Toni11 blogja
Jakab Ödön Sűrűn hull a fák levele / Die Blätter d
Sűrűn hull a fák levele
***
Sűrűn hull a fák levele,
A föld száraz lombbal tele,
Hideg őszi szél fuvalma
Teregeti jobbra-balra.
***
Szomorú szívvel nézek szét:
Mintha az én ágyam vetnék,
S a zúgó szél altatója
Mintha csak énnekem szólna!
***
Pedig nem is volna rossz tán,
Mély álomnak szállni most rám,
S szép csendesen, ahogy éltem,
Elpihenni észrevétlen . . .
***
És hogy oda lent ne fájjon
E világból távozásom:
Nem álmodni semmi másról,
Csak mind e bús lombhullásról!
***
Jakab Ödön: 1854 -1931
***
***
Die Blätter der Bäume fallen schon
***
Die Blätter fallen von Baum taub,
der Boden ist ja voll mit Laub,
und der Herbstwind bläst sie umher,
an Boden das Laub hin und her.
***
Trist ist mein Herz ‘d könnte wetten:
Als würde man für mich betten,
das Schlaflied des tosenden Winds,
die größte Freude jedes Kinds!
***
Dabei wäre gar nicht so schlimm,
zu fühlen, dass ich in Traum schwimm,
und so ruhig, wie ich lebte,
in dem Traum weiter schwebte.
***
‘d, dass dort unten gar nicht weh tut,
das weggehen, tut mir so gut:
von Anderem nicht mehr träumen,
nur den Laubfall, nicht versäumen!
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Boroscnyai Kamilla: Egy ismeretlen vers / Ein unbe
Egy ismeretlen vers Pelelakból
***
Szereplők:
***
Herman Ottó, tudós;
Tompa Mihály, költő,
Borosnyay Kamilla, titkos poetessza
***
Herman Ottó:
****
Itt ülünk a Pelelakban,
dödölével úgy jóllaktam,
hogy recseg a szék alattam.
Örülök, hogy kis lakomba
tiszteletét tette Tompa,
Isten hozott drága Miska,
ilyen nagy tisztesség ritka.
Holnap fölmászunk a hegyre,
úgy lehet, hogy nem is egyre,
tetejüknél nem feljebbre.
Amíg mi járjuk a Bükköt,
nejem addig itthon ügyköd’,
főz nekünk jó halpaprikást,
vagy amit kérsz, akármi mást.
***
Borosnyay Kamilla:
***
Főzök persze, uram Ottó,
Nem lesz hasfájásod attó’,
olyan biztos ez, mint az öt tó.
Főzök fiastyúkhúslevest,
békalencse-főzeléket,
de kizárólag csak néked.
Herman Ottó:
Lásd Miskám, ez ilyen asszony,
de téged ez ne aggasszon,
mindjárt a füstre akasztom,
csak szája nagy, hát járatja,
nem tapasztotta be apja.
***
Tompa Mihály:
***
Sándor írt nekem levelet,
üdvözletét küldi neked,
Jankó barátunk most beteg,
Toldi megbetegítette,
minden erejét kivette.
ily veszélyes a poézis,
e kórban szenvedek én is.
***
Herman Ottó:
***
Megvirradt már, gyerünk, Miskám,
már felhúztam a harisnyám.
Igyunk meg egy kupicával,
finom massai kisüsti,
egy kortyocska még nem üt ki,
csak felpezsdíti a vérünk,
így hamarabb odaérünk.
Miska komám, hegyezd füled,
mit súg neked Lillafüred.
Egyszer Gyulai is járt itt,
még őrzöm elmeszikráit,
tévhitének adott hangot,
búgatta a vadgalambot
egy itt ihletődött versben,
rápirítottam én nyersen.
***
Tompa Mihály:
***
De jó ez a friss levegő,
amit ránk lehel az erdő,
verset tudnék írni erről,
és meg is írom, annyi szent,
ár annyi tervem füstbement,
nagyon megihletett a csend,
a Szinva patak csobogása,
falevelek susogása,
madarak vidám füttye és
a dörgő hangú vízesés
valójában egy költemény.
A sziklán megpihen a fény,
e szalmasárga tünemény.
***
Herman Ottó:
***
No mit főztél, drága lelkem,
hogy a gyomrunk lelkendezzen?
***
Borosnyay Kamilla:
***
Kotyvasztottam én egy verset,
hogy elkápráztassam kendet, íme:
***
LILLAFÜRED
***
A szikláról vízesés szakálla csüng,
alatta riadt kis patak
szalad a völgynek kövekbe botolva,
a fák közt áttűz a nap.
Még érintetlen a nyár,
a pletykázó levelek zöldje ép.
A rigó, mint olvadt aranyat
csurrantja el énekét.
