Mint elhagyott cövek

Rozella•  2017. április 4. 22:29

 

 "Amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas"

(Tamási Áron:Tulipános téli sapka c. novellájának záró mondata)




Mint elhagyott cövek

 

Hányszor jelöltek új határokat,

s itt állsz, mint rossz helyre vert karó.

 

Pár madár néha még meglátogat,

csendben tollászkodik, míg zsongató

 

tavaszt vár, esőt, szélhordta magot,

mit fiókáknak fészekbe hord, míg lehet

 

s mire füstszínbe fordulnak a hegyek

szárnyra kel, s huss, máris itt hagyott…

 

Hallgatod csendben a madáréneket,

tűvé teszed a felhőkazlakat, szanaszét túrod,

 

s néhány csillagarc föntről szemedbe ragyog.

Itthon vagy. Csak a szíved határolhatja lelked

 

 mástól… és nem számít hányadik tavaszod,

állsz, mint elhagyott cövek. Őrzöd földedet,

 

… nem vagy jó másra, s ha már nem őrizheted,

talán Isten ácsol belőled földednek keresztet.




https://www.youtube.com/watch?v=0xj2K2xa7lk 

https://www.youtube.com/watch?v=hfA7g9NjG04

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2017. április 7. 18:36

Törölt hozzászólás.

Rozella2017. április 7. 15:25

@Törölt tag: Köszönöm Klára! Én is gratulálok, remek lett a "Klárisod" !! :)

Rozella2017. április 7. 15:19

@Steel:nagyon köszönöm az értékelésed, örülök hogy olvastad!

Törölt tag2017. április 6. 14:52

Törölt hozzászólás.

Steel2017. április 5. 23:02

Ismét egy óriási vers gyönyörűen kifejező sorokkal a hazáròl, az emberről, az életről...

Rozella2017. április 5. 21:47

@merleg66: köszönöm szépen!

Rozella2017. április 5. 21:47

@Molnar-Jolan: köszönöm Jolim!

merleg662017. április 5. 21:36

Nagyon szépen megírt versedhez gratulálok.

Molnar-Jolan2017. április 5. 18:04

Szépen írtad.

Rozella2017. április 5. 16:24

@skary: @petruchio: köszönöm, talán ismeritek:

József Attila: MAGYAR ALFÖLD

Magyar Alföld - gond a dombja;
temploma cövek;
talaja mély aludttej, de benne
hánykolódnak szögletes kövek.
Magyar ember - rongya zászló;
étele a tál;
dudvaszedő nemzet vagyunk, értünk
mezítláb jön foltozott halál!
Nosza költő! Holt a holdad;
köldököd kötél;
csettintésed égő város, tollad
füstölög s egy szál gyufát nem ér!
Ó, kik nőttök felhőt leveledzvén,
bodzás kis fenék -
nézzétek, ím, országúton, némán
vándorolnak ki a jegenyék!

petruchio2017. április 5. 08:32

életkép....szépen...

skary2017. április 5. 04:43

áll mint a cüvek :)