Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Lángol az őszi égbolt,

forró csókot nyom a tájra, 

felébred most a félholt,

s csodálkozva néz a mára.

Itt van hát az armageddon?

Készüljünk fel az útra?

Vagy csodáljuk a színes műsort,

s járjunk úgy, mint korsó a kútra?

Földöntúli színekben ég a világ,

szépsége mégis könnyeket fakaszt,

hályogot von a szemekre, lilát,

s hideg álmokat hoz egy fekete tavasz.

Ősz a ligetben

Színes lombok hullanak, mint őszi dísz,
a gyérülő rejtekben kis pinty, borzas,
ligetbe zárta díszes kovácsoltvas,
kapu, melyen gyöngyöt vet az esővíz.

Az ősz lehelete napfényben füröszt,
kristályként ülepszik le, cseppek alján,
a jeges fuvallat felbukik, s satnyán
kóborol a meleg lombtakaró közt.

Gyenge hangját hallatja a kis madár,
kukacot nem talált, így lett fényevő,
pedig még oly illatos a levegő,
eleséget télire mégsem talál.

Most belülről nézi a kalitkát,
szabadságot álmodik, színtisztát.

2023.10.31

Szonettverseny fórumból

Felfedte lángvörös ég arcát az ősz,

pirosa hullámzik, hol szelíd, hol bősz, 

csendesen ring a fákon izzó levél,

míg töklámpásban táncot jár a lidérc.

Vércseppek hullnak az őszi avarra,

és senki, de senki nem jön zavarba,

mikor elszáguld mellette egy banya,

víg táncot lejtve kiáltják:azannya!

Salamon tornyát nem fényesíti tök,

a király nem ott mondta, hogy csütörtök,

Fellegváron fekete köpeny ül.

Búsul a vörös ősz, az Istenadta,

idegen szörnyek telepedtek rája,

s töklámpás világítja útjukat.

pedig a királynak  nincs hozzá köze,

a medencében akkor még nem volt tök,

nem ott mondta, hogy neki már csütörtök.)

Én igazlátó szemüveget hordok,

mely feltár minden csúf, rejtőző hibát,

bújdokolnak az egyre hízó lordok, 

na de most viseljék csak a galibát!

Azt mondták, gazdag ajándékot vigyünk,

s kihajtatták ártatlan szűz lányaink,

értük vérzik azóta is  a szívünk,

siratjuk tisztaságuk foszlányait.

Sosem heverhetjük ki e csúf botlást,

ellenük vérontó bosszú készül,

hírük már világszerte kellemetlen.

Parókás fejükre ők hoztak rontást,

a haĺált maguknak hívták részül,

s most, hogy eljött, pislognak meglepettül.

(zaj,csend,jaj,visszacseng/

bor,seb,bíbor,édesebb/

lant,ír,árnyak/

hant,sír,várnak)

Egészen beszédes a különös zaj,

melynek forrása hideg, halotti csend,

ó, itt annyiszor kapott szárnyra a jaj,

mely fülembe minduntalan visszacseng!

A fák levele mélybordó mint a bor,

s úgy lángol, mint a gyógyulásra kész seb,

az ősz palástján  csodás ez a bíbor,

itt még a halál csókja is édesebb.

Holt lelkek bánatát pengi a lant,

a költő pennája érdes karcot ír,

hol emlékeket keresnek  az árnyak.

Borostyánszőnyeg alatt búvó hant,

reá borulva egy édesanya sír,

s körben az angyalok csodára várnak.