Ének

Szeptemberi délelőtt

Bíbor felhő fülel a láthatár felett.

Kandi szemeiből halvány fény dereng.

Hallgatja és lesi minden egyes léptem,

ahogy görcsös, fagyos térdeimet védem.

Csak ül ott, az ég peremén, és rám bámul.

Talán észre sem veszi, hogy a Nap hátul

fel-feltörő mécslángként fénycsóvát lövell,

s minden hullámhossza, láza körülölel.

Cidris az is. Hozzám bújik. S amíg karol,

nótás kedvű, harsány madársereg dalol.

Eljött a reggel fázva, éjt alázva, s a

ragyogás árnyékában megfürdik maga

a természet is. Harsog már a kis haris,

tarka-foltos ruhácskáján igaz-hamis

gyöngyberakás, rejtekéből messze mászkál,

s jobban őrzi csemetéjét minden másnál.

Nem bíbor már, s nem kandikál a kis felhő,

szerte űzte a Nap heve, s a fény-szellő...

Karosszékem elfoglalva már az árnyas,

álombéli mennyországban vagyok jártas.

Nem fáj szívem, sem a térdem, és a fagy sem

kínozza az öreg porcot. A lépésem

fiatalos, ruganyos a járás rajta...

Álmomban a szerelmem is fiatalka.

2019. szeptember 12.

Pityergő

Pityereg a költő,

senki se érti meg,

szobájában egyre

ide-oda tipeg.

Nem érdemes írni

- panaszol magába' -

jobb volna elmenni

mohácsi csatába.

Ottan hogyha egyszer

kupán hajítanak,

múlik a gond biztos,

ki is lapítanak.

Amint így kesereg,

beugrik a múzsa,

rögtön megbizsergett

csontja meg a húsa!

Sugdos a fülébe,

homlokon csókolja,

következő versét

jól be is kódolja.

Engedelmes lévén,

rögtön le is írja,

éppen hogy nem béget,

mint valami birka.

De sikerül biztos,

s majd az ország népe,

mikor elolvassa,

felragyog a képe.

Viszik is azonnal

fejét magasztalni...

Ám kiderül hamar,

hogy bele fog halni!

2019. május 5.

Jégvilág

Jeges lett a szíved, kedvesem...

Megfagyott a szeretet oltárán.

Bezárult szemekkel vagy jelen,

Isten fényén olvad a lelked már.

Fekhelyed ma fehér, tiszta,

fentről aláhullt paplan fedi.

Könnyező gyermekeidet

csak emléked, ami élteti.

Jégvilág maradt utánad, csend...

Bús szerelemmel gondolok rád most.

Emléked sugároz meleget --

Sugarában róttam le e pár sort.

2019. január 23.

Öreg veréb

Öreg veréb ül az ágon,
a csőrében kendermag.
Reszket benne, lóg az álom,
egyre-egyre csak hervad.

Fényesíti kendermagját,
egyszer talán lenyeli...
Nem is tudja már a napját,
mióta is kezeli.

Most e tréfás, hintás ágon
szelek szárnyán jön a hír:
kicsi veréb hosszútávon
minő pici maggal bír.

Öreg veréb... lóg az ágon...
egyszer talán leszakad.
Nem csiripel mindenáron,
a szava is elakad.

2018. november 17.

Vénült nyár

Őszre vénült már a nyár,
megfakult a zöld határ.
Októbernek közepén
hétágú a napsugár.

Egy vénasszony sincs a padon,
sőt, a pad sincs, nem tagadom...
Mégis, bárha ősz a pajesz:
vénasszonyok szép nyara ez.

Emlékemben éled már:
fákon tarka a talár...
Zsuzsi, Bözsi s nagyanyó
padon ülnek néha már.

Ha most nincs is a ház előtt
egy pad se, mint rég-azelőtt,
akkortájt is volt ugyanez:
vénasszonyok szép nyara ez.

De a vénült, tűnő nyár
végleg őszbe billen már...
Októbernek vége lesz,
s a fagy mindent jégbe zár.

Így hát a pad hiányától
nem lesz kevesebb a vágyból.
Fiatalabb a vén nem lesz,
de az ősz nagy murit rendez...

Vénasszonyok szép nyara ez!

2018. november 7.