LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény

nem én változtam - te énbennem

tükröd vagyok s noha

magad fürösztöd meg lényemben -

amilyennek látod bennem lelked

olyanná váltál olyan vagy

nem én változtam

a te hangod szól másként

csak azt hallod hamisnak ami

tőled nem volt igaz

nem én változtam

csak fájóbb lett a "játék"

és megláttam egy tócsában

a saját arcomat

nem én változtam

csak amit hittem 

vagy hinni véltem botor módra

cigánykerékbe tükröt tett az Isten

s nem bírta a fényt ó az ostoba

Ott ahol az árnyak élnek, 

s ahol a vágyaknak már régen vége,

Ahol márvány kövön koppan a szerelem

ott élnek a megfásult szívű emberek...

Szemükben csillogás helyett matt űrmosoly,

sprőd hajfonatuk a szélben nem lebeg.

Hangjukban a sötétség sistereg, karcol,

Szívükből egy vércsepp buggyan ki, 

mely nem felejt...

Te is mesélj Róla!

Mikor esti fénynél csillagok ragyognak

Hősi vitézekről regék lángra gyúlnak.

Királyok csatáit beszélik estéken

Boldoggá lészen a gyermeki lélek.

Ha én egyszer végre királylány lehetnék,

Magamhoz királynak Toldi Miklóst venném.

Becsületes magyar, szereti a földet,

A földön dolgozó tisztességes embert.

Lovagi ruhája többet jelent nekünk,

Ezer varázslóval nem ér fel, mesélünk:

Harcolt farkasokkal, s cseh vitéz ellen,

Kiállt a gyengébbért, nemes vér folyt benne!

Küzdött hazájáért, szíve és szerelme

Piros-fehér-zöldben bólogat a szélben.

Ó bár minden gyermek ismerné a nevét!

Olvassunk hát róla! Tegyük őt ismertté!

Az idő semmit nem kímél,

Az emléked bennem még él,

Rózsaszirmok hullanak szét

Bársonyba borít a sötét...

Évek óta szeretném, ha újra 

fehér lenne a karácsony,

Várom, hogy minden fehérben csillogjon.

Tiszta és szép legyen ezen az éjszakán a világ,

Szálljon reá szikrázó hópehely, 

Borítson be szárnyával - a szeretet.