Toni11 blogja

Vers
Toni11•  2021. szeptember 17. 08:35

Incze Lajos: Egy szép asszonyhoz / Zu einer schöne

 

Egy szép asszonyhoz.

 

Ismét itt vagy! Kies vidékünk

Vonz, hisz’ megjött a kikelet.

Ismét mesélsz sok szépet nekünk,

Hogy hol töltötted a telet.

Fel-felragyog szép kék szemedben

A múlt okozta száz öröm,

S mig sok emlék elődbe lebben,

Mosolyg szemed mindegyre szebben,

S aztán — ellepi könyözőn.

 

Köny és öröm! Örömköny? Nem, nem!

Talány vagy te sok sok előtt.. .

De én tudom, szívemmel érzem,

— Adjon az ég vigaszt, erőt, —

Hogy elfeledd őt, édes álmod,

Ki itt pihen e föld ölén,

Oh! nem lehet! Bár egyre járod,

Ezt a ledér cudar világot,

Pihenni sírján látlak én.

 

Nem a tavasz hí vissza téged,

Nem napsugáros zöld berek . . .

Bús életed tengődve éled,

Nem értnek meg az emberek.

Van dal, virág másutt! De érzed,

Hogy ami sírján díszeleg,

Neki virul; hozzá beszélnek,

Szerelmedről, rólad regélnek.

Míg fájó könyed rápereg.

 

Nagybánya és Vidéke

 

Incze Lajos 1859 - 1933

 

An eine schöne Frau.

 

Bist wieder da! Und das öde Land

lockt, weil der Lenz gekommen hat.

Wieder hast sehr viel Schönes erkannt,

wo du den Winter verbracht hast.

Hin ‘d wieder leuchten deine Augen

von der Vergangenheit Freudenstrahl,

die Erinnerungen wollen glauben,

so lächeln immer deine Augen,

und du schaust nur überall kahl.

 

Tränen, Freude! Freudentränen? Nein!

Rätsel bist du von sehr vielen.

Doch ich weiss, für das Herz ist das Pein,

gibt es Trost ‘d Kraft von dem Himmel, –

um ihn zu vergessen, deinen Traum,

wer hier ruht in Schoss der Erde,

es kann nicht sein! Zwar bist du kein Baum,

lebst auf der Erde, nicht im Weltraum,

bist am Grab, ohne Beschwerde.

 

Nicht der Frühling, was dich zurückruft,

nicht das sonnige grüne Hain,

du vegetierst nur im Lebensluft,

dich versteht keiner wie daheim.

Es gibt Lieder und Blumen woanders!

Doch du fühlst, das, was ihr Grab schmückt,

für ihr gedeihen; nur zu ihr Sprechers

von deinen liebe, nur von dir Redens.

Während du die Träne verdrückst.

 

Nagybánya und die Landschaft

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2021. szeptember 16. 09:03

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra / Der

 

Itt van az ősz, itt van ujra

 

Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

 

Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

 

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya.

 

És valóban ősszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos ő, de nem beteg.

 

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

 

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

 

Én ujjam hegyével halkan

Lantomat megpenditem,

Altató dalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem. -

 

Kedvesem, te űlj le mellém,

Ülj itt addig szótlanúl,

Míg dalom, mint tó fölött a

Suttogó szél, elvonúl.

 

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Ajkadat szép lassan tedd,

Föl ne keltsük álmából a

Szendergő természetet.

 

Erdőd, 1848. november 17 - 20.

 

Petőfi Sándor 1823 – 1849

 

Der Herbst ist da, ist wieder da

 

Der Herbst ist da, ist wieder da

und schön wie immer für mich.

Nur der Gott weiss, aus welchem Grund

ich mag es? Ich liebe dich.

 

Ich sitze auf dem Hügel rauf,

von hier schaue ich rundum

‘d, ich höre von Bäumen fallenden

Geräusche der Blätter zu.

 

Lächelnd schaut auf den Boden zu,

der Strahl der sanften Sonne

wie auf das schlafende Kindlein,

die Mutter schaut mit Wonne.

 

‘d tatsächlich ist im Herbst, das Land

schläft einfach ein, stirbt ja nicht;

du siehst es in seinen Augen,

ist müd’, doch krank ist es nicht.

 

Sie zog die schönen Kleider aus,

sich leise ausgezogen;

sie wird sich wieder anziehen,

im Lenz im frühen Morgen.

 

Schlaf jetzt nur, du schöne Natur,

Schlaf du einfach wie ein Gast,

‘d träume von denen, in denen

du die grösste Freude hast.

 

Mit der Fingerspitze schwinge

ganz sanft auf meine Laute,

‘d das melancholische Lied tönt

wie ein Schlaflied im Laube.

 

Meine Liebe, setzt dich hin,

sitz dahin, bis mein Lied wie

der flüsternde Wind, der sich

über dem See zurückzieht.

 

Wenn du mich küsst, dann leg deine

Lippen zart auf die meinen,

wir sollen die schlafende Natur

aus ihrem Schlaf nicht wecken.

 

Erdőd, 17. - 20. November 1848.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2021. szeptember 15. 09:01

Pásztor Árpád: Csend / Stille

Csend

 

Kis sziklapadon ülök, a víz halkan dalol,

Egy hajó füstje kéklik ott messze valahol.

Az égen bárányfelhők, átszűrődik a nap,

Sápadt fényben csillámlik a zöldes színű hab.

 

Egy kis fodor se rezzen a végtelen vizén,

És a milyen a tenger, ép oly csendes szivem.

Fájdalma nem hullámzik, nem rezg egy indulat...

A víz lágyan morajlik a sziklás part alatt.

 

Pásztor Árpád 1877 – 1940

 

Stille

 

Auf kleinen Fels Bank sitze, das Wasser singt kläglich,

der Rauch eines Schiffes irgendwo ferne bläulich.

Schäfchenwolken am Himmel, die Sonne flimmert durch,

der grünliche Schaum schimmert in fahlen Froschlurch.

 

Keine Rüsche vibriert jetzt, am endlosen Wasser,

d wie das Meer ruhiger wird, mein Herz umso mehr rasselt.

Sein Schmerz schwankt nicht, ‘d seine Regung wird ruhiger

das Wasser rumpelt leise unter dem Fels Ufer.

 

Fordította Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2021. szeptember 13. 08:01

Petőfi Sándor: Ti ákácfák e kertben / Ihr Akazien

 

Ti ákácfák e kertben …

 

Ti ákácfák e kertben,

Ti szépemlékü fák,

Amelyeken szivemnek

Oly drága minden ág.

 

Kedves fák, üdvezelve

És áldva legyetek.

Áldom még azt is, aki

Titeket ültetett.

 

Harmatnak s napsugárnak

Áldása rajtatok,

Vidám dalosmadártól

Reszkessen ágatok.

 

Örök tavasz lakozzék

Zöld fürteiteken,

Hogy éltetek, miként az

Enyém, oly szép legyen.

 

Itt láttam én először

Kedves galambomat,

Itt láttam őt először

Ez ákácfák alatt.

 

Itt űlt e lombok alján,

Itt űlt szemközt velem,

Itten röpült szeméből

Szivembe szerelem.

 

Tudom még, hogyne tudnám?

Habár régen vala,

Az órát, hol kigyúladt

Szerelmem hajnala.

 

Ez volt a hajnal! ilyen

Nem ékesíte még

Téged, te véghetetlen,

Te régteremtett ég.

 

Letűnt immár e hajnal,

Megértem a delet,

S ez tán nem oly regényes,

De sokkal melegebb.

 

Mikor jön majd az alkony,

Szerelmem alkonya?

Ettől ne félj, szivemnek

Imádott asszonya!

 

Eljő ez is, de későn;

Azért jő majd, ha jő,

Hogy légyen arcainkon

Szép arany szemfedő.

 

S a földbe ha letesznek,

Majd csillag képiben

Ragyog le zöld sirunkra

Sötétkék éjeken.

 

Nagykároly, 1848. október 22.

 

Petőfi Sándor 1823 – 1849

 

Ihr Akazien im Garten …

 

Ihr Akazien im Garten,

ihr Gedächtnis Bäume,

und auf denen für mein Herz

all’ Äste sind, träume.

 

Liebe Bäume, willkommen

seid ihr gesegnet halt,

ich segne sogar auch den,

der euch gepflanzt hat.

 

Tau ’d Sonnenstrahlensegen

soll es an euch glänzen,

von fröhlichem Singvogel

an den Ästen schwänzeln.

 

Möge der ewige Lenz

immer bei euch wohnen,

dass ihr immer so schön habt

wie ich jetzt hier oben.

 

Hier sah ich zum ersten Mal

meine liebste Taube,

hier sah sie zum ersten Mal

im Akazie Laube.

 

Sie sass hier unter dem Laub,

sie sass mir vis-à-vis

‘d, hier flog aus ihren Augen

die Liebe wie Magie.

 

Ich weiss noch, warum auch nicht?

Wenn es schon lang her, die

Zeit, wenn das aufleuchtende,

Amors feil, traf mein Herz.

 

Es war eine Aurora!

Schön wie ein Gewimmel,

du das Unendliche, du

altmodischer Himmel.

 

Das Morgenrot ist vorbei,

den Mittag ist ärmer,

es ist nicht so romantisch,

aber ist viel wärmer.

 

Wenn mal die Dämmerung kommt,

das Zwielicht der Liebe?

Von dem hab kein’ Angst, meine

Ehefrau, mein liebste!

 

Es kommt ja auch doch zu spät;

drum kommt, wenn es kommen muss,

auf unseren Gesichtern,

das golden’ Leichentuch.

 

Und wenn uns begraben, in

dunkelblauen Nächten,

dann als Sternen verkleidet,

leuchten an den Gräbern.

 

Nagykároly  22 Oktober 1848

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2021. szeptember 12. 08:36

Juhász Gyula: Vidéki napraforgó / Ländliche Sonnen

 

Vidéki napraforgó

 

Öreg kert mélyén láttam őt
Tikkasztó nyár fülledt delén.
A vén kert mindig naptalan
S ő csöndesen csak várt szegény.

Várta az istent, a napot,
Felé fordulni úgy akart,
De hasztalan. Magányosan
És mindig naptalan maradt.

Így néztem őt testvér gyanánt
Fájdalmasan, vén kert előtt.
Vén kert előtt fájdalmasan,
Magányosan úgy néztem őt.

 

Juhász Gyula 1883 - 1937

 

 

Ländliche Sonnenblume

 

Im alten Garten sieh ich sie

am drückend schwülen Nachmittag.

Dort im sonnenlosen Garten

still und verschwiegen einsam stand.

 

Gewartet auf Gott und Sonne

zu ihm wollte sie sich drehen,

aber umsonst, zu einsam und

sonnenlos blieb sie dort stehen.

 

Als Geschwister sah ich sie an

wehleidend, vor alten Garten,

vor alten Garten, wehleidend

einsam hab ich sie betrachtet.

 

Übersetzung Anton Muci-Tóni

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom