ki-sebek

Vélemény
Pera76•  2017. január 20. 13:02

Becs, nembecs

 A netes irodalmi oldalak becses és nembecses tagjaihoz. Pont.

(Igen, nem szabadna minősítsünk embereket – csak szóbeli/tettleges megnyilvánulásokra aggathatunk rá ilyen-olyan jelzőket és tudom ezt is: alcímben nem pontozunk, de itt szerepe, helye, értelme lesz a jelzőknek és a pontnak – tehát nem nyomom ki egyiknek se a szemét. Még.)

Emberhonunkban rengeteg alkotókedv mutatkozik meg különféle megnyilvánulásokban; az irodalom, főleg a verselgetés menő műfaj még manapság is. (Mondjuk az más tál tészta, hogy alkotni többen szeretnek, mint olvasni, de erről is pár szót majd fröcsögök pár körrel hátrább.)

Általában, zömében a lányok/nők nyálcsorgatásig tátott szájjal bírják, ha múzsává nemesedhetnek - azaz megihletik a költőt, s egy-egy adott vers róluk/hozzájuk szólhat. (Szülinapi ajándékötlet nekik: tálca nyálfogásra.) És hihetetlen, de vannak még széplelkű fiúk/férfiak is, akikről/akikhez lehet rímes és rímtelen sorokat faragni. Az első megnevezettek - fiúkák - örömükben eljárják a serketáncot – mondjuk öt darab Calgont nem árt nekik előtte beadni, hogyha már rázzák maguk, vízkőtelenedjenek is. A férfiaknak meg széket tolni az eltátott szájuk alá, nehogy leessen az álluk az őket  zeuszoló csúcs-szupi vers hallatán. De.

A verseket tehát megalkotjuk. Először a fióknak. Aztán optimális esetben egy-két-száz alvás után kituszkoljuk a napfényre, büszkén/sután. Ki ahogy. A napfény, a mennyország, a civilizáció istencsászára nem más, mint az internet tágas, orbitális, seelejesevége terjedelmű világa, ahol boldog-boldogtalan megnyilvánulhat, álarcosan - főleg - név, identitás nélkül. Ezzel addig nincs nagy baj, amíg egy adott oldal működtetői által meghatározott szabályokban foglaltak szerint képes valaki létezni, viselkedni, megnyilvánulni. A problémák akkor merülnek fel a tó alján békésen ringatózó iszapból, amikor trollokat kezd termelni a béke. A trollok jó büdös ká anyja. Mondanám. De sok esetben szegény szülőjelölt esetleg csak arról tehet, hogy világra okádta ezen agyhelyhiányos kórral küszködő inkubátorszökevényeket, ugyanis talán, esetleg, valószínűleg – de erre nem vennék mérget - nem feltétlenül a nevelés járul hozzá az erkölcsi/eszmei/közösségi értékrendek  részleges meglyukasodottságához.  Persze alapjáraton és elsődlegesen számít, hogy egy embernek volt-e gyerekszobája, úgymond, de a környezeti tényezők, barátok, csoportosulások is elvihetik valamerre, az optimálisnak tartott jó iránytól főleg balra át. Viszont mindmáig azt vallom, személyes meggyőződésből, hogy amely lény az értelem szikrájával rendelkezik, annak, ha kisiklik is az esze kereke olykor, mégis képes behatárolni egy fogalom, gondolat tett milyenségét egy zónán belül.  Csak képes eldönteni valamiről egy adott társadalmi, civilizációs formán belül, hogy az helyes-e avagy nem. Mert ha nem, ott gáz van. Nagy és szagos.  

Hülyeséget mindenki elkövet, de okos ember más kárán tanul, a félokos magán. Egyszer. Azok meg, kik ugyanazt a hibát legalább ötször elkövetik, és akkor sem biztosak abban, hogy elég volt tanulni, nos, azok bizonyára prokarióták.

A trollok is prokarióták. Szaporodnak, mint az istennyila nyári záporok alatt, nőnek, mint gomba az erdőben, kiirthatatlanok, eltaposhatatlanok. Arcuk elszarusodott állapotú és meglehetősen nagy, mivel  kétpofára zabálják az egójuk termelte díszpintyeket. Anyagcseréjük hátsó termékeit mások orra alá ürítik. Csakazértis.  Mindenféle szélsőséges körülmények között elvannak, a békaszárny repedéseiben is pont úgy tanyáznak, mint a krétaporháton. Hatalmasra szoktak dagadni a helyenközi esőzések - szép beszédek – hatására, és szart sem ér a légycsapó/patkánycsapda; a cipőtalp-csattogás  a fejükön, lábujjak fenék felé irányzott billentése pipepurc számukra. Biciklimelltartót, szeplőmacskazenét, Wc papír-lekvárt a pillanat pillanata alatt készítenek, merthát az semmiség számukra, viszont a békét gyorsabban elüldözik mindenhonnan, mint Calais és Márcsakvoltszabadjurópa dzsungeleiből ikertestvéreiket a NÖMÉE - a Nagyösszefogás és Ölelkezések Mennyei Békefenntartó Erői.

Szóval a trollok élnek és virulnak. Szétoffollják a búzafamézes szerelembe ragadtak csókjaitól kezdve a falfestmények villanylegyújtóin át a porszívózsennyegést ajnározó kecskefelvonókat, a gólyalábsütibe töpnek, lepisálják a napot, a holdat, a csillaghadsereget, szmájlivárukba bástyázzák maguk, de az aranyhajú hercegnők szőrszálain nem ereszkednének le a nagy nihilbe semmi pénzért. Pedig ez lenne a megoldás számukra.

Ám a trolloknál nagyobb meglepi is leledzik drága anyaországunk kisebb-nagyobb tördelésű majdszázéves újságjában.  A mai szent napon bukkantam rá egyik neves netes irodalmi oldalon egy betűfestékes cikkű, elementáris erejű dologra: döbbenten láttam azt a tényt, hogy irodalommal, konkrétan évek óta verssekkel foglalkozó ember nem tudja azt, hogy mi a ballada. Na, akkor, mi a lótúrónak alkot egyáltalán az ilyen verset és miért is nevezik költőnek az illetőt?  Lehet, hogy én vagyok eltájolt iránytű, de úgy gondolom, hogy a velünk született tehetség mellé azért némi verstani műfajismeret, költészettan csak szükséges. Hát bugyuta példával élve: milyen ács az, aki nem tudja, hogy fából van a mestergerenda? (Ja. Igaz. Manapság betonból is készítenek…) Milyen ács az, aki azt hiszi a bakról, jobb esetben, hogy sünkefe? Tehát: aki ácsnak titulálja magát, és nem tudja az alapanyagok összetételét, nincs eszköze, szerszáma a házépítéshez, és ráadásul hatalmas tériszonya van, abból legfeljebb pipalábszárkészítő lehet vagy fogpiszkálómenedzser. Más szűkön.

Ha nagyapó lennék, ezt mondanám a kisunokámnak: előbb tanuld meg az elsajátítandó szakma csínját-bínját, gyermek, ismerd meg az eszközök mibenlétét, építs egyszer kulimászos kulipintyót, aztán építsd fel az ötvenezredik bánffyhunyadi cigodát.  És azután igyál meg egy rendes, igazi unikumot. És felejtsd el az örök örökkéjéig a pléhtetejű, tízemeletes, tyúkszartól hangos cifra hunyadijánosokat, matyikat. Úgyis oda az igazság. De nem csinálok nemváltó műtétet, az tuti, úgyhogy a nagyapóságnak lőttek.

A másik baromság az, mikor szerkik, mentorok, mecénások egy szegényparaszti verset átformálnak saját ízlésüknek megfelelően – merő jóakaratból. ( Egy dolgot jó lenne felvésni az értelem fájára: az ízlés nem egyenlő a tudással, tehetséggel, jó szemmel.  A tehetséget meg kölcsön lehet kérni, de az pont olyan rusnya, mint a kölcsönkérés – akinek van, az nem ad, akinek meg nincs, az adna, de miből?) És ha az illető versfaragó nem azonosul az atyaisten dicsőségével, akkor bizony sutba lesz dobva becses irománya. S kész. Ez annyira helyes, mint a nogobangók állítása: azaz a földünk egy zebratehén, a szarván ülnek az istenek, és hátul potyogtak ki az emberek. (Ez utóbbi tán mégis igaz.)

Tehát: tanácsot adni szabad, főleg ha elvárják, de ne ilyen módon, és főleg a leglegleglényegesebb: a szerző személyiségének átformálása tilos. Nem igazán vall nagy ikúra az, mikor rávarrjuk a gombot a szerző fülehelyére, miután lenyiszáltuk azt, mert szerintünk azt így kell. A fül helye genetikailag kódolt, optimális esetben a fej két oldalán van belőle egy-egy. (Ufónautáknak, fénylényeknek, lényfényeknek: nem elől a homlokon vagy a szájon, meg hátul a hajsodrásban vannak a fülek, hanem pár fokkal azért oldalabbra). Egyeseknél néha fal van, fülekestől, másoknál a fül a seggükre nőtt, de az ilyen speciális eseteken már a bráhmin-Jodamester-Mózes csodatévők sem tudnak segíteni.  

Szóval a személyiség van. Vagy nincs. Amikor van, az bizony olyan-amilyen, és amikor amilyen, azt nem a mi tisztünk – sem tábornokunk – helyretenni úgy, ahogy szerintünk megfelelő a versek méltatása helyett. A személyiségtorzulások oka bonyolult – és míg emberből vagyunk, addig hibáink is virulnak, mint a napocska délidőben, nyáron, Hawaii-in.  Nem mórickolhatunk gyíkból ementáli sajtot, sajtból fügefalevelet karácsonyfaturmixízben. Nem is kell az emberi hibákat dédelgetni, de változtatni azokon csak az egyén képes. Nem mi. Ám versei helyett személyiségét ne formáljuk. Verseit se kényünkre-kedvünkre. Adjunk tippeket, ötleteket, de csakis akkor, ha ügyesebbek/okosabbak/tanultabbak… lehetünk általa. Aki nincs tiszta pelenkában önmagával, és még csak a porban húzogassa – igen: nem tja, ssa – a babakocsit az utcán ötévesen, az ne akarjon rögvest házasodni. Nem érett még arra a limbilimbije. Sem az unciása.  

Emberizink, írj, alkoss, hiszen mit negyvenezer költő Magyaral- és felföldön,  pirkáld le örömed-bánatod, de ha a parnasszusz dokkjától feljebb akarsz kerülni, akkor nézd meg a déenesed, ha nincs tehetséged benne, ne próbálkozz. Ha nem tanulsz: ne próbálkozz. Ha lusta, dög disznó vagy: ne próbálkozz. Az esélyed a mínusz végtelen gyökkböbén lesz.

Aztán tanuld meg előbb, te hétszűnyű kapanyányimonyók, hogy az igekötők nem hátul kullognak, mint a juh segge,  a bárány felhőt, sárga lázat, tojás likőrt nyugodtan pároztassad, az elvetemült gonoszabbak az anyóst is összehozhatják a nyelvével. (Gyengébbek kedvéért latinul úgyis csak Sansevieria lesz belőle.) Ja, rossz az, aki rosszra gondol.
A néniképp nem némiképp. A tolyás, fákja, gója leírása  S.O.S. jelnek – tenyérnyomnak - minősül a Titanic autóablakán, a goja elkövetésekor lemegy hídba Bud Spencer és a jóég somolyogva elszállíttat hátul összekötözött fehér kabátban, menóraként villogó szemekkel, nénózva, egy tütükében.  Stb. (Aki az iskola mellé járt: sajnálom. A  helyesírás az általánosban  még megvan, nem szökött el.)

Tehát szögezzük le, illetve eme két lator – troll és balladabuta - mellé akár fel a következő tízparit:

1.       Imádd a verseket, szolgálj a múzsádnak, ha meg kuka, billentsd hátsón. (Magadat.)

2.       Ne vedd a tápcsatorna legelső alkotórészébe a végterméked lágyan. Keményen se.

3.       Emeld fel a mércét, normát, trollnévnapra küldjél bombát. – E nemes versnél feljebb ha nem látsz, akkor ne nézz. Ugyanis ez a határ.

4.       Tisztelet van, kivétel nincs.

5.       Ha arra a következtetésre jut bármely szakmánfelül trónoló úr(nő), hogy a versed  épp annyit ér, mint egy zsemlefokmérő, akkor  oda-vissza tilos az acélmérgezés, a kendernyaksál, a zsilettfülhegyezés, a sínbetegség, pánikula idején csakis lónyompikulával lehet fizetni.

6.       Nyugodtan hajózz el Leszbosz szigetére nyaralni, a szaphói sorok levendulakakaillata színigaz, éljen Plátó, Nárkisszosz tükre, de legjobban Lilith és Ádámusz a paraditsum előtt. (Évácska, nos, neked egyelőre kuss. Még nem állsz egyenlőre.)

7.       Más tulajdonát macskakörömmel elkaparhatod a sárga föld irigységébe, addig, és ne tovább.

8.       A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond. A költő mindig igazat mond.

9.       A kívánság és a beteljesülés között fényévek találhatóak, az időutazás meg tegnap is megfelelő lenne.  Szóval : álmodj, királylány.

10.   És álmodj, királyfi.

 

 

                                                                     

Pera76•  2016. december 12. 11:28

Antarktisza

Mi van SZ. városban  2016. december 7-én délutánjában? Kutyahideg b +. Azaz:  muzi. Antarktisz, Pólvóker, kutyaszínészek.  Kifejtsem hosszasan, hogy más is megértse, miért volt ez úgy? Na jó. Mégse. Mégisigen. Tehát.

Antarktiszt láttam miniben.  Eddig fogalmam sem volt arról, hogy nőnemű ez a hölgyemény, és teljes bizonyossággal voksomat ma se tenném mellette, mert olyan, mint a jú, de merré – zőőőccség, némi holland tulip beütéssel és vajjal a füle megett – de egye fene. Ha nem lenne, ezt is ki kéne találni… A furfangos góbé atyafiaknak meg épp van, mitől főjön most a fejük, hadd, ne kelljen gomblikat se érő kitalálmányozásokkal tölteniük azt a rettentő sok szabadidejüket, hiszen nyakukon a páleszfőzések ideje, a fekete karácsonyfametélések ideje és másmilyen nyalánkságok. Gondókodni meg minek. Attól csak szürkül a haj, bár igaz, azt tartja a mondás, hogy szürke szamárral há… izé, de kopasszal nem.

Szóval Antarktisz. Illetve Antarktisza. Merthát nőnemű – vélhetőleg – az illető. Másodjára jelentem ki ezt a tényt, talán, esetleg, mintha, de még mindig kételkedem a józan paraszti értékítéletemben. Sze’ ebben az unikeksz árnyakvilágban az a biztos, hogy semmisem biztos. A nők gatyástól, madzagostól férfiasodnak, a fiúkák meg olyan lányoskák, hogy hűha. Mész az úton – ha tudod a kreszt és valami csuda folytán járda is leledzik az út mellett: akkor a járdán. És… bámulod a jónépet, mint a borjú az új kaput. Isten bizony, ha pucéran futkorásznának az emberlények, tán akkor se lehetne eldönteni, ki a nő belőlük és ki a férfi. Ebben a karácsonyi kavalkádban meg pláne embert próbáló feladattá avanzsálódunk.  A divat nagy őrület, sok pénzt felemészt a bele, és a tápcsatorna végén kipottyanó végtermékek teljesen hasonultak egymáshoz. A nyomokban fellelhető egyéniség meg összepárosodott a feltűnési viszketegséggel, és helyet foglalt a kófland polcain.

