Róza szóbazárja

Rozella•  2017. április 12. 12:34

Ma még...

 

Ma még…

 

 

Macskaléptű, cirmos tegnapok

puhán leheverednek,

szemlakat alatti tavaszok

nyíló résein át lesnek

és látják, amint épp felrepül

egy magasba szédült

rigótorok-billentyű,

a Nap körül zenélve kering

vele a virág, a fa, a fű…

Lent fodros felhőszoknya ring,

kis tó vizére csobban, szárnyal,

hullámzón körhintázik az ég,

beleszédül a boldog madárdal

s tudom, hogy földet ér ma még…




 

Rozella•  2017. április 9. 20:18

A felismerés

 


A felismerés

 

Van az úgy, hogy az ember

számára valami

megvilágosodik, hirtelen

kitisztul egy pillanat alatt

ami addig érthetetlen,

pedig ez is csak ugyanolyan nap

nélküled mint a többi,

mikor sajnáltam magam,

hogy mindent elveszítettem...

 

Milyen szegény vagyok!

Semmi de semmi

nincs, amit neked adhatok,

így mielőtt megtaláltalak,

máris elveszítettelek

 

és talán ez volt az ok,

véletlen rájöttem,

mégis milyen gazdag vagyok!

Végre felismertem,

ha te sem vagy nekem,

akkor nem kell aggódni sem,

többé nincs mit veszítenem.



Rozella•  2017. április 6. 12:49

Az ostoba

 

 

Az ostoba

 

Úgy teszel, mintha mindenre te tanítanál.

Én meg úgy, mint ki soha semmit sem tudott,

hisz csak egy dologhoz értek, mi másnak is használ:

megtanítottalak másnak tanítani a látszatot.

 

 

 

 

 

 

Rozella•  2017. április 6. 09:16

Tévúton

 

Tévúton

/magyar típusú, ironikus, (kissé hézagos) önéletrajz/

 

(Melyik lehetett volna a jó, én tényleg nem tudom,

miért járok egész életemben folyton tévúton?)

 

Kezdjük ott, hogy-bár nem kértem,

a földre nőnek születtem,

apelláta  nem volt, a kiosztott élet-szerepbe

lassan bele-Nőttem, mit tehettem?

Azt mondják, ez a karma,

egész jól viselem, akarva-nem akarva.

 

Majd jöttek mesés ovis évek,

s az első nagy tévedésem:

őt Szőke Barnusnak hívták, haja vörösen lángolt,

ő volt a legelső szerelmem,

s bennem egy nagy érzés tombolt,

de ő nem velem játszott mégsem,

csakis a Pirivel, s ezt máig sem értem,

 

…  és tévedés volt az összes suli,

mert nem tanítottak meg nyomulni,

sőt tévút az egyetem, hiába villogott az indexem,

beleragadt mint a rágógumi minden jelesem,

már nyugodtan a hajamra kenhetem.

Amit tanultam, csakis saját hibámból,

egy láthatatlan szellem még kísért és huhog,

de hiába vádol, csórikám, ő is csak megbukott.

 

A munka nemesítő világa szintén tévútra vezetett,

de rájöttem hamar az aranyszabályra:

a munka mindig az enyém, a gazdagság a másé lett.

Néhány út persze engem is fölfedezett, 

jártam is pár csodás helyen

ámulva, hogy a földön mennyi szépség terem!

A szerelem hűségesen kóborolt velem,

csavarogtunk, mi ketten - ő meg én-, járatlan utakon,

és mire rájöttünk, hogy jól eltévedtünk,

már messze jártunk, tévúton,.. valahol félúton…

 

Én azt hittem, hogyha jó leszek,

szeretnek majd érte az emberek,

vagy legalább valaki ott fenn, rám is figyel,

megsegít és néha ad, ami nincsen,

Ehelyett küldött egy haszontalan készletet,

csak betűkből áll, itt-ott egy ékezet,

szünetek, pontok, egyéb rovás-jelek..,

Most ezekkel kísérletezek, pedig tudom,

megint hová vezet ez.., úgy bizony,

itt téblábolok újra… Tévúton.

 

 

 

 

Rozella•  2017. március 31. 23:35

Tavaszi zümi-mese :)

 

Tavaszi zümi-mese 

 

Volt egyszer egy darázs,

meg egy zümi kis méhecske,

ki gyűjtögetve virágról virágra szállt

és a darázs mindenhová követte,

ám egyszer a méhecske megelégelte

és csípősen  megkérdezte:

-Te darázs! Miért szállsz folyton utánam,

 nem félsz, hogy megcsíplek?

-Egyszerű az ok,- szólt a darázs zünögve -,

tudod, te vagy az a méhecske,

akit én is csípek… :)