stapi blogja

Válságban a kenyérsütés

 

Válságban a kenyérsütés,

válságban a kovász.

Egy ideje nehéz szülés,

s nem segít a fohász.

 

Ami jó volt egy-két hete,

kiszenvedett mára,

hiába a könny permete,

nagy a cipó ára.

 

Az előző csomag lisztből

kenyerem sült szépen,

s amit vettem újra, hitből,

részesít a vészben.

 

Mindent, mindent úgy csinálok,

ahogy eddig, s mégsem

kel a kenyér, csak az árok

néz felém a résen.

 

A kovász is folyton éhes,

nem szalad fel tőle...

Ez a liszt már olyan vészes,

nem kell több belőle!

 

Vajon mi az oka ennek,

mi lehet a nyűgje?

A malomban mit kevernek

hozzá, mi a trükkje?

 

Vagy kiveszi a sikért a

fukarkodó molnár?

Nem tudom én, de megírta

nézetét egy polgár:

 

"Úgy vagyon ez, kérem szépen,

hogy a búza már ma

többet terem a vidéken,

mint az ember várna!

 

De a sok kis mag belülről

nem tartalmaz "áldást",

a sikér is, ilyen ügyből,

máshol kapott szállást."

 

Mit tegyek hát? Mondjátok meg!

Mihez kezdjek most már?

Szívemen a keserű heg,

a gyomrom meg nas't vár...

 

2019. augusztus 22.

A lusta

 

 

              Lehangoltan jött haza. Vagy inkább feldúltan. Felesége fejcsóválva fogadta az elbeszélést, majd elment a dolgára.

 

Magába roskadva egy széken, két könyökkel az asztalra támasztva a fejét, gondolkodott. Hol sírni, hol üvölteni lett volna kedve. Nem csak nem kell sehová, de a nyelvére is vette a falu, amiért nem dolgozik sehol. Pedig ha tudnák! Azaz... sokan tudják is, hogy hány helyen kezdett el dolgozni, de 3 napnál tovább nem bírta a terhelést, ott kellett hagynia. Így lett belőle „A lusta“, aki sehol sem állja meg a helyét, nem képes a családját eltartani. Pedig hat gyereke van...

 

A testvére visszaidézte neki a gyerekkorát, amire ő még nemigen emlékezhetett, hiszen akkor tanult járni. Mire megtanult, O-lábú lett. Édesanyja megmutatta a védőnőnek, az pedig a hüvelyk ujjával megnyomta a homlokát, ami behorpadva maradt.

 

              – Asszonyom, azonnal vigye orvoshoz a gyermeket! Minden jel arra mutat, hogy angolkóros. Nincs elegendő mésztartalma a csontjainak.

 

Úgy lett. Másnap – a lakosság által igen nagyra becsült és tisztelt – gyermekorvos gyógyszereket írt, napoztatást rendelt, valamint időről időre kontrollra hívta. Serdülő korára kiegyenesedtek a lábai, úgy tűnt, semmi baja. Érettségi, katonatiszti iskola 2 évig, aztán sorállomány, mert otthagyta, aztán mindenféle munka – egészen addig, míg újra jelentkeztek a tünetek, de most már csontritkulás formájában. Törékennyé váltak a csontok. A gerince fájt, a csigolyák egymás után roppantak össze anélkül is, hogy nehezet emelt volna. Hozzátársult az elhízás, ami a korral is jár, de a mozgásszegény életmód miatt is bekövetkezhet. A 22-es csapdája. Nem bír dolgozni, így nem mozog eleget, hát hízik. Próbálja a ház körüli munkával ledolgozni a fölös kilókat, de törik a gerinc.

 

...Lassan felkelt az asztaltól, és megmosta meggyötört arcát. Mosolyt erőltetve magára, kiment levegőzni, hogy ott, az udvaron mélyedjen el ismét a jelen hínáros vizében.

 

              – Nekem nincs lábam, levágta a vonat, mégis dolgozok, féllábbal is! – mondta gúnyos méreggel a hangjában a mindenki által ismert ember, s tenyerével nagyot csapott a műlábára. Az meg haragosan visszacsörrent.

 

De vajon fáj-e neki valamije? Ez a „lusta“ ember viszont még gyalogolni sem bír, a sarokcsont is ég, mint a veszedelem... Csak legalább azt a kis járandóságot ne vették volna el, immár két éve! De változott a helyzet, jött a megszorítás. – Most szoríthatom én is a nadrágszíjat – gondolta – talán attól kisebb lesz a hasam. De lehet, hogy csak megfájdul az is.

 

Tépelődésének a felesége vetett véget:

 

              – Gyere ebédelni, papa, kész a kaja. Ne törd az agyad. Néhány hónap, és nyugdíjas leszel. Addig meg csak kibírjuk valahogy. Ne törődj a hülyékkel! Majd Isten megmutatja nekik, hogy mi ez, ha akarja, hiszen Ő nem bottal ver. Ha meg nem, az sem a mi dolgunk.

 

              Leültek hát enni, hiszen végtére is, egyáltalán nem igaz, hogy munkából él az ember! Ha nincs betevő, hiába a munka. Igen kevés ideig megy!

 

 

2019. június 4.

Lopásmentes politika

Lopásmentes politika úgy lehet
a két szemed becsukod és úgy teszed
napi dolgod a nyakadba felveszed
a szemedre szemellenző kell neked!

2019. április 7.

Sebek

 

 

              A hegedűiskola első évét járta, gyakorolta a 7. osztályos leány. Igen jó érzékkel rendelkezett. Mondták a zenepedagógusok, hogy jó lett volna előbb beíratni, mert tehetséges.

 

Mozart: Tavaszi dal c. művét gyakorolta éppen, ami nem elsős anyag, de szépen ment neki. Gyönyörűség volt hallani. Nem zavarta meg, hogy a kottalapon megjelent egy árnyék. Rögtön tudta, hogy a bátyja ment egy kicsit hallgatózni, leskelődni. Szépen végigjátszotta, majd megfordult, s kissé szégyenlősen kérdezte:

 

              – Jó volt, bátyus? Szépen adtam elő? A tanár bácsi a múlt órán azt mondta, lassan jön a koncert, szeretné, ha előadnám. Szerinted vállaljam?

 

              – Nagyon szépen játszod. Biztos, hogy sikered lesz. Ráadásul a növendékhangverseny éppen azért van, hogy szokjanak a tanulók a közönség előtti szerepléshez. Hidd el, jót tenne neked.

 

A kislány újra nekikezdett, és a dicséret még inkább növelte a figyelmét és az érzékenységét a művészetre. Látszott, ahogy beleéli magát, benne van a darabban, együtt lélegzik vele, együtt dobban a szíve a ritmussal, lelke szárnyal a dal hangjain.

 

Volt egy nővére is. Mindkét testvére nagyjából 10 évvel volt idősebb nála. Andreast szerette nagyon, gyakran játszott vele, felnézett rá. Ha néhanapján kissé goromba is volt vele, hamar elfelejtette. Nem úgy a másik tesó... Félt tőle. Az folyton kigúnyolta, veszekedett vele, mert – valljuk meg – nem volt valami jó tanuló. Így aztán örült, ha nem volt otthon.

 

Most azonban éppen megérkezett. Megkérdezte, mi újság itthon, és már ment is volna a dolgára, de Andreas odaszólt neki:

 

              – Meghallgatod a húgunkat? Gyönyörűen játssza a hangversenyre kiírt darabot.

 

A kislány kezdte elfelejteni félelmét, bánatát, csillogó szemmel, várakozóan nézett Editre. A másik pedig folytatta:

 

              – Kár, hogy nem írattuk be évekkel hamarább a zeneiskolába. Talán még zeneszerző is lehetett volna belőle...

 

És még folytatta volna, de a nővére szinte vérben forgó szemekkel, dühödten sziszegte:

 

              – Ebből? Tudod milyen buta? – és a buta szót alaposan kihangsúlyozta, úgy folytatta:  – Egész nap csak a csavargáson jár az esze, nem csinál semmit. Hiába mondom anyuéknak, hogy neveljék rendesen...

 

A kislány falfehér arccal, megszégyenülten nézett hol egyikre, hol másikra, szeretett volna elsüllyedni, vagy legalább elbújni valami sötét sarokba, és napokig elő sem jönni... Leginkább a szeretett bátyus tekintetét kereste, hogy ha talán ő kimentené, – de az csak annyit tudott mondani zavartan, dadogva:

 

              – I-i-igen?... – aztán elment, de mintha kissé párás lett volna a szeme...

 

A Kislány, Elizabet, nagy sikerrel játszotta le a darabot, hosszú tapsot kapott. Ez után az év után még egy évig tanult hegedülni, de ahogy középiskolás lett, többé nem vette kezébe a hangszert.

 

2019. március 26.

Hangikámnak

 

Hangi, Neked írok verset,

hisz nem kaptam virágot;

elvégzem hát eme tesztet,

ha nem tetszik, kivágod!

 

Virág helyett verset írni –

nem az első kísérlet;

amíg nem kell füvet nyírni,

van rá idő, s feléled

 

a régi kedv, meg a nóta

szeretete, s összeköt...

hisz' ismersz már, amióta

verseimben nem fed köd.

 

Bár a ködbe borult versek

divatosak manapság,

de mi tudjuk, hogy mily' nyersek –

Kerüli a magyarság!

 

Pedig régen ez a nemzet

a DAL-ára indult el...

Petőfi még ma is csenget,

balladát írt vérével!

 

Ezért vagyok érthető, bár

nem szereti a Kánon,

egyszerű e ritmus-rím vár –

Valóság és nem álom!

 

Fogadd tőlem, drága Hangám,

szeretetem jeléül,

és e női ünnep napján

majd a többi felépül...

 

Mire itt a tavasz vége,

s rekkent minket a vén nyár,

összeköt már a szent béke,

s szükségtelen a végvár.

 

Elsétálunk a szigetre,

táskáinkban papír, toll...

Fütyülünk az etikettre,

s lesz belőlünk antik troll!

 

2019. március 5.