Toni11 blogja

Akácok

***

Van köztünk, kit a fenyők hívnak,

Van olyan, kit jegenye vár,

Vannak, kik minden kínt elbírnak

És mégis, égő könnyet sírnak

Ha virág nyit egy almafán ...

***

Van köztünk, aki újra kezdte

Kiégett, feldúlt életét

És a tegnapot eltemetve

Magas kőfallal kerítette

Feledni vágyó új szivét.

***

A kőfal állt, — elmúltak évek

 Amíg egy nyári éjszakán

Egy kósza szellő arra tévedt,

Akác-illata lett az éjnek

S úgy dőlt a fal, mint a kártyavár.

***

Mert az akácfák elkísértek

Amikor minden elmaradt

A hegyre föl utánunk néztek

És lent a völgyben utolértek

Hogy még valamit mondjanak .

***

Csak annyit, hogy ők nem búcsúznak,

Mert amíg élünk, van remény

Akácok másutt is virulnak

És lesznek köztünk, kik tanulnak

Az akácfa történetén. ...

* * *

Kétszáz éve, hogy gyalogszerrel

Elindult egy magyar diák

Merre a nap száll, üres zsebbel

Tanulni vágyó, szomjas szívvel

Rótta az országút porát

***

Mindent meg jegyzett, amit látott

S minden nap látott uj csodát

Bejárt műhelyt és gazdaságot,

Tanulva épített egy álmot

Tessedik Sámuel diák.

***

Mint gyermek, ki anyjának szánja

A rét legszebb virágait

Úgy nézett minden újításra.

Hogy a nép, ki öt visszavárja

Enyhítse véle gondjait.

***

Erlangen, Jéna, Berlin, Halle

A diákból papot nevelt

Messze ismert volt tudós híre

 Az aranykapu nyílt előtte

Tessedik mégis hazament.

***

Hogy építsen egy uj világot

Hol ismeretlen a nyomor

Isten szolgája nekilátott

Ásott, kapált és talicskázott

A sziktől átkos parlagon.

 11

És szállt a hír: — “Csodák történnek

A szarvasi parókián

A pap hernyói selymet szőnek

Fűmagot vetett legelőnek

 És körte nőtt az almafán!

***

Darazsai ládákban laknak,

A kamrája mézzel tele

A pap földjén kétszer aratnak

A gyermekei gyapjút fonnak

És sajtot hord a szekere!”—

***

Így harcolt ő az ínség ellen

Nagy tudással kis őrhelyén

És követték őt egyre többen

Jutalmuk zöldült a kertekben

A munka, s jólét szigetén.

***

Uj kőtemplomot építettek

És emeletes palotát.

Nem maguknak; — a Jövendőnek!

A világon a legelsőnek

Gazdasági szakiskolát.

***

Tessedik magához hivatja

Külföldi tudós társait
Latin mondókát elhajítva

Szabadban, munkával tanítja

Rongyos jobbágyok fiait.

***
De hátra van még egy csatája:
Termővé tenni a sziket

Tizennégy módon  is próbálja,
Éveket áldoz; mindhiába

A szik nem terem életet.

***
Történt, hogy pár diák a kertben

Gabonavermet égetett,
Míg a tűz égett őrizetlen

Fű, virág, bokor széles körben

Izzó, parázsló máglya lett.

***
Egy napon, már a tavasz ébredt

Tessedik ismét arra járt

S ahol az üszkös folt sötétlett

A halálból feltört az élet

Egy apró zöld hajtást talált.

***
Közel hajolt, hogy jobban lássa

Azt a furcsa kis zöld csodát:
A disz-parkok kényes virága,
A méhek “Robinia”-fája

Túlélt tüzet s a tél fagyát!

***
Úgy hozták be Amerikából

A krumpli és dohány után

Díszfa, melyet mindenki ápol

S nem hitték a Robíniáról

Hogy egyszer itt otthont talál.

***
—“Mennyi szívósság! Mennyi élet! . . .

Hátha, a sziken is megél!?”—
És kezdődött a nagy kísérlet

Pár év múlva derékig értek

Az ő fái a szik helyén

***
Majd elindidtak hússzá láncba

Mint győzhetetlen hadsereg

Harcoltak szikkel szárazsággal

A futóhomok hullámával

S hódították a szíveket

***
Belekerültek a nótába

Ott álltak minden ház előtt

Törzsükből lett a bölcső fája

A munkás élet száz szerszáma

S ők őrizték a temetőt.

***
Már nem hívták Robiniának

Csak a tudósok könyvei

A nép sohasem hívta másnak

Csupán “Fürtös Magyar Akác”-nak

S mai napig így ismeri.

***
Mert magyar ö . . . Míg köt testével,

Magyar a sors, mit örökölt

Odaköti öt száz gyökérrel

Dallal, csókkal és napsütéssel

Az a megszentelt drága föld . . .
* * *
Van köztünk, akit elkísértek

Azok a régi, régi fák

Fák és szívek örök testvérek

Megőrzik amit belevéstek

Megértik egymás sóhaját.

***
Ha majd hallod: hiába vártál
Hogy az út régen elveszett
Hogy szétszórtak a szelek szárnyát
Szent György meghalt, — győzött a sárkány
Elfogyunk... s elvégeztetett .

***
Ha majd mondják, hogy elpuhultunk,
Nagy örökség ... és nincs utód . . .

Sohsem vagyunk, mindig csak voltunk,
A jólét jött, mi megalkudtunk

S minden nagy álmunk tréfa volt:

***
Gondolj az akác csodájára

És hogy míg élünk van remény

Mert semmi sem történt hiába

Van még Istennek akácfája

És kihajt a szik közepén!

***
Pittsburgh, 1956. július

***
Csákváry Zoltán

***

***

Akazien

***

Es gibt die, den die Kiefern rufen,

‘d, die, auf den die Pappel wartet,

es gibt die Qual ertragen

und doch brennende Tränen weinen,

wenn der Apfelblüte startet, …

***

Es gibt die, die neu angefangen,

das matte, ruiniertes Daseins,

und das gestern schon lang begraben

es war von Steinmauer umgeben,

das vergessene unsereins.

***

Die Steinwand stand, — Jahre vergingen

bis auf dem jener Sommernacht,

wo die Sommerbrisen verirrten,

die Nacht duftete nach Akazien

‘d, das Wand fiel wie ein Kartenhaus flach.

***

Denn die Akazien begleiteten

mich, als alles zusammenbrach

zu uns, auf den Berg hinaufschauten

unten im Tal kamen uns nach,

um zu uns noch etwas zu sagen.

***

Nur das sie sich nicht verabschieden,

so lang leben, gibt es Hoffnung.

Akazien kann man auch umsiedeln

‘d es wird auch diejenigen geben

für die Akazienversetzung. ...

***

Vor zweihundert Jahren ruhelos,

hat ein ungarischer Schüler

Richtung Sonnenuntergang, geldlos,

wissensdurstig, lernbegierig los

‘d wirbelte den Weg Staub über.

***

Er notierte alles, was er sah,

ein Wunder gab es jeden Tag

zu Werkstätte ‘d Bauernhöfe fahr

durch Lernen einen Traum wurde wahr,

Schüler Samuel Tessedik war.

***

Wie ein Kind, der seiner Mutter gibt,

die schönsten Blumen der Wiese.

Sah jede Neuerung so verliebt,

dass dem Volk, die ihn hat, so geliebt,

will die Sorgen nicht vermiese'.

***

Erlangen, Jena, Berlin, Halle

erzog den Schüler zu Priester,

und sein Ruhm war bekannt im Lande,

was das goldene Tor öffnete.

Tessedik ging heim am liebsten.

**

Eine neue Welt schaffen ließ,

wo das Leid und Elend unbekannt,

der Diener Gottes wusste es gewiss

er grub, hackte und karrte, verbisst,

von Salzboden verfluchten Ödland.

***

Die Nachricht flog: „Wunder Heide

in der Pfarrgemeinde von Szarvas,

die Priesters-Raupen weben Seide,

er säte Grassamen für die Weide,

‘d am Apfelbaum wuchsen Panasch!

***

Die Wespen leben in Kisten,

eine Kammer ist voll mit Honig

zweimal ernten an Land von Priester

die Kinder spinnen wie Christen,

seine Karren sind so protzig!

***

So kämpfte gegen die Armut

mit großem Wissen in kleinen Ort

und viele folgten ihn mit Demut

die Gärten dankten mit Sanftmut

es grünt alles in ganzem Dorf.

***

Eine neue Kirche gebaut

und einen mehrstöckigen Palast.

Nicht für sich selbst; — für die Zukunft!

als erster der Welt sich anvertraut

mit der Berufsschule am Dorfplatz.

***

Tessedik Samuel ruft alle

die Kollegen aus dem Ausland

wegwirft die Lateinische Reime,

unterrichtet im Freien Kunsthalle

die Söhne von den armen Land.

***

Aber ein Kampf muss noch lang warten:

das Salzboden Ernte bringen,

er versucht es auf vierzehn Arten,

opfert vergeblich viele Jahren

von Boden Ernte erzwingen.

***

Es war, dass paar Schüler im Garten

entzünd’ den Getreidebunker

und die Feuer unbewacht brannten

Blumen, Büsche und auch der Rasen,

weil das Feuer rundum entsprungen.

***

Eines Tages ist der Frühling erwacht

Tessedik war in der Gegend

‘d auf verkohlten Rasen über Nacht

aus dem Tod, neues Leben ausstach,

er fand ein grüner Zweig lebend.

***

Er beugt unten an verbranntes Gras

‘d sah ein kleines grünes Wunder:

Die winzige Blume der Parks

„Robinie“ der Bienenbaum Stabs,

es hat Feuer und Frost verwundert!

***

Eingeführt ist aus Amerika,

nach den Kartoffeln und der Tabak.

Ein Zierbaum nach Baumlexika

und sie glaubten nicht, das Robinia,

bei uns auch einmal den Boden fast.

***

- „So viel Zähigkeit! So viel verspann! …

Ob es überlebt an Salzboden!“

‘d, das große Experiment begann.

Nach Jahren stehe ich auch heran,

seine Bäume stehen im Boden.

***

Als langen Ketten gingen sie los

wie ein’ unbesiegbare Armee

kämpften sie gegen Salz ‘d Durst angstlos

mit dem Wellen des wilden Treibsands

‘d, eroberten Herzen mit Kaffee.

***

Sie kamen in die Lieder hinein,

sie standen fast vor jedem Hof

aus ihr Stamm wurde Wiege daheim,

Hundert Werkzeuge überall,

und sie bewachten den Friedhof.

***

Sie heißen nicht mehr Robinia,

nur in die Wissenschaftlerbücher,

auch nicht so wie in Amerika.

Nur als „Fürtös Magyar Akác“,

so kennt es heute jeder Schüler.

***

Weil er ist Ungar … ‘d, dass mit Sturzhelm

das Schicksal auch ziemlich verderbt

gebunden mit fünfhundert Wurzeln,

mit Gesang, Kuss und mit Treibkurbeln,

die Heilige Land ist geerbt …

***

Es gibt auch die begleitet worden

von diesen uralten Bäumen

Bäume ‘d Herzen mit gleichen Sorgen,

sie bewahren die Eingravierungen,

‘d verstehen, was heißt Seufzen.

***

Wenn es hörst, warte am Hügel:

Dass der Weg schon lang verloren,

und wie zerstreut sind die Windflügel.

Heilige Georg tot, Drache am Zügel.

Wir sind alle … d Tschüss bis morgen.

***

Wenn sie sagen, seid weich worden ihr,

großes Erbe … ohne Nachfolger …

Wir sind nie da, wir waren nur hier,

der Wohlstand war da ‘d wir haben schier

all unsere Träume verdorben:

***

 

 

Denk an Wunder der Akazie

solang du lebst, gibt es auch Hoffnung, 

denk nicht immer an die Negative

Gott hat noch viele Alternative

auf Salzboden wuchst es mit Schwung.

***

Pittsburgh, Juli 1956

 

Übersetzung: Mucsi Antal-Tóni

Haikucsokor: Petúnia 1

***

gyengéd kis virág

oly csodás színekben

virágzik nálunk

***

öt részből álló

gyenge selymes virágja

pompásan ragyog

***

mint a vérerek

adnak mesés színeket

az ernyőjének

***

a felső jobbról

a napsugár fényében

oly kék mint az ég

***

egy másik büszkén

pipaccsal versenyezve

pirosan ragyog

***

kettő között egy

mintha határt jelezne

fehér csíkokkal

***

próbálnak nekünk

szivárvány színeivel

egy otthont adni

***

Mucsi Antal-Tóni          2013 Szeptember 4

Nyáréj

***

Százados fák barna sátrat

vonnak . . . Isten templomának

Öble . . . mély . . .

Fű, levél csak félve rezzen

Vad, borongó rengetegben

Csönd zenél ...

***

Hold csillan a lombon átal,

Szinezüsttel, tört sugárral

Jár, libeg, —

Mázzal von be tisztást, utat -

Néma vándort szent ámulat

Ejti meg,  …

***

Alvó madár szárnya lebben

Fátylas, éji szürkületben

Öz kutat —

Tiszta égen hangicsálva,

Hosszú sorral húznak át a

Vadludak. …

***

Álom csábit, mámor kábít,

Csillagos menny gyöngykalárist

Harmotoz —

Bolygó tűznél lepke láncol

Ág füzére illatástól

Roskadoz.  …

***

Andalító, szép az éjjel —

Csókkal, csábbal, kinccsel, kéjjel

Integet —

Pázsit-szőnyeg selymes bolyhán

Fénybogárka-pár ragyog rám;

Két szemed.

***

Vályi Nagy Géza: 1891 - 1968

***

***

Sommernacht

***

Hundertjährige Bäume braun’s

Zelt ziehen … zum Tempel Gottes

Tief … in schoss …

Gras und Blätter zittern vor Angst,

in wilden und düsteren Wald,

Musik goss …

***

Der Mond scheint durch das Laubscharen

mit silberfarbenem Strahlen

leicht schwebend, –

glasiert eine Lichtung ‘d ein Weg –

wo ein stiller Wanderer geht,

aufregend …

***

Die Flügel des Vogels flattern

verschleiert im Zwielicht Schatten

Wildgänse –

singend auf dem klaren Himmel,

in einer lang’n Linie fliegen

Wildgänse. …

***

Träume verführen, Rausch betäubt

an Sternhimmel die Luft erzeugt

Tautropfen —

in der Blüse, Motten tanzen,

Girlanden duften an Zweigen,

verdrossen. …

***

Die Nacht ist schön und unheimlich —

mit Küssen und Charme, vermeintlich

Winken zu—

Grasteppich mit seidigem Flor

und das Glühwürmchen Chor; (macht die)

Augen zu.

***

Übersetzung: Mucsi Antal-Tóni

Haikucsokor: A búzavirág

***

a búzavirág

több nevű gyomnövény

a kék konkoly

***

ez a kis virág

a kék gabonavirág

rég több néven élt

***

szép kék virág ő

a gabona gyomnövénye

mint imolya él

***

nagyon sok helyen

sukollat, vadpézsma, de

dődike is lehet

***

egyes helyeken

mint vetési csüküllő

búzában kéklett

***

sajnos manapság

búzatáblán nem kéklik

már kiirtották

***

fordított világ

az egykori gyomnövényt

ma pénzért vesszük

***

Mucsi Antal-Tóni         2018 Szeptember 9

Kétkedés

***

Ha a kétely mérges tőre

Megsebezte már szived,

Ha ki is húzták belőle,

Meggyógyulnod nem lehet!

***

Űzd el százszor a gyanakvást,

Mind a százszor visszatér,

S fájó kínja, mert nem ad mást,

Mind a sírig elkísér,

***

Mert ha egyszer porba omlott

Önalkotta istened,

Könnyeid hiába ontod,

Életre nem keltheted.

***

És ha mégis daccal, gyáván,

Élni vágyól, hova jutsz?

Elhagyatva, búsan, árván,

Vesztett hittel élj, ha tudsz!

***

Zoltán Vilmos:1869 – 1929

***

***

Zweifel

***

Wenn des Zweifels giftiger Dolch

hat dein Herz schon verwundet,

doch das zurückbleibende Loch,

bliebt als offene Wunde!

***

Vertreibst den Verdacht hundertmal,

doch hundertmal kommt zurück,

es gibt nichts als ewiges Qual,

bis dich auch das Grab erdrückt.

***

Weil, wenn es einst zerfiel zu Staub

dein selbst gemachter Herr Gott,

die Tränen fallen wie Herbstlaub,

‘d für dich bliebt es immer tot.

***

Und wenn du so feige, trotzig,

wenn leben willst, wohin gehst?

Verwaist verlassen und traurig,

ohne Glauben überlebst!

***

Übersetzung: Mucsi Antal-Tóni