LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény

Gyász
19611961•  2019. szeptember 23. 19:18

Új cipők

A rakparton sorban cipők

őrzik az elmúlt csúf időt

melyben ember temetője

a Duna hullámzó vize


régmúltnak emléke fémbe

szomorú sorsukat félve

emlegetik a pestiek

s cipőjük mementójuk lett


új cipők kerülnek oda

oda de bőrből a partra

s a Duna vize csak folyik

sírva mossa a "Fáj-fokig"


habtestével már nem bódít

ringatózva már nem hódít

elnyelték a fodros habok

ki tudja lesznek-e karok


melyek karolják s kapok-e

hírt róluk melyben csillagok

gondolnak esténként rájuk

ha majd őket -  megtaláljuk...

19611961•  2019. június 5. 00:45

Eső után

A város végre lélegezni kezd,

Az eső elállt, friss most minden.

Az ablakban vagyok, rád gondolok,

Merre járhatsz most, én nem tudom.


Az oltáron elhervadt a virág,

A násznép lassan oszlik már,

Hangosan sírtam, bár nem tudom,

Miért könnyeztem? Fel sem fogom.


Elhagytál épp most, és éppen ma,

Nem szóltál előre, és én sírtam.

Az ég is rám borult és könnyezett,

De már elmúlt! Ahogy te - belőlem!

19611961•  2019. június 5. 00:41

Néma tánclépések

A néptánc teremben csend van.

Nem kacagnak a gyerekek.

Táncos lépteik némák ma,

hangtalan ritmusuk feszes.


A csend és a reggeli fény

magával vitte, már nem fél.

Hajnalban még pacsirta szólt -

törékeny lényéhez hajolt

egy angyal, s útra hívta őt...

Ahol az utak fényesek

s a szívek szeretnek - ott várták ŐT.


Némán mozdulnak a kis cipők,

ritmusra mozdul lányok 

derekán a szoknya...

Koma tálát hozza, hogy betérjen Ő,

mert őt a Menny befogadja...

19611961•  2019. május 27. 21:32

Mielőtt elmennél

Mielőtt úgy mennél el, hogy azt hiszed

érted nem dobban meg szívem -

halkan csendben elárulom

szólni nem fogok,

csak meghalok.

Mosolyom lesz majd hangtalan

elmúlik bennem zajtalan

szépsége szerelmednek

s csalódása lelkemnek.

Az nap csend lesz, -majd újra dal

csalódásomnak dallama

s kezed nyomát még keresem -

nem zavarlak már sohasem...

19611961•  2019. április 28. 15:03

Anyám volt...

Anyám volt, és olyannak tűnt, 
mint a többi anya,
öröm járta át akkor a házunkat.
Gyermek voltam, kincse, mindene,
de ahogy nőttem, lettem ellene.
Őszes hajába fújt a szél,
Kis kertjébe hullott falevél.
Csak egy rigó dalolt az orgonán
s hiába várta, nem mentem el hozzá.
Nem is hívtam, messzire mentem el
szívemből kizártam, át se öleltem.
Ma már hívnám, hogy jöjjön, itt a kert,
hívnám, hogy fogja meg kezem...
Kertje rejtekébe búvó kis madár
régen nem dalol már az orgonán.
Kedvenc virágai újra élednek,
tavasz melegével nekem üzennek...
Drága két kezét megmelegíteném,
ha múltjáról mesél, meghallgatnám én.
Elkéstem, így mást nem tehetek - 
színes virágait csokorba rendezem.
Még egy könnycsepp, amit hullatok, 
miközben fájdalmam a sírjára rakom...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom