LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény
SzemélyesPergő őszi levél
Pergő őszi levél
Hullik le a fáról.
Hideg szelek fújnak
Jön az őszi zápor.
Fújjatok csak szelek
Zuhogjon a zápor
De az én lelkemben,
Meleg dallam szálldos.
A fejemre lassan
Fehér koronát hoz
Az idő szolgája
Bizony csak leláncol.
Leláncolja testem,
Hull az őszi zápor,
Fehér hajú asszony
Lesz az ifjú lányból.
Pedig a lelkemben
Játszanak a fények
Minden szép napomon
Más szerelmek jönnek
Jönnek új szerelmek,
Versben és zenében,
Megszépül a világ
Szépülnek a fények.
Hiába is várnám
Kezed a kezembe
Hiába is kérném
Maradj itt örökre
Majd ha egyszer végleg
Minden fa csupasz lesz
Akkor lesz csak örök
Ősz a szíveinkben.
Őszi színpompában
Játszadozó fények
Hűs szellőt forgató
Táncoló levélen.
Táncoló levélen
Csillanó eső csepp
Arcomról lepergő
Könnyes szép emlékek..
(Megkötöm lovamat...)
Hagyj élni!
HAGYJ ÉLNI!
Hű társként kísértél át egy életen -Félelem.Lecsuktam szemem az utcán a téren,mindenki előtt titkoltam, hogy létem részese vagy, bárhogy reméltem egyszer elhagysz.Velem voltál, ha új útra léptem,velem, ha este számoltam a bérem,amikor kórházban feküdtem, vagy álltam,velem voltál mindig sz iskolában.Elhitetted velem - semmit sem érek,olyan vagyok, akinek céltalan az élet.Ott kell hogy tartsalak magam melletaz ágyban, - nehogy megfürösszem magamat a vágyban -mert egyedül és én, nem jutok semmire...és elhittem, elhittem, és újra csak elhittem.
Aztán egy nap - az Égről jött fuvallat,s már éreztem, hogy egyedül kell lépnem,csontos, fájó kezed nehogy elérjen,hogy újra ne húzz vissza a hitetlenségbe,induljak, menjek, soha ne féljek!
Higgyek!Higgyek Istenben, Hazában, magamban,higgyek az emberi jóindulatban.
Ha lesz merszem szólni, lesz aki meghallgat,ha elindulok, lesz ahol várnak,ha ölelni készülök, lesz hogy visszaölelnek,hogy higgyek a fényben, és a sötétben!
Éselindultamés volt ahol vártakés szóltamés volt aki meghallottaés öleltem,és volt aki visszaöleljenésszerettemés volt aki szeressenés láttam fényben, homályban,és árnyékok játszottaka szép holdvilágban...
Most menj! Utadra bocsátlak,ne keress mást, ha én nem akarlak!Ne vidd el másnak a gyönge lelkét!Ne tedd reá, a nagyvilág terhét!
Hagyj mosolyogni szabadon, BÁTRAN,!Hagyj hát nevetni, botlani a sárban,hagyj tévedni, szeretni, ölelni a fényben, a sötétben!Ó Félelem! - Hagyj már Élni végre!
Téli köntösben
Fázom.
Vagy talán nem is érzem?
Élek.
Vagy talán nem is élek?
Megkövülten állok,
- én, a kő-királylány.
Csillog fejemen a kristály,
tiszta, mint a hó-papír...
Nézek, magam elé nézek,
s hidegségem nem boldogít.
Talán...
Talán, ha szerettem volna,
csak egyszer, úgy igazán...
Talán, ha mertem is volna,
- a szerelem csupa talány!
De most fázom, nagyon fázom!
Hiába minden, túl késő már!
Tél van, örökké tél...
S a kőszívnek nem jár,
csak
a magány!
Hosszú út
Apró tollpihe pihen meg vállamon,
Fehér felhőket küld le a szürke ég.Hosszú útra indultam, s nem tudom mégRejtett ösvényét értem-e, vállalom...Idővel a selyemszínű hajnal-fényRagyogása oszlatja a felhőket.Egy kéz vezet, hogy az eljövendőketVállalni tudjam, s ne féljek soha én.
"Szívemre száll a csöndes őszi álom "Bármerre fordulok, Istent találom,Mint egy magamban elbújtatott csodát.
Megrettenek néha. Ó, az út sötét!De imára kulcsolt kézzel - vár remény...Felfedezem énem titkos rejtekét!
Az idézet: Áprily Lajos: Szonett; című versének egy részlete
hideg fényben
Miért rám hull e hideg fény
nem akarom Ó jöjj sötéttakarjon be az éjszakaontást ne hozzon már sohanem látod csupaszon álloktán rémítenek az álmok vagy a Hold sötét udvaramár csak én vagyok itt egymagameldobtam mindent palackba zártams most tépelődök hogy merre találjams ha megtalálom vele mit tegyekpalack-postám tán felleledneked küldtem benne reményemeldobottan a homokba tévedtahogy te dobtad el meleg szívems most itt hever álmom - csak nézhetem
csupasszá váltam bár nem akartamde betakar majd fekete paplanmit az éji ég terít le rám
ujjaim között egy kicsiny zöld faág...