Szegény Anktarktisza meg felvette arcára a hamis özvegyi bánatot – hátha megsajnálják páran… tévedett…  Felhúzta  az ötcentis  sarkú téli bokacsizmulicáját, és egy darab… kockáspettyes úristent, amikor a  Merkúrtól a körforgalomig el akart tévedni, és majdnem elérte a farkcsontja a járdán kevélykövéren döglő jégszörnyetegeket. A jégszörnyetegek pofáján seperc alatt kaján vigyor dekkolt, jobb meg balkezük szaporán kujakba rendeződött, a középső ujjaik meg fürgén meredeztek az ég mély kék, költőien szép boltja felé. Tán mutatták, hogy arra van az igazság.

Antarktisza félszeg megszeppenéssel felnézett az ég mély kék boltja felé… Megcsóválta a (terem)buráját, mert látta, hogy a bolton egy istentelen nagy lakat jelzi, hogy az églakók elmentek melegebb éghajlatra, a téli zord népmesékből nekik is elegük lett. Talán most vígan rúgják a port valahol a Karib-tenger partján dzsekszperó cuki kétágba font szakállával, a sárgaságos minyonokkal, ja meg ja: a bilifejű és repedtfazékhangú dárszvéderrel. De csitt. Mert a gipszorrú búvaltömött Tudjukki még felszenti. Mert annak a seggén is fülek virágoznak…

Antarktisza bukdácsolt tehát a takonyszínű Küküllő felé, égtek lelkében kis rőzse-dalok, züm-züm, suhanóztak vagányul a cuccos autók mellette, s az este, mint totyogó vén trotty átölelte…  Megfagyott szemsejtjein át úgy vélte, Pólvóker leheli rá sejtelmes vallomásait. Tévedni emberi dolog – megmondta már a sün is, és mert ő is tévedhet: a surlókefére visszamászott. Antarktiszánknak szerencsére kicsiddég kinyílott a csipája, és mivel fénybe akarta takaróztatni megfagyott végtagjait és alig-alig működő belső szerveit egyaránt, ezen okból felevickélte magát a G.T. tisztes távolságában levő buszállomásáig. Kilottózta az ötösön valamikor tán még őssejtformájában, hogy a legbüdösebb meleg a legjobb, ezért helyet foglalt komótosan a budihoz legközelebbi padon – nem mellesleg közrejátszott az a szomorú tény is ebben, hogy a többi padot Kalányos Vanessza kisebb-nagyobb csicsergő húsvéti tojásai borították be.

Aztán valahogy béesett a ménkű, Vanessza őszentsége rájött, hogy húsvét még odébb van, összeszedte a visítozó hímeseket és elkotródott Kakafónia más vidékére, ott meg felcsapott adventi koszorúnak.

Igenám. De besunnyogott a hét óra öt perc, mint a lüdvérc, és bezony-bezony, gyemekeim a krisztusban, itt kukuljak meg, ha nem igaz, az állomás záróráját elvitte magával. Szerényen, szégyenlősen, de elcsórta. Antarktiszánk meg ki lett paterolva, hadd eméssze meg az éppen békutyogtatott forró csokiját másutt másképp.

Nem tehetvén mást, átkotródott behúzott farokkal a nagyállomásra, hogy az elkövetkező három órát üsse agyon valamivel.  Merthát ha nem városlakó a lelkem, és véletlenkézből úgy tova 33 és még fél km-re lakozik és háromóramúlvainduló busznyira, ráadásul az útszéli integetést nem preferálja  napleáldozta után,  aztán a sángháj bolttól a használt vécépapír végkiárusításig már mindent békótogtatott, akkor nem tehet mást egy istenteremtmény, mint kiássa a türelmet a lélek harmatos fiolájú bugyrából. Aztán megszorozza plusz végtelennel, játékilag köbgyököt von belőle, deriválja, ezredik hatványra emeli…  és megnyeri a békanobeldíjat. Na jó. Azt nem.

Várakozni mégis jó, mert várakozás közben lehet szemteheneket legeltetni a radiátorokon, amelyek anno a nihilben, valamikor az időszámításunk előtti  időszámításunk előttijében  megfagytak volt vala, ámen. A falon fülönszegecselt térkép jugoszláviás határa Anktartiszának felidézi gyerekkori erdélytelen rémálmait, amikről azt hitte, hogy óriáscsizmákkal leléptek a mesékbe. Úgy látszik, az idő és a mesék valósága itt-ott még összevissza keveri a határok levesét…

Anktartisza mélázik. Azon, hogy  itt bár kutyahideg van, de ülhet, állhat, topoghat, és még kedvesen hozza is szólnak az alkalmazottak… Azon is mélázik, hogy miért lopják el a másik állomás záróráját este hét után öt perccel. Nem lehetne-e a tolvajt kérdőjelre vonni. De inkább befogja. Antarktisza örvend, hogy egyáltalán lyuk van a hátsóján, s hogy nem kell az útra kuporodni pesálni, mint a múltkor ugyancsak este hét után, a másik állomásnál… merthát akkor is ellopták volt a zárórát, vécéstől. Ezen az állomáson pedáns, agyonsterilizált budi van, röpke egy darab lejes a belépő oda, kasszabonostól, vécésnénistől.  Hállivúdi. Többcsillagos.

 Antarktisza mélázik. Eszébe jut pár kutyaszínész a kutyahidegben, ami mind szinonimája a jónak – kutyátlanul - és idevési, hátha pl. az érettségi előtt álló fiataloknak vagy vénebbecskéknek erre majd szükségük lesz (sosem lehet tudni alapon) : király, megfelelő, komoly, állat, csodálatos, remek, isteni, pompás, derék, hihetetlen, rendkívüli, kiváló, oké, csodás, fantasztikus, állati, penge, konkrét, megdöbbentő, menő, raj, bámulatos, baba, fenséges, eszméletlen, kifogástalan, klassz, ideális, döbbenetes, zseniális, örömteli, csúcs, tuti, korrekt, szenzációs, példás, vagány, sirály, eszményi, élvezetes, zsír, őrületes, szuper, ász, príma, oltári, haláli, kóser, pompázatos, szédületes, bombasztikus, derekas, észveszejtő, zsiradék, frankó, passzentos, fenomenális, ott van, irigylésre méltó, májer, ferenc, nagyon jó, példaértékű, ütős, tök jó, szupi, pöpec, klafa, kafa, frenetikus, baromi jó, pipec, baró, magával ragadó, cool, fain, nem rossz, tűrhető, nagyszerű, álomszerű, mesébe illő. Ennyi...

Pera76•  2016. szeptember 9. 13:06

Időn felül és alatt

A barlanglakó társadalmak idejében a nagy, becses, erős hím minimamutokra  vadászgatott – mert a maxihoz gatya kellett volna; az meg még fügefalapiként vigyorgott, várva arra, hogy feltalálja Adamu és Evacska - legközelebbi genetikai rokonokra, s ha kellett, a tevepatákra  nyomott egy-egy bunkós érvelést, meg valamelyest óvta a némbereit más hordák asszonyrabló műveleteitől... de csak ha nem fonnyadtak meg, mint egy birsalma a szekrény tetején karácsonykor. A nő gyűjtögetett vegacuccokat – igen, ribizlikabátra, Bangó… bocsánat mangófüggönyre gondoltam -  ellett, nevelt, ételt kotyvasztott. Általánosságban.  (Amelyik hím nem öltött magára ilyen jelzőket, hogy nagy, becses, erős – azt egyszerűen nyersen elfogyasztották.)

Prométheusz csínytevésének hála, egycsapásra megszűnt a hidegszendvics korszak, lehetett főzni – az istenektől lopott tűz fölött a nyersnyárs idénbarnult formát kapott. Amelyiket meg igencsak soká pörköltek, és feketébb lett, mint Pákó, azt elásták, gondolva az elkövetkező 50000 év régészeire, geológusaira, hogy legyen elegendő szénizotóp elméleteik kormeghatározásának koholásában. 

Az őslajhárszar kormeghatározásra nem jó, gyengén adta le terméseit – mert fáról való leesési ideje egyenesen arányos volt a lajhár fára felmászásának százszorosával, kardfogú  tiger üldözési mániájakor – ugyanis elég kevés egyedke jutott fel a fákra kardfogcsattogásban, ezzel arányosan kevés tojtoj tudott visszahullni a talajba. Aztán jött a vízözön.

Barlanglakó éráikat felcserélték őseink keltükben-jártukban, jurtákban kezdték szívni egy idő után a kancatejeket és egymás metánját. Görbe lábú lovakra görbe lábú emberek nőttek, görbe bögréjük sárgaságot kapott, hogy nyelvtörőnek ezer év múlva kiokuláláják. A fejérnép varrt, szőtt, font, s  kéthetente egyszer az ügyesebbje kisulykolta a bolhákat a pendelyekből – Ágnes asszony később tőlük koppintotta el tudományá. A cserelapivécépapír megszáradt csimbókjait hátulról-elölről az Oltba mosta. Mosta a kölök pofáját, s a száját akkor, mikor az ura hallótávolságon kívülre rekedt. Fejte a… marhákat, küpülte a vajat, szülte a gyermekeket az öregisten segedelmével, természetesen, aztán jött a vízözön.

A középen levő korban a nap világgá bujdosott, ezáltal lett teljes sötétség. Népmeséink harmadikfiai néha felkeresték, visszasuvasztották az ég sarkára, de a pillanatragasztó a ciánhánycicc miatt nélkülözte a szavatossági időt, ezért le-leduvadt. Akkor azonnal futott a pestises inkvizíció, máglyára vetették a szemölcsösöket, anyajegyeseket, Ady polidaktiliás őseit – de irodalmunk és a hattyúnyakú Lédák szerencséjére tinikorában mégis mutálódott, úgy párszázévvel errébb – égtek a rokolyák... A rokolyábavalókból szépen ki is fogytak a csuhés gregoriánénekeket  kántálók... ez okból betanították a ministránsokat, a kántort, egymást stb.

A maradék pelyhedző előalupárnájú lánykákat a földesurak alaposan szemügyre vették, megvergálták felülről, alulról, lám, megfelelnek-e jobbágyaik, parasztjaik igényeinek. A szajhák ipara fejlődésnek lendült – mert amely fruska megúszta a  kínkörtét, júdásbölcsőt, a füstpácolást, azaz szó szerint meglógott a lógás elől, az választhatott az éhen dögölés művészete és a lábszéttárás művészete között. A kisasszonyok erényövének hetekig le nem vevése meg garantálta az eredeti ízek, illatok megtartását... Mondjuk a kb. nyolckilós parókákba szúrt tetűvakaró tűk, az utcára öntött bilitartalom, ráadásul a fogkefe, fogselyem, paszta fel nem találása is hozzájárult a vízallergiások számának növekedéséhez…

A lovagkák nyílvesszőkre rótták szívük szép szerelmének szétszakadását, kizárólag zöngétlen mássalhangzókkal, s az ha belétalált a célszemélybe, azaz a lovaginába, akkor az többé nem tekintett más bakra. Sehova se. Ugyanis felhányta szegedi topános hímzett talpait a mennyország felé... S ha netalántán volt, mit a tejbe aprítson az asszonyállat, akkor kurgán került a feje fölé, ha szegény volt, kerítést támasztottak vele. Tehát a gyermekpopuláció elepedve-apadva várt a sorára úgy kétszáz forintnyi évet. És jött a vízözön.

Megszülettette a szüfrazsetteket az árvíz, nadrágot húztak a szoknyások – ezzel ellentétben szoknyát nem a nadrágosok, csak skóték, mert Skótotthonban az olló valami perverz oknál fogva kizárólag csak köralakban szabta ki az anyagot. Szivarat dugtak a pufájukba a csajok, nőcik, és elkezdtek az éterben édesdeden alva úszkáló jogaikért vertyikálni. És lám, isten: porozhattak szavazni, egyetemekre, a női költők, írók is alkothattak – véleményeket formálhattak, a férfiaknak akkortól kezdett leesni az egylejes, hogy kiválóan tudnak gondolkozni a nők is. Velük ellentétben.
A propagandák eredményei hosszan vajúdtak, az szentigaz, és számon kérni az eredményeket nehézkes, a szájalóktól tán lehet, de a börtönbe  dugott, megőrült nők sokaságaitól nem. Aztán megint özönvíz.

Itt állunk a 2016-os évecske közepén, falum terepmintás őszeleji ruhát katonázott magára, a sok becsöllött özönvíz után. Halljuk a hírekben, hogy a szegény migránsok menekülnek honnan hová – látni nem látjuk, mert tán kettő betévedt Romániába, de sírva futottak el innen. Elszomorkodjuk, hogy nőjeiket burkákban jártatják…  és mi önként járunk feketében évekig.

Halljuk a hírekben, hogy Afrika, Délázsia egyes részein és a bevándorlók lakta Európa, Amerika tájain a női genitáliacsonkítás elfogadott, kötelező. Elképedünk. És önként vagy (ön)tudatlanul megengedjük szülészeinknek, hogy szétvagdaljanak és összebaggassanak – mindezt a jóság, aggódás, törődés nevében. Stb.

Én most arra gondoltam, hogy ideje lenne maszkulinista sztrájkot tartani, mert kanjaink érzik a sok igazságtalanságot, és el is lepecselték nekem, tudva tudván azt, hogy helyettük jobban megírom. Tehát a pinavaxos kávéház 12 pontját összeszedtem ehelyrég. Ne.

1.       Havonta bevállaljuk a menzesz felét, és mert lovagok vagyunk, a PMS tüneteit egészen.

2.       Minden második gyereket türelmesen, szeretettel kihordunk, megszülünk. Vagy az sem baj, ha megszülettetik velünk. Alfejezet: Megkérjük tisztelettel a szülészt, hogy figyeljen arra: ha (ön)tudatlanul nem igényeljük, akkor mégis legalább  egyszer vágjanak egy min. nyolcöltésest becses szerszámunkon, hogy együttérezzünk nőjeinnkel.

3.       Sikeres szülésünk után a háromnapos ivászat alanyi jogon kijár asszonyainknak is.

4.       A megereszkedett mellek, striás hasfalak és  pluszkilóitok felét magunkra tetováltatjuk, esküszünk.

5.       A mosatlan edények felét elpucoljuk, nem fog kiesni a kezünkből a farkunk. Bocsánat a poharunk.

6.       Finomakat főzünk, teregetünk, vasalunk, takarítunk. És este az ágyban nem fáj a fejünk.

7.       Meghagyjuk láb-, kar,- bajusz-, fanklubunk, hogy egyformák legyünk tagságilag.

8.       Tetőtől talpig feketében járunk egy évig minden közeli szerettünk elvesztése után, mint nejeink, s ha 5 közeli rokon távozik el  5 éven belül ebből az árnyékvilágból a másikba, akkor bevállaljuk 5 évig is a gyászhuszárkodást.

9.       Temetéseken eztán a nőket engedjük elől menni, mert a történeti idők kezdetétől máig mi meneteltünk ott, a történeti végek kezdetéig eztán menjenek a hölgyek.

10.   A templomban ezután összevegyítjük a jónépet, hadd kereszteződjenek… az útjaik, mert eddig úgy volt, hogy jobbra a papókák s a fiúk, balra át a nők, hátul a nannyókák, a karban a férfiak.  

11.   Csak papnőink lesznek a vasárnapi szent (z)(k)éjben - in catholice - delfoi jósdával együtt.

12.   Lilithet viszamántyikáljuk a Bibliába.

13.   Megengedjük nőjeinknek, hogy ha kiérdemeljük, akkor képen törüljenek, azaz: kicsit nagyon megviolenciáljanak – ja ezt ejsze mégsem.  Különben is csak 12 pontról volt szó. Jöhet a vízözön.

Pera76•  2012. november 6. 11:31

Legyen béke.

 

Akárhányszor anyázhatunk. Jókívánságok egymásnak. Pedig vissza-többé-oda-nem. Nem a helyszűke. Másmiegyéb nem rángat haza a pofontalanságba. A fejünk tágult. Ürregeiben locsosodunk. Ördögbordák a szemek lépcsőiben. Szétgurult napsejtekre köpködünk. A nyál termékenységi együtthatói meghozzák a sikert. Penész-gyümölcsök fröcsögnek. A ma ideggáza a tegnapokba bénít.

Megtörténtünk. Nem kérni: kapás. Szopás az élet. Folyamatosan gyakorolunk. Ezt szokássá hatalmasítjuk. Legyen valami nagyobb, ami felettünk álló. Hátha belátunk a lábak közé. Fekete lyuk fenn. Fekete lyuk itt. Visszatérni nem fér a fejünk be mégsem.

Edzésben-maradni, úgy tenni, hogy szeret, s imitálni ugyanazt: tükör. A hátlapja is tükör. A család lehelet. Fokhagymaszagja van. Ettől kábulnak a kölkek. Drogellákat nevelünk. Fogpiszkálóval feltámasztott szemhéjakkal dolgozunk. Messze szotyogva iskoláktól. Diplomákkal kitöröljük. Budapapírra nem jut olykor. Attilának sem adatott, irigy volt már akkor hum(cut)ságunk. Cserelapik nyáron. Csereáruk. Volt-e nyár? Vagy csak folyamatos ősz zizegett belénk, s kígyónyelve lett a miénk. Marunk. Vagy marakodunk? Olyan hegyremegy. Ennyi dinamizmus kell. Kellemes. Haszon. Azt húzzák le rólunk. Mintabőr. Mintaállatokon. Adás-vételi szerződés a gürcölés foghíjait elhazudván. Mindenki használt. Kit. Kit nem szégyellt. Hol küszöbök vagyunk, hol támfalak roggyanásig. Ágyak. Átlépnek. Felrúgnak. Elfeküsznek. Kisebek. Á, hagyjuk. S hagynak.

És sejtmagányban fásulunk. Kérges osztódás. Vastagodik pofánkon a pattogzások után. A tenyeres csendek rángatóznak. Lenyelt sóhegyek fekszik meg gyomrunk, szívünk. Holt tenger. Hány.

Megvetnek. S ki.

Két-három morfondír még elered. Az is fejünkre hull vissza. Legyen béke. Napjainkra.

 

 

 

Pera76•  2011. december 10. 21:23

Életbérletek

Bérleteket kapunk és veszünk magunknak. A legelsőt, a legfontosfontosabbat az életre adják. De csak úgy kölcsönbe azt is. Használjuk kicsit, egyesek a kicsinél többet, jobban, gyengén jobban, kinek hogy jut, vagy ki hogy érdemli.

Olyan szerelemnek nevezett tornádót is kapunk egyszer, szellőcskéket többször is. Ezen utóbbiakat azért, hogy gyakoroljunk valamin a nagyobb viharra, edzésben, formában maradjunk. Ha netán utolér minket. Esetleg. Ha nem, hát lemaradunk egy nem-ruhát-rongyosra szaggatóról.

Bezzeg a gyerekneveléshez nem mellékelnek használati útmutatót, sem szerződést, bérletet, ilyen-olyan cizellált okmányokat. Még egy cirkalmas iniciálét sem. (Kódexeket ne is említsek.) A fortélyokra, cselekre magunktól kell rájöjjünk, egy, esetleg több példányka felnevelése közben. Tapasztalatainkat meg fölösleges átadni majdan nekik, varjúhangott ér - tudniilik kár - mert ennek számít, amit drága jó nevelők pl anyós  is tanít ezen ügyes-bajos dolgokban. Azaz csak feltételes módban írnám. Tanítana. Hát mi is majdan, mint jó anyós jelöltek feltételes módokat kapnánk...

Sok szólást, közmondást teszünk közben magunkévá azért. De psszt... Ez olyan erőszakféle birtoklás, és ezért titok. De inkább akkor körbekerekezem - esetleg biciklivel - és  hirtelen kinyújtott kézművelettel valamelyik hátsó zsebembe teszem nemes egyszerűséggel. Ki merészeli állítani, hogy lopásról van itten szó? Na ugye hogy senki.

A biciklisáv nálunk nem divat, ezért járdáról úttestre fordulok, - de még nem fel - és elhúzok. Nem a Franc Iákhoz. Nem Szamáriába, nem. Csak haza. Hogy pénzt adjak át egy Köz Vetítőnek. Ki a köznek adást szór, de nem filmfélét, másfélét. És még némi adatokat is pötyögök egy papíRosszra, hogyha bűnjel kell majd, - mert sosem lehet tudni semmit előre, de utólag bebizonyosodhatik a nemtudomka - hát legyen jel.

Szóval érthetőbben az úgy volt, hogy hónap vége táján bérletet szoktunk venni. Mert:

-a nagyfiam ingázhatnék. (Nem annyira, bent is lakna, de mind bizonygatom, hogy már bentlakó. A házunkban. Minek kell neki még egy más házasság? Nem értem a mai fiatalokat.)

 - ellenőr bácsiknak hanem nem lenne mit mutogatnia. Azaz lenne, de a fügét errefelé nem szeretik. Lehet azért, mert savanyú? Lehet.

 - mert 40 kilométeres zónán túlér - biztos nyúlós - az az iskola, az a szak, hova bejutott, szeretetből. Nem beleszeretett, csak oda szeretett volna jutni. A fej, vagy fő dolog az, hogy a szeretet érvényesülő ereje hatott.

Hogy ne térjünk el a tárgyakra gyakorolt hatások jó szokásától, - csak kicsinykét - rákényszerítettük magunkat ezen tettre. (Megint az erőszakba botlottam.) Tudniillik: a vásárlásra.

A pénz felért a 8 kilométerre levő városba, ahol a küldönctől átvette egy másik célzott személy.  Nem fegyverrel, csak kényszeritő szavakkal céloztam rá.. Ez enyhítő körülmény. (Lenne.) Elment a bódéba, ahol az szokott kitéve lenni: bérletet lehet venni. De most eltért a szokás, eleje... stimmelt, a vége is, de közbeékeltek egy pontosabb iránymutatót... háznál lehet. Most áramhiány van feltűntetve okként. 

Na de ugorjunk, vagy szökdeljünk, mint a verebek a búzásban, mert hanem nem lesz vége ennek a szószaporításnak. Egyezzünk ki abban, hogy a bérlet megvéve vagyon, haza is küldték a fuvaros által. Egy bibi volt, az, hogy több pénzt küldtek vissza, mint amennyi vártam. Előbb lottónyereményre gondoltam, de hamar elvetettem. Nem a sulykot. Nem. Ezt a lehetőséget. Ki nem kelt azért, az elvetés után, a kánya enné meg, ha tudná! 

Örvendeztem, hogy olcsóbb lett a bérlet, vagy mi. Olcsóbb hát. Még ilyent? Aztán kicsit kiakadtak a szemeim, mert eredetileg Lövéte-Csíkszereda közöttre kellett volna érvényes legyen, de nagybetűkkel és aláhúzva háromszor vastag fekete sávval, az állt a fecnin: Szentegyháza és Csíkszereda között érvényes. Ezzel magyarázható az az előbbi mesés árfolyamesés.

Jó, jó, de Lövétéről Szentegyházáig mivel érjen fel a gyerek? Repülővel? Az erre nem landol. És szárnya nincs szegény kölöknek, habár toll van a fején, de ezen kívül semmi sem utal arra, hogy madárféleként regisztráljuk. Lehet, hogy utal, de azt jótékony...ruhák fedik.

Még egy bérletet vehetnénk a hiányos részre, de ahhoz valamit el kéne adni. Az árfolyam túlságosan nagyra emelkedő volta miatt. Én is jöhetnék számításba, de három kalapácsütést esetleg a fejemre mérnének.

Míg morfondíroztam, éppen erre járt jó komám, ki elfecserészte, hogy Székelyudvarhely felé indult, rábíztam, hogy ott - gondolva arra, hogy inkább van áram, nyitva tartás meg ilyenek, hát valamit tegyen az érdekünkben.

Na kirakatba nem teszi ő sem azt, amit ott kapott. Hogy ilyen nem fordult még elő a környéket bitorló utazási irodákban! Hogy vegyük csak meg a bérlet másik felét, a hiányos távra! Ez bővebben azt jelenti, hogy 3 hétre 230 lej körül mozog Lövéte-Csíkszereda között a busz. Mi kaptunk egy bérletet kb 180 lejért, - az apró részleteltérések nem elmebeli hiányosságaim miatt, csak a feledékenység miatt kikorrigálva , már a kb után - és azt a fittyfenés tanácsot adták, vegyek még egyet mellé kb 100 lejért. Az összesen 280 lej, a különbözet persze a mi zsebünkre menne. De nem lábon.

Csak halkan megemlíteném, hogy míg a dolgozók táborában díszelegtem a havi fizetésem csekélyke 528 lej volt, ehhez lehet is arányítani az egy személyre ráeső bérlet árát.

Áldott szerencsére jó barátunk rendet csinált az iroda férfi alkalmazottja mellé. Nem kupacost. Másmilyent. A női alkalmazkodóképesebb milyen volt. 

A rendcsinálás fortélya abban merült ki, hogy a komámuram nagyobbra tátogatta a száját, erélyesebb hangokat préselt ki és lőn hatása. Némi telefonálás után Szentegyházán végül újranyomtatták az idő előtt megedzett hányavetett bérletet.

Itt senki nem hibáztatható végül. Annyi kézen átment, nem csoda hogy módosult a tudatállapota. Lemaradt belőle 8 km és egy falu. Mit számít az. Hiszen ez nem térkép. Nem gyújtemény. Csak egy jobb sorsra is érdemes-lehetne bérlet.

Ui: Ez az utazással foglalatoskodó cégszépség roppantul érdekes. Csíkban nem lehet bérletet venni. Szentegyházán nincs áram a bódékában most. Udvarhelyre meg csak úgy nem megyünk... Lövétén meg nincs hol vásárolni. nincs bódékácska erre a célra. A kiselejtezett, meleg buszokkal meg nem dicsekedünk. Lassan csak magunkkal. :) 

 


 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom