b.cermidoff blogja - Az igazgyöngy

Hamar megszokássá vált már

a fémes érzés a bőr alatt.

Egy húzás csak a leolvasón,

amin a test áthaladt.

Csupán közeg vagyok már

az áthaladó jeleknek,

miket szilícium gerjeszt

és bensőmben remegnek.

Elkábított

s fertőző petéket rakott belém

egy alattomos óriáspók.

Körbefont a rusnya rém.

Szabadulnék folyton tőle,

de bűvkörébe ragad

az ördögi méregtől

megtévesztett akarat.

Időzített bombákat ölel

a parázna hús.

Csak lassan ébred a szellem,

e szunnyadó kolosszus,

hogy egy titkos érintéstől

fellázadjon végre

s kivesse az élősdiket

a külső sötétségre.

Gyom

 

Túlburjánzik

és mindent elnyom

a felsőbbrendű

darwini gyom.

Beszövi a földet

keresztbe-hosszába.

A tudatalatti sárba

gyökerezik szára.

Hormonfelhő ózonja

termel babonákat.

Ágaskodó egó alatt

domináns űr támad.

Mindent elpusztít,

mi nincs beparcellázva

az emberi agy nevű

szűk kis magházba,

trónra ültetve

a testi jelent,

mely önmaga köré

legendát teremt.

Csakhogy kiábrándítja

majd az ébredés,

ha gyomlálni kezd

egyszer a „Kertész”.

Önelemzés

 

Érintések a szíven,

jéghideg kezek.

Lehunyom a szemem

s bemerítkezek

abba, ami

ragadós nyálkájába fogad

s vég nélkül költi ki

a rémálmokat.

Koraszülött sejtés,

mely magtalan marad,

kotorász a szennyben

a tudat alatt.

Félelmek, fájdalmak,

retardált fóbiák…

Botladozok egómban,

mint egy bukott diák.

De hiába kábítanak

mákonyos képzetek,

e sötét hipnózisból

reggel Rád ébredek.