Szentessy Gyula: Nem az idők / Nicht die Zeit

 

Nem az idők

 

Nem az idők méhe meddő,

Nem a század vére lomha,

– Minket forgat vad futása

Öntudatlan félálomba.

Míg felettünk összecsapnak

Hihetetlen fényes eszmék,

Csak siratjuk, mint a gyermek,

A nyugalmas álmok vesztét!

 

Érzi, tudja minden ember:

Forr valami lenn alattunk,

Lángja felcsap itt is, ott is,

Minek még nevet sem adtunk.

Régi, rozsdás láncok hullnak,

Mik a lelket nyűgben tartják,

S várjuk félve, várjuk titkon

A jövendő szörnyű harcát.

 

Mint a sivatagban járók

Kutatnak a láthatáron,

– Hátha újra jönne, aki

Áttörne a vak homályo

Aki újra megváltaná

Bűneit az árva földnek,

Aki eljön és letörli

Könnyeit a szenvedőknek…

 

Szentessy Gyula? 1870 – 1905

 

Nicht die Zeit

 

Nicht die Zeitbiene unfruchtbar,

nicht das Säkulum Blut ist träg –

Sein wilder Lauf verwandelt uns,

in den seelischen Halbschlaf schräg.

Während sie über uns hudeln

unglaubliche gute Ideen,

wir weinen einfach wie ein Kind

Verlust von geträumten Leben!

 

Jeder spürt es, ‘d weiss es jeder:

Unter uns brodelt etwas aus,

die Feuer flämm hier und da auf,

ein namenloser Sanddornstrauch.

Alte, rostige Ketten fallen,

was die Seele gebremst halten

wir warten ängstlich voller Angst,

die schrecklichen Kämpfe spalten.

 

Wie die, die durch Wüste gehen

sie suchen nach dem Horizont,

dass endlich jemand wiederkommt,

durchbricht die blinden Dunkel prompt.

Wer uns auch erlösen würde

von Sünden des Waisenlandes,

wer kommt und auch wer wischte ab

Tränen des leidenden Mannes.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni