Kosztolányi Dezső: Negyven pillanatkép

 

Negyven pillanatkép

                      

 

1. Vers

Sár és virág, kavargó semmiség,

de hirtelen, mint villám, hogyha lobban -

két sor között - kinyíl nekünk az Ég.

 

2. Költők

 

Mint árva rokkant, aki cigarettát

koldul a hídon, úgy esdünk hitet mi.

Európa költői, kik ma élünk,

s szeretnénk szebb sziget felé vitetni.

 

3. Mézes kenyér

 

Külvárosi kapuban kisgyerek

száraz kenyeret majszol, ám - igézet -

az édes, ikrás napfény rápereg,

s ő nyalni kezdi ezt az égi mézet.

 

4. Nyár

 

Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,

mikor kövéren sárgállik nyugalma,

és sárga minden, mily hideg-fehéren

villant ezüst-szikrát a sárga szalma?

 

5. Utcanők rekkenő délben

 

Az utcanők fényes ruhában

akárcsak az olcsó selyemcukorkák,

s fülembe súgnak, a szélnél puhábban.

 

6. Ember 1930-ban

 

Fejében az anyagi gond

csörögve ébred, és megöblösödve,

halálosan zúg, mint a gong.

 

7. Asszony-arckép

 

Csodálatosan érett, mint a kajszín-

barack, s mosolya úgy csorog le dúsan,

mint cukrozott gyümölcsre sűrü tejszín.

 

8. Magyarosan

 

Ó dáridós hajnalban borban úszó,

ősz bajszok és könnyes-vad rikkanások,

lassú halált kísérő hegedűszó.

 

9. Váratlan vendég

 

Beszélgetünk szobánkban még a csacska

nyár hancúzásáról, s te, csöndes ősz,

oly észrevétlen-lopva, mint a macska,

bejössz.

 

10. Toll

 

Végtelen napjaim

menete.

Bámulom, elborult

remete.

Várni még, élni még

lehet-e?

Fönn az ég, lenn a föld

fekete.

Szánts tollam, villogó

eke te.

 

11. Lengyel táncosnő

 

Ó nő, te drága lengyel,

olyan vagy, mint az angyal.

Szépséged égi rendjel.

E csókkal, puha-langgyal,

kérlek, hogy ne feledj el,

és érd be a kalanddal,

e bús-egyetleneggyel,

és légy nekem a bandzsal

önkívület, mely kengyel

nélkül az égbe nyargal.

 

12. Rádió

 

Beh titkos is volt a másik szobából

egykor a kedves "messze" hangja.

Most nincs titok és messzeség, lejárt már

a régi ábránd úri rangja.

Mily józanul kong pesti rádiómba

a Westminster Abbey harangja.

 

13. Hasonlat

 

Mint régi, szent apáca, úgy vágyja már a mennyet,

hogy csak bélpoklost ápol, s mert a sebet utálja,

magát megbüntetendő felszürcsöli a gennyet:

úgy én dühös rajongó, aki e korba senyved,

s homályban, állatok közt a tiszta fényt csudálja,

dacból sarat zabálok és kortyolom a szennyet.

 

14. Harmadosztály

 

Egy asszony is van itt, rekedt.

Ölel egy halvány gyermeket.

Az élet, élet verte meg.

Azért remeg.

Sóhajtva néz a földre le.

Szeme sós könnyel van tele.

Batyuja sincs. Nincs más vele

csak élete.

 

15. Októberi táj

 

Piros levéltől vérző venyigék.

A sárga csöndben lázas vallomások.

Szavak. Kiáltó, lángoló igék.

 

16. Házi bál

 

Kis, furcsa lányok, édesek,

hová repült a régi kedvem?

Minden, mi szép volt, szétesett.

Jaj, jöjjetek és súgjatok még

nekem valami kéteset.

 

17. Vidék

 

Mióta vágyakoztam már reátok,

s most végre-végre visszatértem ím.

Cigányzene, holdfény, bor, régi átok,

ábrándozó lányok, nyájas családok,

ti mérgeim.

 

18. Apám

 

Két pár cipője volt és két ruhája.

Zord volt. Nem is mertünk fölnézni rája.

De néha este ellágyult, megolvadt,

nyitotta nékünk az ablak kilincsét,

és megmutatta mesebeli kincsét,

az őszi égbolton a tiszta holdat.

 

19. Késő ősz a ludasi pusztán

 

A pitvaron a tengeri

nevet a nap piros tüzére,

de sárga árnyát elveri

a paprikák piros füzére.

Száll-száll a lelkem kergetőzve

a mustszagú, világos őszbe,

mint szélbe csörgő papiros,

fölötte a halál és élet

a sárga és piros.

 

20. Gyerekkor

 

Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:

egy ködbe olvadt álom és való,

ha hullt a hó az égből, porcukor volt,

s a porcukor az abroszon a hó.

 

21. Kiáltás

 

Mi ez a vágy, mely vérem megrohanja?

Nő, légy velem most, alkoss, szülj meg újra,

boldogságom rejtélyes édesanyja.

 

22. Új népiesség

 

Paraszti múzsa,

ki hajdanán oly üde voltál,

akár a rúzsa,

fested magad, s kopik az arcod

gyógytári rúzs-a.

 

23. Utókor

 

Utókor?

Megyünk az úton s elfödi nyomunk a

futó por.

 

24. Jégzajlás a Dunán

 

Jaj, hogy csörömpöl, zajlik a dagadt ár,

ropog a jég és elreped fönn és lenn,

minthogyha csillárt, tükröt törne barbár

dühébe sokszáz őrült forradalmár

egy óriás üvegkereskedésben.

 

25. Délutáni szundítás

 

Egy könyvvel elaludtam, elfeledtem

kitenni a kezemből, nyomta mellem,

fölébredtem reá és elvetettem.

Ó, nemsokára csöndesen, meredten

nyugszom a földbe és föld lesz felettem.

Azt el fogom majd bírni? Lehetetlen.

 

26. Rím a földi igazságszolgáltatásra

 

Itt az ítélet pusztán alaki,

mindíg kell a börtönbe valaki.

 

27. Érzelmes leány-arckép

 

Zöld lepelben állsz, mint karcsú, könnyű,

lenge fűz.

Nézlek és átélem életed most,

gyenge szűz.

Szived a melled kis templomában

csengetyűz.

 

28. Kancsal rímek

 

Egy pillanatra láttam csak zafir-

szemed s csodásan ellebegtél,

mint a zefir.

Azóta lelkem őrzi képed,

olyan szilárdul, mint a gránit,

s enyém a bánat.

 

29. Naptalan decemberi délután

 

Bosszús

dühvel harapja ablakom az orkán,

s brummog sötéten, mint egy síri és mély

basszus.

 

Félhat.

Köd és magány, halálos elhagyottság.

Ki egyedül van egy hotelszobában,

félhet.

 

30. Fényes arc a sötétben

 

Kerestelek,

majd jöttek a deres telek

és este lett,

csak bódorogtam, mint a vak,

nem is találtalak. -

Szétváltunk, mint peres felek,

de most, tündökletes alak,

magányomban börtönfalak

éjére festelek.

 

31. Emlékezet

 

(Lélektani meghatározás)

 

Emlékezet,

most azt hiszed, volt, most meg azt hiszed, hogy

nem létezett.

 

(Ez talán inkább bölcseleti)

 

Emlékezet,

tebenned él és van, de hogyha meghalsz,

elvész veled.

 

(Regényes és ábrándos)

 

Emlékezet,

ledőlt tanyák, romok és régi sírok

mellé vezet.

 

(Alázatos, szomorú fohászkodás)

 

Emlékezet,

rokkant barát, nyújtsd a világtalannak

szent félkezed.

 

32. Rajz halott apám fejéről

 

Megjöttem éjjel a vonattal.

Tél volt, setét.

Anyám otthon úgy jött elém, mint

a múltba rég.

Reám borult. Én nem akartam

megnézni még.

De ő mutatta, hogy amott túl

két gyertya ég,

s ekkor a régi üvegajtón

már láttam végtelenül-ismert

halott fejét.

 

33. Kiáltás

 

Hol vagy, apám,

hol vagy, te nagy.

Nem vagy sehol,

de vagy, de vagy.

Valami rejt,

valami zár.

Mi ez a csönd?

Mi ez a vár?

 

34. Ötven felé

 

Ötven felé kivetjük önmagunkból

mindazt, ami cifra s szedett-vedett lom,

s olyan komor, fönséges lesz a lelkünk,

olyan hideg és kongó, mint a templom.

 

35. Február

 

Halvány ezüstfüst futja be a fákat.

A téli reggel éles, zúzmarás.

Olykor, mikor lehúzzuk téli kesztyűnk,

belénkharap a fagy, s mi sírni kezdünk,

mert fáj a seb, mint a farkasmarás.

 

36. Csöndélet a kórházban

 

Egy hang kiált belőlem: élni, élni,

s egy másik is: a semmibe alélni,

már látom a partját csillámlani.

 

Elülnek a gyötrelmek és a láznak

rémképei, s fejembe fölcikáznak

a morfium arany villámai.

 

37. Daltalan fa

 

Rég elröpült már kisfiam kacajja,

állok magam.

A múltba nézek és előre, várom,

mi hátra van.

 

Örömtelenség, hó és csönd köröttem,

határtalan.

Olyan vagyok, mint téli fa az erdőn,

madártalan.

 

38. Sóhaj

 

Borul a hívő, friss gyerekszem,

tündért se látok, nem verekszem.

Jobb volna elköszönni: jó éjt,

s eldobni ezt a nagy világot,

mint egy dióhéjt.

 

39. Magányom

 

Mint telefon az elhagyott lakásban,

mely éjidőn reménytelen csörömpöl,

úgy jajveszékel itt hiába lelkem,

oly messze az élettől és örömtől.

 

40. Anyám

 

Ki a halált legyőzted hajdanán,

te életet adó, legtitkosabb nő,

a Semmi partján majd erős neveddel

köszöntöm a kemény halált, anyám.