stapi blogja

Hálás fiókok
(Kiadatlan versek)

Fiók mélyén,
padlás éjén,
rejtőzködve éltek.
Hálát várva,
szem-lezárva
nyugovóra tértek.
De a hála
gyenge szála
elszakadt már régen.
Versek árnya,
szivárványa,
elröppent az égen.
Csak a fiók
tradíciók
élnek még egy csöppet...
Fohászkodva,
hálálkodva
őrzik a bús csöndet.

2017. november 9.

Alföldi Géza

„Uram, ha ma élnél, a sorsod ma is

csak a keresztig vezetne“

(A. G.)

Szívében élő remény, s oly szent akarat!

Nemzetének sorsa bölcs szívébe zártan

élt, növekedett; és egységes nép maradt

lelkében, mely dicső vérét ontja bátran.

Gennyes kelésként Őt mégis kivágtátok!

Művei, élete, – mit eltagadtatok –

kiált az égre és levegőért tátog...

– de ma sem látnak a bolondok és vakok.

Ma is eladjátok rabszolgának fajotok,

s nem tudjátok, hogy visszaüt majd e nagy átok.

Fejetekre omlik, s üvölt majdan jajotok,

mikor a terhelt ég recsegve szakad rátok.

Mert nektek ma sem kell más, csak a hatalom.

Őrült iramban tépitek e hazát szét,

s ölitek, ki kardot ránt újra a falakon,

vagy imára kulcsolja fennen a kezét.

Mert nektek semmi sem szent, s oly sok akarat

gerince törik, s űzötten törtet távol,

országhatáron túl, mint rákos daganat,

hogy puszta éltét mentse; s odakint gyászol,

kizárva hazából, melynek védte létét,

de kilökte magából az a testnek vélt

utálat, mely sejtjeinek szopja vérét,

tisztulás gyanánt bemocskolva a szent célt.

De semmi sem tart örökké! Fordul majd a

kocka, s mint a kerék, egyszer fent, aztán lent.

Mert hiszem, hogy ez a nép nem olyan fajta,

hogy eltűrné örökké nyakán az ellent.

Uram! Nagy ÚR, Ki a Mennyből mindent áttekint,

nézz le! Lásd meg apró porszemeid itt alant!

Kérlek, ne büntess velük érdemeink szerint,

válaszd el eme néptől a sok igaztalant!

S ha Néked úgy tetszik, űzd el a zsarnokot,

s a szívekbe is adj reményt, élő hitet!

Ne bitoroljon senki törvényt és jogot,

hisz a sok bűnért majd nagy kezed megfizet.

2011. február 5.