Hűvös az erdő, akár a pince,
csöndje tiszta, mint a bor.
Indulnék, de picit még maraszt
utánam nyúlva egy vadrózsa-bokor.
***
Herman Ottó:
***
Kamillám, hisz’ ez gyönyörű!,
hites múzsa ihlette mű.
Tompa Mihály:
Sajnálom, hogy nem én írtam,
csak egy feleség-asszonka,
aki biztosan boszorka,
különben ilyent hogy írna.
A nyelvet biztosan bírja,
a versébe magát írja,
de sorai hozzánk szólnak,
hitele van minden szónak,
üzenet az utókornak.
Köszönöm, hogy itt lakhattam
egy hétig a Pelelakban!
***
Borosnyai Kamilla: 1856 – 1916
***
***
Ein unbekanntes Gedicht aus Pelelak
***
Mitwirkende:
***
Otto Herman, Wissenschaftler;
Mihály Tompa, Dichter,
Borosnyay Kamilla, heimliche Dichterin
***
Otto Hermann:
***
Hier sitzen wir in Pelelak,
von den Nudeln bin ich so satt,
dass der Stuhl jetzt unter mir knarrt.
Ich bin froh, das in meinem Heim
und hier Tompa fühl dich daheim,
Willkommen sei ‘d lass es gelten
Solch ein Anstand ist sehr selten.
Morgen besteigen wir den Berg
und dieser Berg ist gar kein Zwerg
bis zur Spitze, sei es vermerkt.
Während wir durch den Wald gehen,
bis dahin, kocht meine Frau eben,
einen guten Fisch Paprikas,
oder etwas für den Anlass.
***
Borosnyay Kamilla:
***
Koche ich, Herr Otto, eben
du wirst kein Bauchschmerz erleben,
es ist sicher wie die fünf Seen.
Koch dir eine Hühnersuppe,
und Wasserlinsen mit Sauce,
nur für euch zwei, meine Puppe.
***
Otto Hermann:
***
Schau, Miska, das ist meine Frau,
kein’ Angst, sie ist ja nicht so rau
Sie ist ja so zahm, wie ein Pfau.
Hat nur eine große Klappe,
die Erziehung gar nicht klappte.
***
Mihály Tompa:
***
Sándor hat mir Brief geschrieben,
mit dem Gruß hat übertrieben,
unser Jankó ist krank eben.
Toldi hat ihn so krankgemacht,
er wegnahm seine ganze Kraft.
Poesie ist ja so gefährlich,
leide selbst darunter täglich.
***
Otto Hermann:
***
Es dämmert schon, komm jetzt Miska.
die Strümpfe habe schon beide dra’.
Lass uns einen Schnaps schnell trinken
ein köstlichen selbstgemachte,
ein Trünkchen was ich sehrt achte,
weckt unser Blut aus dem Schlaf auf,
das hinkommen ohne Leerlauf.
Miska lieber, hör mal jetzt zu,
was Lillafüred sagt dir dazu?
Einmal hat sich Gyulai verirrt,
und sein Geist war total verwirrt,
äußerte sein Missverständnis,
gurrte wie Taube im Wildnis
mit einem Lied hab getröstet,
uns dazu ihn roh geröstet.
***
Mihály Tompa:
***
So gut ist diese frische Luft,
was der Wald uns ausatmen tut,
ein Lied mit vollem Blütenduft
und ich schreibe, es ist heilig
Zukunftspläne sind nicht eilig,
die Stille hat mich vereidigt,
das Szinva Bach plätschert weiter,
die Blätter Rascheln froh ‘d heiter,
so fröhlich sing der Nachtigall
bei dem tosenden Wasserfall,
eigentlich ist es ein Gedicht.
Liegt ruhig auf dem Felsenlicht,
dieses strohgelbe Symptom dicht.
***
Otto Hermann:
***
Mein Schatz, was hat heute vollbracht
was den Magen schwärmerisch macht?
***
Borosnyay Kamilla:
***
Ich hab’ ein Gedicht ausgeheckt,
dich zu staunen, hier ist das Werk:
***
LILLAFÜRED
***
Der Bart eines Wasserfalls hängt vom Felsen,
drunter plätschert ein kleiner Bach
rennt in das Tal ‘d stolpert über den Steinen,
die Sonne scheint durch das Baumdach.
Der Sommer noch unberührt,
dass Grün der Klatschblätter ist noch intakt.
Die Drossel als geschmolzenes Gold
Verteilt seinen Gesang im Wald.
Der Wald ist so kühl, wie auch der Keller,
sein Stille ist klar wie der Wein.
Ich wollte weg, doch etwas hebt mich,
ein wilder Rosenstrauch lässt mich nicht allein.
***
Otto Hermann:
***
Kamille Schatz, ist wunderschön!
ein inspiriertes Werk, bitteschön.
***
Mihály Tompa:
***
Tut mir leid, dass nicht selber schrieb
deine Frau ist ein Edelstein
die muss eine wahre Hexe sein,
oder ein wahrer Edelstein.
Sprachlich ist sie zu beneiden,
ein Gedicht über selbst zu schreiben,
doch ihre Zeilen sprechen an uns,
jedes Wort ist ja wahre Kunst,
und dass Botschaft an der Zukunft.
Danke, das eine Woche als Gast,
wohnen dürfte in Pelelak!
***
Kamilla von Borosnyai: 1856 - 1916
Majthényi György: Álomvárás / Traumwarte
Álomvárás
***
Úgy várlak, mint az álmos kis gyerek
A végét várja bús tündérmeséknek.
Az álom keze már szemén remeg
S a szivében kis álomtüzek égnek.
***
Az élet messze ködbe tűnt hajó
És harsonáit halk szelek csitítják —
A mese végén szívünkben lakó
Tündérkezek építik álmunk hídját.
***
E hídról nézem tűnő életem,
Mely megnőtt már a bús mese végéig;
Alomhabok locsolják szüntelen
Míg új napoknak iszsza fénykévéit.
***
E hídról várom, jössz-e már felém?
Ó, jöjj — már messze ködben a hajó,
És életemnek hűvös, vén delén
E gyermekálom áldó s altató.
***
Majthényi György: 1885 – 1942 Nagybecskerek
***
***
Traumwarten
***
Ich warte auf dich wie ein schläfriges Kind
auf das Ende ein trauriges Märchen.
Die Hand des Traumes zittert schon in Augen lind
‘d kleine Traumfeuer brennen im Herzchen.
***
Das Leben ist im Nebel verschwundene Schiff
‘d die Fanfaren werden von Brisen gedämpft –
am Ende des Märchens ist ein großes Riff
und die Feen haben das Schiff umgelenkt.
***
Von der Brücke schaue ich auf mein Leben,
was bis Ende des Märchens gewachsen;
Traumschäume unaufhörlich lustlos schweben,
bis das Licht der neue Tag erwachen.
***
Von dieser Brücke warte, ob du zu mir kommst,
oh, komm – das Schiff ist schon weit im Nebel,
hier auf mein Lebensende warte umsonst,
wo das Traumwarten auch das Gehirn benebelt.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Márkus József Merre száll / Wohin fliegt es
Merre száll a . . .
***
Merre száll a sóhajtásunk,
Senki azt ne tudja,
Leselgő szem ki ne lessé,
Merre vagyon útja.
***
Szerelmünknek édes titkát,
Csillagos éj fedje,
Dalos madár ne dalolja,
Patak ne csevegje.
***
Ne tudja azt senki, senki,
Egyedül mi ketten,
S mi is oh, csak félig ébren,
Félig, — önfeledten.
***
Márkus József: 1854 – 1911
***
***
Wohin fliegt es . . .
***
Wohin fliegt halt unser Seufzer
niemand soll es wissen,
und das Auge soll nicht lauern,
hinter den Narzissen.
***
Das Geheimnis von der Liebe,
weiss nur die Sternennacht,
der Singvogel soll nicht singen,
was, das Bach, nachts bewacht.
***
Niemand soll es je erfahren
ganz allein wir beide,
und wir auch, oh, nur noch halb wach,
die Hälfte – teilweise.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Nem tanultam meg soha
Nem tanultam meg soha
***
Nem tanultam meg soha
„elégedetten” nevetni,
csillogó szemekkel
az első sorban lenni,
boldogan élvezni, hogy
mindenki engem néz,
ahol egyesek mosolya
úgy ragad mint a méz.
***
Öntelten nevetve,
a dobogón állni,
míg kapom az érmet
mosolyogva várni,
ragyogó szemekkel
boldog győztes lenni
és a barátokat
ott észre sem venni.
***
Helyem az életben
utolsó sorban volt,
mire megérkeztem
már becsukott a bolt,
mindig valakinek
árnyékában álltam,
én az első helyre
soha nem is vártam.
***
Nem tanultam meg soha
érdekből hazudni,
hogy előbbre jussak
a másikat taposni,
ha valaki igazságtalan
kinyitom a számat,
és ilyenkor az sokszor
emlegeti anyámat.
***
Egy ilyen embernek
magányos az élte,
akinek a szája
nem hallgat az észre,
egy ilyen embernek
kevés a barátja,
rongyos az élete, mint
egy koldus kabátja.
***
Ronygyos kabátban is
tudsz te boldog lenni,
a legfontosabb az,
hogy legyen mit enni,
és ha egy szép napon
fejed is lekókad,
már az sem érdekel,
mit mondanak rólad.
***
Mucsi Antal-Tóni 2011 Február 22