b.cermidoff blogja - Az igazgyöngy

Pont négykor a szőke bosszantó berregésre ébredt. Mintha egy megvadult orrszőrnyíró szárnyra kapott volna. Ráadásnak ez a dolog teljes erőből odavagdosta magát a csillár burájához. Így az egész hangzavar leginkább egy kortárs zenei műre emlékeztetett. A legrosszabb helyen és időben, mert a szoba lakója ettől a műfajtól irtózott leginkább.
A szőke zsibbadt félálomban tapogatózott az olvasólámpa kapcsolója után a sötétben. Végre meglelte. S lőn világosság. Legalábbis hangulatvilágítás. A szőke megpróbálta engedelmességre bírni leragadással küzdő szemhéjait és feltekintett a zaj irányába. Valami hatszögletű izé hisztizett a tök sötét villanykörte körül.
- Mi a szösz lehet ez ? - méltatlankodott. - Egyáltalán hogy meri... ez az én szobám és itt csak én jelenetezhetek...
Jobban szemügyre vette az ismeretlen objektumot.
- Jé, ez pont olyan, mint egy mandzsettagomb. Úristen, lehet, hogy egy biorobot ? Na, ne már !
Erre az ijedtségre teljesen felébredt. Nagy megkönnyebbüléssel és kis bosszúsággal tántorgott oda a nagymamától örökölt szekrénykéhez. Kinyitotta a legfelső fiókot és kivett belőle valami ezüstösen csillogó, kőkeményre töppedt csomagocskát. Néhány másodpercig küzdött a felnyitásával. Végül foggal feltépte.
- Végre hasznát veszem ennek a vacaknak. - vigyorodott el.
Az emberi nyál megtette hatását. A régóta halottnak hitt parfümös zsebkendő életre kelt. Minden átható Krasznaja Moszkva illatban úszott.
A csillár új tartozékára azonban ez semmilyen hatást sem gyakorolt. Egy pillanatra sem állt le produkciójával.
A szőke jobbra-balra köpködött, hogy megszabaduljon a bukétól. Szégyellősen nézett körül, mintha attól tartott volna, hogy valaki meglátja. Elővette a sarokból a kis sámlit és reszketeg lábakkal ráállt. Szertehajtogatta a pézsét és íves kézmozdulattal keresztezte a hívatlan vendég röppályáját.
- Ééés igen! Most megvagy! - sóhajtotta átszellemülten győztes mosollyal.
Azzal lekecmeredett a sámliról. Kiment a mellékhelyiségbe és lazán bedobta keze terhét a wc-be. Azonnal le is húzta. Majd alaposan kezet mosott, szellőztetett a hálószobában és elégedetten aludni tért.
Azt álmodta, hogy megnyert egy díjat a plázában egy illatszer gyártó és forgalmazó cég nyereményjátékában. Boldogan vette át a tömeg szeme láttára. A dobozon azonban csak kínai írásjeleket és cirill betűket látott. Tanácstalanul bontotta fel. Ahogy az ajándékot próbálta kivenni, véletlenül megnyomott rajta egy gombot. Valami ijesztő, rovarra emlékeztető tárgy bukkant elő a selyempapírból. A cucc hirtelen arcon fújta egy kimondhatatlanul büdös parfümmel és nagy berregéssel kiszabadult a kezei közül.
Izzadtságban fürödve ébredt a rémálomból. Rákancsalított a digitális órára, ami hajnali 4 óra 36 percet mutatott. Elviselhetetlen bűz ütötte meg orrát. Pontosan olyan, mintha a zöld dió és piszkos esővíz szagát keverték volna a nagyi kölnijébe.
Káromkodva, émelyegve kapcsolta fel a kis fali lámpát. Megrökönyödve vette észre a párnáján zizegve ide-oda pattogó apró ízeltlábút...

Csak nézem a szánalmas falát, ami a rózsaszín és világoskék pillangókkal, kiskutyákkal, angyalkákkal két hete még úgy nézett ki, mint egy nyolc éves kislányé. Akkor még Meri Cinke volt a menű. Most az egész roskadozik az obszcenitástól. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Ja, egy korszak elmúlt. Most jön a pubertás, a vaskos, durva lázadással. Egy másik dagadt madár került terítékre. Ez már az új bálvány, Sz. Katalin cárnő időszaka.

Csak bámulom a híreket és görgetem felfelé. Egy posztban felismerem a saját sztorinkat mások neveivel. A történelem ismétli magát. Nincs új a nap alatt :D. Ja, de Háry Jani most érdekes módon együtt érez, sőt felháborodik. Immár ő az igazság bajnoka, az özvegyek és árvák védelmezője. Egy aljas gondolat fogan meg elmémben. Hirtelen döntést hozok. Copy-paste kimásolom a hozzászólását. De mielőtt átküldeném neki, visszairkálom bele az eredeti neveket. Az övét és az enyémet...

- Sorry! - mondta Tunya és ügyetlenül megpróbálta kinyitni a kalitka ajtaját. 

De a keze változatlanul remegett. Igyekezett szabadon engedni a madarat, ám mire észbe kapott, az keresztülpréselte magát az idétlen szerkezet rácsain és kiszállt a résnyire nyitva felejtett szobaajtón.

- Mondja, maga miért olyan ügyetlen? - méltatlankodott a Főnök. - Csak szép szavai vannak, de a valóságban mindig elcseszi. Nézze ezt is meg. Maga barom meg még azt hitte, hogy ha törődik vele, akkor már kiengedheti a szobában és itt fog maradni. Ez meg, miután mindent felzabált, elrepült és másnak kornyikál.

Tunya csak ült leverten egész nap a négy fal közt. Nem csinált semmit. Pedig kint szép idő volt.

- Szellőztessen már! - ripakodott rá a Főnök. - Megfulladok ebben a bűzben! Aztán menjen, keressen Houdini helyett egy másik alanyt!

Tunya kinyitotta az ablakot. Amint hátralépett, betolult a szellő szárnyán a frissesség. Szinte teste volt a szélnek. Érezte a lég domború hátát, amint kezéhez nyomakodott és elsurrant tenyere alatt mint egy láthatatlan nagymacska. Hirtelen megakadt egy dologban a keze. A valami lesodródott a puha hűvösség tetejéről, nagyot csattanva zuhant le a földre. A madár volt az...

- Az asszony azt mondta, hogy menjünk innen el. Azt akarta, hogy kertes házba költözzünk. Pedig milyen szép itt. Egy kőszirten lakunk. Panel-sziklán. Igazi sasfészek. Nem adnám ezt a kilátást a világ minden kincséért sem. Nappal olyan, mint egy óriási vadászles. Mert hát zöldövezetben lakunk. Éjjel meg ragyog az egész táj, mint a gyöngyökkel kivarrt fekete bársony. Felül a csillagok, alul a lámpák milliárdjai. Nekem senki ne mondja, hogy a talajszinten beinhalált vizelet és okádékszag egészségesebb, mint itt ez a friss hegyvidéki. Mert hát falun minden út a kocsmából vezet haza. És mind a más ablaka alatt… És az éjszakák egyetlen zaja az összevissza tántorgó részeg korhelyek gajdolása… Ilyen a tizediken nincs. Hiszek az egyetlen igazi városi legendában. Mégpedig abban , hogy olyan emberből  soha sem lesz paraszt, akinek az elődei három generációra visszamenően városi prolik voltak. A vér nem válik vízzé. Sasból nem lesz földigiliszta. Nem nézem én le a vidékieket, csak azt mondom, hogy belőlem pocsék gazda lenne. Megfulladnék egy kertes házba bezárva.

Különben is rémtörténeteket hallottam erről a témáról. Egy munkatársam elcserélte házra a lakhandit és egy hétre rá vadidegenek bemásztak az ablakán. Mindenét elvitték, ami nem volt odaszögelve. Még a félig érett gyümölcsöket is leszedték a fákról. Amikor később kutyát vett, a szomszédja megmérgezte azt, mert állítólag lopkodta a baromfit. A hab a tortán az volt, amikor valamelyik éjszaka egyszerre lovasították meg a kocsiját és a biciklijét. A rendőrség soha sem találta meg egyiket sem. Szóval a kollégának sokba került az a kertes ház. Megmondom őszintén, hiszek neki, mert megbízható, jó srác. Most mindene odavan, mert ezek után a felesége is otthagyta a gyerekekkel együtt. Ott ül egyedül az üres házban.

Valahogy én nem akarok ebbe a nyomorba leköltözni. A városi rablóknak legalább arcuk van. Azok nem tudnak csak úgy eltűnni a ködben. Mert itt minden kő beszél. Ott meg csak a süket pusztaság vesz körül.

De most abba kell hagynom, mert az asszonnyal megyünk a bankba és utána találkozónk van az ingatlanossal is…

Azt mesélik, Királygyalogfalván van egy ház, aminek a tetején mindennap órákig fenn  ücsörög a tulaj. Fura alak. Csak akkor jön le onnan, amikor eszik, iszik, szüksége van vagy dolgozni megy. A faluban mindenki úgy hívja, hogy a sas-ember. A városból jött és évek óta nem tud megbékélni a hellyel, ahova költözött. De marad, mert szereti a feleségét, aki súlyos szívbetegsége és asztmája miatt nem bírja a panelt …