Toni11 blogja

Vers
Toni11•  2020. február 29. 08:48

Jókai Mór: Igen sok magyar úr emlékkönyvébe / In d

Igen sok magyar úr emlékkönyvébe

1

Ültem rakott asztalodnál,

Borod igen jó vala;

Hogy pinczéd legjobb rendben van:

Meggyőződtem általa.

2

Utaztam a szekereden,

Megnéztem az aklodat;

Gyönyörű szép a ménesed,

Van sok telivér lovad.

3

Dohányod jó, - pipatartód

Valóságos múzeum;

Az ember nem is sejtene

Ennyi műkincset falun.

4

Feleséged, leányaid

Zongoráznak gyönyörűn,

Fegyvertárad kincseinek

Az ember szíve örül.

5

Ekéd, szántóvető géped

A korral szépen halad,

Minden sportsman kifogásán

Túl van kopód, agarad.

6

Angolkerted, üvegházad

Növényzete ezernyi;

De könyvtárt az egész háznál

Nem bírtam felfedezni.

***

Írta: Jókai Mór 1860

***

***

In das Poesiealbum vieler ungarischer Herren

1

Saß an deinem gedeckten Tisch,

dein Wein war eben sehr gut;

dass, die Keller bestens bestückt,

überzeugte mich absolut.

2

Bin mit deinem Wagen gefahren,

ich sah deine Ställe an;

dein Gestüt ist wunderschön, die

sind Vollblutpferde, ein Wahn.

3

Dein Tabak ist gut, – die Pfeifen

ist ein wahrer Schatzfundort;

man würde nicht einmal ahnen

so viele Schätze im Dorf.

4

Deine Frau und Deine Töchter

die spielen beides Klavier,

und an Deiner Gewehrsammlung

weint ein Waffennarr Herz schier.

5

Pflug und deine Pflugmaschine

es passt gut zur Gegenwart,

beim Ausreden eines Sportlers

deine Hunde sind apart.

6

Englisch Garten, dein Gewächshaus

mit Tausenden von Kräutern;

doch eine Bibliothek im Haus

konnte leider nicht finden.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2020. február 28. 13:14

Inczédi László: Ha majd / Wenn dann


Ha majd....    

***

Ha  majd  elsorvadott  szivemből 

A dal  forrása  kiapad, 

Ha  édes hangra  már  nem  zendül 

Ajkam  se kéj, se kin  alatt;

Nem hat  meg a  tavasz  varázsa, 

Mosolygó  kert,  mező, liget,

Az ősznek  méla  hervadása 

Meg nem indítja  könyemet; 

Ha  a pacsirta  énekére 

Szivem  már  visszhangot  nem  ád, 

Ha  a nyár  csöndes,  holdas  éje 

Ábránddal  többé  nem  fon  át; 

A lány  hozhatja  már  szerelmét, 

Ajkán  hiába  ég a  csók. 

Hevemből  nincs  meg,  csak  az  emlék, 

Hogy  foltozgassa  a  valót;

Ha  a  szabadság  égi képe

Nem költi  lángra  lelkemet, 

A riadó  szilaj  zenéje 

Nyomot  se hagy  elmém  felett,

Ha  nemzet,  haza,  jog, igazság,

Úgy tetszik,  csak  hiú  nevek, 

Nem  értem  milliók  panaszát, 

A némán  hulló  könyeket; 

Ha  nem  tudom  hőn  átölelni 

Mind, a mi  szép, nagy  és nemes,

Nem  birom  igazán  gyűlölni, 

Mi gyűlöletre  érdemes;

Az  eszmék  fényes  lobogóját 

Ha  többé  nem  követhetem, 

Ábrándtalan  sivár  valóság,

Tengődés  egész  életem:

Akkor  többé  a temetőre,

Barátaim,  ne  várjatok, 

Kinek  nincs hite,  álma,  könyje, 

Bár  idefenn jár,  rég  halott. 

***

Írta: Inczédi László 1855 – 1902

***

***

Wenn dann ....

***

Wenn aus meinem serbelnden Herzen

die Quelle des Liedes versiegt,

und mein Mund auf die süßen schmerzen

noch mit Lust, und Leid reagiert;

Die Magie des Frühlings lass mich kalt,

auch das Verwelken des Herbstes,

das Lächeln des Gartens, das Feld ‘d Park,

bedeuten für mich nichts Ernstes;

wenn auf den Gesang der Lerche halt

gibt von dem Herz kein Echo mehr,

wenn des Sommers ruhige Mondnacht

verwebt sich nicht mehr mit Traummeer;

das Mädchen kann, dass Liebste bringen,

der Kuss auf den Mund brennt zwecklos.

Die Wucht ist nicht mehr, nur das Ringen

die Wahrheit zu flicken ist nutzlos;

Wenn mal der Freiheit dem Himmelsbild

die Seele nicht zu flimmern bringt,

das Alarm der lodernden Musik

lässt keine Spuren in Gehirn.

Wenn Nation, Heimat, Gesetz, Wahrheit,

scheint es so, wie eitle Namen,

verstehe nicht die Klagen zurzeit,

von denen, die Tränen weinen.

Wenn das heiß nicht umarmen lassen

dass, was schön, groß und edel ist,

kann das auch nicht wirklich hassen, was

wert wäre, zu hassen wie der Frist;

die helle Fahne der Ideen, wenn

ich es nicht mehr verfolgen kann,

Fantasieloses, öde Apsiden,

vegetiere ich lebenslang:

Da zu mir in Friedhof zu gehen,

meine Freunde, wartet ihr nicht,

wer keine Träume, Träne, Glauben,

hat, wenn auch hier ist, lebt er nicht.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Pénzes István, volt iskolatársam festményével...

Toni11•  2020. február 27. 13:45

Vargha Gyula: Nyári hajnal a pusztán / Sommerdämme


Nyári hajnal a pusztán

***

Az ég legalján szürke fátyol,

Fenn ritkás szőke fellegek;

Ébreszti már az ébredő nap

Az éjben szunnyadó eget.

***

Világosodni kezd a föld is;

De a távolban elvesző

Nagy sík határnak hangja nincsen,

Hallgat a harmatos mező.

***

Az élet alszik még a pusztán,

Szellő se leng, fűszál se hajlik,

De füst kanyarg amott keletre,

S cséplőgép mormolása hallik.

***

Nagy asztag áll a sík mezőben,

Mint önmagának kékes árnya;

Az asztag ormáról serényen

Két árnyalak a kévét hányja. 

***

Írta: Vargha Gyula 1853 – 1929

***

***

Sommerdämmerung auf der Puszta

***

Am Rand des Himmels, grauer Schleier,

helle Wanderwolken wimmeln;

die aufgehende Sonne weckt, den

noch im Nacht schlummernden Himmel.

***

Auf die Erde wird es langsam hell,

doch, in der Ferne verschwundene

große flache Rain hat kein Laut,

still ist, das Tau bedeckte Wiese.

***

Das Leben schläft noch in der Puszta,

keine Brise, kein Gras bewegt sich,

doch ein Rauch steigt auf, weit im Osten,

dort, wo eine Dreschmaschine drischt.

***

Es gibt einen großen Schochen im Feld,

wie ein blauer Schatten für sich selber;

an der Frist der Schochen fleißig

zwei Mann wirft die Garben in Drescher.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2020. február 26. 12:34

Vargha Gyula: Költöző lelkek / Umziehende Seelen


Költöző lelkek

***

Kik rég előre mentetek,

Apám, anyám, s ti jó barátok,

Szárnyam suhog, már fönn lebeg,

De hol találhatok reátok?

***

A lelkek, mint a vadludak,

Foltokban úsznak egyre délnek.

Vágy hajtja, vonja szárnyukat,

Szebb, boldogabb hazát remélnek.

***

Én, idegen folt vándora,

Szeretnék hirtelen kiválni,

Repülni, mint a gondolat,

S szeretteimre rátalálni.

***

De hátha csal a sejtelem

Ők régesrégen célhoz értek?

S jajgatva hasztalan szelem

Magamban a zord szürke léget?

***

A néma hómezők felett

Egyszer csak összecsuklik szárnyam,

S az álmodott fény-hon helyett

Ott vár a vég a ködvilágban?

***

Írta: Vargha Gyula 1852 – 1929

***

***

Umziehende Seelen

***

Ihr, die vor uns gegangen seid

Vater, Mutter ‘d ihr gute Freunde,

mein Flügel schwingt, es schwebt schon weit,

sagt, wo kann ich euch finden, Leute?

***

Die Seelen, so wie Wildgänse,

in Flecken ziehen die nach Süden.

Hoffen an schönen Nistplätze,

der Drang treibt sie, und zieht den Flügel.

***

Ich, Wanderer des fremden Flecks,

möchte so gern plötzlich ausscheren,

wie die Gedanken ohne Zweck,

zu meinen liebsten zurückkehren.

**

Doch vielleicht ist der Vorahnung falsch

sie haben schon das Ziel erreicht?

Wehklagend fliege über Hals

in der Luft des Todes bereit?

***

Über den stillen Schneefeldern

jäh klappen die Flügel zusammen,

und statt von den Heimatnestern

war das Ende den Lebensflammen?

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2020. február 23. 09:05

Vargha Gyula: Tavaszi tócsák / Frühlingspfützen

 

Tavaszi tócsák

1

Szeretem, ha kikelet nyíltán

Vizektől csillan meg a rétség;

Szeretem a tavaszi tócsák

Csodálatos mély tükrözését.

2

Szeretem az útszéli árkot,

Ha megtelik vízzel színültig,

S tükrében a fakadó fűzfák

Zilált rajzának árnya fürdik.

3

Fejét ezernyi zsenge fűszál

Kíváncsian kidugja körben;

A vízre hajló asszu nád is

Megéled a varázs-tükörben.

4

Sötétebb lenn egy árnyalattal,

S mélyebb a mennybolt tiszta kékje .. .

Hát amikor felhők tolongnak

Fent és alant a nyájas égre!

5

Fenn a magasban tán csak áldott,

Esőt ígérő felleg úszik;

De lenn, a vízben, füstokádó

Sárkány gomolygó teste kúszik.

6

S míg fenn, az ég tavaszi kékjén,

A barna szárnyú felleg átszáll,

Remegni kezd a víztükörben

A fű, a fűz s a gyenge nádszál.

***

Írta: Vargha Gyula 1853 – 1929

***

***

Frühlingspfützen

1

Ich hab‘ es gern, wenn Anfangs Frühling

die, von Wassern, schimmernden Wiesen;

ich hab‘ es gern, wenn die Frühlingspfützen

so schön und wunderbar tief spiegeln.

2

Ich hab’ es gern, wenn Straßengraben,

bis zum Rand, mit Wasser sich füllen,

d, wenn im Spiegelbilder des Wassers,

die wirre Weidenbilder knüllen.

3

Tausende von zarten Grashalmen

den Kopf neugierig herausstrecken;

d auch an das Wasser-neigende Schilf

auflebt, in diesen Zauberbecken.

4

Ein Hauch dunkler ist in der Tiefe,

tiefer ist als das Blau des Himmels …

und halt, bei dem Wolken Gedränge

drunter ‘d drüben dem blauen Himmel!

5

Und dort oben vielleicht nur, eine

Regen versprechende Wolke zieht,

doch im Wasser ein Bauch-spuckende

große Körper eines Drachen wiegt.

6

d bis dort am Frühlings blaue Himmel,

d‘ Braun-flügelige Wolke durchzieht,

fängt an, im Wasserspiegel zu zittern

das Gras, die Weide ‘d das dünne Schilf.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom