LOVAS ZSUZSANNA LUX - Árnyék és Fény

Csak néhány percet adj, 
mi egyedül enyém,
amiben feloldódik bennem
a remény.
Csak néhány percre kérlek,
hagy legyek magam!


Ne akard, hogy jó kedvem legyen,
hisz nincsen bánatom,
csak szól hozzám a csend.


Nem a televizió, vagy rádió
üvölt, s nem akarom hallani
ahogy felbőg a motor.
Magamat hallgatom, - amíg engeded,
tehát hagyj magamra, 
hogy magammal legyek!


Nem haragszom.
Nem keserű bennem a szó.
A fejem megfájdult,
- elég a hangokból!
Szeretném ha - csupán egy percre csak -
nem szólalna meg a város zaja,
csak Isten hangját hallhatnám
egy madárban,
a szellő susogásában,
a víz csobbanásában.


Csak kettesben lennénk
Isten meg én,
meghallhatnám mi az enyém.
Szívdobbanásom sajátos ütemét,
hogy aztán meghallhassam
milyen a Tiéd...


Nincs rossz kedvem, 
magányos sem vagyok,
Csak végre egy percnyi
csendet akarok.
Csak amit a kert ad
amit Ő zenél,
azt hallgatnám meg -
mert nem hallom én.


Szeretem hallani, ahogy csenget a villamos,

Jó éjt, gyermekem!
Tudd: Isten szeret.


Jó éjt, kis unokám!
Isten mesét küld hozzád.


Jó éjt, én szerelmesem!
Vigyázva óv Isten két keze.


Jó éjt, nagy Világ!
Isten vigyáz rád, minden éjszakán. 

(Kamarás Klára  Hajnali töprengéséhez)

Ember-hang

Költő vagyok - mit érdekelne 
engem a költészet maga? 
Ember vagyok - mit érdekelne 
mit Isten az emberre hagy?

Pap vagyok - oltárom a nap 
Nap vagyok - ragyogó égboltod alatt. 
Vihar vagyok - pusztába kiáltó hang. 
Hozzád kiáltok! Fájdalmas pillanat.

Költő vagyok - rám bíztad magad... 
Helyetted szólok - enyém a feladat. 
Mondhatok jót, vagy mondatok rosszat, 
Szívem adom, add te is magad!

Dallam vagyok, halk és kellemes, 
Zörej vagyok, s megfájdítom fejed. 
Kéz vagyok, írom sorsodat, 
Simogatom ráncos arcodat,

Vezetlek, megfoglak, tartalak, 
Felemellek, óvlak, tartalak... 
Költő vagyok - enyém a gondolat, 
Ember vagyok - hallatom hangomat!

Aludj, aludj, álmodj, én még nem tudok.

Engem még feszítenek a nappalok.

Fejemben cikázik még száz meg száz gondolat,

Erőt ad, vagy álmot hoz, esetleg visszatart.

Aludj, aludj, az éj erre való!

Álmodj szépet, álmodj jót!

Aludj, álmodj, ringató szép mesét!

Álmodd meg az életed, mint egy szép regényt!

Aludj, aludj, csöndes tiszta ég,

Halkan szalad az álom szerte-szét,

Kérdez, és vigasztal, hogy mit hoz a jövő…

Ha már én nem alszom, te álmod tovább sződ!

Talán, ha már elért az éj szava,

Megnyugtatja lelkem álmok bíbora,

Talán engem is megtalál és magával visz,

Pihentet, szeret, és elcsendesít.

De addig is te csak aludj, kedvesem,

Ne ébresszen fel álmodból semmisem.

Én lassan megnyugszom Isten tenyerén,

S álmodom, hogy veled álmodhattam én.