Békesség a szívben

Elengedlek

Menj, ha sorsod messzi vár

Nem tartóztat semmi már,

Elbocsátlak könnyű szóval

Semmi rosszal, csupa jóval.

Nézd, kapumon semmi zár,

menj ha sorsod messze vár.

Nekem úgyis megmaradsz,

Sorsom alján áthaladsz

Mint napfény száll a gyökér

Amit a fa leszív télire

S hajt belőle új tavasz

Nekem úgyis megmaradsz.

Benn, magamban hordalak,

Csont és vér, szem és ajak,

S pórusom mind színig telten

Minden titkod beleheltem

Mélyen szívre szívtalak

Benn magamban hordalak.

Jó vagy rossz ? nem kérdezem

Szép legyen, csak szép legyen.

Mint piros nap szivárványa

Úgy ölellek a világba

Arany eső kék égen,

Jó vagy rossz ? nem kérdezem.

Így köszönök el neked,

Köszönöm a szemedet

Ami rajtad átvilágol,

S a holnapi szíveket

Így köszönök el neked.

Tovises szív

TE VOLTÁL NEKEM

Nem tudod meg soha,mi voltál nekem
annyira csend van benn még felőled,
könnyeimmel fátylat vont köréd titkod
s föld indái közt nehéz utat találnom.

&


Újabb társra már soha sem vágytam
s mégis a szíved szívemnek lett társa,
megadtál nekem egy újabb reményt
s benned ragyogásom újból remélt.

*


Csak azt tudom, hogy erős testedért,
öröktől ismerős lett az én testem,
fejemnek fészke ott honol melleden
dobogó szívedbe magam befészkelem.

&


Szemed nyugodt komolyságát igézem,
mint egy kis tündér simulók térdedhez
elszunnyad bennem az érzékiség vadsága
szerelmesen várlak újra fehér ruhámban.

A történtek, mint álmomban, lebegtek
semmit se tettem, csak történt velem,
benső szemem kinyílt a külső helyett
minden belül kavargott, forrt, feszített

Vilhelem-M.O.

Jövök feléd

A szívemet is magammal hozom

kósza álmok után most el nem engedem. 

A régi, régi komor oszlopok 

finom sötétjét halkan szétszedem, 

a múlttal babrál könnyekkel játszó, 

vágyakkal játszó két kezem.

A hajadat is megsimogatom

hűvös ujjakkal , csendesen, 

de gondolkodó homlokod előtt 

hiába állok fázós-hidegen, 

hallod, hogy ver, hogy kiabál 

kóborló, árva, rossz szívem.

Bent járok a boltíves szobákban 

és megálltam már a kályha mellett, 

de mindig-induló lépteimmel

most keresem azt a drága képet 

s a csodákat osztó asszony-arcról 

lesimogatom néhány porszemet.

Nézd, a kék ruhám van rajtam

Költők szerették álom-bársonyát, 

mesékből hoztam ezt a színt ide,

emlék volt öröm, néha kacagás 

és aztán a cigaretták szürke 

füstje szegény ruhámra szállt.

Nézd, a három láng felém lobog és 

hajamra szórva mennyi gondolat.

De indulok! Már indulok tovább!

Messze megyek.Letelt a pillanat. 

Kóborló szívem most újra elviszem

O ne nyisd fel, hunyt pilláidat, 

hisz ilyennek vagyunk.Két örökké

váró, árva ember, aki mindig

jaj,mindig egyedül marad.

Úgy mennék veled amerre akarod
táplálnálak kedved szerint
simogatnám barna, borostás arcod
tiszta tekintettel fognám a karod .

Hiába fészkeltem magam beléd
nem érzed szívem bús zokogását,
bár felvérteztem varázzsal tested
de lelked mégis más húron ring már.

Ha menni vágysz ,én menni hagylak
fájó szívvel nézném eltűnö árnyad
lehet futnék utánad göröngyös úton
vagy könnyű szívvel hagynám vágyad.

Bennem majd szállnak megmaradt évek
majd eggyé olvasztom a napot az éjjel,
emléked köré merészen titkokat hintek
a múlt perceit , szerelmem rezgéseivel.