Ének

Életmód
stapi•  2019. augusztus 29. 14:33

A sárgaföld kiszívja

A sárgaföld kiszívja

Hallucinációk az „álomsufniban“

 

 

 

              A csengő szavára ébredt. Gyors egymásutánban kapkodta magára gönceit, még félálomban, s rohant az ajtóhoz. Amint kilépett, kezdett felocsúdni kábulatából. Néhány lépés után lelassított, majd lehajtott fejjel visszaballagott, levetkőzött, és lefeküdt újra.

 

              – Már megint az a nyavalyás hallucináció – gondolta magában, vagy talán ki is mondta hangosan. – Mikor lesz ennek vége?... Talán soha – fejezte be a gondolatmenetet, s a falhoz fordulva megpróbált újra elaludni.

 

Persze nem ment már az alvás. Amúgy is rossz volt az alvókája, s egy-egy ilyen felriadás után csak ritkán tudott újra elszenderedni, hát inkább gondolkodott... Honnan is ered ez az egész?...

 

 

 

              Apja halála után az anyja az egyik iszákos testvérével maradt az immár gazda nélküli házban. Jómaga a szomszédban, a mögöttük lévő épületben lakott a családjával. Mindennap többször átnézett rájuk, nincs-e szükségük valamire. Olykor persze nem volt ideje, de azért általánosnak lehetett mondani a látogatásait. Anyja beteges volt, sokszor kellett orvost, mentőt hívni hozzá.

 

Egy év múlva a külföldön élő testvére hazalátogatott, és azzal rukkolt elő, hogy vezessenek át csengőt, hogy az anyjuk baj esetén csengethessen. A javaslatot tett követte. Kifeszítettek egy vastag légvezetéket, arra rátekerték a csengő zsinórját, rákötötték a kapucsengőre, odaát pedig egy nyomógombot helyeztek el.

 

A felszerelés után az ott lakó testvére hazajött a kocsmából... és megszólalt a csengő. Lélekszakadva rohant át, hogy mi a baj ilyen hamar?! Kiderült, hogy csak a részeg tesó tesztelte őt, mennyi ideig tart átmennie. Nos, nem mondott dicsérő szavakat. Ami pedig az ezután következő napokat, hónapokat, éveket illeti, legszívesebben elfelejtené.

 

Rendszeressé váltak a csengetések. Hol a betegség, hol a részegség miatti veszekedés, hol pedig egy-egy hétköznapi, amúgy másnapra is halasztható kérdés miatt kellett megjárnia a hadak útját. Nappal is, de leginkább éjjel következtek be a rémületes csengetések. A csengő felszerelése után kb. hét évig tartott ez a dolog, már-már az őrületbe kergetve szegény öreget – aki abban az időben még nem volt öreg, de így is kegyetlenül megviselte ez a dolog. Akkor aztán meghalt az édesanyja, s a temetés után megkönnyebbülést érzett, hogy immár kiszállhat ebből a taposómalomból. Szégyellte is érte magát, de nem tudott mit tenni.

 

Aztán néhány nap múlva újra csengőszót hallott, s a fenti jelenet játszódott le. S azóta rendszeresen – bár egyre ritkábban – megtörténik vele ugyanaz. Nem mindig pattan fel, van, amikor azonnal rájön, hogy mi is az ábra, de így is szörnyen érzi magát tőle.

 

              – Nesze neked, boldog magány! – szokta mondani időnként, beletörődve a megváltoztathatatlanba, de azért néha kiegészíti:

 

              – Majd a sárgaföld kiszívja!

 

 

2019. augusztus 29.

stapi•  2018. szeptember 3. 09:38

Kamerarendszert szereltetek!

Kamerarendszert szereltetek!

 

 

              Mindenki tudja a környéken – de legfőképpen én – hogy milyen rendes gyerek vagyok. Nálam a rend, tisztaság mániává nőtte ki magát.

 

Az utóbbi 66 évben viszont azt vettem észre, hogy valaki – titokban és észrevétlenül! – az asztalom alá hordja a morzsáit. Egyértelmű, hogy így van, mert naponta annyi morzsát seprek ki onnan, hogy egy egész havi táplálékom sincs annyi, mint ami ott fellelhető.

 

Eltökéltem, hogy végére járok a dolognak, és kamerarendszert szereltetek fel a lakásomban. Legfőképp a konyhában.

 

              Visszanézve a felvételeket, csak egy árnyat láttam nesztelenül suhanni (hangot ugyanis nem rögzít), ami hol itt, hol meg ott tűnik fel. Sokáig nem jöttem rá a titokra, de ma már tudom: én vagyok az. Árnyéka vagyok önmagamnak...

 

De megérte a pénzt, időt és fáradságot, mert így már tudom: nem kell takarítanom, hiszen tőlem származik az asztalalji portéka, és hát mégiscsak ennivaló az is!

 

              Majd megeszi az a teméntelen hangya meg egér, ami lassacskán kiszorít a lakásomból...

 

 

2018. szeptember 3.

stapi•  2018. augusztus 6. 11:35

Siralomház az otthonom

Siralomház az otthonom

Siralomház az otthonom,
sírni volna kedvem.
Valahányszor takarítok,
bicska nyíl' a zsebben.

Csakhogy ez a bicskaféle
engem szurkál össze,
belenyilall derekamba,
s azt kérdezem: jössz-e?

Mert ha nem jössz, ugyan minek
ez a kényes munka?
A vendégem néhány egér,
s néha egy-egy unka...

Azoknak meg köztudottan
nem áll a kezükbe
sem a söprű, sem a lapát,
s pénz sincs a zsebükbe',

hogy e szívós mestermunkát
megfizetnék nékem,
és ily módon várhatnám, hogy
egészségem védem.

Mert ez a por, meg a piszok
elkeserít engem,
ráadásul a köhögést
első rangon zengem.

Sírok tehát, sírok bizony,
mert e munka undor',
s derekam se szereti, ha
van benne egy kunkor.

De mivel hogy várlak Téged,
elvégzem én bőszen,
s mint a "Mackó", a legvégén
elszaladok hősen!

Eddig tart a beszámoló,
apad már a könnyem,
így ez apró siralomház
megúszhatja könnyen...

...pláne hogyha meglátogatsz,
s átveszed a pálcát,
- talán-bizony megejtünk egy
ír-olvas találkát.

2018. augusztus 6.

stapi•  2018. május 31. 12:58

A tó

A tó

Ablakom a tóra néz,
felhőt látok benne.
Ha két szemem odanéz,
előttem a mennye!

Hűs vize, ha átölel,
boldogságba ringat.
Mily' szerencse, hogy közel!
Útja így nem ingat.

Ablakomból láthatom,
partja hogy ficánkol;
könnyen körbejárhatom:
boltban kapni, bárhol!

2018. május 31.