Róza szóbazárja
GondolatokKövetés
Követés
A képzelt vázlat naivan eltúlzott.
Felskiccelt életre pasztell-halál.
Vasfoga nincs már, rég kihullott,
most maradék ínyével rágicsál.
Lassan emészt fel, - lojálisan
tesz keresztbe - ódejófej!
Megint nyerésre áll globálisan,
lehetne máshol, de neki ez a jó hely.
Szétmálló múltak piramisában
illúzió alagutak, rejtett ősvájatok
visznek s visszahoznak, Ramadán van,
majd jön újra a Húsvét, az áldott,
mindig új és újabb feltámadások
követik a kozmikus parancsot,
létezések után újabb kihalások…
Nem követem már, - tegyék mások.
Szökőnap
Szökőnap*
Pimaszkodik az idővel,
megteheti most még,
de idővel majd megérti,
hogy nincs ahová szökjék.
A kör mindig kör marad,
mert tökély ez a forma,
bár kezdet és vég közé szorul
létünk minden napja.
A szekérre felkapaszkodik
sok-sok visszás gondolat,
Nap és a Hold kinevetik,
hiszen egyik sem tolat.
Csak ember hihet olyat,
amit nem mutat az óra,
kiesett időkkel sosem
számol a biblia és a tóra.
Teremtés és vízözön,
háborúk és béke napjai,
mind eltűnnek kézen-közön,
kutatják is korok tudósai
hová szökhettek a napok?
Ami elmúlt, miért lesz örök
viszály, miért békétlen jelen,
olaj a tűzre, - ördögi körök?
Szökőnap. Ember alkotta
naptár-gépezet kíséri végig
kimért időnk, de megszokta
már: ’a fák nem nőnek az égig’.
/ Idén a szökőnap február 24. Egyelőre még itt van, holnap majd meglátjuk...:) /
akasa
akasa
a világ történése vagyok
akasából mélyig merítő
látnok szikár látomása
tojás vagy tyúk dilemma
fénybe szőtt szubsztanicája
legendák kérges talpán állok
kő a lengő kövön égig épülő
mérnök-álmok szilárd hídja
átszakított tudat-hegyek
sziklává csiszolt kínja
erők feletti erőterekben
még megfejtetlen lerakódás
rétegződik kanyonná bennem
de egyszer kibányász valaki
és rám bólint minden rendben
akkor majd én is összeraklak
végül szénszívű virággá válva
rezgéseidben tovább létezem
s míg te újra egészemmé leszel
én atomjaidra hasadva szétesem
mandala
mandala
tobzódó vibráló színek
formák harmóniája
lenyűgöz e világ-virágok
szépség-esszenciája
szimmetria
tengelyén
művészek
ujjbegyén
csordul le a titok
a lélek mélyeibe
rezgése
orgonasípok
hangja
templomok csendje
magába szív
elmondhatatlan
nem bódít
csak áthat
mint az álom
akaratlan
kozmikus spektrum
sejtekből épülő
belső univerzum
lüktetését érezni vélem
mikrocsillagoknak
ahogy a tökéletességben
rám ragyognak
te volnál
te volnál
zöld szemű hercegem
ifjúvá vénült párom
mint Helenának Parisz
életem halálom
minden érző sejtem
szívdobbanásom
rajongó éji csendem
szerelem mely teleportál
túl az időn túl az álmon
örök férfiideálom
te vagy te volnál
tudom hiszem képzelem
mindent megbocsátanál
nekem ha te volnál