Toni11 blogja

Vers
Toni11•  2019. szeptember 20. 08:56

P. Molnár István: Bár hányszor születnék / Falls i


Bár hányszor születnék! *)

1

Kis udvarom' kellő közepében

Egy galamb-pár repked szerelmében;

Szét repülnek, de csak a munkára :

Szalmáért megy az ártatlan pára ,

S abbul együtt fészket raknak ketten.

Kis feleségemmel tanulunk e leczkén;

– Bár hányszor születnék, földműves lennék én !

2

A tavasz tán csak azért ollyan szép

Hogy zöldbe jár városokbul a nép ?

Virul tenyész, szeret ekkor minden:

S én mindennap gyönyörködve nézem,

Mint lesz anya a felviruló föld.

És lám segítek is e föld tenyészetén ;

– Bár hányszor születnék, földműves lennék én !

3

Nyáron, midőn földeimet szántom

Gondolatim messze elbocsátom :

Meg-meg térnek a kis pacsirtával,

Melly fölöttem szinte szánt dalával;

Én is mint ő : ollyan szabad vagyok,

Hiszen csak kezem van a földdúló ekén :

Bár hányszor születnék, földműves lennék én !

4

Mikor a nap utolsó sugára

Elmerül a nyugoti rónába,

Elballagok ekém után haza,

Készen vár rám : nőm és a vacsora.

Vesszőn nyargal kis fiam élőmbe;

Múltomra gondolok gyermek-fecsegésén :

Bár hányszor születnék, földműves lennék én!

5

A marháim sorba hevernek le

Ugy nyugosznak, szinte nyögnek bele.

„Munka után édes a nyugalom"

E közmondást naponként tanulom.

Reggel korán uj erőre kelek

Munkámat ugy kezdem, a hogy jó keresztyén

Bár hányszor születnék, földműves lennék én!

6

Télen élem legszebben világom

Tele csűröm, tele van hombárom.

Ha adómat egyszer lefizetem :

A rosz időt falon át nevetem;

S olvasgatok a meleg szobában,

Azt olvasván nőmnek szelid nyugodt képén :

Bár hányszor születnék, földműves lennék én  !

***

P. Molnár István

***

*) Az a jó mezei gazda,a ki ezt a verset irta, maga sem tudja tán, hogy millyen szépet irt. Ez ám egészséges, tiszta érzésből származott dal, mellynek szerzőjében, daczára ismeretlen serének, könnyű felismerni az ihletett költőt. A beküldőnek kö­szönettel tartozunk e közleményért. Szerk. Vasárnapi Ujság pest December 2-án 1855.

***

***

Falls ich nochmals geboren würde! *)

1

In der Mitte meines kleinen Hofes

die Tauben fliegen zu dem Zaun Tores;

sie fliegen weg, aber nur zur Arbeit:

das Stroh zu holen zu der Baueinheit,

um zusammen ein Nest zu bauen.

Weil meine Frau und ich, lernen wir als Maurer;

– Falls ich nochmals geboren würde, dann nur als Bauer!

2

Der Frühling ist vielleicht darum so schön

dass, die Stadtmenschen herausgehen ins grün?

Gedeiht und wächst hier alles mit Freude:

Schau‘ zu wie freuen sie sich die Leute,

wie zu Mutter wird die boomende Erde.

Und ich werde der Erde helfen auf Dauer;

– Falls ich nochmals geboren würde, dann nur als Bauer!

3

Im Sommer, wenn ich meine Länder pflüge,

meine Gedanken sind in weiten Flüge‘:

Sie kehren mit einer Lerche zurück,

mit seinem Lied pflügt sie auch mit mir zum Glück;

und ich ebenso wie sie, bin auch so frei,

die Hände am Pflug, und pflüge wie ein Dessauer:

– Falls ich nochmals geboren würde, dann nur als Bauer!

4

Bei dem letzten Strahl der Abendsonne,

wenn versinkt in der westlichen Wonne,

ich gehe auch mit dem Pflug nach Hause,

dort ist: meine Frau und das Abend Jause.

Mit dem Steckenpferd reitet der Sohn zu mir;

ich denke an die Kindheit als hartes Brot kauer:

– Falls ich nochmals geboren würde, dann nur als Bauer!

5

Mein Vieh ein nach dem andere liegt ab

fast stöhnend überall, landauf, und landab.

"Ruhe ist süß nach der harten Arbeit"

Ich lerne dieses Sprichwort Tag für Tag.

Und wache, dann früh morgens ausgeruht auf

dann beginne die Arbeit wie ein guter Krauler:

– Falls ich nochmals geboren würde, dann nur als Bauer!

6

Im Winter ist die schönste Zeit für mich

volle Scheune, ‘d der Kornkammer endlich.

Wenn ich meine Steuer einmal bezahle:

Lache über der Wand, ohne Geprahle:

Und ich lese bequem im warmen Raum,

und beobachte, wie an das Gesicht meine Frau lauert:

– Falls ich nochmals geboren würde, dann nur als Bauer!

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

***

*) Der gute Bauer, der dieses Gedicht geschrieben hat, weiß nicht einmal, wie schönes er geschrieben hat. Dieses Lied kommt jedoch von einem gesunden, reinen Gefühl, und sein Autor macht es trotz seiner unbekannten Namen leicht, den inspirierten Dichter wiederzuerkennen. Wir danken dem Absender für diese Mitteilung. Verl. Sonntag Zeitung, Pest 2. Dezember 1855.

Toni11•  2019. szeptember 19. 07:34

Jékey Aladár: Öreg vagyok / Ich bin alt

Öreg vagyok . . .

***
Öreg vagyok én már,
Fáradt öreg, tétlen.
Küzdés, nyomor napjaiból
Tenger időt éltem.
Küzdés, nyomor közt is
Volt egy drágaságom,
Elvesztettem azt is immár
Sivatag pályámon.
***
Hírnév, kincs, dicsőség:
Sok szép álom, fényes.
Nem tagadom, volt is róluk
Néha álmom, édes.
Ám való csak egy volt,
Az én drágaságom.
Most már az is álmok álma,
Arany ifjúságom.
***
Kutatok a múltban,
Nézem a jelenben,
Fürkészem az eljövendő
Messze végtelenben:
Lesz-e híre-hamva,
Jelzi-e nyom voltát,
Hogy ez az én földi pályám
Mire való volt hát ?
***
Fáradt vagyok, fáradt
S im tenni kell, tenni.
Gyötri testem, gyötri lelkem
Az a "sehol-semmi".
Fölöttem az idő
Repül felhő-szárnyon,
Alant az én történetem
Száll suhanó árnyon.

***

Jékey Aladár 1846 – 1919

***

***

Ich bin alt …

***

Ich bin schon alt, sehr alt,

müde alt und arglos.

Die Tage des Kampfes, Elends

sind vergangen kampflos.

Zwischen Kämpfe 'd Elend

hatte ich einen Schatz,

das habe ich auch verloren

in der Wüste der Hatz.

***

Mein Ruf, mein Schatz, mein Ruhm:

sehr viel schöne Träume.

Ich leugne nicht, es gab welche, wie

viele bunte Bäume.

Doch es gab nur einen,

`d das war die Kostbarkeit.

Nun, das ist der Traum von Träumen,

war meine Jugendzeit.

***

Forsch‘ in Vergangenheit,

schaue in Gegenwart,

und ausforsche ich die Zukunft,

sehr weit gewissenhaft:

Wird es etwas geben,

gibt es eine Spur an,

ob meine irdische Laufbahn,

für etwas nützlich war?

***

Bin müde, so müde

doch ich bin ein Realist!

Plagt mich mein Körper, die Seele

dass, das "nirgendwo – nichts".

Die Zeit ist über mir

fliegt, auf Wolkenflügel,

unten ist meine Geschichte

als schattigen lügen.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2019. szeptember 18. 07:46

Jakab Ödön: Rezignáczió / Resignation


Rezignáczió

1

Sodor az élet forgatagja,

Szeszélye erre, arra dob,

Mint az üvöltő szél haragja

Tenger vizén egy kis habot.

De bár magasra fölemeljen,

Vagy megalázzon : egy nekem;

Nem szállok perbe sorsom ellen,

Nyugodtan hajtom meg fejem.

2

A mint van, minden ugy van jobban,

Bölcsen rendelte ugy az Úr,

Legalább a borús napokban

Szivem örülni megtanul.

Avagy a nyiló nyárszak enyhét

Oly édesen tán érzeném,

Hogyha először át nem mennék

A tél mogorva éjjelén?

3

Mosolygva nézem, mit se bánom

Hogy száz ellenség fenyeget,

A mig csak lesz egy jó barátom,

Ki hiven fogja kezemet.

Egész világ ha mind szeretne,

Volnék úgy árva, társtalan:

Szivemnek módja sem lehetne

Tudni, hogy egy hű társa van.

4

Igámat húzom nagy serényen,

Szolgáhva napi kenyerem,

S bár sűrűn föd bé verítékem:

Panaszom föl nem emelem.

A terű. melyet rám adának,

Csak edzi testem erejét,

Mint a delej patkóvasának

A ráakasztott nehezék.

5

Megnyugszom búban és örömben

S kedvem még attól sem borul,

Hogy itt a földön minden ösvény

Végén egy sírhant domborul.

Hogy gyúrt törékeny, por embernek,

Sorsom azért csak áldhatom :

Mit rám tett, minden földi terhet

Le is vesz majd egy szép napon.

***

Jakab Ödön 1854 – 1931

***

***

Resignation

1

Es wirbelt der Strudel des Lebens,

ihre Laune wirft dich hin und her,

wie das Brüllen des tosenden Windes

die Meerwasser ein kleiner Speer.

Aber auch wenn mich hochsteigen lässt,

demütigt oder, auch versaut;

ich verklage nicht mein Schicksalsattest,

friedlich neige ich mein Haupt.

2

Wie es ist, ich tu es bejahen,

wie der Herr das weise befahl,

wenigstens an bewölkten Tagen

mein Herz lernt, es freut sich und Strahl.

Doch der Eröffnungssommer ist mild,

ich würde es so süß fühlen,

wenn ich nicht müsste zuerst wild

düster durch Winternacht wühlen.

3

Lächelnd schaue zu, es ist mir wurst,

dass mich hundert Feinde drohen,

bis ein guter Freund habe an Brust,

dann wird es immer noch lohnen.

Wenn die ganze Welt, würd'‘ mich lieben,

wäre verwaist ‘d immer allein,

das Herz würde es niemals wissen,

dass ein Freund ist immer dabei.

4

Mein Joch ziehe ich immer fleißig

zu tägliches Brot zu kommen,

‘d obwohl, das Schweiß macht nicht adelig:

Werde ich selten benommen.

Der Last, die auf mich geladen haben,

hat mein Körper nur noch gestärkt,

wie Ballast an Pferdes Hufeisen

welches man extra drauf gehängt.

5

Ich beruhige mich in Harm und Freude

und werde es mal verstehen,

dass hier auf Erden alle Pfade

an einer Grabstätte enden.

Als, aus Staub geknetete Mensch,

mein Schicksal kann ich nur segnen:

Alle Bürde bis auf den letzten Cent

am letzten Tag wird auch nehmen.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Toni11•  2019. szeptember 17. 08:01

Gottlob Wilhelm Burmann: Die Kindheit / A gyermekk

A gyermekkor

***

Gyerek vagyok még

ártatlanság 's öröm az élet

kínt, gondot nem érzek

's az ég, oly szép kék.

***

A világot még

úgy látom mint egy virágos táj

egy isteni bűbáj,

hol még él a lét.

***

Nem ismertem még

az élet összes gondját meg, de

az éj minden reggel

öröm arccal kél.

***

Enged mint gyerek,

Úr! Éltem és jelent átélni

üdvösséget vélni,

hol erény pezseg.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

***

***

Die Kindheit

*** 

Noch bin ich ein Kind
Noch fühl ich  nur Unschuld und Freuden
Und weiß nicht was Leiden
Und Kümmernis sind.

***

Noch sehe ich die Welt
So lachend wie Blumengefilde
Voll göttlicher Milde,
Die Alles erhält.

***

Ich kenne noch nicht
Des Lebens betäubende Sorgen
Die Nacht und der Morgen
Hat Freud im Gesicht! 

*** 

O lass mich als Kind,
Gott! Leben und Dasein empfinden
Und Seligkeit finden,
Wo Tugenden sind!

*** 

Írta: Gottlob Wilhelm Burmann 1737 - 1805

Toni11•  2019. szeptember 11. 09:04

Szász Károly: Kereszt a sziklán / Kreuz auf den Fe

Kereszt a sziklán

(A diósgyőri hámorok közt.)

***

Szűk völgyben alant zúg bérczi patak,

Rajta szünetlen zúg a malom ;

Oldalt meredek kőszikla-falak,

Fenn kis fakereszt a sziklafalon.

***************************

Vén gazdag molnár özvegye szép,

Szép volt, de kaczér, de kevély.

Jó módú, sőt úr is, kérte kezét —

De tartja magát s még többre remél.

***

Csinos ifjú legény a malomban,

Úrnőjét szinte szerette,

Mindannyia közt tán ő legjobban,

De az asszony csak hitegette.

***

Mint macska szokott, egeret ha fogott,

Hogy el-elereszti s elkapja megént:

Jó szót ha adott, kikaczagta legott,

Halálra gyötörte szegényt.

***

Egész heten át hajszolja magát,

Dolgozva nap-éjt a malomban.

Nincs álma, sem élte, se hall, se lát,

Eszében a szép asszony van.

***

Szól a harang vasárnap reggel;

Templomba siet a hámori nép.

Molnárlegény nem a többiekkel,

De a kis kamrába belép.

***

„Ma el kell dőlnie végzetemnek,

Ma végre tudni akarom:

Szeretsz-e a hogy én szeretlek,

Elfogadod-e szivem', karom' ?.

***

Mely lábadnál hever — e szívet,

Mely malmod' vezérli — e kart ?

Tied mind kettő, örökre híved —

Tied életem is, csak akard !“

***

» Asszonynak a vér tódul szivére,

Kétszerte megint arczába ront.

Gúnyos hahotába fakad ki végre:

„Cselédből uram te! — Bolond!“

***

Megszédül az ifjú, tántorgva kimegy,

Mint nyíllal a sebben a vad;

Előtte a rét, a sűrű, a hegy,

A szikla — csak arra szalad.

***

Fönn már a tetőn, hol fal-egyenest

Égnek mered a meredek,

Áll a fiu — gondol rettenetest,

S mond: „Meghalok érte, a kit szeretek !

***

Megbánja talán s ejt egy könyet értem,

Itt vérbe ha — fagyva ha lát!“ —

Egy perczig imádkozik ott még térden

S a mélybe ledobja magát. * —

***************************

Asszonya állata oda keresztet,

Bünbánata néma jelét.

De magához egy lelket sem eresztett,

Mig egy napon aztán halva lelék.

***

Szász Károly 1829 -1905

***

***

Kreuz auf den Fels

(Unter den Eisenwerken von Diósgyőr.)

***

In dem engen Tal unten rauscht der Bergbach,

an dem läuft der Mühle ununterbrochen;

beidseitig ist eine hohe steile Felswand,

‘d an der Felswand, hängt ein Holzkreuz oben.

**************************************

Die Witwe den reichen Müller ist schön,

sie war nett, kokette und setzte sich zu Wehr.

Ein Herr bat um ihre Hand, doch sie war obszön,

sie benahm sich hochmütig und hoffte auf mehr.

***

Ein schöner junger Mann in der Mühle,

die Herrin liebte er fast wie Geliebte,

Er wäre der Beste, aber sie war: „Die Kühle“

aber für sie, war er, nur der Ungeliebte.

***

Wie eine Katze, wen die eine Maus fängt,

las es mal los, um wieder es zu fangen:

Ein liebes Wort, mit einem Lächeln verdrängt,

sie folterte ihn zu Tode, den Armen.

***

Er hat sich für sie, den ganze Woche gehetzt,

Tag und Nacht in der Mühle hart gearbeitet.

Keine Träume, kein Leben, kein Hören, nur zuletzt,

im Kopf, alles zu der schönen Frau zugeleitet.

***

Die Glocke läutet am Sonntagmorgen;

die Leute von Dorf beeilen sich zum Tempel.

Der Müllerbursche geht nicht mit den anderen,

er bereitete sich vor, für ein Exempel.

***

"Heute muss mein Schicksal sich entschiede‘,

heute möchte ich endlich wissen:

Liebst du mich, so wie ich dich liebe,

mein Herz, und die Arme mit reinem Gewissen?

***

Welche vor deinen Fuß liegt – dieses Herz,

welche deiner Mühle steuert – dieser Arm?

Beide gehören dir für immer – Arm und Herz

dein ist mein Leben auch, bitte nimm es an!"

***

Die Frau kocht das Blut in ihrem Herzen,

zweimal wurde ihres Gesicht ganz rot.

Endlich bricht aus, ein höhnisches Lachen:

„ Du, aus der Knecht, mein Mann! - Dummkopf!“

***

Den jungen Mann wird schwindelig, torkelnd geht er aus,

wie mit ein Pfeil in der Wunde, der Wildtier;

raus auf die Wiese, Wald, und Berg, nur raus,

auf den Fels - nur einfach weg, weg von hier.

***

Gerade hoch, fast bis zum Himmel ist, steigt

der Junge am Abgrund – furchtbare Gedanken fand,

und sagt: „Ich sterbe für sie! Von Schmerz gezeigt!

***

„Vielleicht bereut sie, und mit den Träne ringt,

wenn sie mich in eigene gefrorenes Blut, tot sieht!“ –

Er kniet sich nieder und betet  bevor er hinabspringt

und er wirft sich in die Tiefe, wo tot am Boden liegt. -

********************************************

Die Frau las das Kreuz dort oben hinstellen,

als stille Zeichen ihres schlechten Gewissens.

Doch zu sich hat sie nie mehr jemand gelassen,

bis eines Tages fanden tot, unten den Kissen.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom