stapi blogja

              Elmélázott. A harmatos reggeli fűre gondolt. Hogy is történt? A biciklis gyorsan kanyarodott a hajdani vályogvető gödör mellett, a fű vizes...

...játszani kellene! Talán futva is lehet utánozni. Korán kelni, amikor még a nyári nap tüze nem perzseli fel a zsenge harmatot. Rohanni és kanyarodni. Hátha... hátha elcsúszunk. Mint az a biciklis.

              – Kati! Gyere, kitaláltam valamit!

Csillogó szemmel hallgatott. Bólogatva ismételgette:

              – Reggel korán kelünk.

              A nap álmos hunyorgása költötte, amint a gangon át kukucskált be az ablakon. Tűzpiros fénye a szemközti falra esett, kirajzolva az ablak formáját, vörösre festve a pingált képeket.

              – De gyönyörű! – sóhajtotta, de a következő pillanatban már rohant ki az ajtón, bele a bokáig érő porcsinba. Csupa víz és sár lett.

              – Ez az! – rikoltotta és futott a szobába, mindent összekenve.

              – Kati! Kati, kelj fel! Jó a harmat. Csúszik.

              – Hhháááóó... Khhh... mi van?

              – Kelj fel. Megbeszéltük... harmat van!

Kati hirtelen felült a kuckóban. Ott szeretett aludni, jól érezte magát a kemence társaságában. Városi lány volt, de szinte minden rokona a tanyákon robotolt. Most felült, szandálját a kezére húzta és kisétált. Fél perc múlva tért vissza, kezén a vizes szandált mutogatva.

              – Aha – mondta álmosan. – így vissza tudok feküdni, nem piszkoltam össze magam. S pár pillanat múlva már álomországban játszott tovább.

              – Minek is keltem fel?... most micsinájjak? Sáros a lábam...

Kiszaladt. Futott az ösvény füves partján, lábai egyre vizesebbek. Növelte a sebességet. Jön a kanyar! Balról a gödör, jobbról a szénakazal. Ahogy csak tudott, beledőlt a kanyarba és... és semmi sem történt. Csalódottan állt meg...

              ... mosolygott. – Igen, mert lelassítottam. Féltem. Féltem, hogy tényleg elcsúszok, mint az a biciklis. Mikor is volt? Nyolc éves voltam. Éppen ötven éve lesz a nyáron! S Kati... Kati már 26 éve nincs. Autóbaleset.

2011. február 28.

Bekapcsoltam, de nem indult a gépem.

Oly szívesen billenteném fenéken!

A mosásra hegyekben vár a ruhám,

lesz-e ebből valami is apukám?

Előszedtem valamennyi szerszámot,

megszerelem, huncutjával elbánok!

Csavarhúzó, oldalcsípő, forrasztó;

sorakozik, jaj, ez olyan borzasztó!

Lerángattam a panelről a kócot,

inkább tettem volna alá kanócot!

Ide-oda forrasztottam az ónnal,

mit csináltam, meg is tudtam azonnal!

Összeraktam, minden igen szabályos,

vigyázzá, mer a tudomány ragályos!

Kapcsolásra a kijelző bolondoz,

ledek tánca, villogása lelomboz.

Mi a csudát villog ott az a két LED?

Rossz ez a gép, nézd meg jobban, ha kétled!

Az a lakat mit is jelent? Ha tudnám,

általmennék meztélábbal a tundrán!

Kivágom én ezt a gépet, anyukám,

kimosatom az esővel a ruhám!

Minden bajra megoldás a természet;

unom, hagyjuk másra ezt az egészet!

Happy End nincs? De van!

Összekapcsol hosszú vonal két gombot,

együtt nyomva megoldottam a gondot!

Legközelebb nagyot ütök kezemre,

a javítást bízom inkább mesterre!

Hmm... Nnna!

2010. október 19.

Csillagvirág vajúdása

Csillagvirág bimbócskája

készülődik a világra.

Fészkelődik, izeg-mozog,

a szűk helyen kipeg-kopog.

– Anya, apa, segítsetek,

hadd lehessek már köztetek!

Ez a poci kicsi nekem,

kinőttem már, ki kell mennem.

Jövök rögtön, ügyeljetek,

a gólyának üzenjetek:

nagy sebesen jöjjön értem,

mondjátok meg, hogy én kértem! –

Eljött, bizony, ez az idő,

Csillagvirág mindjárt szülő!

Hamarosan anyuka lesz,

kicsi babát ölébe vesz.

Párocskája fogja kezét,

vigyáz reá, óvja szemét;

élesztgeti vidámságát,

lesi minden kívánságát.

A kórházban, nővérek közt,

ő is fehér ruhát öltött;

nem hazugság, nem árulás,

kerülgeti az ájulás!...

No, de sebaj, gyorsan vége,

Csillagvirág örömére;

kebelén az új kis élet

hoz örömöt, békességet.

Így esett ez kérem szépen,

néhány perce történt éppen!

S hogy ki az ő bimbócskája?

A mesélő unokája!

2010. szeptember 10.

Kis István Mihály

Kislányomról

Kislányommal jól megvagyunk,

 néha kicsit összekapunk.

Később persze megbékélünk,

 és vidáman nevetgélünk.

Ő a szívem másik sarka,

 Internetnek professzora.

 Sokat olvas, sokat netez,

 tele van vagy ötszáz lemez!

A tanulás bezzeg nem megy,

 nehéz neki az egyszeregy.

 Ének az, amit ő szeret,

 próbálgatja is keveset.

A költészetet kedveli,

 és azt maga is műveli.

 Bár a siker még elmarad,

 gyakorlással reá ragad.

Kicsit szűk a teljesítmény,

 de megmarad a hit, remény.

 Így vele mi jól megvagyunk,

 néha-néha összekapunk.

Kis István Mihály

2010. március 31.

Édes álom

Két csillagod engem megigézett!

Ifju lelkem villám járta át!

Érintése telt ajkadnak végzet,

óhajtom az édes italát!

Mámorító tested közelsége!

Fölém hajolsz, és hozzám simulsz.

Szerelmünknek égi teljessége,

hogy ha végre néha elcsábulsz.

Rózsaillat kúszik kisszobádban,

és te vagy a fény, amely ragyog,

fogva tartasz arany kalitkában;

fogságomban oly boldog vagyok!

Remeg kezem, itt vagyok tevéled,

téged vágyik epedő szivem!

Arcod kedves mosolyával élek,

édes álom szívemen pihen!

Csábos szemed keskeny résén nézel,

pillantásod tüzén éledek;

elvarázsol a tündöklésével...

Ám de félek, hogy felébredek!

Kis István Mihály

2010 04 23