Toni11 blogja

Toni11•  2022. június 1. 07:46

Csokonai Vitéz Mihály: Egy Sirhalom felett / Über

 

Egy Sirhalom felett.

 

Úgy tűntek el a' rózsa szín

Napok élted víg tavaszínn

Melly rád kedvet öntözött.

 

Mint az illatozó gyep kék

Violájival a' Lepkék

A' Himes rétek között.

 

Úgy tűnik el a' sir setét

Éjjé, ha szent végezetét

Mennydörgi le Istenünk.

 

Csokonai Vitéz Mihály 1773 – 1805

 

Über ein Grabmal.

 

So verschwanden die Rose-Tage

im Lenz deiner Lebenslage,

welche an dir Lust begoss.

 

Wie an den duftenden Rasen

mit blaue Violen, die Falter

an bunten Wiesen im Schloss.

 

So verschwand das Grab in dunkle Nacht,

wenn das heilige Schicksal verstand,

was unser Gott herunter donnert.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2022. május 31. 06:43

Szombati-Szabó István: Este van / Es ist Abend

Este van

 

Most lelkem: a nagy gond-madár

Már bú-fészkén elül.

Csillag-szitából fényt szitál

Az ég szünetlenűl.

Kinyílnak mind az estikék

S a hold-sarló fent, esti-kék

Nagy égi réten csillagot,

Csillag-sarjút kaszál.

A fák közt esti hírvivő:

A fénybogárka száll.

 

Fent égi-dáridóra megy

Egy víg felleg-legény.

Friss csillag-bokrétát visel

Begyűrött süvegén.

Amott egy fordúló-közön

Rábukkan s jójszakát köszön

Mosolygó képpel rá a hold,

A vén, irigy kaján,

Útján dúdolva bandukol

És tűnődik baján.

 

S én nem tudom, hogy: élni szép,

Vagy halni volna jó?

S várom: mikor jön értem el

A hold-arany hajó,

Ki égi kék tón, szép vizen

Csillag-futárral elviszen  .  .

Csak tudnám bár, hogy: élni  szebb,

Vagy halni volna jobb?

S ne várnám többé, hogy kiköt,

Az éji csolnakot.

 

Szemem hallgatja csillagok

Halk, surranó neszét.

Orcámon érzem hitvesem

Cirógató kezét.

Szivével kérdez: mit keressz ?

Szivem felel rá: csak szeress!

S  kezdődik csendben suttogó,

Mosolygós csók-beszéd.. .

De szép az este, Istenem

S az élet is de szép.

 

Szombati-Szabó István 1888 – 1934

 

Es ist Abend

 

Die Seele, mein Sorgenvogel

sitzt schon vor dem Trauernest.

Aus dem Sternsieb siebt es das Licht

ununterbrochen fest.

Die Nachtviolen sind alle blau

und die Mondsichel ist es auch.

An grossen himmlischen Wiesen

eines Sternes gemäht.

Abendbote bei den Bäumen:

ein Glühkäfer gefegt.

 

Er geht auf die Himmel sause,

der Jungwolken-Taube.

Er trägt einen frischen Sternstrauss

an faltige Haube.

Dahin in einem Kreisverkehr

und einer guten Nacht wünscht er

dem lächelnden blassen Halbmond,

das uralte Böse,

es geht brummend auf seinem Weg.

'd denkt an seine Nöte.

 

Und ich weiss es nicht: schön Leben

oder lieber Abtritt?

‘d ich warte: Wann kommt es für mich

den Mond goldene Schiff,

der auf der himmlisch blauen See,

mit dem Sternkuriers Schlittenfee.

Wenn ich nur wüsste: schön leben

oder besser sterben?

 

Meine Augen lauschen den Sternen

ruhig wellenden Lärm.

‘d spüre die zarten Hände meinen

Schatz an Gesicht so gern.

Sie fragt mit dem Herz: Was suchst du?

Mein Herz sagt: Mich stört dein Dessous!

‘d beginnt schweigend zu flüstern, dass

der lächelnde Kuss brauch,

doch der Abend ist schön, mein Gott

und das Leben jetzt auch.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2022. május 30. 07:45

Bajza József: Egy anya keserve / Die Verbitterung

 

Egy anya keserve

 

Alszol csendes árny alatt,

Kisded gyermekem,

S nincs e földnek hajnala,

Mely felkölt nekem.

 

Téged egy rövid tavasz

Leble ringatott,

Látál csak kies nyarat,

Őszi bájnapot.

 

Míg a tél elhozhatá

Gyász fuvalmait,

Sír ölében álmodod

Égi álmaid.

 

Vissza hasztalan sohajt

Dúló bánatom,

Hasztalan kiáltja szóm:

Kelj fel magzatom!

 

Halmodon hullat szemem

Zápor könnyeket,

S könny és síralom nem ad

Néked életet.

 

Ah nem ismer oly anya

Mély szívbánatot,

Aki még nem sírata

Megholt magzatot.

 

Akinek virágait

Sors nem tépte le,

Szép jövendőt, szép reményt

Táplál kebele.

 

Nékem nincs vigasztalás

E nagy ég alatt,

Messze túl az életen

Egy remény maradt.

 

Hogy viradni mennybe’ fog,

Mely felkölt nekem,

Üdvezűlet hajnala,

Drága gyermekem!

 

Bajza József 1804-1858

 

Die Verbitterung einer Mutter

 

Du schläfst in stillen Schatten,

mein liebes Kleinkind,

es gibt kein Tagesanbruch,

der mir erweckt Dich g'schwind.

 

Dich hat ein kurzer Frühling

im Leben gewiegt,

'd, sahst nur ein öder Sommer,

ein Tag des Herbstkriegs.

 

Bis der Winter gebracht hat

der Wind von Trauer,

Du träumst im Schoß des Grabes

und träumst süßsauer.

 

Zurück seufzen ist zwecklos,

meine Trauer tobt,

meine Stimme schreit nutzlos:

Mein Fötus ist tot!

 

Aus meinen Augen rieseln

schauernde Tränen,

Tränen und Weinen geben

dir keinen Leben.

 

Ach, keine Mutter kenn es

den tiefen Herzschmerz,

wer noch nicht beklagt hat, dass

Tod des Fötus Herz.

7

Wessen Blumen des Schicksals

noch kein Bleiwüste,

gute Zukunft und Hoffnung

nährt ihre Brüste.

 

Ich habe keinen Trost mehr

unter dem grossen Himmel,

weit über das Leben bleibt

ein Hoffnungsschimmer.

 

Dass noch im Himmel aufsteht,

was mich noch erweckt,

das heilige Dämmerung

von meines Kinds weckt!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2022. május 29. 06:13

Bodenstedt: Nicht alle Frauen sind Engel / A nők s

 

A nők sem mindannyian angyalok

 

A nők sem mindannyian angyalok

(Sok férfi is csak bután andalog!)

s e nőket az értelemre szólítani

egy bölcs sem tudná megvalósítani:

Inkább hallgatnak az édes dumára

mint a józanész értelmes szavára.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Nicht alle Frauen sind Engel

 

Nicht alle Frauen sind Engel

(Haben Männer doch auch ihre Mängel!);

Und solche Frauen durch Vernunft zu zwingen

Wird nicht dem Weisesten gelingen:

Sie lassen lieber schmeichelnd sich betören,

Als auf die Stimme der Vernunft zu hören.

 

Friedrich Martin von Bodenstedt 1819 - 1892

Toni11•  2022. május 28. 06:14

Pap József: Bús szonett / Trauriges Sonett

 

Bús szonett

 

Már felnyúlnék az élet aranyához

hajszolt magam, aki eddig elárvult,

buja szemmel a csillagokra bámult

s nem közeledett máshoz, sem magához.

 

Becéz a nap, a sorsom már nem átkoz
most kráteröble forrongón kitárult,

égnek zúdítja mélye kincsét s ámult
lélekkel térek meg egy kis leányhoz.

 

De a halál él: belemar karunkba
láz surran be bíborló álmainkba

míg kapu-nyitói tékozlunk erőt.

 
Mire meglátnám már a delelöt:

vad csordamódra dübörög a munka

és ott tipor el a kapu előtt.

 

Pap József 1896 – 1946

 

Trauriges Sonett

 

Ich würde schon nach dem Gold des Lebens greifen

das gejagte ich, der schon lang ist Waisenkind,

starrte an die Sterne, mit den Augen geschwind

näherte sich keinem, er wollte sich selbst bleiben.

 

Die Sonne schmeichelt und mein Schicksal ist kein Fluch mehr

jetzt brach der Krater Busen heiss und sehr weit auf,

stösst seinen tiefen Schatz in den Himmel und staunt

ich wollte zu einem kleinen Mädchen ‘d Wiederkehr.

 

Aber der Tod lebt: beisst in unsere Arme,

Fieber schleicht sich in unsere schönen Träume

während wir als Türöffner die Kraft verschwenden.

 

Bis wir die Mittagspause endlich erkennen

die Arbeit rumpelt wie wilde Herdenarmee.

‘d vor das Tor tötet uns an der Final rennen.

 

Fordította:Mucsi Antal-Tóni

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom