal kitöröljük. Budapapírra nem jut olykor. Attilának sem adatott, irigy volt már akkor hum(cut)ságunk. Cserelapik nyáron. Csereáruk. Volt-e nyár? Vagy csak folyamatos ősz zizegett belénk, s kígyónyelve lett a miénk. Marunk. Vagy marakodunk? Olyan hegyremegy. Ennyi dinamizmus kell. Kellemes. Haszon. Azt húzzák le rólunk. Mintabőr. Mintaállatokon. Adás-vételi szerződés a gürcölés foghíjait elhazudván. Mindenki használt. Kit. Kit nem szégyellt. Hol küszöbök vagyunk, hol támfalak roggyanásig. Ágyak. Átlépnek. Felrúgnak. Elfeküsznek. Kisebek. Á, hagyjuk. S hagynak.

És sejtmagányban fásulunk. Kérges osztódás. Vastagodik pofánkon a pattogzások után. A tenyeres csendek rángatóznak. Lenyelt sóhegyek fekszik meg gyomrunk, szívünk. Holt tenger. Hány.

Megvetnek. S ki.

Két-három morfondír még elered. Az is fejünkre hull vissza. Legyen béke. Napjainkra.

 

 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom