HALÁLIG TARTÓ SZERELMES ÉJ

Van egy hely, mely nincs is,

veled vagyok itt is,

érzem ahogy hozzám érsz

sötét kint már az éj.

 

Melletted más fekszik  - talán -

tőled távol rám tőr a vágy

imádkozom, őt ne öleld,

testeddel nekem adj örömet.

 

Fekszel az ágyon, párnád meleg,

puha takaród át úgy öleld,

minta érzékin, tested vonalát

simogatná az én kezem.

 

Szappanillatú testedre vágyom,

ahogy vizesen fekszel az ágyon,

törülközni mert nem szeretsz,

megtörlöm én majd mindened.

 

Aztán lassan megvonaglig testem,

csak egy jelzés,  - én már befejeztem,

most átadom neked én magam,

te töröld át minden tájamat.

 

Gonosz vagyok hozzád, jól tudom,

de ilyen minden asszonyod -

miért én lennék ebben más?

A féltékenység őrült láz.

 

Ha akarom, le is tagadom,

ha te akarod, soha nem mondom.

Kinek is kell egy vén zsivány?

Hát nekem. Te balfácán...

 

Titkos szobánk zugát keressed!

Hozz létre egy kicsiny helyet,

hol a szív zavartalan eped,

és ha megjön társa, beleremeg!

 

Mind abba, amit akkor kap,

csillagok gyúlnak mászukban,

szikrát szór a két vén test

lángot ölel, féket veszt,

forró a csók,

dallamos a mozdulat,

feléd emeli mind, mit elmulasztott

jó néhány év alatt.

 

Aztán csak jöjj, mint vad paripa,

ki végső futását most futja,

mert el kell hogy eljöjjön a vég!

Neked addig - én vagyok a lét! 

 

És majd együtt, mint fékevesztett végzetek,

befejezzük az életet…