LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény

Van egy hely, mely nincs is,

veled vagyok itt is,

érzem ahogy hozzám érsz

sötét kint már az éj.

Melletted más fekszik  - talán -

tőled távol rám tőr a vágy

imádkozom, őt ne öleld,

testeddel nekem adj örömet.

Fekszel az ágyon, párnád meleg,

puha takaród át úgy öleld,

minta érzékin, tested vonalát

simogatná az én kezem.

Szappanillatú testedre vágyom,

ahogy vizesen fekszel az ágyon,

törülközni mert nem szeretsz,

megtörlöm én majd mindened.

Aztán lassan megvonaglig testem,

csak egy jelzés,  - én már befejeztem,

most átadom neked én magam,

te töröld át minden tájamat.

Gonosz vagyok hozzád, jól tudom,

de ilyen minden asszonyod -

miért én lennék ebben más?

A féltékenység őrült láz.

Ha akarom, le is tagadom,

ha te akarod, soha nem mondom.

Kinek is kell egy vén zsivány?

Hát nekem. Te balfácán...

Titkos szobánk zugát keressed!

Hozz létre egy kicsiny helyet,

hol a szív zavartalan eped,

és ha megjön társa, beleremeg!

Mind abba, amit akkor kap,

csillagok gyúlnak mászukban,

szikrát szór a két vén test

lángot ölel, féket veszt,

forró a csók,

dallamos a mozdulat,

feléd emeli mind, mit elmulasztott

jó néhány év alatt.

Aztán csak jöjj, mint vad paripa,

ki végső futását most futja,

mert el kell hogy eljöjjön a vég!

Neked addig - én vagyok a lét! 

És majd együtt, mint fékevesztett végzetek,

befejezzük az életet…

Az ifjú lányka oly üde illatos,

Szép szavak számára kábító dallamok

A Széptevőnek ez kell

Csupán és semmi más,

S ha megkapja szűzies kincsét,

Már indul is tovább, és vissza se néz.

A Széptevő most már mással szemez,

A fiatal hölgyekre vet immár szemet.

Hódít, udvarol, ám ha az ifjú hölgy -

Házasságot emleget, - a Széptevő eltűnik,

S őt meglelni többet nem lehet.

Rájön, hogy legjobb a szingli nő,

Harmincas, önálló, nem összeköltöző.

Virág, ajándék módjával jöhet,

De még a vacsoránál is felesben fizet.

Elég a Széptevőnek, ha dicséri alkatát,

Erős lelkét, és önállóságát,

Ha mondja: tetszik, hogy elhivatott és makacs,

Karriert épít és mindig szabad.

Ám de a szingli nem főz, étterembe jár,

Így hát a Széptevő újra vesz irányt.

Meghódítandó terület a szépasszony maga,

Nem kell nősülni, mert már férje van.

Az udvarláshoz virág, és ajándék se kell,

Különben gyanút fog a férj, s az nem kell!

Behízelkedi magát a Széptevő,

Gyakran barátja – nem csak a nő.

Hisz könnyebben jár az asszonyhoz az „Úr”,

Ha néha a Széptevő a férjjel is vonul,

Az asszony főztje bizony csábító,

Egy asztalhoz ülni izgalmas piszkosul.

S mind az, amit az asszony tenni kész,

A Széptevőnek lassan szívéig ér.

Itt esik csapdába a szabad hódító,

Ki ettől a ponttól bilincset hordozó.

Jöhet még éltében száz meg száz kaland,

Csak azt nem kapja meg, mit végre akar.

Az asszony nem tágít, bár kissé kacér,

Férjével marad, - ha nem botor,

Csak így nem lesz élete „nyomor”.

Mert ha feláldozza szívét s életét,

És elhiszi, mit mond a Széptevő személy,

Csak egy lesz ő is, akit meghódított

Szerelmet nem kap a férjét elhagyó

Asszony, csak magányt,

S várhatja újra, ki majd vár őreá.

De ha kitart, és csupán flörtöl ő,

A Széptevő lesz az, aki örökkön örök

Fájdalomban és vágyban ég.

Magára vonva végleg

Az ég ítéletét. 

Ha majd eljőn újra a tavasz,Nem kínlódva a tél derével
s őszt váltja,
hogy játszon 
Isten termetett
rendjével,
ott állunk egymással szemben
leplezetlenül
fátylam talán a szellővel repül
te újra azt mondod 
amit mindig, hogy szeretsz,
és az éjben 
a csillagokban fekszünk nesztelen
- és tudom, hogy nem lehet,
nem illik, nem etikus, és 
nem zavartalan, -
Isten örök rendjébe 
nem illek én magam,
- mondják mások,
de mit tudhatnak ők,
mert szeretni adomány
isteni erő.

A szerelem ünnepén

Sokszor kérdzed miért?

Sokszor várod, hol a hely,

Hol szíved végre párra lel.

Kérdésre választ Tőle vársz,

Hívod őt, de merre jár?

Egy hely, mit ismer Ő,

Egy pad, egy utcakő,

Fejed a vállára hajtva - 

Ez talán, mely megnyugvást adhat.

Egy szó, egy dallam, mit Tőle vársz,

Megvigasztalhat egy szál virág.

A keze, mely hívón nyúl feléd,

Elvezet, hogy boldog légy.

Illata, mely megidéz, -

S tudod, már merre mész.

Már vár a hely, s a szeretet,

S Ő mindig ott lesz teveled!

Add hát át szerelmed zálogát,

Táncolj vele egy éjjen át,

Valentin-napjának csodáját

Mindig Vele éljed át!

Ahogy a forró vasaló simogatja a ruhát,

Úgy vágyom kezed érintésére,

Alakomon át.

Ahogy a port törli le a prakker,

Úgy hull le a rég, amit a pókhálója

Rátett.

Ahogy a forró víz gőzölögve száll,

Leveskockád illatozva áll,

Bögréd leszek, oltom szomjadat,

Étked leszek, adom combomat,

Csibefalatommal kínálom magam,

Tányérodra téve, eltévedt vágyamat.

Azt se bánom, ha főztöm ízletes,

Kinyalhatod a tányérom, nekem.

Remélem jó lesz ez Neked,

Mindaddig, amíg kötényt viselek…