Ének

Edzőpark

 

Edzőparknak adott otthont

a Hársliget hűs árnya,

csodálkozó kismadárnak

felberregett csöpp szárnya.

 

Körözött vagy tizenkettőt,

fütyörészve továbbállt,

s a napsugár szikráiban

elsuhanva köddé vált.

 

Percek múlva a „Platánról“

szólt ismét a muzsika,

tán helyeselt, hogy e mókán

jót mulatna a csiga.

 

Felidézte, hogy bokája

mint fordulna kifelé,

ha a rúdról – megcsusszanva –

kapálózna lefelé?

 

Nem tudom az okát, kérem,

de e dallam jóleső,

pláne, ha a lombok alatt

záporoz a csókeső...

 

Szerelmespár bontogatja

első röptre szárnyait,

nem rejti a véka alá

egyik sem az álmait.

 

Lám, a költő is csak ember,

ottfelejti a szemét,

s gondolatban nyalogatja

rég-régi nagy sebét...

 

Nem gondol már az edzésre,

hazaindul csendesen,

otthon aztán festegeti

ezt a képet, lelkesen.

 

Edzőparkot létesített

a szobában, írogat...

Edzi lelkét, le-leírja

örömét, s a kínokat.

 

2019. október 30.

Szántóföldi záróra

 

Kibattyogtam a szántóba - kétszer is.

Szórtam magot buja földbe - kézzel is.

Hinthettem rá a szerekből bármennyit,

aratáskor begyűjtöttem a semmit.

 

Tudom, tudom, hogy a hunyó én vagyok.

A hibáim, a vétkeim jó nagyok!

Hogy is tudtam fűtött lyukam elhagyni,

és idekinn nyáridőben megfagyni?

 

Mért kellett hát letennem a kaptafát,

hisz' „törhetném a műhelyem ablakát“.

Javíthatnám a lábbelik tengerét...

Így meg lettem szakik mellett al-segéd!

 

2019. február 27.

Üzenet

 

Mesteremnek a tanyára üzenetet küldtem:

Engedje el a kezemet, ha már így leültem.

Soha többé fel nem kelek, segítsége nem kell,

Túlságosan irritáló, ahogy engem restell.

Eredményes költészetre kemény szava buzdít,

Remittenda szilánkjaim nagy garmada szundít.

Eltökéltem, hogy a magam ura leszek most már,

Mert a kemény kritikája őröl, mint a molnár.

Nem elég, hogy leültetett, s felönt a garatra,

Ellenfelek malomkövén hull reám a mantra...

Kiábrándult, üres fejjel mászat a falakra!

 

Üdvözlöm őt, s kívánom, hogy egészséges legyen,

Zene mellett a Grízes is színhúsokat egyen...

E sorokat ha olvassa, feje bólogasson,

Ne csak betűt, sort és szakaszt – életet olvasson!

Erre a kis piszkozatra szemet hunyjon gyorsan...

Mondja meg, hogy gyalázatom ugyan miben mossam?!

 

2019. január 31.

Nem baj

 

Nem vágyok már nagy szavakra,

megvetem a pátoszt.

Nem igyekszem veretesen

méltatni a káoszt.

Nem keresek menő stílust,

nem vágyom az ékes,

cicomázott mondatokat –

Legyen inkább kérges.

 

Csak ami itt, a szívemben

kérődzik szelíden,

vagy indulat hullámain

hányódik a színen...

csak azt fogom tíz körömmel

a papírra róni,

akkor is, ha a gondolat

sosem lesz platóni.

 

Nem baj, ha a szilánkjaim

mind a földre hullnak,

ha a fényük a sötétben

rögtön ki is hunynak...

Csak a szavak igazsága

maradjon meg végig,

hogy a lelke, a szelleme

szárnyaljon az égig.

 

2019. január 29.

Az aranytojást tojó tyúk

 

Aranytojást tojó tyúkom végét járja.

Nem lehet az életversem vendégsztárja.

Volt is, van is... de nem lészen, ha elpusztul.

Nélküle az éhes múzsám is ellustul.

 

Levágom hát, az lesz a jó. Lesz majd másik!

Leveséből jóllakatom, míg elázik.

Az utolsó aranytojás hogyha kikel,

a csőrében, meglátjátok, engem cipel!

 

Engem cipel, meglátjátok, de nem soká...

Nem vihet el már engemet ő sehová.

Mert akinek csak ennyit ér az a kis tyúk –

Fusson addig, míg a szele fülébe zúg!

 

2018. november 1.