stapi blogja

Mit költ a költő?

Békafenék, avagy kotló?
Ül a szavon? Netán botló?
Mi kel ki a fészek alján
kerek idő sziklasarkán?

Mire költ a költő költő,
míg letűnik emberöltő;
miből, hogyan, mire költhet,
s meddig elég a kis töltet?

Mit is költ a költő, na mit?
- ha nem fogad soha manit...
Fiókba zárt szeretetet,
jövőnek szánt üzenetet!

S mit emészt a költőtöltő
pénztarisznyás leüvöltő,
ha a kotló hasa alatt
csak egy adag massza maradt?...

2017. október 8.

Tüzes versek

              Újabb műve látott napvilágot, ki tudja, hányadik. Szokásához híven meghívta a barátját, akinek minden írását szerette megmutatni, de aki már egy ideje nem érdeklődött túlságosan irántuk. Persze ezt igyekezett nem kimutatni, de a 60 éves ifjú költő mégis érezte, hogy valami nincs rendben. Ezért aztán nem mondta meg, hogy miért is látja vendégül.

Egészen másról kezdett beszélni, és már elég vígan is voltak a néhány pohárka hidegindítónak köszönhetően, amikor hirtelen alkalmat talált írása párhuzamosítására az éppen feldobott témával.

              – Épp ilyesmiről írtam a napokban, szívesen megmutatom! – rukkolt elő, mintha csak most jutna eszébe. – Olvasd el és beszéljük meg...

Mint akit a darázs csípett meg, olyan erővel csapott a homlokára az alkalmi kritikus, és felugrott a helyéről.

              – Hogy én milyen hülye vagyok! Hát nem elfelejtettem lekapcsolni a villanytűzhelyt!? Épp levettem az ételt, amikor hívtál, hát rohantam ide. Azt meg úgy felejtettem. – mondta immár rohanás közben. – Tudod, az asszony épp nincs otthon... – hallotta egyre elhalóbban a faképnél hagyott írástudó.

              – Persze, hogy tudom... – motyogta az orra alá keserédes mosollyal kb. másfél év elmúltával a költő, miután művei utolsó oldalát is beejtette a kályhában lobogó tűzbe. – Majd a felhők elolvassák, talán ők nem hagyták bekapcsolva a főzőlapot...

2017. április 2.

Híres volt a mesemondó,
ki tévében a bemondó.
A meséje szólt a szívhez,
eljutott az minden címhez.

Egyszer aztán olyat mondott,
a szerkesztő is berontott.
Arról szólt a monológja,
'ki a mese alkotója.

Szegény feje megtudhatta,
szerkesztő úr másnak adta
a bemondónk főműsorát,
hogy láthasson ő is csodát.

Azóta a mesemondó
utcasarki alrendbontó.
Tábla díszlik ványadt nyakán,
s más mese szól az ajakán!

2017. február 6.

Én vagyok a híres senki,

a fejemben nincsen semmi.

Tudományom igen magas,

annyit ér, mint minden garas.

Buta vagyok, akár a tök,

feleségem utcára lök:

Mars ki innen, tartsd el magad,

ha eszedbe ‘mi sem ragad!

Ragad abba por és hamu,

kocsmába visz Tom és Samu!

Az eszem ott tisztulhat ki,

okos leszek, mint húsz husky.

Mert:

Én vagyok a híres senki,

stb.

2016. április 5.

Ilyen költő soha nem volt,

nem takart még ilyet mennybolt!

Ha a füle ketté áll is,

elviszi a vicinális.

Vicinális ha elrobog,

abbamarad a sok robot,

amit a két keze művelt,

– mivel soha nem volt művelt...

Nem volt művelt, nem is lesz ő.

Seggére kell néhány vessző!

A tanulást hagyta másra,

azért nem lel a jó társra.

A jó társra, aki okos,

esze tiszta, és nem poros,

aki mindig gondol rája,

s nem üti meg, mint a rája.

Mint a rája... Hogy feledje,

versek közé ne engedje!

Tollát tépje ki kezéből,

s legyen elég a zenéből!

A zenéből, ami sértő,

ráadásul nem is ért ő,

füle csonka, hallása bot –

s nem követi a divatot!

A divatot, ami pedig

– tudjuk – eltart valameddig...

S mert szívében nincs ott Párizs,

jön érte a vicinális.

Vicinális ha elrobog,

a kereke zörög, forog!

Pereg a szó, amint danáz –

Hívja, várja a sárgaház.

2016. március 1.