Árnyék és Fény blogja

Barátság
19611961•  2019. június 5. 00:43

Szavak, amelyeket egy férfi nem akar hallani

Nem akartalak bántani

azt hittem játék az egész,

de nem tudtam, hogy vágyaid

tengerén utazik ledér - 

pillangó szárnyú vidám fény.


Csak mosolyom küldtem neked,

s nem ígérgettem sohasem,

hogy szeretni foglak téged.

Egy dalos bolondos éjen

megrészegült a nagy világ.


Csak szépen akartam szólni

s boldognak lenni, ha lehet,

Sosem tudnálak bántani, -

mégis ezt teszem most veled.

Hazudni nem fogok:

a barátod leszek...

19611961•  2019. május 27. 21:33

Szeretethíd

SZERETETHÍD


Egy idős otthon lakói

várják, hogy látogatóik

örömmel érkezzenek meg

hozzájuk mosolyt vigyenek.


A gyerekek félve mennek

nem ismerik még a helyet

csodálják a sok idős nőt

kik átéltek már zord időt.


Az első megdöbbenésen

épp túl estek a gyerekek,

lassan kedvesen mosollyal 

ülnek  a padlóra is le.


Átnyúlva az évek felett

táncba, s beszédbe kezdenek

megfogva a ráncos kezet

szívük melegség önti el.


Mert jók a mai gyerekek,

csak kapjanak szeretetet,

csak vegyék őket is körül

reményben szépek örökül.


19611961•  2019. március 25. 23:12

Megkövült pillanat

Add ide a labdát pajkos kis kutyám!

Ha megtartod, bíz - nem játszhatunk tovább!

Pedig jó játék, - bár lassan véget ér,

Újra eldobom majd, ha kezem elér.


A leány a labdát, sose éri el, 

A kutya csak ül, és meredten éber.

Az utcán mindenki reájuk figyel

Napos délelőtt, és havas éjjelen.


Körülöttük már nem múlik az idő,

Az óra ketyeghet, a szél süvítő.

A boldog játékosság pillanata

Megkövülten ül a fa árnya alatt...

19611961•  2018. november 20. 12:02

Barátnők

- Cuki kalap ez Mancika.

- Neked is tetszik, Évike?

- Anna, te sem vagy nénike!


S ahogy a három csini lány

Kacéran ült és csevegett

Megállt mindenki hogy, lesse.


Nyár volt, Mancin kis kalapka,

Anna felállt, és nevetett,

Éva kezébe merengett.


E pillanat szívemre ült,

Formáltam bronzból székeket,

S ráültettem a hölgyeket,


Mindig láthassam Őket itt,

Megállítva az éveket,

S megőrizve a fényüket.


19611961•  2018. szeptember 22. 22:16

A Dunához

Mindig vágytam közelségedre,

Hogy hozzád vezessenek lépteim,

Ott éljek, ahol te is vagy,

Te csitítsd le forró vágyaim.

Forrongó lelkem, nyugtalan szavam,

Megbántott büszkeségemet,

Hozzád viszem, te vagy hangtalan

Mindenkori menedékhelyem.

Apró kagylókkal díszített partodon

Mindig érzem – van helyem,

Homokba süppedt lábnyomok mentén

Csodálod vagyok szüntelen.

Vadkacsák ringatóznak hullámidon,

Egymás után sorba-sorba,

Víz alá bukva, játszadozva,

Keresik új zsákmányukat.

Tovább sétálok partodon,

S csodálom sodrásod erejét,

S az uszályt, mely lehorgonyozva áll

Folyamodnak közepén.

Erődnek, simogatásodnak nem enged,

Mozdulatlanul áll – s talán fél.

Mert látványod is maga a csoda,

Bánatomban te vagy vigasztalóm –

S tudom, nem hagylak el soha,

Drága Duna! – éltető szép folyóm…

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom