Róza szóbazárja

Gondolatok
Rozella•  2020. május 17. 17:15

fél elem


fél elem

 

házfalak mellkasán málló anyajegy

az UV-tól kaphatták emlékbe

mikor a szívemre szakadó jéghegy

csúcsa beleolvadt a mélybe

 

most szimultán hullámzik a fény

ultramarin ereimen átfut a félelem

talán nem is vagyok én emberi lény

csak az univerzumból egy fél elem

 

a szemem a kezem sem a tulajdonom

sejtjeim másik féllel olvadtak össze

e szimbiózisban meg nem tudhatom

mit jelent a soha és mit az örökre

 

de a házfalak egyszer leomlanak

betemetik ami megmaradt nekem

s elfoszlik köddé az összes pillanat

nem marad itt más csak egy fél elem

 

 

 

Rozella•  2020. május 1. 18:59

a május eljött

 

 

a május eljött

 

a május eljött

ajándékba szelíd esőt hozott

fákra aggatta s felhőpapírra írta

mit el nem áztathatott

olvasgatom csendes cseppszavát

nem tudom hogyan talált meg

engem szomjas merengőt

ki csak dudorássza a tavasz dalát

magában és téged kérve kér

ne tarts szívem fölé ernyőt

 

 

 

Rozella•  2020. április 29. 19:54

megmaradni

 


megmaradni

  

fölöttem vonuló felhőgalaxis

belőle éltető apró cseppekben

infúziót kap egy globális praxis

nem értem csupán része lettem

 

 mint annyi más embert a világon

körbevesz száműzött léleksereg

 a 'semmi ágon' ott az igazi otthon

talán nekik  nekem s  mindenkinek   

 

ha lent majd  kihunynak a fények

de addig még jó itt a földön lenni

és mint valami mesebeli lénynek

mégis sikerülhet megérkezni

 

oda ahová vágyom s lebegtetett

törékeny szabadság-szárnyon

lepkeként röptetni tova az életet 

s megmaradni itt-ott egy virágon





Rozella•  2020. április 20. 18:34

össze-visszhang



össze-visszhang

 

szint hátán szint - volt hátán holt

vigasztaló láncokon a vergődő idő

elgyalogolt egy élősködő diagnózison

egy kék kelepcéig ahol csend honolt

mert a szint-tévesztő hangzavarból

messzire elnavigálta az örök mentség

fönt légbuborékokból gyász-zene szól

a lélek egy felhőről visszaint még

s itt lent a földbe zárt tihanyi echóból

össze-vissza-hangzik a mindenség

 

 

 

Rozella•  2020. március 24. 15:25

túl az üveghegyen


túl az üveghegyen

 

azt hitted már rég messze jár

s zord magányát is magával vitte

de rosszkedvünk tele visszatért

fagyot lehel tavaszi rügyekre

dermedt a táj didereg a lélek

„miért hagytuk hogy így legyen”...

mégis felnőnek a kis semmiségek

látod ott túl… az üveghegyen…

 

 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom