Perzsi.blogja (novella,vers ,elbeszélés)

Ernest Hemingway

"Sose hidd, hogy a háború, bármilyen szükséges vagy indokolt is az- nem bűn."
*

Perzsi.

Egy katona búcsúja

Hol vagyok? Nehezen veszem a levegőt,
ég a bőröm, és érzem már a temetőt,
száraz a szám, de a szívem még dobog,
mondd jó anyám, van még ki értünk zokog?

Már homály fedi a szemem,

jéghideg a leheletem,

csak pár fénykép, mi utánam maradt,

s a véres ingem, mi bőrömre tapadt.

Ki szánta nékünk e sorsot?
Ki dobott oda mint egy koncot?
Nem törődve, élünk e vagy halunk,
nem mi leszünk, kik meggazdagodunk.

Egyszer majd számot kell adni,

az ítéletet becsülettel állni,

jaj annak ,ki kibúvót keres,

s pénzzel venné meg a kegyet.

Az erő benned van!

*

Ha felnézel az égre, s látsz ott sok furcsaságot,

ne, ne is mondj olyan butaságot,

hogy régen is ilyen vót,

csak ma még nyisson ki a bót,

mert csak kaja, pia, és egy jó film kell,

pedig lehet, holnap nem a nap kel fel,

hanem valami egészen más, valami iszonytató,

a szabadságod akarja a fogvatartó,

na meg a lelked, mert neki fáj aki fénylik,

ők a létet  sötétben botorkálva élik,

rád szórnak az égből "fincsi" kis mérget,

az ételed módosítják, nesze egyél férget!,

közben ők dúskálnak minden földi jóban,

s a félelem benne van minden ki nem mondott szóban,

nos ezért nyisd ki a szád jó barát,

mert néma gyermeknek anyja sem érti a szavát!

2024.Január.26

Kép:saját

( A színek nem a valóságot mutatják. A szürkés eredetiben sötétlila volt, a narancs pedig vérvörös.)

#Perzsi.

A kép megtekinthető a közösségi oldalon. Ott is hozzá lehet szólni a vershez, csak írásban, giffekkel nem. Köszönöm a megértést!

Nagy pelyhekben hull a hó,

ez olyan csábító,

egy önfeledt szánkózásra,

múltidéző  állomásra,

hol minden szép és jó volt,

mert a család ott volt,

minden sete sutaságával,

ferde karácsonyfájával,

melyen gomba díszek lógtak,

mégis adtak a jónak,

valami különös nyugodt hangulatot,

mosolyt, könnyeket, de biztonságot,

hogy együtt minden megoldható,

a megrepedt beigli fogyasztható,

mert nem csak a töltelék folyik ki belőle,

szintúgy  drága  nagyi szeretete,

ki göcsörtös kis kezével,

szívét gyúrta beléje...

2023.12.23

Csendesen szitál a tájra az égi áldás,

mázsás súlya alatt görnyed a lét rendesen,

betemet, s a sötét múltra fehér leplet húz,

nyúz, mint vörös hiúz egy élőholt  tetemet.

Dombok rejtekében dobpergés száll a széllel,

vérrel itatott völgyet takarnak a lombok,

csontok mesélnek letagadni kívánt bűnről,

dühről,melyet elhoztak a villanó botok.

*

Nyílzáporok  kereszttüzében holt hódító,

bitorló szándékot üvölt megannyi torok,

forog a szerencse, az őslakó vérbe fagy,

nagy a mészárlás, ki megárvult, az most zokog.

Idő homályába rejtett bűnök fakulnak,

halkulnak, és az új,  rezervátumban élő

hívő, emlékeiből feltámadó  új törzs,

 bölcs, mint a megolvadt , megtisztult  havaseső.

Szonett, megadott szavakkal.

Abroncs és bilincs

*

Mint vasabroncs, két karja úgy ölel,
súlya rogyaszt, mégis büszkén hordozom,
hisz nem teher, sokkal inkább orvosom.
Egyedül ő férhet hozzám közel.

Én bilincsként díszítem csuklóját,
perzselően tébolyult az örömöm,
égető vágyát érzem a bőrömön,
bimbóból varázsolt kinyílt rózsát.

Ennyi volt hát? Fáj e temetői csend.
Tán egyszer visszakapja, a dupláját,
s ha megbánta, megsúgja ösztönöm.

Fenn az égi sorskönyvíró újratölt,
idelenn sápadtan rebegünk hálát,
rossz vérünk elmossa a vízözön.