Tévhitek

Tévhitek

valami megváltozott mégis

felnőtt bennem az idő

egészen későn vettem észre

a létsíkok között lebegve

kitavaszodva

sírva-nevetve rám hajló

sorsok és sorok

s-írhatatlan létező hantok közt

bolyongva szívem itt lézeng

meg-int ahol eltévedtem

tapogatva vak perceket pedig

annyiszor kérdeztelek

most épp merre tartok

miért nem állítod vissza

az útjelzőket

mi lesz ha mégsem

ha nélkülük nem talál

hozzád az érintésem

azt hiszed felismernéd

mint sokszor álomban

magadhoz szorított lélegzésem

de engem hogy ismerhetnél fel

hiszen valami végleg

megváltozott körülöttünk

talán csak a nyári hold

fényére vágyó téli égbolt

ami kék volt nemrég

ma sötét árnyék

borul tévelygéseim fölé

s én szinte kisgyermekként

a kezed szorítom még

mikor te már elengedted

mert azt hiszed felnőttem

a múlton merengve

csak még nem vettem észre

a létsíkok közti úton vezess  

végre biztosan veszíts el

többé ne gyere értem

már ne keress

a tavaszban jobban kibírom

ha hiszed hogy nem szeretlek

nem szabadna fájni tudom

sírva-nevetve észrevettem

talán nem is a vérem ez

csupán kellék-paradicsom

de ilyenek a tévhitek

hiába keresem nem találom

felnőtt gyermeki éden-énem

valahol az időben elveszett

benne a kiűzetésem