LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény
EgyébKARCOLATOM
Jégpalotám könnyeimből építem
Kerítése szilánkjai szívemnek.Ablakában jégvirágok kinyílnakKapuján a rácsok mindent kibírnak.Már azt hittem jégkoronám elvetem,Feloldódhat bennem egy-két érzelem.Lebontottam váram külső falait,Berontottak gonosz erők hadai.
Töviseit jéglelkemre verhetteÁdáz csaták harctere lett a szívem:Feloldódik bennem majd a sérelem?Nem lesz kristály, nem mardos a félelem?
Kristály csillog palotámnak ablakánMadár, fagyva nem dalol a fenyőfán.Újra bezár, mélyen elfed a lakat -Tavasz sem lesz soha többé: virradat.
Legmélyebbre váramba eltemetemRongyos szívem, mely szeretni sose mert.S amikor az árva néha próbálta,Ott maradt ő mindig nagyon megjárta.
Ne dobogj, te haszontalan bolond szív!A Pokolba bizony csak az Ördög hív.Ne mutasd ki soha, soha szerelmed!Jégpalotám legmélyére temetlek.
Ne mutasd meg alázatod hatalmát,E rút világ mellkasomon táncot jár!Ne simogass, akkor ha megkarcolhatsz,Csak azt érzik, ami rajtuk nyomot hagy!
Ne engedd a fényességet termembe!Drága Isten, én már sokat tévedtem!Mert megbíztam a halandó emberben,Azt hittem, hogy Jégpalotám felenged.
Ma már látom csodás csillag úgy leszek,Ha közel már senkit nem is engedek.Mindig dobban rongyos szívem, ha látomBarátságot szemeiben találom...
Pedig megcsal, csak idő, s majd meglátod,Hazudik Ő, ki a legjobb barátod.Megcsal, elhagy, hűtlen lesz a gyermeked,S a nyári szél, és az őszi fellegek.
Jégpalotám könnyeimmel építem,Kerítése szilánkjai szívemnek.Ablakába jégvirágot növesztek,Kapuján át senkit be nem engedek!
KÉKLŐ VÁRAINKBAN
Hercegem! Várad csodaszép! Az ajtó,Melyen most belépek én, csak ez hajtóErő számomra, s utam itt véget ér.Vezess háló-szobádba. Más nem enyém!
Ó, kedves! Most mondd miért? Első ajtód -Ne nyisd ki még! Nem akarom ismerniFájó titkaid! Csukd be a zárt, mert itt -Kínok kamrája rám tekint. Borzalom!
Fegyvertárad is rejtsd el jól, véres tőrSzívemen ejt sebet, s várkertedben őr.Mit kincseskamrádban felfednék - véres,A kerti tóban lemosni nem lehet...
Birodalmad felett veres felhő szállMinden vörös, mint itt ez, a kis virág.Nem kívánom látni, hogy-e hatalom.S könny áztatta szobád, látni, nem vágyom!
S amit kérek, soha ne mutass nekem -Hetedig szobádba rejtett kedvesed.Mi előttem volt, látni nem kívánom!Melletted éjjel, érjen el az álom.
Ne fedd fel lelked minden kínzó sebét,Látlak, szeretlek, ennyi nekem elég!Ne váljak múltad asszonyává soha,Az élet számomra így is mostoha!
Nem kérdem titkaid! Majd te mondd, ha kell,Ha készen állsz arra, fogadj lelkedbe!Én itt leszek veled, a nászágyunkon,S szerelmem erő, s áldás lesz házunkon!
VÁRAMBA HÍVLAK
Váramba hívlak, én nemes harcosom!Csókom fogadd el, mert szívemből adom!S te se lépd át e helyiség küszöbét,Szeress, ahogy vagyok, "így" szeretlek én!
Ne tépd fel zárt szobám minden ajtaját,Még nem vagyok arra kész, hogy mindent láss!Ma még csak forró ölelésem kérd el,S majd idővel, a titkaim eléred.
Ne lásd, az önzés hullámzó tengerét,Ne lásd, a hamis csókok fájó hegyét,Ne tudd, a megcsalt szíveknek bánatát,S ne higgy annak se amit a szemed lát!
Két karomba olvadj! A Ma ezt adja.Ne keresd a múltat, mert a múlt megcsal!Sok bánat s öröm közt hol az igazság?Ne keress a múltban! Szívvel jövőt láss!
Az idő megválaszolja, - kérdésed,A vágy feloldja a szépséget. Téged,Ezernyi bájjal, dallal hint a világ,Amit ma szerethetsz, az rejt száz csodát!
S ha mégis felfedted váram titkait,Maradsz mellettem? Tudja-e valaki...S ha én megleltem szobáid kulcsait...Kéklő várunkban majd együtt halunk - itt!
HARAGVÓ
Tudod mit? Semmi se kell!
Dögölj meg ott ahol vagy!Kinyújtott kezem a disznóólbanmár csak a moslékért eped...Tudod mit? Most belém rúghatsz!Mert tudod, én nem teszem...Haragvó lelkem szó-facsartamondatait a szemétbe vetem.Tudod mit? Én megbocsájtok!Bár ez biztos, hogy nem ma lesz!Ezzel hozok rád álmatlan álmot - s ha ennek vége - úgy is elmegyek...magamra zárom
egy időre bezárom szobám ajtaját
magamnak írok ne bántson senkit háta fényt még beeresztem nyitom a spalettát -majd újra behúzom szürkén most szebbnekem a világkint tomboló nyár van és sokszorvad vihara madarak elnémulnak majd újraszól a dalde nekem most nem kellcsupán a magánymagamra zárom hát a szobám ajtajáta számítógép recseg hangja csupa zajelnémult énekek foszlánya felkavarlépések zajától hangos a házbelül van a zord fájó elmúlás
magamra zárom kint vakít a fénymelegsége taszít - ó nem adom könnyedéna felejtést mely hoz feloldozástbordó függönyömön a szél táncot jár
MA MÉG...
Ma még hiszel a csendben
hiszel a barátság erejében
hiszel a reggeli madár csicsergés szépségébe
de már elnémulnak estére a fák
ma még várod a sóhajt
mely lelked mélyéről fakad fel
s hiszed hogy lesz aki meghallja
kinek vállán majd megpihen
ma még nézed a virág színeit
puhán hullajtja földre szirmait
és benne látod az ébredő fényt
de lassan elhagy mint aki csak fél
én hinni szeretnék még egy-két táncba
ó adj még Isten néhány szép napot
s engedj hogy mosolyom osszam a világnak
s legyen majd kinek csók jusson
mozdulatunk ne jöjjön fájva
erőt adjon és hozzon szelet
Ó Isten legyen aki lássa
a virág kinyílt de hervadni
nem szeret...